prcikk: A kecskeméti kórházban sem mehet be a szülésre a választott orvos | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

A kecskeméti kórházban sem mehet be a szülésre a választott orvos

A Magyar Orvosi Kamara szerint az orvosnak, a kórháznak és a kismamának háromoldalú nyilvános szerződésben kellene rögzítenie, ki mire köteles, ezért mennyi pénzt kap az orvos vagy a kórház.


Mint arról korábban beszámoltunk, a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika közölte, hogy mivel különösen fontosnak tartják a hálapénz kivezetését, felfüggesztik a szabad orvosválasztás jogát. Az RTL Híradó akkor megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, akik azt közölték: "A hálapénz kivezetésére hivatkozva nincs lehetősége a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának a szabad orvosválasztást korlátozni". A szabad orvosválasztás ugyanis alapjognak számít, amelyet szabályozni csak törvényi szinten lehet.

Most egy kismama arról számolt be a csatornának, hogy Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei kórházban is megtiltják a választott szülésznőknek, nőgyógyászoknak, hogy bemenjenek a kismamák szülésére:

"A héten értesített a szülésznőm, hogy nem lehetnek már bent a szülésnél. Aláíratták velük, hogy ezt tudomásul is veszik". Beszélt a fogadott nőgyógyászával is, aki közölte, ők sem mehetnek be hétfőtől a szülésre. A kismama elmondta, azért akart saját orvossal szülni, mert lombikprogramban fogant kisbabájuk van, akire 3 évet vártak. Az orvosa tudja az előzményeket és tisztában van az alapbetegségeivel is.

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a kismama kérhette, hogy a szülést az az orvos vezesse le, akihez korábban terhesgondozásra járt, vagy akit választott. Ezért pénzt fizettek az orvosnak a szülő nők. Ez azonban január elsejétől tilos.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetétől elmondta:

"Az, hogy egy szülő nő fizet 150 vagy 200 vagy több százezer forintot egy szülész orvosnak, hogy hajnali egykor a munkaidején kívül, teljesen szabálytalanul bemenjen és levezessen egy szülést, ez szabálytalan volt, a múltban korrupció volt, most is szabálytalan, most is korrupció, most bűncselekmény 1 évet kaphat a szülő nő is és az orvos is. Tehát a Debreceni klinika teljesen jogosan, helyesen járt el".

A Magyar Orvosi Kamara javaslata szerint az orvosnak, a kórháznak és a kismamának háromoldalú nyilvános szerződésben kellene rögzítenie, ki mire köteles, ezért mennyi pénzt kap az orvos vagy a kórház.

Vasárnap is kereste az RTL Híradó a minisztériumot, akik azt válaszolták, hogy dolgoznak a részletes szabályokon.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan a Fidesz–KDNP hivatalos eredményváró helyszíne
A Fidesz–KDNP szerda este jelentette be, hogy a Bálna Kulturális Központban tartja a vasárnapi választás eredményváróját. Ezzel szemben a Tisza Párt már hétfőn tudatta, hogy a Parlamenttel szemben, a budai rakparton várja a szimpatizánsokat.


A kormánypártok közölték, hogy a Bálna Kulturális Központban tartják a közös eredményvárójukat – írta a HVG. A sajtóinformációk szerint a Bálna honlapján az is megjelent, hogy az épület csütörtöktől vasárnapig zárt körű rendezvény miatt nem látogatható.

A Fidesz immár negyedik alkalommal választotta az épületet az eredményváró helyszínéül, amely 2014 óta ad otthont a párt választási rendezvényeinek.

A Tisza Párt már hétfőn bejelentette, hogy a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, központi helyszínként a Batthyány téren és a rakpartokon várják az eredményeket.

A felfokozott hangulat miatt elemzők rekordközeli részvételre számítanak vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.


A Honvédelmi Minisztérium 2025 őszén 2026. december 31-ig meghosszabbította az esetleges csádi katonai misszió mandátumát, és 27 milliárd forintos költségkerettel számolt a 2026-os évre – írta a 444. A lap birtokába került dokumentumok szerint

a keretösszegből négymilliárd forintot személyi jellegű és pénzügyi-dologi kiadásokra, 21,8 milliárdot logisztikára, 1,1 milliárdot pedig nemzetbiztonsági feladatokra szántak.

A tervezetet november végén továbbították jóváhagyásra egy közigazgatási államtitkári értekezletre, de az „aktuális helyzetre való tekintettel” végül nem került a kormány elé.

A csádi katonai szerepvállalás tervét az Országgyűlés még 2023 novemberében támogatta, amely alapján kétszáz magyar katonát telepítettek volna az afrikai országba. Bár az előkészületek zajlottak, 2025 júniusában nemzetközi sajtóhírek szerint a csádi fél felfüggesztette a tárgyalásokat a haderők jogállásáról, októberben pedig a Honvédelmi Minisztérium nyilvános tervei között már nem szerepelt a misszió.

Ehhez képest a belső minisztériumi dokumentumok alapján a tervezés a háttérben még hónapokig folytatódott.

A kormány azonban idén áprilisban már egyértelműen azt  kommunikálta, hogy „csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek”.

Azután reagáltak így, hogy Pálinkás Szilveszter százados, a honvédség korábbi toborzóarca egy interjúban arról beszélt, hogy a misszió ötlete Orbán Gáspártól, a miniszterelnök fiától származott, aki „isteni sugallatra” kezdett a tervezésbe. Pálinkás szerint a tervben ötven százalékos „harcértékveszteséggel” számoltak.

„Ami azt jelenti, hogy az ő általa vezetett misszióban az ötven százaléka a katonáknak meg fog halni”.

A százados állításaira a kormányoldalról és a katonai vezetésből is érkeztek reakciók. A vezérkari főnök közleményben cáfolta, hogy politikai döntés született volna a műveletről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a még állományban lévő katonáról azt mondta, rá a katonai szabályok vonatkoznak: „Nem lennék a helyében”.

Az ellenzék élesen bírálta a terveket. Magyar Péter szerint a magyar katonák nem Orbán Gáspár kalandregényének statisztái, Fekete-Győr András pedig azzal vádolta a kormányt, hogy vágóhídra küldte volna a katonákat. Pálinkás Szilveszter később arról is beszélt, hogy a honvédelmi miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon.

A misszió előkészületeinek részletei továbbra sem nyilvánosak. 

2025 novemberében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a külügyminiszter véleményére hivatkozva a kormánynak nem kell kiadnia a misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket.

Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök 2024 szeptemberében fogadta Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar Péter szerint g.ci nagy háború lesz Európában
A külügyminiszter a Patrióta által nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált, amelyen állítólag a Tisza Párt vezetője ezt mondta volt barátnőjének, Vogel Evelinnek. Szijjártó szerint Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált a Patrióta csütörtökön közzétett hangfelvételére, amelyen állítólag Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvételen Vogel azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”. 

Szijjártó szerint ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak. Úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt elnöke szerint »g*ci nagy háború« lesz Európában. Erről beszélünk évek óta: Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani. Nekünk egy feladatunk van: kimaradni a háborúból! Az elmúlt négy évben ez sikerült, mert nap mint nap nemet mondtunk Brüsszelnek és Kijevnek”.

A miniszter a bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy egyedül a jelenlegi vezetés képes megvédeni az országot a háborútól, mert ehhez „szuverén nemzeti kormányra van szükség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az ügynökakták megnyitását ígérte Szita Károly városában
A Tisza Párt elnöke a kampánykörútja kaposvári állomásán beszélt az ügynökmúlttal való szembenézés fontosságáról. A téma különösen érzékeny a somogyi megyeszékhelyen, mivel a fideszes polgármester, Szita Károly múltja régóta viták tárgya.


Szerdán Kaposvárra is elért Magyar Péter országjárása, ahol a politikus egyik visszatérő ígéretét, az ügynökakták megnyitását hangsúlyozta. A téma különös jelentőséggel bír a somogyi megyeszékhelyen Szita Károly polgármester vitatott múltja miatt.

„Az ügynökakták kinyitása az egyik első intézkedése lesz a Tisza-kormánynak”

– ígérte a politikus a somogyi megyeszékhelyen.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk