UTAZZ
A Rovatból

Rémmesébe illő árok a Pilisben

A Rém-szakadék a mesék gonosz, sötét erdőjére emlékeztet, ahol az ágak összefonódnak és a ruhába akadva visszahúzzák a vándort.


Unokaöcsém emlegetett néhány éve egy brutál szurdokot-árkot valahol a Pilisben. Ő sem emlékezett rá pontosan, hol van, csak arra, hogy a tüskés aljnövényzettől a rácsszerűen összefonódó faágakon keresztül mászós sziklákig minden volt benne, ami küzdőssé tesz egy túrát.

Aztán egyre több helyről hallottam, hogy ez a hely a Holdvilág-ároktól egy kicsit nyugatabbra van, Pilisszentkereszt felé, sőt neve is lett: Salabasina-árok. Akkor határoztam el végül, hogy megnézem, amikor valaki beajánlotta a szurdokválogatásomba. Utánanéztem, kiderült, hogy az árokban régen turistaút vezetett végig, amit lezártak, mert a bedőlő fák miatt életveszélyessé vált. Láttam térképet, ahol még jelölve volt az út, egy másikon nem, egy harmadikon, nehezen járható útként volt feltüntetve. Egyre nagyobb kedvem lett hozzá.

...és akik szerint szép a kilátás

A Szép kilátás! blog nem más, mint egy amatőr túrázó élményei és javaslatai annak érdekében, hogy ti is kedvet kapjatok Magyarország és a világ legszebb helyeit megismerni. Kilátók, hegycsúcsok, panoráma, túra - személyes tapasztalatok, fotók itthonról és külföldről. Gyerekekkel, vagy éppen profi hegymászókkal.

"Összegyűlt, kinyomom." - írja a blogger. Mi pedig időről időre megmutatjuk nektek.

Gyerekeket most nem akartam vinni óvatosságból, ezért Gabival indultam el, könnyű (mármint rövid) sétát ígérve neki. A Szentkereszt előtti kecskesajtos boltnál parkoltam le. Bementünk érdeklődni, hogy merre érdemes elindulnunk, és vettünk egy adag félig érlelt gomolyát is. Kiderült, hogy tovább kell gyalogolnunk az úton kétszáz métert, majd egy erdei sorompónál bekanyarodni a földútra. Onnan a major kerítése mellett eljutunk az árokig.

Így is tettünk, az enyhén fagyott erdei úton eljutottunk az árak alsó részéig, amibe beleereszkedtünk. A gomolya pont elfogyott. Rögtön az elején láttam, hogy a beszámolók nem túloztak. Az árok a mesék gonosz, sötét erdejére emlékeztetett, ahol az ágak keresztbefonódnak előtted, sőt minduntalan belekapaszkodnak a ruhádba, hogy visszahúzzanak. Egy komoly vízár söpörhetett le itt egyszer, kimosva a földet a fák alól, amiket a szél sorra bedöntött a mélybe.

salabasina2

salabasina3

salabasina4

salabasina5

Szabályos, limbóhintózással kevert kígyómozdulatokkal jutottunk előre, átlendülve a vízszintes törzsek alatt-fölött-között. Néha olyan sűrű volt a szövevény, hogy átbújva az egyik ág alatt, felállva koppant a fejem a másikon. Lehet, hogy kellett volna egy sisak?

A patak alig csordogált, viszont alattomos kis tavacskákba gyűlt az avar alatt. Gabi már az indulásnál bokáig lépett egy ilyen búvótócsába. A víz csak vékonyan fagyott be, a jég könnyen roppant szét a bakancsunk alatt. Viszont roppantul csúszott is egy-két helyen. Csakúgy, mint a fák mohájára rakódott kis hóréteg. Nagyon lassan haladtunk. Volt egy olyan rész, ami előtt Gabi megtorpant és azt mondta, hogy itt nem megyünk át.

A fatörzsek és ágak olyan sűrű szövetet alkottak előttünk, hogy komolyan azt gondoltam én is, hogy az árok tetején kell kerülnünk. Aztán valahogy mégis keresztülküzdöttük magunkat. Igyekeztem minél kevésbé a fákra lépni vagy támaszkodni, nehogy megbontsam az évtizedes egyensúlyt és az egész miskulancia a nyakunkba szakadjon.

salabasina6

salabasina7

salabasina8

salabasina9

A kőgáthoz érve azt hittük, hogy vége a küzdelemnek. A gát aljában egy csatorna húzódott a víznek, ami tökéletesnek tűnt a továbbhaladáshoz. Azért bent a csőben már nem láttam annyira biztonságosnak az utat. A közepe felé szinte pszichedelikus élményben részesített a cső gyűrűin megcsillanó fény. Nagy levegőt vettem, amikor kiértem a túloldalon.

Az árok innentől kezdve gyakran keskeny és mély szurdokká vált, aminek magas lépcsőin nem volt egyszerű továbbjutni. A sziklakapaszkodó aljában összegyűlt fél méter mély hideg víz fölött ferde fatörzseken egyensúlyoztunk fel, hogy a jeges-havas kövön felmásszunk. A 15-20 méter magas szurdokfalakról kétszer is gyerekfej nagyságú kő gurult felénk, úgy kellett elugrani. Vagy valami állat rúghatta ki, vagy csak egyszerűen a hőmérséklet engedett fel annyira, hogy elengedje az odafagyott követ.

A szurdok kezdett a Rám-szakadékra hasonlítani, de valahogy mégis más volt. Fákat fektetett keresztbe, köveket hajigált ránk, lábtörő, avarral fedett csapdákat helyezett elénk. Úgy éreztem, ez a szurdok nem szereti a látogatókat. Itt jutott eszembe először a Rém-szakadék elnevezés.

salabasina10

salabasina11

salabasina12

salabasina13

salabasina14

A fatörzsek továbbra is nagy intenzitással feküdtek keresztbe nekünk. Az úton nagydarab sziklák nehezítették a lépést. Mindezek ellenére nagyon élveztem a túrát, és Gabi kedvét sem szegték az akadályok. Ha egy teljesítménytúra útvonatát átvezetnék a Salabasinán, itt lehetne megrendezni a világ első gáttúrázó szakaszfutamát.

De mit jelenthet a Salabasina?

Már ott a szurdokban is elméláztam néha (ha volt rá alkalmam), hogy honnan jöhetett az árok fura neve. A netről annyit tudtam kibányászni, hogy állítólag rácul a basa helyét jelentené a név. Basa itt? Nem tűnt meggyőzőnek. Ezért megkerestem később Szádeczky-Kardoss Géza írót, természetbarátot, aki minden tud a Pilis helyneveiről. Íme az ő prezentációja:

A Salabasina nevének első fele (Sala) a bükki Szalajka-völgyhöz hasonlóan a szalajka, vagy más néven hamuzsírfőzés emlékét őrzi. A XVIII-XIX. században ezeken a helyeken az akkor még nagy kiterjedésű bükkösökben az üveghuták ellátására hamuzsírt főztek. A Salabasina helynév az első katonai felmérés idejében (az 1780-as években) kerülhetett a térképekre. Ebben az időben a nyomtatásban még nem terjedt el a kettős betűk használata. Így az "S" jelenthetett s-et, sz-et és zs-t is. A szöveg környezet határozta meg, hogyan kell ejteni. A későbbi térképeken aztán vagy átírták, vagy nem (a Szalajkát végül átírták, a Salabasinát nem). A bas az ó-török nyelvben fejet jelentett. Bulgáriában, a Balkán-hegységben, vagy Grúziában, a Kaukázusban a Karabas nevű hegy annyit jelent: Feketefej. A Salabasina azt jelenti, hogy hajdan a völgy fejében, vagyis a völgy felső végében hamuzsírt főztek.

Tehát itt rotyoghattak anno a hamuzsírfőző üstök. Ennek természetesen már nyomát se láttuk.

A szurdok egy idő után széles árokká nyílt. Őszintén örültünk, hogy a végére jutottunk anélkül, hogy betörte volna a fejünket egy legördülő kő, vagy egy alattomos faág. De korai volt az öröm, újabb szurdokrész következett. Újabb kellemes sziklás mászókával. A lépcső után a szurdok még jobban összehúzódott. A hasadék alján nagyon óvatosan lépdeltünk, mert a korhadt ágak és az avar méteres lyukakat takartak, amibe nem lett volna szerencsés beszakadni.

Az árok aztán újra kiszélesedett. Megláttuk a hegy tetejét, tudtam, hogy most már valóban közel az út vége. A lefele utat már fent, a Salabasina bal partján terveztem. A térkép erdei utat jelzett a kőgátig, ahol átkelve a másik partra már közel volt az az erdei út, amin bejöttünk.

Az árok fejénél (basánál, ugye) megszaporodtak az egykori túrautat jelző, de már alaposan lekopott piros kör jelzések. Az aránylag járható út azonban elveszett hamarosan egy tüskés bozótosban. Gabin ekkor jelentkeztek azok a jelek, amik azt mutatták, hogy kezd torkig lenni az úttal.

salabasina15

salabasina16

salabasina17

salabasina18

Míg ő a tüskés vesszőkkel folytatta nőies harcát, én a közeli puskalövések miatt kezdtem aggódni. Tudtam a netről, hogy vadászat van aznap, a vadászterület határa párszáz méterre húzódott tőlünk. Kezdett sötétedni is. Mivel a hely, ahol voltunk, nem számít klasszikus turistaútnak, attól tartottam, hogy egy-két eltévedt lövedék véletlenül a fenekünkben landolhat, ezért mielőbb lejjebb akartam jutni. Ehelyett azonban a tüskékkel viaskodtam a lemenő nap mosolygó fényében, és Gabit nyugtatgattam.

Még így is aránylag gyorsan lejutottunk, de kétszáz méterre a gáttól, újból be kellett ereszkednünk az árokba. A gátnál kimásztunk a másik partra, ahol kiderült, hogy onnantól erdei út visz le egészen a műútig (ezen hozhatták fel teherautóval néhány éve a gát köveit). Szóval a kedélyek kisimultak, és jókedvűen fejeződött be a túra.

Konklúzió:

Az egy-két kilométer hosszú árkot az odavezető úttal oda-vissza két óra alatt megjártuk. De az a két óra kemény volt. Nem azt mondom, hogy felér egy C-D via ferrata úttal, de rejt magában veszélyeket, és oda kell eléggé figyelni. Azt nagyon meggondolom, hogy a gyerekeket elvigyem-e, majd még meglátom. A túra mindenképpen különleges, vízszintesen nőtt sűrű erdőben még sosm közlekedtem, hát ez most megvolt.

A szurdokszakaszok vetélkednek a Rám-szakadék szikláinak látványával, megmászásuk azonban több leleményt kíván. Azt hiszem, a Salabasina sosem lesz népszerű, közkedvelt kirándulóhely, de jól is van ez így.

Nyomj egy lájkot, ha szívesen tennél itt egy túrát!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Hatalmas elismerés: ez a magyar csoda a világ legszebb helyei között szerepel!
A Time Out utazási magazin beválasztotta Miskolc-Lillafüredet a világ 51 leggyönyörűbb helyszínét tartalmazó idei listájára.


Nem akármilyen elismerést kapott Magyarország egyik gyöngyszeme.

Miskolc-Lillafüred a világ legszebb helyeit rangsoroló nemzetközi toplista 19. helyére került.

A mesebeli üdülőhely olyan illusztris társaságba került, amelyben a világ leghíresebb és leglátványosabb úti céljai szerepelnek. Most megmutatjuk, mivel érdemelte ki a figyelmet, és hogyan érdemes felfedezni.

A neves utazási magazin, a Time Out minden évben közzéteszi 51-es válogatását, amelyet utazási szakértők állítanak össze személyes tapasztalataik alapján.

Céljuk, hogy a mindenki által ismert ikonikus helyek mellett a kevésbé reflektorfényben lévő, de lenyűgöző desztinációkra is felhívják a figyelmet.

A Bükk Nemzeti Park kapujában fekvő Lillafüredről a lap úgy ír, mint egy „mesébe illő üdülőhely”, ahol az erdőket vaddisznók, farkasok és olykor medvék uralják.

A cikk kiemeli a Hámori-tavat, amely télen látványosan befagy, nyáron pedig zöldellő környezetével és a ringatózó csónakokkal vonzza a látogatókat.

A tóra néző, évszázados Palotaszállót barlangok, függőkertek és vízesések veszik körül, így a túrázók, a romantikára vágyók és a barlangászat szerelmesei egyaránt találnak itt programot.

Aki a környéken jár, annak érdemes bejárnia a Palotaszálló alatti függőkerteket, amelyek Magyarország legmagasabb vízeséséhez vezetnek. A Hámori-tavon a melegebb hónapokban csónakázni és kajakozni is lehet. A hegy gyomra két híres barlangot is rejt: a közvetlenül a vízesés mellett található, különleges mésztufa képződményeiről ismert Anna-barlangot, valamint a gyógyhatású mikroklímájú Szent István-barlangot. A völgyre nyíló lenyűgöző panorámáért pedig a Zsófia-kilátóhoz érdemes felsétálni.

A Time Out külön tippel is szolgál: senki ne hagyja ki az erdei kisvasutat, ami pöfögve halad a Bükk bükkfái között, a tó és a Palotaszálló mellett. A kisvonat egész évben közlekedik, bár a menetrendje évszakonként változik.

Lillafüred megközelítése egyszerű. Budapestről Miskolcig nagyjából kétórás út vezet InterCity vonattal, onnan pedig helyi buszjáratokkal vagy akár a már említett erdei vasúttal is könnyen elérhető a célállomás.

A helyszín minden évszakban más arcát mutatja. Télen a befagyott tó és a hófödte sziklák teremtenek varázslatos hangulatot, míg tavasszal és nyáron a zöldbe borult hegyoldalak és a hosszú nappalok csábítanak kirándulásra. Ősszel a Bükk ezerszínű lombkoronája nyújt felejthetetlen látványt. A szálláslehetőségek közül a legkézenfekvőbb a négycsillagos Palotaszálló, amely saját fürdővel és étteremmel várja a vendégeket, de Miskolcon is számos alternatíva található.

Via Timeout


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk