EGÉSZSÉG
A Rovatból

„Régebben előfordult, hogy a betegeim temetésére is elmentem – na, ilyet nem szabad csinálni, mert előbb-utóbb felemészti az embert”

Dr. Bánhegyi Róbert az elsők között kezdte el kutatni itthon a rák és a cukorbetegség összefüggéseit. Komoly áldozatokat is hoznia kellett érte, de úgy tűnik, jó úton jár: munkásságát nemrég rangos díjjal ismerték el.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. július 12.



A Békés Vármegyei Központi Kórház onkológiai centrumában dolgozó Dr. Bánhegyi Róbert még a 2000-es években figyelt fel arra, hogy a cukorbetegség és a rák kialakulása, illetve kezelése között összefüggés lehet. Kutatni kezdte a témát, számos tudományos előadás és cikk mellett a doktori disszertációját is ennek szentelte.

Szeretné megvetni az onkodiabetológia nevű tudományág hazai alapjait, ehhez szorosan kapcsolódó célja, hogy egy átfogó szakkönyvet jelentessen meg. Ez a szemléletmód még nemzetközi szinten sem terjedt el igazán, pedig rendszerszintű alkalmazásával akár rákbetegek millióinak túlélési esélye és életminősége javulhatna.

A főorvos nemrég megkapta a Richter Érdemérem Különdíjat az eddig elért tudományos eredményeiért, 2018-ban pedig a betegek az Év onkológusának is őt választották.

– Mi vonzotta az orvosi szakma, ezen belül pedig az onkológia felé?

– Az orvoslás felé (többek közt) az vonzott, hogy úgy éreztem, nagyon meg tudom érteni a hátrányos helyzetűeket. Ugyanis van egy hallássérülésem ötéves korom óta, ezért már gyerekként perifériára kerültem a közösségekben. Ebből a szempontból a betegek is hasonlóak, ők szintén nehezen tudnak részt venni a szociális életben. A rajtuk való segíteni akarás befolyásolt a döntésemben, hogy orvos leszek. Az egyetem elvégzése után ugyanakkor még nem tudtam, milyen irányba szeretnék specializálódni. Belgyógyászattal kezdtem, részben a holisztikus orvosi gondolkodás alapjainak elsajátítása céljából, részben amiatt, mert ráépítve könnyen válthattam más szakterületre. Néhány év után jött is egy sugallat, hogy a hematológiai, majd a szolid daganatos betegségek irányába kellene továbblépnem.

– Hogyan merült fel önben először, hogy a rák és a cukorbetegség között összefüggés lehet?

– Cukorbetegséggel már akkor foglalkoztam, amikor még a fertőző osztályon dolgoztam, így pályám kezdetétől ismert volt számomra, hogy rontja az immunrendszer működését. Ha pedig az immunrendszer nem működik jól, úgy nemcsak a fertőző betegségekre, hanem a rákra is nagyobb a hajlam. Az általam rögzített statisztikák ugyanezt támasztották alá. Miután átkerültem az onkológiára, ott már kifejezetten azt vizsgáltam, milyen összefüggés van a cukorbetegség okozta immunhiány, illetve a daganatos betegségek kialakulása között. Szép lassan gyűltek az adataim, és kapóra jött az is, amikor 2009-ben egy évre áthelyeztek Mezőhegyesre, ahol a helyi utókezelőt vezethettem.

Ott se bírtam a tudományos vénámmal: az általam kezelt betegeket nemcsak abból a szempontból vizsgáltam meg, milyen gyakran alakul ki náluk a cukorbetegség mellett rák is, hanem abból is, hogy a cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerek hatással vannak-e a rákbetegek túlélési esélyeire. És úgy tűnt, hogy igen: a metformint szedők tovább éltek, mint a más gyógyszerekkel kezelt cukorbetegek.

Ekkor rákerestem az interneten a metformin rákellenes hatására, és az egész világon összesen három klinikai vizsgálatot találtam, amely mellékesen, de követte a cukorbetegek daganatos társbetegségeit is. Tudomásom szerint Magyarországon ilyen vizsgálat egy sem volt. Sőt, nálunk addig még célzott cikk sem jelent meg erről. Emlékszem, egészen libabőrös lettem, hogy valami újra bukkantam, így gyorsan írtam is egy cikket a felismeréseim és az addig megszerzett információk összefoglalásaként, ami 2010-ben jelent meg a Magyar Onkológia című lapban. Ennek volt is visszhangja szakmai körökben, több helyre hívtak előadni a következő pár évben. Egy idő után úgy gondoltam, hogy tovább kellene ezt a témát vinni – ekkor fordult meg a fejemben először, hogy akár tudományos fokozatra is jó lehet.

Kapcsolódó genetikai vizsgálatot szerettem volna végezni, a mintavételek el is indultak, ám végül – sajnos tőlem független okokból – a vizsgálat végigvitele és sikeres lezárása meghiúsult. Emiatt eléggé elkeseredtem, de nem adtam fel. 2017-ben beiratkoztam a PTE doktori iskolájába, illetve társszerző lehettem egy gyulai származású, Németországban élő kollégám cukorbetegséggel és elhízással foglalkozó cikkében. Ez új lökést adott, ismét elkezdtem betegeket vizsgálni tudományos céllal. Egy betegség, majd a Covid miatt ugyan vissza kellett vennem a tempóból, de tavaly újra felpörögtek az események. Zsinórban írtam egy cikk-trilógiát az Orvosi Hetilapnak, melynek mindhárom része a cukorbetegség és a rák különféle közös vetületeit dolgozta fel.

Az onkodiabetológia, mint tudományág lényege is ez: a két betegség diagnosztizálása és terápiája közti összefüggések vizsgálata. Ezt a tudományt ebben a formában és néven előttem hazai onkológus nem művelte, és tudomásom szerint azóta is egyedül vagyok vele.

– Mi lehet ennek az oka?

– Egyrészt az általános fáradtság, ami még a Covid idején kezdődött: azóta a környezetemben azt látom, hogy nagyon visszaesett a tudományos aktivitás. Jóval kevesebbet publikálnak az általam ismert kollégák, mint korábban. A másik ok az lehet, hogy elég komplikált a téma. Harmadrészt talán a vakszerencse is közrejátszott, hogy pont én találtam rá elsőként, mindenesetre ez a helyzet kifejezetten előnyös számomra: bár kicsit talán nagyképűen hangzik, lényegében egy új tudományág úttörője lehetek.

Egyébként már létezik egy hasonló határtudomány, az onkokardiológia, amelyet egy-két évtizede még egyáltalán nem ismertünk, ma viszont már országos és nemzetközi kongresszusokat is rendeznek a témában. Reményeim szerint néhány éven belül az onkodiabetológia is fel tud majd zárkózni hozzá ismertségben. Jövőre szeretnék kiadni egy szakkönyvet, ha minden jól megy, ezzel sikerülhet áttörést elérni.

Covid alatt, még a kötelező maszkviselés idején

– Mennyivel jobbak most a rákbetegek túlélési esélyei, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt?

– Ez egy nagyon jó kérdés, mert ha megnézzük a hivatalos adatokat, 30-33 ezer között mozog az évente elhunyt rákbetegek száma Magyarországon, ami nem igazán csökkent az elmúlt 10-20 évben. Ilyen szempontból tehát nem történt javulás, azonban a túlélések hosszában, egyes rákfajták esetében pedig a túlélési esélyekben is van pozitív fordulat. Ez főként a legújabb, célzott biológiai terápiáknak köszönhető. Például a leukémiának van egy olyan formája, amelynek a kezelésére 2000-es évek második felében terjedt el egy újfajta gyógyszer, és ennek hatására gyakorlatilag megszűnt a halálozás. Utána persze új problémák születtek, de a terápiák száma is folyamatosan nő. Sajnos ezzel együtt sok olyan terület van még az onkológián belül, ahol egyelőre nem sikerült áttörést elérni, azonban vannak részsikerek.

– Jobban kell aggódnia annak, aki Magyarországon lesz beteg, mint annak, aki Nyugat-Európában?

– Szerintem nem. Gyulán is többféle daganatos betegség kapcsán zajlik klinikai vizsgálat, ha pedig az adott területen éppen nem zajlik, meg tudjuk mondani a betegnek, hová menjen.

A széles körben alkalmazott biológiai kezelések szinte mindegyike elérhető Gyulán is, vagy ha itt nem, akkor valahol máshol az országban. Gyakorlatilag ugyanazokat a terápiákat tudjuk alkalmazni, mint Amerikában.

A klinikai vizsgálatok korai fázisaiban lévő gyógyszerek persze hordozhatnak kockázatot, de amelyeket mi használunk, mind minimum a harmadik fázisban tartanak, tehát már meglehetősen biztonságosak. Ezeknek összességében jóval nagyobb a pozitív hozadékuk, mint az esetleges káruk.

– A kérdésem az egészségügy általános állapotára is vonatkozott, emiatt van ok aggodalomra?

– Sajnos általában öreg az orvostársadalom, és az utánpótlás is nehézkes. Az onkológiát pedig különösen kevés fiatal választja. Ez valahol érthető: nem sokan szeretnének már a pályájuk elején napi szinten halálos betegségekkel foglalkozni és rossz híreket közölni. Amikor teljesen nyíltan meg kell mondani az érdeklődő betegnek, mennyi ideje van hátra, az nagyon sokat kivesz az emberből. Ha valaki mégis emellett dönt újoncként, az sokszor később vált szakterületet vagy gyorsan akar irreálisan nagyot előrelépni. Nincs meg az egészséges türelem az emberekben, ami egyfajta társadalmi probléma is manapság.

– Mennyire fogja fel személyes kudarcként, ha egy betegét nem tudja meggyógyítani?

– Eleinte nagyon annak fogtam fel: lelkileg nem egyszer „meghaltam” én is a beteggel együtt, sőt előfordult, hogy még temetésre is elmentem. Na, ilyet nem szabad csinálni, mert egy idő után felemészti az embert.

Idősebb kollégák tanácsára ezért változtattam a hozzáállásomon: próbálok továbbra is nagyon empatikus lenni a betegekkel, átérezni a fájdalmukat, de muszáj bizonyos távolságot tartanom. Már csak azért is, mert otthon a családomnak is szüksége van rám, tehát nem fogyhatok el teljesen a kórházban.

– Elsősorban szaktudás, idő vagy pénz kérdése ön szerint, hogy új gyógymódokat fedezzenek fel?

– Ha azt kérdeznék tőlem, tudnék-e többet dolgozni, ha többet fizetnének, azt felelném, hogy nem. Tehát a pénzkérdés az esetemben, legalábbis jelenleg, biztosan kizárt. Ha több szabadidőm lenne a tudománnyal foglalkozni, az nyilván hasznos lenne, de ehhez a betegek számának csökkentése szükséges, ami viszont számos feszültséget generál. Tehát a mai egy igazi „róka fogta csuka” helyzet, amelyben lényegében folyamatos tűzoltás az életünk. Én például ma is majdnem ugyanazt csinálom, mint 20 éve, mert nincsenek fiatalok, akiknek átadhatnám a tudásomat, vagy éppen delegálhatnék nekik napi rutinfeladatokat, és ezzel nyerhetnék szabadidőt. Amit eddig elértem tudományos területen, az mind a magánéletemből vett el időt. De van bennem egy ősi kíváncsiság és egyfajta bizonyítási kényszer, ezért próbálom mindig a dolgok hátterét kapargatni – még akkor is, ha emiatt nem tudok aludni.

– A családja mennyire tolerálja mindezt?

– Nagy szerencsém van a feleségemmel, akivel négy gyereket nevelünk. Másfél éve megbeszéltük, hogy most egy nagyon nehéz időszak következik, mivel a doktori iskola finisébe érkeztem, és minden szabadidőmre szükségem van ahhoz, hogy be tudjam fejezni. A feleségem azt felelte, hogy csináljam, valahogy ki fogjuk bírni.

Az elmúlt egy év különösen kemény volt, 1500 órát ültem a számítógép előtt az említett cikkeket és a disszertációmat írva. Gyakorlatilag úgy teltek a napjaim, hogy hazaértem a munkából, majd egy gyors mosakodás után már mentem is fel a dolgozószobába hajnal 2-3 óráig, vagy akár még tovább. Hétvégente pedig reggeltől estig ugyanez, és egy 2 hetes nyaralást leszámítva a tavaly nyári szabadságom is erre ment rá.

Szóval rengeteg lemondással jár az egész, de már látom az alagút végét, most kezdek visszailleszkedni a családom tagjai közé.

– Nemrég Richter Érdeméremmel jutalmazták a tudományos munkásságáért, 2018-ban pedig az Év onkológusának választották. Mit jelentenek ön számára ezek az elismerések?

– Az első dolog, ami eszembe jut, az a megerősítés azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg jó úton járok. Az Év onkológusa díjat az általam ellátott betegeknek köszönhetem, ők terjesztettek fel, majd kampányoltak értem és szavaztak. Ettől óriási lelkierőt kaptam, hiszen a gyógyító tevékenységemet ismerték el vele. A Richter Érdemérem egy más jellegű díj: pályázni kellett rá, amit egy szakmai zsűri bírált el. Ezzel a tudományos munkám kapott visszaigazolást. Tehát az orvosi szakma három lábából (gyógyítás, kutatás, oktatás) már kettőnél is elismertek, ami óriási dolog. Egyébként nyolc éve oktatok is, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karán diplomás ápolók képzésében veszek részt.

– Lát esélyt arra, hogy világszinten is jelentős áttörést érjen el a szakmájában?

– Arra látok, hogy hazai szinten sikerül valamiféle áttörést elérnem, remélhetőleg jövő év végéig. Ha túlleszek a védésemen, egy rövid pihenő után ezerrel ráfekszem az említett szakkönyv befejezésére. Bízom benne, hogy ez nagyon sokat fog számítani a tudományág itthoni elismerésében. Hogy aztán átmehet-e világszintű elismerésbe, nem tudom megjósolni.

Azt kevéssé tartom reálisnak, hogy Gyuláról hirtelen kikerülök a világszínpadra, de Magyarországon kemény munkával talán valós esélyem lehet rá.

Aztán majd meglátjuk, kik figyelnek fel erre, de ha esetleg – a könyv kiadása után – más viszi tovább a témát és ér el vele világsikert, amiatt is boldog leszek. A lényeg, hogy a betegek profitáljanak belőle.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A magyar orvosi ügyeletről elküldték életveszélyben lévő apját, áttaxiztak Szlovákiába, ahol azonnal megműtötték – állítja egy komáromi nő
A beteg lánya szerint apja akár meg is halhatott volna, és fájdalmai olyan erősek voltak, hogy majdnem elájult. Ennek ellenére itthon félvállról vették a panaszát.


Vizsgálat nélkül elküldték a komáromi orvosi ügyeletről, mert nem vették komolyan a panaszait - állítja egy 76 éves férfi, akit ezután a lánya taxival vitt át Szlovákiába, ahol a komárnói kórházban még aznap életmentő műtétet végeztek rajta – számol be az RTL Híradója.

A férfinak annyira fájt a hasa, hogy állításuk szerint az ájulás határán volt már, és szinte szürke volt a bőre. A beteg szerint Magyarországon a doktornő „olyan furcsán viselkedett. Lekezelően, nagyképűen beszélgetett ott velünk. Azt mondta, hogyha maga tud menni, akkor nem beteg.”

Azt állítják, ezután vizsgálat nélkül elküldték őket. Az ambuláns lapon, amit a kezükbe kaptak ennek ellenére az szerepel, hogy a férfinak puha, betapintható volt a hasa és, egy utasítás: lássa SBA. A Híradó által megkérdezett orovosok szerint ez jelentheti egy kórház sürgősségi osztályát, sebészeti ambulanciát, vagy esetleg röntgent is – de ezt egyértelműen még a szakemberek sem tudták eldönteni.

Az ambuláns lapon arról is írnak, hogy a család ingerült volt, és több vizsgálatot követeltek. Éva szerint ez valóban így volt. Kétségbeesett, hogy nem veszik komolyan apja panaszait, pedig érezte, hogy nagy a baj.

Mivel a legközelebbi kórházi sürgősségi 30 kilométerre onnan, Tatabányán van, ezért a taxis javaslatára a körülbelül 7 kilométerre lévő, szlovákiai komárnói kórházba mentek. Azt mesélik, a férfi olyan rosszul volt, hogy a taxis nem fogadott el pénzt az útért.

„Közölték, hogy 9,5 centis szakaszon begyulladva és megfordulva van a bél. Ott a doktornő megmondta [...] hogyha akkor nem viszem be, akkor pár órán belül [...] meghal”

– mesélte a nő a Híradónak.

A férfi azt mondja, hogy traumatizálta, hogy Magyarországon nem vették komolyan és emiatt majdnem meghalt. Miközben Szlovákiában egyből segítettek rajta. „Nagyon rossz érzés, hogy az embert nem veszik semmibe se. Elismerésem. Kiváló orvosok. Becsületesek, rendesek. Nem úgy mint az a nő. Ahol fizettem 40 évig” – panaszkodott Attila a csatornának.

A műtét után a férfi még két hétig kórházban volt, és azóta is Szlovákiában kénytelen maradni, mert ezután is több beavatkozásra volt szüksége. Az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálat ellen a család pert fontolgat. Már meg is keresték őket, három és félmillió forint kártérítést kértek. Az OMSZ azonban – az ügyben lefolytatott belső vizsgálat eredményére hivatkozva – elutasította az igényüket.

Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Kunetz Zsombor reagált arra, hogy a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban leállt az akut mellkassebészeti ellátás
A szakember szerint a hír mögött sokkal több van, mint gondolnánk. Ezt írta a Facebook-oldalán.
Fotó: ATV - szmo.hu
2024. május 26.



Az ismert egészségügyi elemző-szakorvos a Facebook-oldalán írta meg, hogy leállt a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban az akut mellkassebészeti ellátás.

"Erre már az egészségügyi híreket figyelő feketeöves olvasó csak megrántja a vállát, business as usual."

- kezdte sorait Kunetz.

A szakember szerint a hír mögött sokkal több van, mint gondolnánk.

"A Győri Petz Aladár Megyei Kórház a nyugat-magyarországi régió legnagyobb traumacentruma volt, idáig. Itt a hagyományos baleseti sebészet mellett megtalálható mellkas- és idegsebészet is, ahová nemcsak a megyéből, hanem szinte az egész észak-balatoni rész betegeit is ellátták. Eddig. Ugyanis ez azt is jelenti, hogy azon betegek ellátása, akik valamely baleset, vagy egyéb megbetegedés miatt sürgős mellkassebészeti ellátásra szorulnak, most Győr helyett a sokkal messzebb levő valamely budapesti, vagy a Szombathelyi Megyei Kórházba kell vinni, ha odaér még élve."

A szakorvos szerint a baleseti ellátásban közismert az "aranyóra" fogalma, amely tömören azt jelenti, hogy a baleset bekövetkeztétől, ha egy órán belül a beteg a definitív - azaz a sérülésének megfelelő - ellátóhelyre kerül, akkor a túlélés kilátásai jelentősen növekednek.

"Nem véletlen az sem, hogy - emlékezzünk csak! - Robert Ficot nem a fővárosi, a pozsonyi traumacentrumba, szállították annak nagyobb távolsága miatt, hanem a besztercebányaiba. Az ok pontosan ez volt, a minél előbbi definitív, végleges ellátóhelyre való szállítás.

Ez ma nem lehetséges mellkassebészeti sérülés esetén egész Közép-Dunántúl és Nyugat-Magyarország egy jelentős részén.

- írta a közösségi oldalán Kunetz Zsombor.

Ehelyett a betegeket annak az Országos Mentőszolgálatnak kellene elszállítania a minimum egy órára levő valamely egyéb ilyen betegeket is ellátó intézménybe, amely éppen szoftvert frissít."

- tette hozzá a szakember.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Csak űrhajós sisakban mehet ki a napra Tamás, ritka betegsége miatt akart a vonat elé ugrani a 15 éves fiú
A fiatal xeroderma pigmentosumban szenved, ami a bőr ultraviola-sugarakkal szembeni túlérzékenységét jelenti.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 04.



Az űrhajósok sisakjához hasonló, hatalmas fehér sisakot kell viselnie Tamásnak, hogy kimehessen a napra. A 15 éves felvidéki fiatal egy ritka betegségben szenved, ami miatt korábban a vonat elé akarta vetni magát - írja a Blikk.

Tamás csecsemőként gyakran sírt fényérzékenysége miatt, majd a bőrén iszonyú elváltozások alakultak ki.

Három éves volt, amikor a budapesti Heim Pál Kórházban az orvosok rájöttek, hogy a fiú egy ritka betegségben, az úgynevezett xeroderma pigmentosumban szenved, ami a bőr ultraviola-sugarakkal szembeni túlérzékenységét jelenti.

Az érintetteknek ezért kerülni kell a napot, a Hold fénye azonban semmilyen problémát nem okoz számukra, így lényegében csak sötétedés után tartózkodhatnak gondtalanul a szabadban.

„Először azt mondták, talán fél éve lehet hátra, de tinédzser koránál tovább biztosan nem fog élni. Az egész betegségét az autizmusa miatt csak tinédzser korban kezdte igazán felfogni.

Amikor megtudta, hogy gyógyíthatatlan, teljesen magába fordult. Sajnos benne van a pakliban, hogy elveszítheti a látását és folyamatosan daganatok alakulnak ki a bőrén, amiket távolítanak el. Évente többször is kés alá kell feküdnie, s volt, hogy egy operáció során hat tumort is eltávolítottak róla”

- mondta a Blikknek Tamás édesanyja, Edina.

A fia első maszkját még síszemüvegbe építették, de ebben alig kapott levegőt és nem is látott ki rajta. A legutóbbit azonban már Floridából rendelték meg 600 ezer forintért, és a rajta lévő speciális üvegnek köszönhetően Tamás ki tud vele menni a napra. A sisakot a NASA kezdte el gyártani a betegeknek és az eszközt évente cserélni kell.

„Tavaly volt egy mély időszakom, nem tudtam feldolgozni a betegségem, ezért vonat elé akartam ugrani, de anyukám segítségével sikerült túllendülnöm rajta. Manapság már sok erőt merítek abból a rengeteg pozitív, bátorító üzenetből, amiket kapok.

Szeretnék egyszer következmény nélkül leégni a napon, a legnagyobb álmom pedig, hogy csak egy átlagos fiatal lehessek a sok közül” - mondta a Blikknek Tamás.

A fiatal most egy speciális kemoterápiás, kísérleti szakaszban levő gyógyszert kap, ettől várják a javulást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egészségügyi figyelmeztető jelzést tenne a McDonald's egyik termékére a Michelin-csillagos séf
Curtis Stone szerint az egyik termék kifejezetten káros lehet az egészségre, akár már rövid távon is. Mindemellett tippeket is adott a kiegyensúlyozottabb táplálkozásra.


Azzal senki nem mond már újat, hogy a gyorséttermek kínálata nem épp az egészségtudatosságról szól, és ha Morgan Spurlock elhíresült Super Size Me című, éppen idén 20 éves alkotásában voltak is csúztatások az egészségkárosító hatásokról, azért semmiképp nem tanácsos minden napunkat a különböző fastfood-helyszínek bűvöltében élni.

Most azonban nem akárki, hanem Curtis Stone ausztrál Michelin-csillagos séf figyelmeztet minket az egyik gyorsétteremlánc veszélyeire, közelebbről egy visszatérő termék egészségre veszélyes hatásaira.

A szakácsot a McDonald's egyik (időszakosan Magyarországon is kapható) terméke, a Double Big Mac aggasztja.

Stone szerint ezt a hamburgert egészségügyi figyelmeztetéssel kellene ellátni, azaz olyan jelzéssel, ami felhívja a fogyasztó figyelmét, hogy amit eszik, különösen káros lehet az egészségére.

Amint azt a neve is mutatja, a Double Big Mac egy olyan, alaphelyzetben sem kis hamburger, amiben a megszokotthoz képest is kétszer több hús található.

A séf természetesen nem tartja életveszélyesnek az időnkénti "mekizést", de azt gondolja, hogy egy hamburgerben négy húspogácsa egyszeri alkalommal is megterhelő lehet a szervezet emésztőrendszerének.

„Egyes cégek egészen nevetséges dolgokat szolgálnak fel, őrült kalóriabevitellel, és egyszerűen nem tudom, hogyan tehetik meg ezt rendszeresen a fogyasztókkal”

– fakadt ki Curtis Stone.

A híres szakács emellett tanácsokat is igyekszik adni, hogy mit kell tenni a kiegyensúlyozott étrendért. „Gondoskodjunk arról, hogy egyensúlyban tartsátok a dolgokat. Fontos volna, hogy többször együnk, de kisebb adagokat. Fontos a böjt, sokan beszélnek róla, és azt gondolom, hogy rendben van ez a módszer is. De arra ebben az esetben is figyeljünk, hogy ne éheztessük túl magunkat.”

Stone egy nagyon fontos mondattal összefoglalja "ars poeticáját" az étkezésről:

„Mindig olyan dolgot együnk, ami a földből jött, és ne olyat, ami a csomagolásból!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: