HÍREK
A Rovatból

Az orvosok többsége elégedett a hálapénz eltörlésével és az alapbéremeléssel a MOK felmérése szerint

A nagy többség szerint el is tűnt a hálapénz az egészségügyből, háromnegyedük szerint pedig a másodállásuk vagy magánrendelésük sem szorult korlátok közé a szolgálati jogviszonyt módosító törvénnyel.


Az orvosok kétharmadának helyzete javult az egészségügyben elfogadott jelentős béremelés következtében, a megkérdezettek 9 százalékának viszont romlott az anyagi helyzete a hálapénz hiánya és a másodállások tiltása miatt, derült ki a Magyar Orvosi Kamara keddi sajtóreggelijén ismertetett kutatásból, amelyben 279 szakorvost kérdeztek meg az új szolgálati törvényről. Az eredményeket a 24.hu ismertette, ahol arról is írnak:

  • Az alapbéremelés kapcsán a megkérdezett orvosok 79 százaléka elégedett, 16 százalék nem, 5 százalék pedig egyáltalán nem elégedett. Utóbbiakat megkérdezték arról, mekkora nettó összeg lenne számukra elfogadható: másfél millió forintos nettó bért tartanának megfelelőnek.
  • Az orvosok 74 százaléka helyesli, hogy betiltották a hálapénzeket, 18 százalék nem ért ezzel egyet, 8 százalék pedig nem tudja, vagy nem válaszolt erre a kérdésre. A többség viszont nem támogatja azokat a módszereket, ahogy ellenőrzik a hálapénzeket.
  • A megkérdezettek 51 százaléka nem helyeselte, hogy "próbavásárlásokkal" tesztelik, hogy az orvosok elfogadnak-e paraszolvenciát, 37 százalék viszont igen.
  • Az orvosok 16 százaléka szerint január 1-je óta a hálapénz megszűnt, 31 százalék szerint pedig erősen mérséklődött. Mindössze 4 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem mérséklődött a paraszolvencia az egészségügyben.
  • A felmérés arra is rákérdezett, hogy korlátozza-e érdemben az orvosok magánrendelését vagy másodállását a törvény, amely szerint engedélyköteles az, hogy egy az állami egészségügyben tevékenykedő orvos magánellátásban vagy más másodállásban is dolgozhasson. A válaszok szerint 75 százaléknak egyáltalán nem, 13 százaléknak igen, 12 százalékának részben.

Közben tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentették be kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Lénárd Rita, a MOK alelnöke elmondta: maga sem hitte volna, hogy sikerül elérni a változást, a hálapénz megszüntetését. 2021 januárjától ugyanis hálapénzt adni és elfogadni is tilos - emlékeztetett. Megjegyezte ugyanakkor: 70 év alatt annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy úgy gondolták, a tiltás nem elegendő. Ezért döntöttek úgy, hogy szükség van tájékoztató kampányra, melyben bemutatják, mennyivel jobb az az egészségügy, amelyben nincs hálapénz.

Az eseményen kétféle plakátot mutattak be: az egyiken arra figyelmeztetnek, hogy "hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény", míg a másikon 7 pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénz-mentességének előnyeit.

Kincses Gyula, a MOK elnöke azt hangsúlyozta: kiderült, jogosan mondták, hogy a hálapénz megszüntetésének két alapfeltétele a béremelés és a hálapénz adásának és elfogadásának bűncselekménnyé nyilvánítása. „Ez tényleg történelmi tett” - fogalmazott, de ő is megjegyezte: sok dolog van, ami tilos, mégis van. A MOK elnöke szerint a következő években derül ki, hogy milyen mértékben sikerül valóban visszaszorítani, megszüntetni a hálapénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk