HÍREK
A Rovatból

Duda Ernő: Ideális lenne az Astra első oltását kombinálni a Szputnyik elsőjével vagy a Janssen vakcinájával

Az immunológus szerint Kína alapvetően a harmadik világ országainak szánja vakcináit, ezért nem fontos nekik, hogy hamar meglegyenek a klinikai 3-as vizsgálatok.


Interjút adott az Indexnek Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem immunológus-, genetikusprofesszora.

Mint elmondta, közel 80 évesen ő a legszívesebben a Pfizer mRns alapú vakcináját adatná be magának, ami biztonságosabb az idősebbeknek, illetve krónikus betegséggel küzdőknek. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy nem vitatja a kína Sinopharm elölt vírusok alapján működő vakcináját sem, még ha ő maga ódzkodik is tőle.

Mint elmondta, a koronavírus képes a központi idegrendszer, a szív, a vese, az erek ellen hosszú távon káros hatást kifejteni.

„Az úgynevezett "hosszú Covid"-tünetek egy részét azok az ellenanyagok okozzák, amiket a szervezetünk megtermel a vírus bizonyos alkatrészeivel szemben. Ha ezeket az alkatrészeket bevisszük, s az immunválaszt felerősítő adjuvánst (hatásnövelő alkotóelemet) teszünk melléjük, akkor az immunrendszer minden vírusdarabka ellen termel antitestet. Azok ellen is, melyek ezt a hosszú Covid-szindrómát okozzák.

Nem állítom, hogy ez a típusú immunválasz hosszú Covidot okoz, csak azt, hogy ez egy potenciális veszély, s ezért nem értek egyet a teljes, elölt vírust tartalmazó vakcina használatával.

- tette hozzá a szakértő.

Duda szerint nem valószínű, hogy a kínai gyártó iparjogvédelmi okok miatt nem hozza nyilvánosságra a klinikai 3-as fázis eredményeit, mert senki nem akarná ellopni a „legósdibb technológiát”.

Arról is beszélt, hogy Kína célja, hogy lemossa magáról az imázst, hogy ők az az ország, ahonnan elindult a koronavírus. Sőt, valójában inkább a megmentő szerepében akarnak tetszelegni, elsősorban a harmadik világ országai számára. Mint fogalmazott, ezeket az országokat kevésbé érdeklik a tudományos dokumentációk, sokkal fontosabb a számukra, hogy mihamarabb oltáshoz jussanak.

Nem Európát célozzák a gyártással, hanem Malajziát, Indonéziát, Brazíliát, az afrikai és a dél-amerikai országokat. [...] Egy több tízezer oldalas kísérleti dokumentációt összeállítani óriási feladat. Minek, ha nélküle is elkel a termék?

- mondta el Kína alapvető oltási stratégiájáról.

Hozzátette, ezekben az országokban jóval alacsonyabb az átlagéletkor, mint Európában vagy Amerikában, és a populáció kevésbé szenved krónikus betegségektől is. Így annak a valószínűsége is kisebb, hogy a kínai vakcina komolyabb mellékhatásokat okozhat a számukra. Fontosnak tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy nem a távol-keleti ország oltóanyagának hatékonyságát akarja megkérdőjelezni.

A nemrég zöld utat kapott Johnson&Johnson vakcináról Duda Ernő elmondta: az ugyanazon a technológián alapul, mint az AstraZeneca vagy a Szputnyik oltóanyaga, csak ebből elég egy adag. Hozzátette: szakmai alapon meg lehetne vizsgálni, hogy esetleg utóbbi két vakcinánál is elhagyható-e a második adag.

A legideálisabb megoldás az lenne, ha az Astra első oltását kombinálnák a Szputnyik elsőjével vagy a Janssen vakcinájával. A Pfizer és a Moderna vakcinák esetében is igaz, hogy az első oltás olyan mértékű védettséget ad, hogy az emlékeztető oltást akár el is lehetne hagyni

- tette hozzá a szakértő.

Arról is beszélt, hogy szerinte helyes az oltási terv megváltoztatása, azaz ha mindenki minél hamarabb megkapja az első adag vakcinát, hiszen „mindenki, aki életében immunizált már, tudja, hogy az immunrendszert felpörgető emlékeztető oltást nem napra pontosan a 21. vagy a 28. napon kell beadni”.

Arra a kérdésre, hogy szükségszerűen a koronavírus elleni vakcinák fogják-e uralni a piacot, Duda Ernő azt felelte:

Azért olyan nagyon sokáig nem fog már mutálódni a vírus, mert az ember nem hasonlít túlzottan a denevérre.

Ugyanis „ha egy mutáció során erősebb kötődés alakul ki, akkor ragályosabb lesz a vírus, nő a reprodukciós rátája, ezt látjuk most az angol variánsnál. A közeljövőben is lesz még ilyen példa, de ez nem egy korlátlan, végtelen dolog, mert a vírus fertőzési folyamata rettentő bonyolult”.

Kifejtette azt is, hogy minden jel arra utal, hogy a mutánsok ellen termelt ellenanyag nélkül is meg lehet gyógyulni.

Akadnak olyan emberek, akiknek a szervezete képtelen a vírussal szembeni megfelelő ellenanyag-termelésre, de T-sejtes immunválaszt ettől függetlenül adnak

- mondta erről Duda Ernő.

A vírus közeljövőjével kapcsolatban felidézte a múltat. Bebizonyosodott, hogy a vírus 2019 végén már felbukkant Európában és az USA-ban. Az első áldozatokat viszont márciusban regisztrálták. A köztes néhány hétben mit csináltak a hatóságok?

A kínaiak már tavaly január közepén feltérképezték a vírus genomját, ez alapján PCR-teszttel kimutatták a kórokozót. Ha a hálózatkutatók megjósolták, hogy a vírus februárra már Európában, Olaszországban robban, miért fogadtunk napi több száz járatot Kínából, miért nem teszteltek minden reptéren?

Annak idején tettem egy olyan kijelentést, hogy civilizált országban ez a vírus nem okozhat komoly járványt. Alábecsültem az emberi butaságot”

- tette hozzá Duda Ernő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas eső érkezik, akár félhavi csapadék is lehullhat nyugaton – Figyelmeztetést adtak ki a következő napokra
A felhők távoztával újra kellemes koraőszi időre számíthatunk, bár nem lesz zavartalan a napsütés. A hőmérséklet sem esik vissza nagyon.


Alig távozik térségünkből a záporokat, zivatarokat okozó magassági hidegörvény, máris egy peremciklon érkezik, ami újabb csapadékot hoz. Nyugaton 20-30 milliméter eshet szerda éjfélig - írja az Időkép.

A veszélyjelzés szerint szerdán, csütörtökön és pénteken is sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok és a nagy mennyiségű csapadék miatt - írja a met.hu.

Kedd éjjel délnyugat felől labilizálódik a légkör, ekkor az északkeleti tájak kivételével már több helyen lehet zápor, zivatar, majd reggeltől átmeneti szünet következik. A délelőtti naposabb órákat délnyugat felől újabb erős felhősödés követi, miközben a délkeleti szél is feltámad. Kora délutántól egyre többfelé várható intenzív eső, zápor, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Estére a keleti tájakat is eléri a csapadék.

Szerdán megnövekszik felettünk a felhőzet, elszórt eső, zápor már hajnalban is előfordulhat. Délután azonban nyugat, délnyugat felől egy nagyobb csapadéktömb hoz újabb esőt. Kiadós mennyiség estig főként a Dunántúlon várható, nyugaton területi átlagban 20-30 milliméter eső eshet. A délkeleti szél megélénkülhet. Kora reggel 18, délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől felszakadozik a felhőzet, záporok, zivatarok délután főleg délnyugaton, délen és keleten fordulhatnak még elő. A Dunántúlon a nyugati-északnyugati, a Dunától keletre a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol keleten, északkeleten és a nyugati határ mentén alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Marad a meleg idő 24-30 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Délután és este elszórtan alakulhatnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, helyneként élénk lesz déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről
A riporter szerint a „Rogán-féle” agytröszt a hibás. Azt is megírta, hogy miért gondolja így, majd felajánlotta, hogy ingyen segít.


Havas Henrik a közösségi oldalán reagált Takács Péter korábbi bejelentésére. Az egészségügyi államtitkár ugyanis elmesélte, hogyan nevezik a gyerekeit - ő miatta - az iskolában.

Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!” Azt is elárulta: középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.

A riporter ezek után úgy vélte, hogy az államtitkár helyett ő kér elnézést a gyerekektől. Azt írta:

"Az egészről még csak nem is a papa tehet, hanem a "Rogán-féle agytröszt", amely kitalálta, hogy az egészségügyért felelős államtitkár adjon egy "emberközeli interjút” az Indexnek. Az eredmény katasztrofális.

Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak a saját problémáiba belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről.

A papa pont olyan hülye volt, mint a náci apját letagadó Sulyok Tamás, aki kérés nélkül közhírré tette, hogy ő egy szatyor fing" - írta Havas.

Úgy vélte, hogy a lényeg: "Rogán meg Habony totálisan alkalmatlan, egyetlen normális ötletük sincs. Védelmükre felhozom, hogy körülöttük egyetlen normális újságíró nincs, mert ha lenne, hogyan jelenhetett volna meg ez az Index-interjú?"

Az államtitkár gyerekeiről pedig azt írta:

"Én őszintén sajnálom Takács államtitkár gyerekeit, ők oda születtek, ahova a jóisten rendelte őket. Én arról nem tehetek, hogy ennek a szerencsétlen államtitkárnak megmondták, hogy magyarázza ki a 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszt, és valami idióta azt hitte, hogy hatásos lesz, ha elmeséli, hogy mozgalmi munka keretében ismerte meg a nejét".

Majd mesélt egy történetet saját magáról is: "Ha már a gyerekeknél tartunk: az apám válogatott focistának készült, aztán 40 kilósan jött haza a hadifogságból. Mint minden apa, ő is azt hitte, hogy majd én, azaz a fia befejezi azt, amit ő a fociban elkezdett. Aztán amikor kiderült, hogy kosarazok, és nem rúgom, hanem pattogtatom a labdát, egy világ omlott benne össze.

Összefoglalva: én nem folytattam azt, amit az apám elkezdett, nagyon őszintén azt hiszem, hogy ugyanezt az utat ajánlom Takács államtitkár úr bizonyára remek, tehetséges gyermekeinek.

Egyébként fenntartom a korábbi ajánlatomat, én komolyan mondom, hogy pro bono, azaz ingyen hajlandó vagyok felügyelni, hogy az idióta alkalmazottak tartózkodjanak a velőtrázó baromságoktól. (Hogy miért voltam kénytelen ezt megírni? Egyszerű. Az előző Facebook-bejegyzésemet néhány óra alatt majdnem 100 gyűlölködő komment lepte el, és jó néhányan a gyermekek miatt aggódtak.)" - tette még hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
TISZA-alelnök: Úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnest a kötcsei rendezvényen mutatták be. Másnap pedig felsőbb utasításra egy állami cég lemondott egy két napos, száz fős rendezvényt abban a szállodában, amelyet az új alelnök családja üzemeltet.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztotta meg Forsthoffer Ágnes videóját, melyben a frissen bejelentett TISZA-alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz megkezdte a családi vállalkozásuk - egy szálloda - tönkretételét.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a TISZA harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel. Az indokolás nélküli lemondással sok millió forintos kárt okoztak a családi szállodának.

Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi.

Együtt visszavesszük a hazánkat 210 nap múlva.

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!" - üzente.

Forsthoffer Ágnes a felvételen arról beszélt, hogy a kötcsei rendezvény után egy állami cég lemondta egy nagy rendezvényüket, amelyre már régóta nagy erőkkel készültek. A megrendelő egyébként visszatérő vendégük, és most is bizonyára azért mentek volna hozzájuk, mert elégedetettek voltak velük. Ám most indoklás nélkül mondták le a foglalástt, mindezt 16 órával az esemény kezdete előtt.

"Tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán"

- mondta el.

"Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét"

- vélte. Azt is elmesélte, hogy a TV2 stábja a városukat járja, és megszólít embereket, azt akarják a "szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

VIDEÓ: Forsthoffer Ágnes bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET: