Az új, szigorúbb katatörvény a társadalom nagy részének nem tetszik, a megkérdezettek 62 százaléka nem ért egyet vele. Még a Fidesz-szavazók 20 százalékának is negatívan változott a véleménye a kormányról a módosítás miatt - ez derült ki a Telex által közölt közvéleménykutatásból, melyet a 21 Kutatóközpont készített. A megkérdezettek közül 10-ből 9-en értesültek a változtatásról, és nagyobb részük ellenzi azt.
Az ellenzéki szavazók 86 százaléka nem támogatja a módosítást. A kormánypárti szavazók 38 százaléka szerint helyes döntés volt, míg 36 százalék ellenzi, 26 százalék pedig nem tudott vagy akart véleményt mondani a kutatás során.
Az "Ön egyetért-e ezzel az intézkedéssel?" kérdésre a válaszadók 62 százaléka nemmel válaszolt, 21 százalék igennel, 17 százalék nem nyilatkozott.
A kutatásból az is kiderült, hogy
akiknek a családjában nincs katás, azok között is 57 százalék utasítja el a szigorítást, és csak 23 száza
lék ért vele egyet.
A katások 8 százaléka szerint elviselhetetlenül nagy nehézséget okoz majd az új szabályozás, 37 százalékuk jelentősnek véli a rá váró nehézségeket, és 22 százalék szerint nem okoz majd neki gondot.
A katatörvény után a kormányban csalódott a bizonytalanok 35, a nem katázó családok 33 százaléka és a Fidesz-szavazók egyötöde is így nyilatkozott.
Az elemzés megállapítja, hogy a kormánypártiak között kevesebb az érintett, feltehetően azért, mert a katások jellemzően fiatal, átlaghoz képest képzettebb választók, akik között a Fidesz valamivel kevésbé népszerű, mint a teljes népességben - írja a cikk.
A 21 Kutatóközpont hozzáteszi, hogy ez nem azt jelenti, hogy a választók ilyen arányban meg is változtatnák a pártpreferenciájukat. Egy adott ügyben kifejtett ellenvélemény még nem jelent automatikusan „szakítást” a kedvenc párttal, az egy hosszú és bonyolult folyamat szokott lenni.
Az új, szigorúbb katatörvény a társadalom nagy részének nem tetszik, a megkérdezettek 62 százaléka nem ért egyet vele. Még a Fidesz-szavazók 20 százalékának is negatívan változott a véleménye a kormányról a módosítás miatt - ez derült ki a Telex által közölt közvéleménykutatásból, melyet a 21 Kutatóközpont készített. A megkérdezettek közül 10-ből 9-en értesültek a változtatásról, és nagyobb részük ellenzi azt.
Az ellenzéki szavazók 86 százaléka nem támogatja a módosítást. A kormánypárti szavazók 38 százaléka szerint helyes döntés volt, míg 36 százalék ellenzi, 26 százalék pedig nem tudott vagy akart véleményt mondani a kutatás során.
Az "Ön egyetért-e ezzel az intézkedéssel?" kérdésre a válaszadók 62 százaléka nemmel válaszolt, 21 százalék igennel, 17 százalék nem nyilatkozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”
Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”
Hadházy azt írta:
„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”
A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint
„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.
Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”
A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.
Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”
Hadházy azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:
"Neveket akartok hallani!"
Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:
"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"
"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."
"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"
"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"
Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.
Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.
A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.
Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.
A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.
„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”
A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):