EGÉSZSÉG
A Rovatból

Hibrid egészségügyi platform segíti a betegeket, ha baj van

Digitálisan megfogni a páciensek kezét, végig vezetni őket a panaszok felmerülésétől azok megoldásáig, a lehető leggyorsabb és legrövidebb úton – ez a titka a február óta piacon lévő T-DOC hibrid egészség platformnak.


Az ötlet egy háziorvos fejéből pattant ki, aki sok évnyi telefonos orvosi ügyeleti tapasztalattal a háta mögött azt szerette volna megelőzni, hogy az emberek az internetet kutatva „diagnosztizálják” magukat. Olyan online platformot indított, ahol az azonnali telefonos orvosi ügyelettől, a szakorvosi másodvéleményen át az orvos-beteg találkozóig minden elérhető.

Nem a koronavírus-járvány, hanem a gyors, könnyen elérhető szakorvosi segítség igénye szülte a digitális egészség platform ötletét – árulta el Dr. Rezessy Bálint, a T-DOC Service Kft. ügyvezetője és orvosszakmai igazgatója a platform létrejöttének hátterét. Az alapgondolat mellett a T-DOC fejlesztésekor sok olyan kényelmi szolgáltatás tevődött ehhez, amelyek mind azt segítik, hogy minél hamarabb választ kapjunk a kérdéseinkre, legyen ez szakorvosi másodvélemény egy műtét előtt vagy gyors telefonos orvosi segítség akár hétvégén is.

Személyre szabott információk

– Sokszor találkoztam olyan páciensekkel, akik az interneten kezdtek el kutatgatni, hogy mi is húzódhat meg panaszaik hátterében. Az ott talált eredmények alapján szinte csak egy megerősítő diagnózisra akartak hozzám fordulni. A tájékozódással persze nincs is semmi gond, sőt… ám az is szükséges, hogy az objektív tények is nyitott fülekre találjanak, elfogadják a betegek azt is, amit az orvos állapít meg. A T-DOC egyik kiemelt célja, hogy ne a böngészőben talált, sok esetben megtévesztő vagy fals információkból tájékozódjanak, hanem személyre szabottan, szakembertől hallják a tényeket – fejtette ki Dr. Rezessy Bálint.

Rengeteg embernek segítettek már az elmúlt hónapokban, erre jó példa lehet az a páciens is, aki erős hasi fájdalommal kereste fel őket a telefonos ügyeleten. A kikérdezés alapján minden jel arra mutatott, hogy akut problémáról van szó, így azt tanácsolták neki, ne húzza-halassza a vizitet, azonnal forduljon a legközelebbi sebészethez, hiszen ilyen jellegű panasszal beutaló nélkül sem fogják „elhajtani”. Így is lett: mint kiderült, vakbélgyulladás okozta az erős hasfájást, és műteni kellett.

A T-DOC kollégái tehát útbaigazítást tudnak adni arról, hogy adott esetben mennyire nagy a baj: akut problémáról vagy halasztható dologról beszélünk. Ebben belső szakmai protokolljuk segíti őket, vannak a kikérdezésnek olyan sarokpontjai, amelyeknél tudják, mi lesz a következő lépés.

Pótolták a hiányzó betegút irányítási rendszert

Tény, hogy a fizikai vizsgálatot igénylő vizitek nem kiválthatóak telemedicinával, illetve digitális egészség platformmal. Ám számos olyan szolgáltatás létezik, amelyet virtuálisan is igénybe tudunk venni, és segíthet egészségünk megőrzésében, javításában, méghozzá költség- és időhatékony módon. Az egészségügy labirintusában könnyű elveszni, s ebben igyekszik egyenes utat biztosítani a T-DOC.

– Úgy látjuk, hogy a hazai egészségügyi rendszerből hiányzik egy betegút irányítási rendszer, és sok esetben hetek telnek el, mire az ember bejut egy vizsgálatra. Mi az év minden napján, hétvégén és ünnepnapokon is, 12 órában telefonos orvosi ügyeletet biztosítunk, valamint egészségügyi hotline várja mindazok hívását, akik gyorsan szeretnének orvossal konzultálni, vagy szeretnének iránymutatást kapni arról, hogy merre induljanak el egészségügyi problémájukkal. Szolgáltatásaink között szerepel még az üzenetküldő platformon alapuló orvosi chat és másodvélemény/távkonzultáció, valamint a mára már jól ismert orvosi videó konzultáció is. Ahogy látjuk az esetszámok növekedését, úgy folyamatosan bővítjük a kapacitásainkat. Sőt, a szolgáltatásainkat nemcsak egyesével, hanem havi előfizetés keretein belül is igénybe lehet venni, mint például egy streaming szolgáltató esetében – mesélt a sokszínű szolgáltatási palettáról Tobákos Ferenc, az operatív ügyekért felelős ügyvezető.

Újabb kihívások az első hónapok sikerei után

„Szakterület választó” néven egy könnyedén használható időpont foglalási rendszert is üzemelnek, hiszen vannak olyan esetek, amikor a digitális vonal már nem elegendő. A személyes vizitre szóló időpontfoglalással képesek lefedni a teljes betegutat, ugyanis vannak partnerintézményeik, ahová tovább irányíthatják a pácienseket. – Jelenleg Budapesten, Budaörsön és Debrecenben van stratégiai partnerünk, de a célunk az, hogy országos lefedettségünk legyen, ezért folyamatosan tárgyalunk további intézményekkel is – osztotta meg velünk Tobákos Ferenc.

Dr. Rezessy Bálint hozzátette: „az egyik legfontosabb célunk, hogy a minket megkereső pácienseknek a lakhelyükhöz legközelebb lévő intézménybe legyen lehetőségük bemenni”. A T-DOC csapata ehhez létrehozott egy úgynevezett országos ügyeletkeresőt is, ami mindenki számára ingyenesen elérhető. – Lehetséges, hogy időközben változnak az ügyeletek adatai/elérhetőségei, így ezen a téren a közösség erejében bízunk, és a felhasználóinkkal közösen szeretnénk frissíteni ezt az adatbázist – fűzte hozzá Tobákos Ferenc.

Az orvosi és páciensi oldalról érkező visszajelzések alapján folyamatos finomhangoló munkát végez a T-DOC csapata, s emellett újabb kihívásokat is feltűztek zászlójukra. Az egyik ilyen a magán egészségügyi intézményeknek kínált szolgáltatásuk, amely során a pre- és postoperatív folyamatokban nyújtanak esetmenedzseri segítséget. A másik izgalmas terület pedig a magáncégek megcélzása: amikor egy vállalat HR-es kollégái egészséggel kapcsolatos béren kívüli juttatásban gondolkodnak, akkor a T-DOC havi előfizetése jusson az eszükbe. Ez többek között növelheti a munkavállalók lojalitását, hiszen az egészség 2021-re mindenkinél elsődlegessé vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy éve lehet hátra a leendő norvég királynénak, felkerült a tüdőtranszplantációs listára
A norvég trónörökösné, Mette-Marit koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Orvosai szerint a jelölés szakmai küszöbe az, ha a páciensnek beavatkozás nélkül ennyi ideje maradt.


Egy év – ennyi időt jósolnak az orvosok műtét nélkül Mette-Maritnak. A norvég királyi udvar pénteken közölte: a koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Hivatalos feladatait felfüggesztették, a beavatkozás után pedig hosszabb rehabilitációs időszak következik.

A trónörökösnét 2018-ban diagnosztizálták pulmonális fibrózissal, amely egy gyógyíthatatlan, a tüdőszövet hegesedésével járó betegség. Állapota az elmúlt hónapokban jelentősen romlott, a legutóbbi felvételeken már orrkanüllel jelent meg, ami a légzését segítette.

A jelölés szakmai kritériumát az Oslói Egyetemi Kórház professzora is ismertette, aki szerint ahhoz, hogy valakit listára tegyenek, olyan állapotban kell lennie, hogy beavatkozás nélkül legfeljebb egy éve lehet hátra.

A sikeres tüdőtranszplantáció esélyét a megfelelő szerv elérhetősége határozza meg, a norvégiai átlagos várakozási idő tavaly körülbelül hat hónap volt.

A koronahercegnő betegsége miatt a királyi család több hivatalos programját is lemondta vagy elhalasztotta – közölte a norvég királyi udvar hivatalos közleményében. Nem vesznek részt a svéd királyi pár szombati aranylakodalmi ünnepségén, és elhalasztják a hercegi pár 25. házassági évfordulójára tervezett augusztusi ünneplést is.

A családtagok Mette-Marit mellett vannak: férje, Haakon koronaherceg a múlt héten megszakította japán útját, Ausztráliában tanuló 22 éves lányuk, Ingrid Alexandra hercegnő pedig hazarepült, és az őszi félévet már az Oslói Egyetemen tölti.

A hírre reagálva Norvégiában rövid időn belül megugrott az organdonori regisztrációk száma, ami jól mutatja, hogy egy ismert ember sorsa miként hívhatja fel a figyelmet a donorhiányra. A helyzet súlyosságát már korábban is lehetett sejteni: a palota tavaly decemberben közölte, hogy közeleg a műtét ideje, miután a sportvilágban egy másik híresség, Niki Lauda is hasonló beavatkozáson esett át.

A koronahercegnő betegsége mellett a norvég királyi családot más problémák is sújtják. A hercegnő legidősebb fia, Marius Borg Høiby ellen nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával per zajlik, az ítéletet pedig június 15-én várják.

Eközben az úgynevezett „Epstein-akták” nyilvánosságra hozatala után Mette-Marit is magyarázkodni kényszerült. A koronahercegnő februárban kért nyilvánosan bocsánatot a kapcsolatért, amelyet „rossz ítélőképességről tanúskodónak” nevezett.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Halálos hiba lehet megfázásnak nézni a nyári tüdőgyulladást: ez a két tünet jelzi, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni
A kezeletlen tüdőgyulladás súlyos szövődményekhez vezethet. A betegség különösen veszélyes az idősebbekre, a kisgyermekekre és a krónikus tüdőbetegekre.


A tüdőgyulladás nem egy „rosszabb megfázás”: a hirtelen jelentkező nehézlégzés és a szúró mellkasi fájdalom már életveszélyes állapot előszobája lehet – a gyors orvosi ellátás életet menthet. A hétköznapi légúti betegségek és a potenciálisan halálos kórkép közötti határvonalat a tünetek súlyossága jelenti. Míg egy nátha vagy influenza is okozhat köhögést és lázat, a tüdőgyulladásnál fellépő, mély lélegzetvételre vagy köhögésre fokozódó éles mellkasi fájdalom és a jelentős légszomj azonnali orvosi beavatkozást igénylő vészjelzés – írja a The Independent. A betegség súlyosságát mutatja Reviczky Gábor esete is, akit intenzív osztályon kezeltek a kórral.

Dr. Andrew Whittamore, az Asthma + Lung UK klinikai vezetője és praktizáló háziorvos szerint már egy általános mellkasi fertőzés is figyelmeztető jel lehet.

„A tüdő- vagy mellkasi fertőzés, például a tüdőgyulladás a tüdőt vagy a légutakat érinti. A tünetek közé tartozik a hurutos köhögés, a sípoló légzés vagy a nehézlégzés, a 38 °C vagy afeletti magas láz, valamint a mellkasi fájdalom vagy diszkomfort” – magyarázta a szakértő.

A tüdőgyulladás további jelei lehetnek a sárga vagy zöld köpetürítéssel járó köhögés, a test- és izomfájdalom, a nagyfokú fáradtság és az étvágytalanság. Időseknél gyakran zavartság, csecsemőknél pedig nyögdécselő, morgó légzés is jelentkezhet.

A betegség különösen veszélyes a csecsemőkre, a kisgyermekekre, a 65 év felettiekre, valamint a krónikus tüdőbetegségben (például asztmában vagy COPD-ben) szenvedőkre és a legyengült immunrendszerű emberekre. Ezekben a csoportokban a gyulladás erőteljesebben szűkíti a légutakat, és a szervezet védekező mechanizmusainak gyengébb működése miatt nehezebb megszabadulni a felgyülemlett váladéktól.

A betegség szövődményeibe halt bele a napokban a 72 éves Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sztárja is, és a magyar zenészlegenda, Fenyő Miklós.

A legsúlyosabb esetekben légzési elégtelenség, akut légzési distressz szindróma (ARDS), vérmérgezés (szepszis), sőt, vese- vagy szívkárosodás is kialakulhat.

A kezelés a kórokozótól függ: a bakteriális tüdőgyulladást antibiotikummal gyógyítják, míg a vírusos változat általában pihenéssel és bőséges folyadékfogyasztással magától elmúlik.

A megelőzésben kulcsfontosságú a gyakori, szappanos kézmosás, a zsebkendő helyes használata köhögéskor és tüsszentéskor, valamint a dohányzás elhagyása. Dr. Whittamore hangsúlyozza a védőoltások, különösen az influenza és a pneumococcus elleni vakcina fontosságát a kockázati csoportokba tartozók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna” – egy fogorvosi vizit mentette meg a 19 éves Ethan életét
Ethan Harrison édesanyja szerint a család teljesen váratlanul szembesült az akut mieloid leukémia diagnózisával. A fiú orvosai szerint ha a fogorvosi vizit után négy nappal nem kezdik meg a kezelést, már nem lehetett volna rajta segíteni.


Egy 19 éves brit fiú azt hitte, csak egy egyszerű fogfájás kínozza, amikor időpontot kért a fogorvoshoz. A rutinellenőrzés azonban az életét mentette meg, miután egy gyanús jel miatt azonnal kórházba küldték. A south wingfieldi targoncavezetőnél akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak – írja az UNILAD.

Ethan Harrisonnak már egy hónapja fájt a bölcsességfoga, és más tünetei is voltak: nehezen vette a levegőt, lázas volt, és egy ciprusi nyaralás után megduzzadt egy nyirokcsomója is. A család mindent a fogára fogott, ám a fogorvos a duzzadt nyirokcsomó láttán azonnal a háziorvoshoz küldte.

A vérvétel eredménye 12 órán belül megérkezett, ami után a családnak azonnal a sürgősségi osztályra kellett sietnie.

Ethan édesanyja, a 37 éves Roxy Bond szerint a diagnózis sokkolta őket.

„Amikor megszületett a diagnózis, nagyon irreálisnak tűnt, és egyszerűen nagyon-nagyon váratlan volt” – mondta.

A kórházi csapat közölte velük a megdöbbentő tényt: ha a fiú nem kerül időben orvoshoz, már csak hetei lettek volna. „A kórház csapata azt mondta, ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna hátra az életéből.”

A fiút május 17-én vették fel a Chesterfield Royal Hospitalba, ahol azonnal megkezdték a kezelését. Ethanre négy kemoterápiás ciklus vár, az első már el is indult. Várhatóan egy hónapig lesz kórházban, de a teljes felépülése akár egy évet is igénybe vehet.

Az édesanyja elmondta, fia, aki korábban sosem volt kórházban, most csontvelő-biopsziákon és folyamatos vérvételeken esik át, de mindent humorral visel.

„Eddig humorral reagált, semmi sem rendítette meg. Annyit mond csak: »Micsoda kényelmetlenség.«”

Roxy Bond hozzátette, hogy nagyon büszke a fiára, ahogyan a helyzetet kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Évtizedekig tehetetlenek voltak az orvosok, most egyetlen tabletta adhat új esélyt a hasnyálmirigyrákos betegeknek
Az új gyógyszer a daganatok több mint 90 százalékát hajtó KRAS-mutációt célozza, amivel szemben eddig nem volt hatásos terápia. A fejlesztő már megkezdte az engedélyeztetést, így a szer hónapokon belül elérhetővé válhat.


Egy naponta szedhető tabletta majdnem megduplázta az előrehaladott hasnyálmirigyrákos betegek túlélési idejét, miután sikerült kikapcsolnia azt a fehérjét, amelyet a tudomány évtizedekig „megfoghatatlannak” tartott.

A daraxonrasib nevű gyógyszer harmadik fázisú klinikai vizsgálatának eredményeit múlt vasárnap mutatták be. Az adatok szerint a szerrel kezelt, előrehaladott, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek átlagosan 13,2 hónapig éltek, szemben a hagyományos kemoterápiát kapó csoport 6,7 hónapos túlélésével – írta a ScienceAlert.

Az új tabletta összességében 60 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát az 500 beteg bevonásával zajló kutatásban.

A betegek számára fontos szempont, hogy a daraxonrasib egy szájon át szedhető tabletta, és bár okoz mellékhatásokat, a páciensek életminősége javult és a fájdalmaik is csökkentek a kemoterápiához képest. A leggyakoribb panasz a betegek körülbelül 86–88 százalékát érintő bőrkiütés volt, de sokan küzdöttek szájüregi gyulladással, hasmenéssel, hányingerrel és hányással is.

Ennek ellenére a súlyos mellékhatások miatt jóval kevesebben hagyták abba a kezelést, mint a kemoterápiás csoportban.

A tudományos áttörés lényege, hogy

a gyógyszer egy olyan célpontot támad, amelyet évtizedekig elérhetetlennek tartottak.

A hasnyálmirigyes daganatok több mint 90 százalékát a KRAS gén mutációja hajtja, ami a sejtek növekedését szabályozó kapcsolót tartósan „bekapcsolt” állapotban tartja. A daraxonrasib nem közvetlenül ehhez a fehérjéhez kötődik – aminek sima a felszíne –, hanem egy másik molekula segítségével hoz létre egy komplexet, ami már képes leállítani a rákos sejtek szaporodását vezénylő jelátvitelt.

A gyógyszert fejlesztő cég bejelentette, hogy benyújtja a vizsgálat adatait a hatóságokhoz; az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság május elején engedélyezte a kiterjesztett hozzáférési programot.

Christopher Lieu, a Coloradói Egyetem onkológus professzora szerint a siker új utakat nyithat a kutatásban.

„Arra számítok, hogy egyre több klinikai vizsgálat indul, amelyekben a KRAS‑gátlókat más gyógyszerekkel kombinálják, hogy megelőzzék a tumorok kezeléssel szembeni rezisztenciáját.”

A hasnyálmirigyrák elleni harcban az utóbbi időben több ígéretes irány is megjelent. Spanyol kutatók egy „hármas csapás” koncepciót teszteltek, amely egyszerre több ponton támadva igyekezett megelőzni a gyors rezisztenciakialakulást. Ezzel párhuzamosan a diagnosztikában egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus adott reményt, amely más okból készült CT-felvételeken képes volt évekkel korábban kiszúrni a betegség jeleit.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk