SZEMPONT
A Rovatból

Egy vérbeli filmes a járvány megfékezésének hőseit nem a kormány tagjai között keresné, hanem a mentősök, ápolók, orvosok között

Orbán Viktorék sikerekről és „harcosok klubjáról” beszélnek, de a kommentek alapján fájdalmas sebeket téptek fel. Egymás után posztolják az áldozatok felháborodott és máig gyászoló hozzátartozói megrendítő beszámolóikat. És megszólaltak a frontvonalban dolgozók is.


Bár Európában 2020. január 24-én volt az első regisztrált Covid-19-eset, az első magyarországi pedig március 4-én, a kormány most január 27-én jött ki a COVID-járvány „legyőzéséről” szóló, 36 perces kisfilmjével. Hogy miért nem várták meg március 13-át, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy az iskolák bezárnak, és digitális munkarend lép életbe, vagy akár március 28-át, amikor elkezdődött a teljes bezárkózás? Talán a kormánypárt népszerűségvesztésével kapcsolatos közvéleménykutatási adatok tette sürgetővé, hogy valami dicsőséges beszámolóval lassítsák ezt a folyamatot.

A kérdés csak az, Kovács Zoltánnal szólva: „De sikerült?

Amikor egy kormány hivatalba lép, feladata, hogy az állam alapvető szolgáltatásait zökkenőmentesen és hatékonyan működtesse: a honvédelmet, a rendfenntartást, a közegészségügyet, a közoktatást, illetve a szociális szférát. Ahogy mondani szokták, az nem hír, ha a postást megharapja a kutya, de az igen, ha a postás harapja meg a kutyát. Lefordítva a mi esetünkre: amikor egy állam vezetése szükségesnek tart arról megemlékező kisfilmet megrendelni és legyártatni, hogy valamely funkciója éppen működött, az minimum érdekes.

Egy vérbeli filmes ugyanis, ha témát lát meg a pandémiában, és történetesen dokumentumfilmet akarna csinálni a járvány megfékezéséről, a hőseit nem a kormány tagjai között keresné. Ők ugyanis, bármennyire is rendkívüli volt a helyzet, azt tették, amiért fizetik őket: működtették az állam egyik alapfunkcióját, a közegészségügyet. Találna viszont hősöket a mentősök, ápolók, orvosok között, akik (főleg a járvány első évében, mikor még oltás sem volt) nap mint nap az életüket kockáztatták,

12 órákat tetőtől talpig beöltözve, premier plánban végignézve az emberi szenvedést, látva a levegőért küzdő, haldokló emberek rémült tekintetét, és ugyanazokat a szemeket kicsit később élettelenül meredni a semmibe.

Nekik kellett a reménykedő rokonokkal telefonon közölni szeretteik halálhírét, napjában többször is.

Az államigazgatás csúcsain álló főtisztviselők legnagyobb áldozata az volt, hogy minden reggel hatkor már üléseztek, a kórházi személyzet reggel hatkor már és még a tizenkét órás műszakban éppen ágytálazott, újraélesztett, lélegeztetőgépet állított be, vagy éppen megállapította a halál beálltát. Esetleg a napi zokogógörccsel birkózott meg egy csendes sarokban, teáját szorongatva, ha volt két perce minderre.

Hogy miért írom le mindezt ilyen részletesen? Mert a kormányzati propagandafilmből csak ez maradt ki. Van benne néhány hős miniszter, állami főtisztviselő, maga a miniszterelnök, és minden, amit csinálnak, az megszakítás nélküli diadalmenet. A képek, ahogy sorakoznak, a heroikus zene, az események és adatok fontos szűrése mind azt sugallják, hogy a koronavírus elleni harc igazi nagy hősei ők voltak, az állam vezetői.

Orbán Viktor „harcosok klubjáról” beszél, és saját magukra gondol, mintha a siker kovácsai ők lettek volna.

Elmondja, hogy azért hozattak be ennyi lélegeztetőgépet (elhallgatva, hogy ezek jó része azóta is raktárakban áll), hogy egyetlen ember se legyen, akinek, ha szükséges gépi lélegeztetés, akkor ne jusson lélegeztetőgép.

Elhallgatja azt, amit Kulja András mond el a Tisza-párt videójában. Az ellenzéki párt egészségügyi szakértője rezidens orvosként Covid-osztályon dolgozott nap mint nap akkor, saját élményeként mondja el, hogy

talán még menthető ötven fölötti emberek azért haltak meg az osztályán, mert egyetlen intenzív osztály sem vette át őket gépi lélegeztetésre. És miért nem? Mert nem volt elég lélegeztetőgép.

Azért sem, mert a kapott lélegeztetőgépek zöme intenzív osztályos gépi lélegeztetésre alkalmatlan volt. Ráadásul, ha még jók is lettek volna, a gép nem elég. Kell hozzá ember is, aki kezelni tudja, de ezzel a „harcosok klubja” nem foglalkozott. Nyilván azért nem, mert ahogy Kulja elmondta, az nem egynapos tanfolyam. Sok paramétert kell figyelni, a nem kellően kiképzett személyzet több kárt okozhat, mint hasznot: akár szét is robbanthatja a beteg tüdejét, de meg is fullaszthatja a pácienst. Ilyen embert viszont nem lehetett tömegesen behozni, sem Kínából, de máshonnan sem, képezni meg nem volt idő.

A Tisza Párt válaszvideójában, amelyet eddig szinte pontosan kétszer annyian néztek meg, mint a kormány moziját, sorjáznak az adatok, amelyek annyira hiányoznak a másik filmből: lakosságarányosan nemcsak szomszédainknál teljesítettünk gyászosabban a halálozási arányt tekintve, de Olaszországban is kevesebben haltak meg arányaiban, holott nem felejtjük a bergamói képeket, amelyeket a járvány elején láthattunk. Milyen elképesztő körülmények alakultak ki pillanatok alatt az ottani kórházakban! De ilyen képeket itthon nem láthattunk. Kulja András többször is elmondta, hogy

nekik megtiltották, hogy nyilatkozzanak a sajtónak a Covid-védekezésről, hogy idős kollégáját megfenyegették: ha beszél a sajtónak, az országban sehol sem kaphat munkát.

A járványról magyar nyelven csak Romániából és Szlovákiából érkezhettek képsorok, videók, mert a magyar kórházakba az állami televízión kívül senki nem tehette be a lábát. Ők is csak egyetlen alkalommal, leszámítva a protokoll eseményeket.

Magyar Péterék kimondják azt is, hogy a kivéreztetett egészségügy, az orvos- és ápolóhiány miatt kénytelenek voltak minden orvost a Covid-osztályokra vezényelni, emiatt az egészségügyben a nem covidos betegek jó része ellátatlan maradt, aminek tragikus következményei a járvány után jelentkeztek: előrehaladott daganatos megbetegedések formájában például, amikor a páciens elmondta, hogy a tüneteket már régóta észlelte, de nem jutott be egyetlen ellátásra sem. Azokat, akik ezekbe a betegségekbe haltak bele, nem számolják a koronavírus áldozataihoz.

Kulja András a Tisza-párt videójában

Kulja András szinte a könnyeivel küszködve mondja el, hogy a miniszterelnök láthatóan csak a sikerpropagandát tartotta már akkor is fontosnak: a problémákat felsorolni próbáló fiatal orvosba belefojtotta a szót. Orbán nem tudja, milyen az, amikor a fehérjehiány miatt a víz folyik a beteg bőréből,

amikor könyörögnek, hogy „doktor úr, ugye meggyógyulok?”, amikor egymás mellett hal meg egy testvérpár a kórházban: az egyik két nappal korábban, a másik, aki még megmaradt, csak azt kérdi: „Ugye én nem?”, aztán ő is meghal.

A Tisza Párt egészségpolitikus EP-képviselője szerint a miniszterelnök ne sikerekről kommunikáljon, hanem azt mondja el végre, hogy megszüntetik a kórházak alulfinanszírozottságát. Az egészségügy szerinte mind a mai napig ki van véreztetve. Az elmúlt években kétszáz rendelő, kórházi osztály zárt be. Magyar Péter tovább sorolja: most január elsejétől a fehérgyarmati, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház is bezárt osztályokat, az utóbbiban például a gyermeksebészeti ellátás szűnt meg.

Ma rosszabb helyzetben van az egészségügy, ha netán jönne egy újabb nagy járvány, még kevésbé alkalmas a közegészségügy ellátni a feladatát.

És sorakoznak tovább az adatok: GDP-arányosan feleannyit költünk egészségügyre, mint az európai átlag. A cseh állampolgárokra saját államuk fejenként 600 ezer forinttal többet költ évente, mint a magyar. Újból és újból felteszik a kérdést: milyen sikerekről beszél a miniszterelnök?

Magyar még azt is hozzáteszi, nem az a baj, hogy nincs pénz, hiszen „ha a miniszterelnök meg akarja venni a saját vejétől a felesleges irodaépületeket, akkor egy tollvonással lesz rá pénz”. Mint ahogy van pénz kastélyokra, a repülőtérre, mobilcégre is.

Kulja Andrásék fel is olvastak néhány levelet, amelyekben például egy intenzíves szakorvos írja le, hogy az elvileg egyszer használatos védőruhát többször kellett felvenniük, mert nem volt elegendő ebből sem. Még akkor sem cserélhették le, amikor már szemmel láthatóan vérrel és egyéb testnedvekkel szennyezettek voltak. A műszakváltáskor a következő kolléga is a szennyezett ruhákba volt kénytelen bújni. Bár később ózonnal sterilizálták a ruhákat, de másikat akkor sem kaptak. Maradt a vérfoltos, napokig használt ruha. FFP3-as maszkot a járvány elején nem is láttak, naponta egy sebészi maszkot használhattak el.

Ír az orvos a levélben a lélegeztetésre alkalmatlan gépekről is.

A betegek sokszor a szemük láttára fulladtak meg. Ha lett volna alkalmas gép, egy részük megmenthető lett volna.

Magyar Péterék elmondják azt is, hogy miközben Magyarország majdnem 200 milliárd forintot költött kínai légzéssegítő eszközökre (ezek zöme bizonyult alkalmatlannak később), az EU többi tagállama jóformán semennyit nem költött ilyen berendezésekre, pedig „nyilván ott is meg akarták menteni az emberek életét”.

Az eszközbeszerzés másik árnyoldaláról is szó esik, amiről az állami videó hallgatott: hány közvetítőcéget iktattak be az állami beszerzések és a kereskedelmi értékesítés közé, például a maszkok és egyéb védőfelszerelések esetében. Addig éppenhogy csak létező cégek milliárdos haszonnal zárták azokat az éveket.

Volt közöttük olyan, amely addig csak gumiabroncsokat értékesített, de aztán a maszkbizniszben megtalálta a szerencséjét.

A videó alatti kommentekben is sokan felháborítónak tartják Orbán Viktor győzelmi jelentését. Az újra felbukkanó oltásellenes posztok mellett sorozatban olvasni további szívszorító eseteket, történeteket. És ami külön érdekes, ugyanilyen hangvételű, felháborodott, olykor szívszorító kommentek olvashatók a kormány videója alatt is. Álljon itt néhány:

„...ehhez én, mint a mortalitás lista szerinti 2.650-ik 42 éves áldozat édesanyja annyit mondanék önnek Miniszterelnök úr: SZÉGYELJE MAGÁT❗❗❗ Egy szava nem igaz, önök cserbenhagyták a betegeket, az egész országot.”

„Az apám halt meg a covid járvány alatt, akinek az ápolásába kórházi külön engedéllyel két hétig, a haláláig bekapcsolódhattam (úgy, hogy ennek kockázatait vállaltam). Közelről láttam, hogy naponta hogyan halnak meg emberek. Minden volt az, csak nem győzelem.”

„Merkely úrról ne is beszéljünk. SOTE-s voltam Covid idején. Nálunk volt az első covid-os Magyarországon, és mégis mi voltunk az utolsó egyetem kb, akiknek elkezdődött a karantén. Aztán ott volt az “önkéntes munka”, amiről jött levél, hogy vagy az, vagy eltanácsolnak az egyetemről. Bár mint egészségügyi tanuló arra esküdtünk, hogy segítünk, de az egyetem kidobott minket a frontvonalra egy olyan egészségügyi rendszerbe, ahol nem volt elég gumikesztyű, és nem volt elég fertőtlenítőszer. Miniszterelnök úr végigsétált az osztályon, mint valami rossz ómen, de azzal nem foglalkozott, hogy nem lehet kimennem pisilni, mert ha leveszem a ruhát, akkor pocsékolok, vagy hogy infúziós szerelékkel kötöttem föl a WC papírt, ha volt, hogy ne a földön legyen. El kellett hónapokra szigetelnem magam a családomtól. Biztosan ismét ott lennék, ha szükség lenne rám, de ilyen eü helyzetben...”

„Temettem a szeretteimet, a folyosón feküdtek 16 órán keresztül, mire jutott egy ágy nekik egy 80 km-re lévő kórházban. Látogatni nem lehetett, sok ezer ember egyedül halt meg kínok közt. Erre aztán büszkék lehettek!”

„Mindkét szülőmet elveszítettem 1 hét különbséggel! Az orvosok nem csináltak semmit! A lélegeztető gépek semmit nem értek! Mondanom sem kell, hogy a kórházban kapta el apukám, majd hazaküldték így! Anyu elkapta tőle. Ezek vagytok ti! Ilyen a munkátok!”

„Én is frontvonalban voltam, és sok idősápoló, akik házi segítséget adtunk. Covidos idős embereket is elláttunk. A fenhéjjázó miniszterelnöknek kívánok olyan fizikai, lelki, mentális kínokat, amit elszenvedtünk mi, ápolók és gondozottak.”

„Apukám a Jahn Ferenc Kórházban halt meg 2021. április közepén. ? A saját lábán szállt be reggel a mentőbe, este pedig meghalt a lélegeztetőn. Nekem a következő napon derült ki, hogy pozitív lett a tesztem, úgy kellett leküzdenem a betegséget, hogy apukám előtte halt meg. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit akkor átéltem. Azóta sem tudom feldolgozni a történeteket.”

„Mindkét szülőm érintett volt... egyikük túlélte, másikuk nem. Megrendítő volt újra átélni mindent és ismét realizálni, hogy édesanyám csakis annak köszönheti az életét, hogy nem Budapesten került gépre, hanem egy vidéki városban. És őszintén megdöbbentett - pedig azt hittem, hogy ezt az érzést már nemtudom megélni -, hogy az életbenmaradás esélyét 50 év felett nem adták meg. Pár hét, és 50 leszek... a fiam most 16... ez rettenetes érzés. Ilyennek soha nem szabad megtörténnie.”

„104 kg voltam, mikor Covidos lettem, és a kórházban lefogytam 70 kg alá (kb 40 kilót). A kórházban két orvos „előttem” beszélte meg, hogy velem most már kísérletezhetnek. A kórházba látogatót csak akkor engedtek be, ha haldoklott. Ekkor beengedték a feleségem és a fiamat. Tehát lemondtak rólam. Közben a „család” intézte, hogy átkerülhessek a Tüdőkórházba. Két negatív teszt kellett hozzá, de ez is nagyon körülményes volt, nem a részemről. 2021.12.20-án sikerült átszállítani mentővel a Tüdő órházba, de a mentősök tettek át az ágyról, hogy át tudjanak vinni. Egy hónapot voltam éjjel-nappal oxigénen. Az orvosok azt mondták, ha netán hazakerülök, akkor otthon is oxigénen leszek. Miután átkerültem, vizsgálatok és ágynyugalom, ugyanis a kétoldali tüdőgyulladásra kaptam kétoldali tüdőembóliát is. Aztán gombás nyelv, szívprobléma, és sok minden egyéb. De két hét után már lábra álltam. Sétáltam kb 500 métert naponta, később emeltem a séta mennyiséget. Ez a COPD-covid „részlegen. Innét lekerültem a rehabilitációs részre. Itt már úgy működött az egészségügy, ahogy kellene mindenhol. Összesen 69 napot voltam kórházakban, de küzdöttem, hogy hazakerüljek. A pokolból jöttem vissza.”

„Párom legjobb barátja távozott 48 évesen pár nap alatt.? Baráti ismerős körünkből másik három 50 év alatti, kisgyermekes családanya és családapa ?T öbb utcabeli is volt... Orvos főnökünk, az egyik legjobb radiológus diagnoszta, aki három hétig lélegeztetőgépen, magányosan távozott ? A család tűzoltói a mentősöket segitve több túlsúlyos covid beteget sima vonulós ruhában egy maszk "felszereltseggel" hozták le emeletről, senkit nem érdekelt az ő védelmük.”

„Annak ellenére, hogy végigsírtam az egészet, mert Édesanyánk elvesztését újra végiggondoltam, az a véleményem, hogy kell erről beszélni nagyon sok ki nem mondott sérelem él bennünk.”

„Ápoló voltam a COVID-19 alatt, nem volt itt nagy siker. Kudarc volt és szörnyű, veszteségek sorozata! Nem tudják, milyen volt, amikor túlóráznom kellett a beteg kollégák miatt, vagy amikor a hozzátartozóknak el kellett magyaráznom, miért nem látogathatják meg a haldokló hozzátartozóikat, csak mert Müller Cecília képtelen volt tovább gondolkodni, mi van, ha valaki már végstádiumban van és nincs helye az intenzív osztályon.”

„Elérték sok ember halálát, többek közt a fiamét is, a szuper gépeikkel!!”

„Én két szerettemet vesztettem el a járvàny alatt. Az anyukàm csak 2 napra ment be a kórházba egy teljesen más probléma miatt. Soha többet nem láttam. Megfertőződött és úgy ment el, hogy egyedül kellett lennie, küzdenie. A mai napig nem tudom megemészteni a gondolatot, hogy magára maradt. De ezzel kell együtt élnem! Végigsírtam az adást. Az anyukám a Délpesti kórházban hunyt el.”

„Kérdésem, hogy győztük le? Mert nálunk a mi családunkban minden idős ember meghalt!!! A gyerekeink egy hónap alatt vesztették el mind a három nagyszülőt úgy , hogy ők nem is találkoztak egymással. Ki győzött? A miniszterelnök úr győzött? rengeteg csalással? Hazugsággal? Esetleg nagyobb lett a vagyona? Felháborítónak tartom, hogy legyőztük a járványt!!!!!!! Én szavaztam a fideszre.....de SOHA többé nem fogok. Nyugodjanak békében a halottaink, és köszönjük az egészségügyi dolgozok munkáját.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk