HÍREK
A Rovatból

Dráma a kórházban: kilencből hat gyerek meghalt az intenzíven, lezárták az osztályt

A romániai gyerekkórházban járványügyi vizsgálatot indítottak. Mintavételek zajlanak, az intenzív osztályt magában foglaló épületszárnyat ideiglenesen lezárták.


A Szent Mária gyermekkórház intenzív osztályán kezelt kilenc gyerek közül hat meghalt Iașiban, írja a Maszol.ro. A romániai kórház járványügyi vizsgálatot indított, mert Serratia-gócpont gyanúja merült fel. A Serratia marcescens egészséges embereknél ritkán okoz gondot, kórházi ellátás alatt vagy legyengült immunrendszer esetén viszont súlyos fertőzést válthat ki, és a nedves környezetet kedveli.

A megyei közegészségügyi igazgatóság megkezdte a kivizsgálást. A kórház vezetője, Cătălina Ionescu közölte: szeptember 16-án korlátozták a beutalásokat abban az épületszárnyban, ahol az intenzív osztály működik, és mintákat vettek több helyről, hogy azonosítsák a fertőzés forrását.

Az egészségügyi miniszter, Alexandru Rogobete ellenőrzést rendelt el. Elmondása szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy a kórház nem zárta le időben az intenzív osztályt, és késve értesítette a közegészségügyi igazgatóságot. Úgy fogalmazott: az első eset szeptember 13-án jelent meg, a bejelentés hat nap késéssel érkezett, a minisztérium pedig szeptember 26-án kapott tájékoztatást. Hozzátette,

három eset után meg kellett volna tenni a szükséges lépéseket.

A miniszter szerint pénzbírságot szabtak ki az intézményre. Az érintett épületszárnyat ideiglenesen lezárták. Még nem bizonyított, hogy a hat haláleset közvetlenül a baktériumfertőzés miatt történt. Rogobete elfogadhatatlannak nevezte a késedelmes jelzést és az elmaradt intézkedéseket: „Mindez 2025-ban, olyan körülmények között, hogy már hónapok óta beszélünk új protokolokról a fertőzések csökkentése érdekében”.

A rendőrség hivatalból eljárást indított. Nicușor Dan államfő részvétét fejezte ki az érintett családoknak. Az ügyet elfogadhatatlan drámának nevezte, gyors vizsgálatot és szankciókat kért, az ellenőrzések „teljes átláthatóságát” és a jelentések nyilvánosságra hozatalát sürgette. Hangsúlyozta: „A gyermekeket meggyilkoló hibákkal szembeni zéró tolerancia elvi kérdés”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Egytől-egyig hazudnak, nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből
A kormányfő „hattyúkórusnak” nevezte az ellenzéki felszólalásokat, miután az MSZP-s Komjáthi Imre a gödi gyár jogi helyzetét firtatta. Orbán szerint a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok érvényesülnek Magyarországon.


„Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből”

– üzente a teljes parlamenti ellenzéknek Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol azzal vádolta a képviselőket, hogy egytől egyig hazudnak a gödi Samsung-gyár ügyében, és egy ukrán-magyar konfliktus esetén Kijev oldalára állnak. A kormányfő azt is megjósolta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kivételével a jelenlegi ellenzéki pártok egyike sem jut majd be a következő Országgyűlésbe.

„Hattyúdalról már hallottam, de hattyúkórust most hallottam először”

– reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalásaira, majd hozzátette:

„Miközben önök sajnálkozva beszélnek rólunk, önök esnek ki a parlamentből.”

A miniszterelnök szerint az ellenzéki pártok teljesítménye „némi szerénységet” indokolna.

A kormányfő egyedül az MSZP-s Komjáthi Imre felvetésére reagált, aki azt állította, hogy a gödi koreai gyár területén nem a magyar szabályok érvényesülnek. „Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van, és Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie” – jelentette ki Orbán. Állítása szerint Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben, a hatóságok pedig érvényt is szereznek ezeknek. Hozzátette, a gödi önkormányzat negyedévente végez méréseket, és egyetlen alkalommal sem mértek határérték feletti értéket. „Ide jönnek, és megtévesztik az embereket. Ez nem helyes eljárás.”

A gödi Samsung-gyár régóta politikai viták kereszttüzében áll a helyi közösséget érintő környezetvédelmi aggályok, a hatósági eljárások és a kormány gazdaságpolitikai stratégiájában betöltött kiemelt szerepe miatt.

Orbán Viktor a nap tanulságaként azt vonta le, hogy ukrán-magyar konfliktus esetén a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. Éppen ezért tartja helyesnek, hogy eltűnnek a parlamentből, mert szerinte „semmi szükség olyan pártokra, akik a háborúban az ukránok oldalára állnak”. Hozzátette, az ellenzék nélkül is megvédik Magyarország békéjét, biztonságát és a magyar emberek pénzét.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tordai Bence: „Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”, Kövér egyből visszaszólt: „Próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban”
Tordai Bence a parlamentben háborúpártisággal és Putyin-pártisággal vádolta a kormányt. „A véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” - közölte.


„Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”

– fordult Tordai Bence Orbán Viktorhoz a parlamentben, amire Kövér László házelnök azonnal reagált:

„Képviselő úr, fékezze az indulatait, és próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban.”

A feszült szóváltás a tavaszi ülésszak február 23-i nyitónapján történt, az országgyűlési választások előtti utolsó, rövidített ciklusban – írta a Telex.

A Párbeszéd frakcióvezetője felszólalását azzal indította, hogy a fideszes politikusok feszültek, mert érzik a választási vereséget. Ezután Orbán Viktorhoz fordulva kijelentette:

„Orbán úr, ez volt az utolsó beszéde miniszterelnökként napirend előtt a magyar Országgyűlésben.”

Tordai ezután feltette a kérdést: „Ki itt a háborúpárti?” Szerinte a kormány minden eszközzel támogatja a háborús agresszor Putyint, és „láncos kutyaként, megvett vagy hasznos idiótaként” viselkedik az Európai Unióban. A képviselő szerint „a véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” lett.

Azt is állította, hogy a Fidesz politikusai beszélnek a sorkötelezettség bevezetéséről, és ők küldik háborúba a magyar katonákat. „Csak annyit mondok, hogy Csád” – tette hozzá. A kormány 2023-ban kapott parlamenti felhatalmazást egy legfeljebb 200 fős katonai misszió Csádba küldésére tanácsadói és terrorellenes céllal. A sorkötelezettség vádjára Orbán Viktor januárban úgy reagált, az egy „háborús intézkedés”, amely „nem illeszkedik a sorba”, és a kormány nem tervezi a visszavezetését.

Tordai hiányolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt az egészségügy, az oktatás, a gyermekvédelem helyzetéről és az akkugyárakról. „Önök a korrupt nagyvállalatok zsebét tömik…” – mondta, de Kövér László itt elvette tőle a szót, mert lejárt a nyolcperces időkerete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jámbor András szerint a Parlament ebédlőjében szervezték a lejárató kampányt a pécsi TISZA-jelölt ellen – Véletlenül mindent hallott a képviselő
A független képviselő szerint a fideszesek Rúzsa Diánát a várost állítólag csődbe vivő MSZP-s körökhöz kötnék. Hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.


„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy

az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.

Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:

„Figyelj, nagyon jó, nagyon ügyes vagy, jó lesz a szöveg. Attila is leokézta. Még annyit írj bele, hogy a 20-as éveiben emigrált.”

A vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartner visszakérdezett: „30-as?”

Mire a válasz: „Az is jó lesz!”

Jámbor András a posztjában megjegyezte, hogy szerinte Pécset valójában a Fidesz vitte csődbe. A képviselő hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsa Diánáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.

A telefonbeszélgetésben említett, a szöveget jóváhagyó „Attila” vélhetően a Fidesz pécsi jelöltje, Cziráki Attila. Ő Rúzsa Diánával, a TISZA Párt jelöltjével mérkőzik meg a Baranya 1-es választókerületben.

A kormánypárti média már hónapok óta cikkezik arról, hogy a baranyai TISZA-jelöltek mögött régi MSZP-s és MSZMP-s háttéremberek állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Magyarország Oroszország dolgait intézi” - Kőkemény uniós üzenetek Orbán Viktornak az Ukrajnának szánt 90 milliárd euró megvétózása után
Német, lengyel és osztrák külügyminiszterek is bírálták a magyar vétót a brüsszeli Külügyi Tanács előtt. A Bizottság szerint a lépés a lojális együttműködés megsértését jelenti.


Orbán Viktor levélben tudatta António Costával, az Európai Tanács elnökével, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt. A kormányfő azzal indokolta a lépést, hogy állítása szerint az ukrán vezetés politikai döntés miatt nem indítja újra az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken.

A magyar döntésen kiakadtak a brüsszeli Külügyi Tanács ülésére érkező uniós külügyminiszterek. A Politico című lap összegyűjtött néhány reakciót. Johann Wadephul német külügyminiszter szerint a magyar álláspont megdöbbentő.

„Nem hiszem, hogy helyes, ha Magyarország a saját szabadságharcát használja fel az európai szuverenitás elárulására”

– fogalmazott.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az 1956-os szovjet bevonulást felidézve azt mondta:

„Ami alapvetően megdöbbent, az az, hogy Ukrajna az orosz hadsereg hatalma ellen védekezik, és a magyarok korábban megtapasztalták, ez milyen érzés... Sokkal nagyobb szolidaritást vártam volna Magyarországtól Ukrajna iránt.”

Hasonlóan élesen bírálta a magyar lépést Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is.

„[Magyarország] gyakorlatilag Oroszország dolgait intézi. Ez nem lehet Európa érdeke. Ausztria érdeke biztosan nem. És amikor a történelmet és a magyar nép szovjetekkel kapcsolatos tapasztalatait nézem, meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyar lakosságnak sem érdeke”

– jelentette ki.

Paula Pinho, az Európai Bizottság főszóvivője arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor korábban egyetlen feltételt szabott a hitelcsomag jóváhagyásához: Magyarország, Szlovákia és Csehország ne vegyen részt pénzügyileg a programban. „Ez a feltétel teljesült, ezért elvárjuk minden vezetőtől, hogy tartsa be a kötelezettségvállalásait. És ezek be nem tartása... a lojális együttműködés megszegését jelentené” – mondta.

Emmanuel Macron francia elnök leszögezte, hogy továbbra is eltökéltek a 90 milliárd eurós hitel és az Oroszország elleni 20. szankciós csomag elfogadása mellett. Kijelentette: „Nem lehet másként”, minthogy elfogadják a szankciós csomagot és Ukrajna megkapja a hitelt.

A heves szócsata ellenére kevesen bíznak a gyors megoldásban. „Úgy gondolom, ma nem lesz előrelépés ebben az ügyben, de mindenképpen erőltetni fogjuk” – figyelmeztetett Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatája. A román külügyminiszter, Oana-Silvia Țoiu némileg optimistább volt. „Nem tudom, hogy holnap lesz-e, vagy ezen a héten. Láttunk már hasonló helyzeteket a múltban, és túljutottunk rajtuk. Nem véletlenül ez a 20. szankciócsomag” – tette hozzá. Tény, Magyarország korábban is élt már a vétójával, de végül engedményekért cserébe mindig visszakozott.

A vita hátterében a Barátság kőolajvezeték körüli helyzet áll. A vezetéken január végén állt le a szállítás orosz támadások okozta károk miatt, ami elsősorban Magyarország és Szlovákia olajellátását érinti. Válaszul Magyarország és Szlovákia február 18-án felfüggesztette a dízelexportot Ukrajna felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk