EGÉSZSÉG
A Rovatból

Vaksághoz vezethet egy szaruhártyával táplálkozó parazita pusztítása, amelyik a kontaktlencsésekre veszélyes

Az egysejtű a csapvízben is megtalálható, és a lencse alá kerülve borzalmas fertőzést okoz. A betegséget súlyosbíthatja, ha az érintetteket félrekezelik.


Egy szabadon élő amőba a szaruhártyát használja táplálékul – és az áldozatok többsége kontaktlencsét visel.

Bár ritka betegségről van szó, vaksághoz vezethet, ha nem ismerik fel időben. Világszerte évente több mint 23 ezer esetet regisztrálnak, a fertőzöttek 85-95 százaléka pedig kontaktlencse-viselő.

Teresa Sanchez közel négy évvel ezelőtt Mexikóban járt, amikor a jobb szemében folyamatosan száraz, szúró érzést tapasztalt.

Először szakadt lencsére vagy kezdődő betegségre gyanakodott, de csak három hónappal később derült ki, hogy egy parazita támadta meg a szaruhártyáját, maradandó látáskárosodást és az egész fejébe kisugárzó, égető fájdalmat okozva

– írta a CNN. A nőt hónapokig félrediagnosztizálták, mire egy szemész szakorvos megerősítette a gyanúját: acanthamoeba-keratitisz miatt szenved.

„Nem tarthattam felhúzva a sötétítőket a szobámban, mert az nagyon erős fájdalmat váltott ki a szememben” – mondta a 33 éves Las Vegas-i nő. „Ebből tudtam, hogy valami komoly dologról van szó, és elkezdtem magam utánajárni.”

Hasonlóan járt a 20 éves Grace Jamison is, akinek mindkét szemén kialakult a fertőzés, miután májusban a Dominikai Köztársaságban zuhanyzás közben is viselte a kontaktlencséit.

Hazatérése után félrediagnosztizálták és szteroid cseppeket írtak fel neki. Egy hét múlva a nő mindkét szemére megvakult, és nagyjából két hónapig így is maradt, mire megkezdődött a megfelelő kezelés.

„Sokszor nem vesszük észre, milyen jó az élet, vagy hogy mennyi minden mehet félre” – mondta Jamison. „Olyan szomorú, hogy nem értékeljük, amink van, amikor még megvan. Amikor teljesen vak voltam mindkét szememre, megbántam, hogy nem éltem jobban azzal, hogy láttam: hogy kevesebbet vagyok képernyők előtt, hogy gyönyörködöm abban, milyen szép a kinti világ, vagy ránézek azokra az emberekre, akiket ismerek és szeretek.”

Az Acanthamoeba egy egysejtű szervezet, gyakran megtalálható vizekben és a talajban is.

Amikor a szem felszínére kerül, megtapad a szaruhártyán, és ha annak hámrétegén mikrosérülések található – amilyeneket a kontaktlencse is okozhat –, a parazita befurakodik a szövetekbe.

A kórokozó ráadásul a lencse felszínére tapadva vagy a lencse és a szem közé szorulva is bejuthat.

„Az acanthamoeba-keratitisz meglehetősen pusztító lehet, ha nem diagnosztizálják időben és nem kezelik agresszíven” – mondta dr. Paul Barney optometrista. „Lényegében a szaruhártyát használja táplálékforrásként, ami gyulladást és szövetkárosodást okoz, és végül maradandó látásvesztéshez vezethet.”

A diagnózist nehezíti, hogy a betegséget sok orvos nem ismeri fel, a tünetek pedig – erős fájdalom, fényérzékenység, homályos látás, vörösség és idegentest-érzés – más fertőzésekre, például herpeszre vagy kötőhártya-gyulladásra is emlékeztethetnek.

A pontos diagnózishoz szaruhártya-kaparékra, speciális laborvizsgálatokra vagy konfokális mikroszkópiára van szükség, de ezek az eszközök és az azokat kezelő szakemberek többnyire csak egyetemi központokban érhetők el.

A megelőzés legfontosabb szabálya, hogy a kontaktlencse soha ne érintkezzen csapvízzel. Tisztításhoz és tároláshoz kizárólag bolti vagy receptre kapható oldatot szabad használni, a tokban lévő folyadékot pedig naponta cserélni kell.

Fontos a lencse behelyezése előtti alapos kézmosás és -szárítás is. A szakértők azt tanácsolják, hogy senki ne aludjon lencsével, és aki teheti, a havi helyett használjon napi eldobható lencséket, mert azokkal kisebb a fertőzés kockázata. A Contact Lens Society of America közleménye szerint „a kontaktlencsék orvosi eszközök, és az ápolási és higiénés előírások – beleértve a vízzel való érintkezés kerülését úszás, zuhanyozás vagy alvás közben – a kontaktlencsék rutinszerű gondozásának fontos részei.”

Aki vízi tevékenységekhez nem tudja nélkülözni a látáskorrekciót, annak szemüveg vagy dioptriás úszószemüveg javasolt. Alternatívaként felmerülhetnek a látásjavító műtétek, mint a SMILE, PRK, LASIK vagy az EVO ICL, de ezek alkalmasságáról minden esetben orvossal kell konzultálni.

A már kialakult fertőzés kezelése rendkívül hosszadalmas és megterhelő lehet, mivel a parazita ellenálló cisztákat képez, amelyek hónapokig, sőt évekig is életben maradhatnak. Súlyos esetekben, amikor a gyógyszeres kezelés már nem segít, a látást csak szaruhártya-átültetéssel lehet megmenteni. A szakmai szervezetek szerint a megelőzés kulcsa a szolgáltatók és a páciensek közötti egyértelmű, folyamatos kommunikáció.

A legnagyobb kockázatot a többnapos vagy újrahasználható lencsék viselése, a vízzel való kitettség (különösen a zuhanyzás) és az éjszakai viselés jelenti. A napi eldobható lencsék használata ezzel szemben általában biztonságosabbnak tekinthető.

A jelenlegi kezelések biguanid-tartalmú szemcseppekből és azok kombinációiból állnak, de a terápia elhúzódó, fájdalmas és a kórokozó cisztás formájának ellenállása miatt a kutatók folyamatosan új megoldásokat keresnek. Jelenleg is zajlanak vizsgálatok meglévő gyógyszerek újrapozicionálására, amelyek célja egy hatékonyabb és kíméletesebb terápia kifejlesztése.

Via CNN

index.html


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Azonnal hagyd abba a D-vitamint, ha ezt a 4 tünetet észleled - riadót fújtak az orvosok!
Sokan a téli fáradtságra fogják a kellemetlen tüneteket, pedig a megoldás egyszerűbb, mint gondolnák. Az orvosok szerint a népszerű vitamin túladagolása állhat a háttérben, de mit tehetsz ellene?


Sokan esküsznek a D-vitaminra a sötét téli hónapokban, de a jóból is megárthat a sok, a pótlás pedig könnyen a visszájára sülhet el. Orvosok figyelmeztetnek, hogy bizonyos panaszok esetén azonnal fel kell függeszteni a D-vitamin-kiegészítést – írta a UNILAD.

Az orvosok ajánlása szerint októbertől márciusig, amikor kevés a napsütés, a legtöbb felnőttnek napi 10 mikrogramm (400 Nemzetközi Egység) D-vitamin pótlása javasolt. Egy NHS-szóvivő szerint:

„Októbertől márciusig nem tudunk elegendő D-vitamint előállítani a napfényből, ezért a csontok és izmok egészségének megőrzése érdekében a legjobb, ha naponta 10 mikrogrammos D-vitamin-kiegészítőt szedünk.”

A hasznos pótlás azonban visszaüthet, ha túlzásba visszük.

Négy fő tünetre kell figyelni. Az első a hányinger, böfögés vagy gyomorpanasz. A szakértők szerint a kiegészítőt mindig étkezés közben érdemes bevenni. A második intő jel a fokozott szomjúság és a gyakori vizelési inger, ami arra utalhat, hogy a szervezet folyadék- és sóháztartása felborult.

Harmadikként a „ködös agy” és a fejfájás jelentkezhet: bár a D-vitamintól épp ennek ellenkezőjét várnánk, a túladagolás koncentrációs nehézségeket is okozhat.

Végül a negyedik tünet a csont- és izomfájdalom, ami szintén a túlzott bevitel következménye lehet.

Ha ezeket tapasztalja, azonnal hagyja abba a D-vitamin szedését, és ellenőrizze az összes szedett készítményt, beleértve a multivitaminokat is, hogy elkerülje a véletlen „túladagolást”. A kellemetlen tünetek enyhítésére igyon sok vizet és fogyasszon ásványi anyagokban gazdag ételeket.

A D-vitamin-túladagolás ritka, és szinte sosem napfény vagy élelmiszer, hanem szinte mindig étrend-kiegészítők túlzott fogyasztása okozza.

Fő veszélye a hiperkalcémia, vagyis a vér túl magas kalciumszintje, ami vesekövekhez és egyéb problémákhoz vezethet. Az amerikai ajánlások szerint a napi felső beviteli határ 4000 NE, de érzékeny egyéneknél már ennél kevesebb is okozhat gondot.

Tobias Mapulanga biomedikai tudós szerint sokan a szezonális betegségekre fogják a tüneteket, pedig a kiegészítő állhat a háttérben. „Sokan nyúlnak a dobozokért a sötétebb hónapokban, és véletlenül túllőnek a célon, majd a következményeket a szezonális vírusokra fogják; amikor az állandó szomjúság és a gyakoribb vizelési inger, a hányinger, a hasi fájdalom vagy székrekedés, a fejfájás vagy agyi köd, valamint az újfajta fájdalmak vagy görcsök röviddel a bevitel után jelennek meg, az arra utal, hogy a kiegészítő visszafelé sül el” – magyarázta a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Azonos kalória, 9 kilós különbség: az ikrek kísérlete borítja mindazt, amit a fogyókúráról hittünk
Egy egypetéjű ikerpár 12 héten át tesztelte, számít-e az étkezés időzítése azonos kalóriabevitel mellett. Az eredmények szerint a betarthatóság és az életmód felülírhatja a matematikai alapú diétás modelleket.


Két genetikailag azonos ember ugyanazt a célt tűzi ki maga elé: napi 2 500–3 000 kalória elfogyasztását edzés mellett. Ezt a helyzetet tesztelte Hugo és Ross Turner, a kalandor egypetéjű ikerpár, akiknek legújabb, 12 hetes kísérlete komoly visszhangot váltott ki.

Miközben Hugo közel 5 kilogrammot fogyott, addig Ross testsúlya több mint 4 kilogrammal gyarapodott.

A február 20-án publikált eredmények megkérdőjelezik a diétákról alkotott eddigi képet, és rávilágítanak, miért nem elég csupán a kalóriákat számolni.

A Turner ikrek vizsgálatának lényege nem a kalóriák számában, hanem azok időzítésében rejlett. Míg mindketten ugyanazt az energia-célértéket követték, Hugo a 16:8-as időszakos böjtöt alkalmazta, vagyis a napi étkezéseit egy szűk, nyolcórás ablakba sűrítette.

„Azt hiszem, 10 vagy 11 óra körül ettem először, és 6 vagy 7 körül fejeztem be” – részletezte a módszerét. Ezzel szemben Ross egy jóval tágabb, nagyjából 16 órás étkezési ablakot tartott.

Az ikrek korábbi tapasztalataikból már sejtették, hogy a böjtölés hatékony lehet számukra. „A böjt elég jól működik nálunk… jobban teljesítünk, amikor böjtölünk” – mondta Ross a UNILAD-nek.

Hugo bevallotta, hogy a szűk időablak miatt nehézséget okozott számára a célérték elérése.

„Nagyon nehéz volt… őszintén szólva valószínűleg küzdöttem azzal is, hogy elérjem a 2 500–3 000 kalóriát, mert lényegében kétóránként kellett ennem.”

Bár a Turner ikrek esete látványos, a tudományos közösség óvatosabb.

Egy februárban publikált, nagyszabású Cochrane-összefoglaló 22 korábbi vizsgálatot elemezve arra jutott, hogy az időszakos böjt összességében „kevés vagy semmi” többletet nem ad a hagyományos kalóriamegszorításhoz képest a súlycsökkenésben.

Egy 2022-es kutatás szerint, ahol a kalóriabevitel kontrollált volt, a nyolcórás étkezési ablak nem járt szignifikáns többlet-súlyvesztéssel az időkorlát nélküli diétához képest.

Ezzel szemben egy 2023-as, 2-es típusú cukorbetegséggel élőket vizsgáló tanulmány azt találta, hogy a nyolcórás ablak kalóriaszámolás nélkül is hatékony volt a súlycsökkentésben és a vércukorszint javításában, valószínűleg a spontán bevitelcsökkenés miatt.

A különbséget több tényező magyarázhatja. Az egyik a nem edzés jellegű aktivitás (NEAT), ami a napközbeni apró mozgásokat – séta, lépcsőzés – jelenti, és egyénenként akár napi több száz kalóriával is eltérhet.

Számít a makrotápanyagok aránya is: a több fehérje és rost jobban telít és magasabb a termikus hatása. Emellett az alvás minősége és a stressz-szint is befolyásolja az étvágyat szabályozó hormonokat.

A Turner ikrek esete azért is különösen izgalmas, mert a genetikai háttér azonossága kiemeli ezeknek a viselkedésbeli és környezeti faktoroknak a jelentőségét.

Egy korábbi, a Stanford Egyetemen végzett ikervizsgálat is kimutatta, hogy egy vegán és egy mindenevő diéta már nyolc hét alatt is drámai különbségeket okozott az ikrek koleszterin- és inzulinszintjében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Megszólalt egy diagnosztizált szociopata: elárulta a legárulkodóbb jelet, amiről felismeri a sorstársait
Kanika Batra szerint nemcsak a szemkontaktus árulkodó. „A legtöbbetekben még van empátia, bűntudat és megbánás. És amit az emberek lelkiismeretnek hívnak. Nekünk ilyenünk nincs.”


„A szemek elég lélektelenek” – vallja egy diagnosztizált szociopata nő arról, hogyan ismeri fel a hozzá hasonló embereket. A 21 évesen antiszociális személyiségzavarral diagnosztizált Kanika Batra a Unilad cikke szerint kendőzetlenül beszélt arról, mi választja el őt a legtöbb embertől.

„Sokan állítják magukról, hogy szociopaták, és azt gondolják: »Tettem már rossz dolgokat korábban. Szociopata vagyok?« És a válasz: nem. A legtöbbetekben még van empátia, bűntudat és megbánás. És amit az emberek lelkiismeretnek hívnak. Nekünk ilyenünk nincs”

– magyarázta Kanika.

Állítása szerint egy árulkodó fizikai jel buktatja le a sorstársait. „Amit egy másik szociopatán észreveszek, az a szemében van” – állítja. „Ha látod, hogy dühös leszek, látni fogod, hogy a szemem lélektelenné válik.” Kanika azt is elárulta, hogy rá kellett tanítania magát a gyakoribb pislogásra, mert rájött, hogy azzal ijesztgeti az embereket. „Szóval ez olyasmi, amit észre fogsz venni: a képesség, hogy a lehető leghosszabb ideig tartsuk a szemkontaktust, általában azért, mert nincs ugyanolyan stresszreakciónk, mint másoknak” – tette hozzá.

A nő arról is beszélt, hogy a szociopaták a legkeményebb helyzetekben is rendkívül nyugodtak maradnak. Még egy hajszálon múlt gázolás sem hozza ki őket a sodrukból, ami állítása szerint nemrég vele is megtörtént, és a pulzusa sem emelkedett meg.

„Szóval, amikor azt látod, hogy valaki kivételesen nyugodt, kivételesen jól működik stressz alatt, nagyon valószínű, hogy szociopata lehet” – mondta. Barátságairól elárulta, hogy nagyon gyorsan unatkozni kezd, és ha valakit megun, gondolkodás nélkül kivágja az életéből. A legerősebben átélt érzelmei a düh, az undor és a megvetés – főleg az utóbbi.

Azt is hozzátette, a férfiaknál jóval gyakoribb a szociopátia, a tanulmányok szerint az arányuk 3:1 a nőkhöz képest. Kanika Batra neve egyébként nem ismeretlen: korábban a Miss World Australia szépségverseny döntőse volt, és 2021-ben ő képviselte hazáját a Miss Aura International világversenyen. Már évekkel ezelőtt is azzal sokkolt, hogy diagnózisa miatt nem érez bűntudatot a tetteiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Meghalt egy 11 éves fiú egy hétköznapi spray miatt – az édesanya kétségbeesett üzenete minden szülőhöz szól
A fiú esete azért is különösen megrázó, mert nem egy extrém, tiltott szerhez kellett hozzájutnia.


Kevés nehezebb dolog lehet, mint amikor egy anyának nyilvánosan kell kimondania, mit üzen a világnak a fia halála után. Roseanne Thompson, a 11 évesen meghalt Freddie Davis édesanyja a napokban lezárult vizsgálat után tette ezt meg.

„Ezek a dolgok tényleg ölnek” – mondta a LADbible beszámolója szerint.

A hatóságok hivatalosan is megerősítették, amit a család a kezdetektől sejtett: a fiú halálát butánalapú aeroszol belélegzése okozta.

A toxikológiai vizsgálat propánt, butánt és izobutánt mutatott ki a szervezetében. A halálesetet balesetnek minősítették

– ami jogilag egy kategória, érzelmileg viszont aligha jelent bármit egy olyan tragédiánál, amely a fürdőszobai polcon sorakozó, ártalmatlannak tűnő flakonok miatt történt meg.

Az anya arra is figyelmeztetett, mennyire védtelenek a gyerekek az ilyen veszélyekkel szemben: „A gyerekeket könnyű befolyásolni, és nem ismerik fel a veszélyt.”

Freddie esete azért is különösen megrázó, mert nem egy extrém, tiltott szerhez kellett hozzájutnia. Elég volt bemennie a fürdőszobába. A brit baleset-megelőzési szakemberek szerint könnyű azt feltételezni, hogy ami háztartási termék, az biztonságos. A valóság ezzel szemben az, hogy nem az.

A túlzott használat, a rossz szellőzés vagy a szándékos belélegzés akár azonnal halálos lehet. És sajnos az is. Freddie története nem egyedi.

Lancasterben 2024 márciusában a szintén 11 éves Tommie-Lee Gracie Billington halt meg egy barátjánál, miután a család szerint kipróbálta a „chromingot”. A halálát hivatalosan „megmagyarázatlannak” minősítették, de a bíróságon elhangzott: egy barátja szerint a fiú toxikus anyagok belélegzése után vesztette el az eszméletét.

Ausztráliában pedig a 13 éves Esra Haynes 2023-as halála kavart nagy vihart. A családja azóta is azért kampányol, hogy másokkal ne történjen meg ugyanez.

„Azt akarjuk, hogy más gyerekek ne essenek bele ebbe az ostoba csapdába” – mondta az édesapja.

A „chroming”, amit a szakirodalom inhaláns-használatnak nevez, nem új jelenség. A különbség annyi, hogy a közösségi média korában sokkal gyorsabban terjed. A módszer egyszerű: aeroszolok, oldószerek vagy gázok gőzének belélegzése egy gyors eufória reményében.

A hatás viszont brutális.

Az azonnali kockázatok között ott van a szédülés, a zavartság, a hányás, a görcsroham, a fulladás, és az úgynevezett „hirtelen szippantási halál”: egy azonnali, végzetes szívritmuszavar.

Az orvosok és toxikológusok évek óta ismétlik: ez már az első alkalommal is bekövetkezhet. Nincs biztonságos kísérletezés.

Hosszabb távon pedig azoknál is súlyos idegrendszeri károsodás, szív-, máj- és vesebetegség, memória- és tanulási zavar alakulhat ki, akik túlélik.

Egy ausztrál tragédia után hivatalos javaslat született arra, hogy a flakonokon nagy betűkkel szerepeljen: „A szándékos belélegzés halált okozhat.” A cél egyszerű: egyetlen fiatal életet se veszítsenek el azért, mert valami hétköznapinak tűnik.

A legfontosabb mégis az, ami nem fér rá egy címkére: a beszélgetés. Nem pánikkeltés, nem kioktatás, hanem tények. Hogy ezek a gázok a tüdőn keresztül pillanatok alatt a véráramba jutnak, és képesek leállítani a szívet.

Érdemes figyelni a jelekre is: szokatlan vegyszerszag a ruhán vagy a szobában, festék- vagy ragasztófoltok, hirtelen hangulatváltozás, romló iskolai teljesítmény. Ha több ilyen jel együtt jelentkezik, nem árt szakemberhez fordulni.

Az otthoni biztonság alapja, hogy az aeroszolokat elzárva, jól szellőző helyen tárolják, és hogy világos szabályok legyenek a használatukról. Ahol lehet, érdemes nem spray-s alternatívát választani.

A digitális térben a puszta tiltás nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók. Sokkal többet számít a közös gondolkodás:

hogyan működnek az algoritmusok, miért veszélyesek az internetes kihívások, és miért nem játék az, ami egy flakonban lapul.

Vészhelyzetben pedig nincs idő mérlegelni: ha valaki ilyen anyagokat lélegzett be, zavart, eszméletlen vagy furcsán lélegzik, azonnal mentőt kell hívni, és friss levegőt kell biztosítani neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: