MÚLT
A Rovatból

10 megoldatlan rejtély a magyar történelemből

Tényleg Nándorfehérvár miatt harangoznak délben? Kik bombázták Kassát? Ezeknek is utánajárt a Honvédelem.hu


A történelem és a hadtörténelem a rejtélyek és megválaszolatlan kérdések tárházát rejti úgy a magyar, mint a világesemények vonatkozásában. A HONVÉDELEM.HU összeállításában tíz olyan kérdéskört emelt ki, amelyek magyarázata vagy nem ismert, vagy kevésbé ismert.

1. Miként halt meg Álmos vezér?

Azt követően, hogy a honfoglaló magyarok bevonultak Ungvárra (Hung), teljesen bizonytalan Álmos sorsa – egyes források szerint megölték. A legelterjedtebb nézetek szerint a magyarok a kazároktól átvett kettős fejedelemség rendszerében éltek ekkoriban, és a két vezető közül a szakrális szerepet betöltő uralkodót egyes esetekben rituálisan megölték, tulajdonképpen feláldozták.

Ez azonban – akármennyire is közszájon forgó változat – Álmos esetében nem tekinthető maradéktalanul bizonyítottnak. Egyértelműnek tűnik, hogy Álmos a Kárpát-medencébe már nem jött be a honfoglaló magyarokkal, mivel azonban megölését is csak egyetlen, viszonylag kései forrásban említik, még abban sem lehetünk biztosak, hogy valóban így történt. A korabeli írásos források hiányában szinte bizonyosan kijelenthető: a fejedelem halálának körülményei és okai mindörökre homályban maradnak.

2. Vadkan vagy besenyők?

Az Árpád-kor alighanem egyik legnagyobb titka, mi történt Szent István fiával, Imrével. Imre hercegnek az uralkodó már életében át akarta adni a hatalmát, ám az állítólag kiváló katonai képességekkel rendelkező, a királyi testőrséget is vezető trónörököst idő előtt elragadta a halál. A források ellentmondásosak ennek okát illetően: az ismertebb változat szerint vadászbaleset történt, és egy vadkan végzett Imrével, a másik verzió szerint megbetegedett. A vadkanos forgatókönyv ugyanakkor további kérdéseket is felvet, mivel Magyarországon élt akkoriban egy Kabán („Vadkan”) nevű besenyő törzs, és itt az egyik főnök rangjelzése, titulusa Tonuzoba („Vaddisznó-apa”) volt.

Anonymustól emellett tudjuk, hogy István Tonuzobát élve temettette el feleségével együtt. Ez még a kor viszonyait tekintve is páratlanul súlyos halálbüntetési forma volt, és nem is áll rendelkezésre azt illetően adat, hogy államalapító királyunk bárki mással szemben is alkalmazta volna – tehát bizonyára nyomós oka volt rá. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy Tonuzoba leánya révén egyes források szerint Vazul herceggel, a trón magyar jogszokás szerinti eredeti várományosával is rokonságban állt, még érdekesebb a helyzet. Azonban itt is csak egy dolog biztos: hogy az igazság már sosem derülhet ki.

2imre

3. Valóban Nándorfehérvár dicsőségére szól a déli harangszó?

Általánosan elterjedt vélekedés, hogy a déli harangszó a Nándorfehérvárnál a törökök ellen 1456 júliusában aratott győzelem tiszteletére szól. A valóság ezzel szemben az, hogy a harangozásra felszólító pápai bullát már három héttel Hunyadi János világraszóló győzelme előtt kiadta III. Callixtus. Kérdéses, megtörtént-e volna mindez pusztán csak a török terjeszkedés hatására. Mivel azonban az év júniusának elejétől heteken át látszott Európa égboltján a Halley-üstökös, és az értő szemek ebből azt olvasták ki, hogy kelet felől kimondhatatlan veszély fenyegeti a keresztény világot, a pápa úgy döntött, muszáj felhívni a figyelmet minderre. Az már persze más kérdés, hogy a bulla és a győzelem híre a kontinens több nagyvárosába is egyszerre érkezett, vagyis idővel összemosódtak. III. Callixtus a következő évben egyébként ünneppé nyilvánította a diadal napját is.

4. Miért nem végeztette ki Drakulát Mátyás király?

Vlad Tepes havasalföldi oláh vajda – ragadványnevén Dracul, azaz sárkány – az európai történelem egyik hírhedt rémalakja, és rá is szolgált erre. Szadista, kegyetlen, mások kínzásában és sanyargatásában örömét lelő főúr volt, akit közvetlen alattvalói és ellenfelei egyaránt rettegve gyűlöltek. Az utólagos elemzések szerint minden bizonnyal pszichopata személyiség lehetett – ám emellett, vagy talán éppen ezzel összefüggésben félelmet nem ismerő katona és hadvezér is volt egyben, akitől még a törökök is féltek 1460−61-es hadjárata után. A mai napig nem tudni pontosan, miért záratta börtönbe Mátyás király 1462-ben. Egyes források szerint Mátyás elfogta egy levelét, amelyben Drakula megbocsátásért esedezett II. Mehmed szultánhoz, és felajánlotta neki szolgálatait Mátyás ellenében. Mások szerint Tepes öccse, a Portával valóban lepaktált Radu és a magyar uralkodó megegyezése értelmében került rács mögé Budán, majd Visegrádon.

Akárhogyan is történt, a felvilágosult király nem végeztette ki a bestiális hajlamait a börtönben madarakon és patkányokon kiélő Vladot, sőt, 1476-ban ismét trónra ültette Havasalföldön, mivel kemény uralkodóra volt szüksége a Magyarországot a törököktől elválasztó területen. Emellett Vlad időközben a király egyik rokonát vette nőül. Utóbbi körülmény mellett Mátyás széles látókörű és pragmatikus uralkodóként alighanem tudta, hogy Tepes idővel még kapóra jöhet neki, ezért nem esett bántódása. Az már más kérdés, hogy nem sokkal hazatérése után helyi ellenfelei máig tisztázatlan körülmények között meggyilkoltatták Drakulát.

4drakula

5. Miért tűnt el Mátyás halála után a fekete sereg?

Mátyás zsoldosserege egyedülálló a magyar történelemben. Az uralkodó által szinte a semmiből létrehozott, elsősorban lengyel és cseh katonákból álló haderő – amelyet a maga idejében egyébként valószínűleg senki sem emlegetett „feketeként” – az 1460-as évek végén indult komoly fejlődésnek, ám a király halála után szinte azonnal eltűnt a színről. Ez elsőre talán rejtélyesnek tűnhet, valójában azonban teljesen prózai oka volt: hiába akarta II. Ulászló egyben tartani a katonákat, a kincstár üresen kongott, és egyszerűen nem volt képes megfizetni őket.

Sokan továbbálltak és német-római zsoldba szegődtek, mások pedig a Délvidéken teljesítettek szolgálatot, ám egyes seregtestek – mivel nem fizették rendesen a jussukat – idővel közönséges rablóhordává züllöttek. E csapatokat a király parancsára épp az egykori kapitány, Kinizsi Pál verte szét 1492-ben Szegednic mellett. 1493 elején a fekete sereget hivatalosan is feloszlatták, maradványai a következő év elejére végleg szétszéledtek. (Szintén érdekes adalék a sereg történetéhez, hogy Mátyás halála után nem a kijelölt trónörököst, Corvin Jánost támogatták, sőt, nagyban hozzájárultak csapatai leveréséhez.)

5feketesereg

6. Összejátszott-e a törökökkel Szapolyai?

Szapolyai János erdélyi vajda, későbbi király nem vett részt a mohácsi csatában, amivel már saját korában is rengeteg találgatásra adott okot, a Habsburg-udvar pedig nyíltan azt terjesztette róla, hogy már az 1526 augusztusában bekövetkezett, Magyarország sorsát megpecsételő csatavesztés előtt is együttműködött a törökökkel. Vádjaikat Ibrahim nagyvezír egyik kijelentésével támasztották alá, amelyet akár úgy is lehetett értelmezni, hogy a magyar főurak között több áruló is akad – az azonban nem egyértelmű, pontosan melyik időszakról is beszélt Ibrahim.

Szapolyai esetleges áruló voltát semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, és a történészek többsége szerint nem is lehet komolyan venni a vádakat, azok csupán a Habsburg-propaganda részét képezték. Szapolyai katonai okokból nem volt jelen Mohácsnál: az első forgatókönyvek szerint Erdélyből tört volna be az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó területekre, hogy így vonjon el török erőket Magyarországról. Később e parancs úgy módosult, hogy Havasalföldről támadja meg a török főhadakat, majd azt üzenték neki, hogy inkább mégis egyesüljön a magyar fősereggel. Mire azonban utóbbi üzenet célhoz ért, már késő volt: Szapolyai mindössze Szeged környékéig ért el, mire Mohácsnál bekövetkezett a katasztrófa.

7. Baleset vagy gyilkosság végzett II. Lajossal?

Mohács másik rejtélye, hogy pontosan mi történt II. Lajos magyar királlyal, aki a legismertebb verzió szerint a Csele-patakba fulladt. Nem ő volt az egyetlen főméltóság, aki a csatamező környékén lelte halálát, hiszen hét főpap és csaknem harminc főúr is odaveszett az ütközetben a közkatonák ezrei mellett. A király kapcsán azonban több korabeli forrás is a gyilkosságot valószínűsíti, többek között Szerémi Györgynél is olvasható egy ezt alátámasztó változat. Eszerint Lajossal a feldühödött magyar főurak végeztek, és csak utána dobták holttestét az egyik közeli vízmosásba.

Akármi is történt vele, Lajos maradványaira jobbágyok akadtak rá, akik megfosztották uralkodójukat ékszereitől és egyéb drága holmijaitól, majd eltemették. Testét hat héttel később Sárffy Ferenc győri várkapitány hantoltatta ki a helyszínen, és a királyt végül Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra. Akár megölték, akár megfulladt, holttestét biztosan nem a Csele-patakból, hanem egy ma már nem létező, mocsaras területről halászhatták ki az említett parasztok.

8. Miként halt meg Zrínyi Miklós?

Nem Imre herceg halála szolgáltatja a magyar történelem egyetlen „vadkan-dilemmáját”, hiszen a költő-hadvezér Zrínyi Miklós 1664. november 18-ai halála ugyanilyen tisztázatlan és rejtélyes. Noha az adott vadászaton részt vevő társai közül senki sem beszélt merényletről, hanem egybehangzóan az üldözőbe vett, sebesült vaddisznót jelölték meg Zrínyi gyilkosaként, mindössze hetekre volt szükség ahhoz, hogy a nemesség berkeiben és a nép köreiben egyaránt mindenki emberkézről beszéljen. Sokan azt suttogták, hogy a hivatalos változattal szemben valójában nem egy vadkan, hanem a Habsburgok által felbérelt merénylő végzett Zrínyivel, sőt, Bethlen Miklós emlékiratai konkrétan meg is jelölnek egy Póka István nevű vadászt.

A titok kibogozása már csak azért is bizonyult lehetetlennek, mert Zrínyi halálának nem volt szemtanúja, sebei között ellenben – állítólag – akadtak olyanok, amelyekről az orvosok is valószínűtlennek tartották, hogy egy sebesült vadkan ejtette volna őket. A történettudomány egyébként inkább a vadászbaleset felé hajlik ma is – konkrét, első kézből származó bizonyítékkal azonban nyilvánvalóan sem ez, sem a másik verzió nem támasztható alá. Az mindenesetre tény, hogy akármi is állt a háttérben, a Habsburgoknak kapóra jött Zrínyi halála.

8zrinyi

9. Hol halt meg Petőfi?

Petőfi Sándort senki sem látta meghalni az 1849. július 31-én megesett segesvári ütközetben – minden bizonnyal ez az egyetlen tény, amely miatt a mai napig időről időre fellángol a vita (vagy a teljesen komolytalan álvita...) arról, vajon tényleg elesett-e a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja a csatában, avagy sem. Az utóbbi változat hívei rendszerint oroszországi fogságról beszélnek, sőt, egyesek még azt is tudni vélik, hogy a költő utóbb családot alapított a messzi Keleten, ám mindezt eddig soha senki nem tudta alátámasztani semmivel.

Egy osztrák őrnagy saját bevallása szerint látta Petőfi holttestét a csata után, és a fogságba esett magyar tisztek is azonosították a költőt, ráadásul állítólag megtaláltak mellette egy Bemnek küldött jelentést is, amelyet neki kellett volna eljuttatnia a tábornokhoz. Ezen túlmenően azonban semmiféle biztos információval nem rendelkezünk – Petőfi holtteste nem került elő, és ekkoriban egy ideig felesége, Szendrey Júlia is kerestette a költőt, hátha életben van. Összességében egyetlen meggyőző jel sem mutat arra, hogy Petőfi Sándor valóban túlélte volna a segesvári csatát, bármilyen izgalmasan is hangzik ez.

10. Kik bombázták Kassát 1941. június 26-án?

Kassa bombázása a második világháború máig meg nem oldott rejtélye, holott ez az incidens szolgáltatott közvetlen casus bellit arra, hogy Magyarország hadba lépjen a Szovjetunió ellen. Ami bizonyosnak tekinthető, hogy a nevezett napon egy három repülőgépből álló köteléket észlelt a magyar légvédelem nagyméretű, kétmotoros bombázókból, amelyek összesen huszonkilenc bombát dobtak a városra. Ezek közül egy nem robbant fel, és a tűzszerészek szovjetként azonosították, ám a támadás sok szempontból is ellentmondásosnak számított úgy hátterét, mint gyakorlati kivitelezését tekintve.

A történtek magyarázatára összeállított különböző elméletekben szovjet mellett német, román, szlovák, jugoszláv, sőt, magyar gépek is szerepelnek, ám mindeddig egyik változat hívei sem voltak képesek megdönthetetlennek tekinthető bizonyítékokkal előállni. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre szert tett verziók szerint a gépek valóban szovjet gépek voltak, ám valójában nem Kassát, hanem a szlovák területen lévő Eperjest akarták támadni. Összeállításunk természetesen ugyanúgy nem kíván állást foglalni ebben a kérdésben, ahogyan a többi fentebb megemlítettben sem: Kassa bombázóinak kiléte a jelenlegi állás szerint valóban rejtély.

10kassa

Forrás: HONVEDELEM.HU

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A buborékfiú tragédiája: 12 évet élt teljes elszigeteltségben, halála mégis forradalmasította az orvostudományt
A halálos kór miatt egyetlen baktérium is végzett volna vele. A NASA még egy űrruhát is készített neki, hogy érezhesse a külvilágot.


A redőnyök résein átszűrődő fényben apró porszemek lebegtek, amiket a fiú, aki egész életében steril műanyag falakon keresztül nézte a világot, csodálkozva figyelt. Hópelyheknek nevezte őket, mert soha korábban nem látott még hasonlót. Tizenkét év után először lélegzett szűretlen levegőt egy kórházi szobában, és először érezhette édesanyja érintését.

Néhány nappal korábban, amikor orvosai a kockázatos lépésről, a buborék elhagyásáról kérdezték, csak ennyit mondott édesapjának: „Apa, bármit elfogadok, csak jobban legyek” – ahogy a PBS American Experience dokumentumfilmje felidézi. Ez a két hét szabadság volt David Phillip Vetter életének utolsó fejezete, egy olyan tragédia, amelynek tudományos hozadéka ma csecsemők ezreinek életét menti meg.

A Vetter család első fia, David Joseph III, hét hónaposan hunyt el súlyos kombinált immundeficienciában, röviden SCID-ben. Amikor Carol Ann ismét fiúval lett terhes, az orvosok 50 százalék esélyt jósoltak a betegség megismétlődésére.

A mélyen vallásos katolikus szülők az abortusz helyett a küzdelmet választották.

David Phillip Vetter 1971. szeptember 21-én született, és a születése utáni másodpercekben egy előre elkészített, steril műanyag izolátorba helyezték. Életének első éveit a houstoni kórházban, később pedig egy otthonukban felállított, hasonló rendszerben töltötte.

Minden, ami bejutott hozzá – levegő, étel, játékok –, aprólékos sterilizálási folyamaton ment keresztül. A NASA által fejlesztett mobil ruha jelentett számára egy rövid ablakot a külvilágra.  Amikor először felvette, csak annyit mondott: „Tetszik.” Édesanyja így emlékezett vissza a pillanatra: „Amikor először megpróbált járni a ruhában, úgy imbolygott, mint egy matróz, aki épp most szállt partra.”

A ruha használata azonban körülményes volt, és David hamar ki is nőtte.

Ahogy David cseperedett, egyre inkább tudatára ébredt helyzete korlátainak. A külvilággal egy beépített kesztyűpár és a buborék falán keresztül kommunikált. Mary Ada Murphy pszichológus segített neki feldolgozni az elszigeteltség okozta frusztrációt. Egy alkalommal David őszintén megkérdezte tőle: „Miért vagyok állandóan dühös?” – idézte fel a pszichológus a Houston Pressnek adott interjújában.

12 éves korára az orvosok és a család számára is világossá vált, hogy a helyzet hosszú távon tarthatatlan. Dr. Shearer így foglalta össze a dilemmát egy 2015-ös visszaemlékezésben: „Mi mind tudtuk, hogy eljön a nap, amikor dönteni kell: bent vagy kint.”

A megoldást egy csontvelő-transzplantáció jelenthette volna, amelyet nővérétől, Katherine-től kapott. Mivel a szöveti egyezés nem volt tökéletes, a beavatkozás kockázatos volt. 1983. október 21-én David megkapta a körülbelül 59 milliliter, kezelt csontvelőt.

A beavatkozás után hetekig minden rendben lévőnek tűnt, de karácsony után David állapota rohamosan romlani kezdett. Magas láz gyötörte, amely elérte a 40,6 Celsius-fokot, és belső vérzései lettek. A donor csontvelőben egy rejtett vírus, az Epstein–Barr-vírus (EBV) lappangott, amely David legyengült szervezetében elszaporodott és daganatokat, Burkitt-limfómát okozott.

A tudomány számára ez a tragédia egy fontos felfedezést hozott: bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy egy vírus rákos megbetegedést idézhet elő. A fiú számára azonban a folyamat a véget jelentette. Orvosai 1984. február 7-én meghozták a végső döntést. Kiemelték a buborékból, és egy steril kórházi szobába fektették.

Életében először érintkezhetett közvetlenül a szeretteivel. Ám állapota nem javult. Egyik utolsó, tiszta pillanatában így szólt: „Ez nem működik… Fáradt vagyok. Miért nem húzzuk ki az összes csövet, és engedtek hazamenni?”

Február 22-én, tizenöt nappal a „szabadulása” után, David elhunyt.

A története bejárta a világot, és a „buborékfiú” fogalma beépült a popkultúrába, több film is készült, amit ő ihletett. Conroe-i sírkövén egy egyszerű, mégis mindent összefoglaló mondat áll: „Ő soha nem érintette meg a világot, de a világot megérintette ő.”

A NASA mérnökei által 1977-ben készített, mintegy 50 000 dollárba (mai árfolyamon körülbelül 16,5 millió forintba) kerülő steril „űrruhát”, amelyben David néhány lépést tehetett a külvilágban, ma a Smithsonian Intézet őrzi. Ez a ruha szimbolizálja azt a hatalmas technológiai és pénzügyi erőfeszítést – a 12 évnyi gondozás teljes költségét több mint 1,3 millió dollárra, vagyis közel 430 millió forintra becsülték –, amelyet egyetlen gyermek életben tartására fordítottak.

Ez a befektetés azonban komoly etikai kérdéseket is felvetett. „Csodálatos, hogy képesek vagyunk erre. De talán túllépjük a tudásunk határait, amikor ennyire kockázatos kísérletekbe vágunk” – fogalmazta meg a kételyeket Bruce Jennings orvosetikus a PBS dokumentumfilmjében. James H. Jones orvostörténész szerint a helyzetet az akkori kontextusban kell értékelni: „Az eljárás kísérleti volt; hatásossága nem volt bizonyított, mégis ez volt az első reménysugár.”

Negyven évvel David halála után az Egyesült Államok mind az ötven államában rutinszerűen szűrik az újszülötteket súlyos kombinált immundeficienciára. A korai diagnózisnak köszönhetően a 3 hónapos kor előtt elvégzett csontvelő-transzplantációval a gyógyulási arány ma már 90-95 százalékos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Vincent van Gogh-ot a bátyja felesége tette naggyá
A festő csak egyetlen képet adott el életében, Johanna van Gogh pedig posztumusz emelte őt a legnagyobb művészek közé. Mindezt egyedül egy kisbabával, rengeteg munkával és kitartással.


Te megtennéd az elhunyt férjedért, hogy a szintén elhunyt bátyja életművére teszed fel a saját életed – mindezt alig két év házasság után? Johanna van Gogh megtette, nem is akárhogyan. A fiatal és ambíciózus nyelvtanárnő elég hamar megtanulta, hogy a szerencse forgandó. Házassága a műkereskedő Theo Van Gogh-gal mesebelien indult (ő látható a fenti festményen), hiszen a fiú két találkozás után megkérte a kezét. Az esküvő után Párizsba költöztek, a művészeti elit sűrűjébe, és az elsöprő szerelem közepette hamar jött a gyermekáldás is, ám az ifjú feleség két éven belül duplán gyászolhatott.

Először Vincent, a férje bátyja követett el öngyilkosságot, aztán az emiatt teljesen megtört Theo is követte őt a túlvilágra egy régebben, bordélyházban elkapott szifilisz következtében – mindössze fél évre rá, 33 évesen. Johanna (becenevén Jo, lánykori nevén Johanna Gezina van Gogh-Bonger) nem csupán egy űrrel a szívében és egy félárva babával maradt magára mindössze 28 évesen, hanem sógora, Vincent van Gogh több mint 400 festményével is.

Amelyeket elhunyt férjével együtt rendkívül nagyra becsült, és szeretett volna megismertetni a nagyvilággal – annak ellenére, hogy Theónak minden igyekezete ellenére sem sikerült befuttatnia őt, és Vincent is csak egy képet adott el kudarcokkal tarkított karrierje során.

Érdekesség továbbá, hogy Jo a szintén Vincentnek elnevezett fia születése után látta először sógorát, Vincent van Gogh-ot, amikor babanézőbe érkezett hozzájuk. Az egyre csak romló elmeállapotú festő addigra már megcsonkítva élt, hiszen nem sokkal testvére eljegyzése után levágta a saját fülét, miután veszekedett Gauguinnel.

Joannára teljesen átragadt Theo lelkesedése testvére művészete iránt, ezért haláluk után elszánta magát. Személyes küldetéséhez feladta a párizsi lakást, ahol addig élt Theóval, és egy Bussum nevű holland faluba költözött, ahol otthonából panziót teremtett, hogy eltartsa magát és pici gyermekét. Közben nekiveselkedett a Gogh-életmű feldolgozásának és rendszerezésének. Sőt, a két testvér levelezését is feltárta, amelyből a festő mély érzelmi világa és pszichés betegsége is kirajzolódott. Néhai férje ugyanis megőrizte a Vincenttől kapott összes, pontosan 651 levelet.

Az özvegy beleásta magát a műkereskedelembe, és elkezdett a szakma legjavának nyakára járni. Kapóra jött, hogy tudott franciául, németül és angolul, hiszen így hatékonyabban tudott a berlini, párizsi és koppenhágai galériákkal tárgyalni. Ösztönösen jó érzéke volt a kereskedelemhez: a legjobb festményeket csak kölcsönbe adta a múzeumoknak, de a kiállításokra mindig küldött megvásárolható alkotásokat is.

A fordulópont 15 évvel Vincent van Gogh halála után, 1905-ben jött el Jo életében, amikor egy nagy retrospektív kiállítást szervezett a festő életművéből – majdnem ötszáz alkotással – az amszterdami Stedelijk Múzeumban. Mindent ő szervezett meg a képkihelyezésektől a vendéglistáig, és akkorra már tinédzser fia írta a meghívókat. A bemutatkozó tárlat elsöprő siker lett: felkeltette a gyűjtők, múzeumok és műkritikusok figyelmét, a Gogh-művek árai pedig az egekbe szöktek. 1891 és 1925 között Jo összesen közel 200 festményt és 50 rajzot adott el, de a kedvencein nem volt hajlandó túladni.

Jo bebizonyította, hogy veszteségből is lehet nyereség: eltökélt és kitartó munkájával elérte, hogy Vincent van Gogh tragikusan zseniális munkásságát elismerjék az egész világon. Annak érdekében, hogy Amerikát is meghódítsa, 1915-ben New Yorkba költözött, ahol angolul tanult, hogy lefordíthassa a két testvér levelezését – sőt, még bemutatót is szervezett a Fifth Avenue-n. Az első világháború után, 1919-ben tért csak vissza Amszterdamba.

Bár Jo kétszer is újraházasodott (mindkét esetben festővel, és a harmadik férje is nagyon fiatalon hunyt el), de az első helyen mindig a Gogh-hagyaték állt az életében. Egyik legszebb gesztusa az volt első igaz szerelmének emlékére, hogy Theo maradványait Utrechtből Auvers-sur-Oise-ba költöztette Vincent nyughelye mellé, hogy örökre együtt lehessenek. Jo halála után mérnökké lett fia a műkincsek örököseként megalapította a Vincent van Gogh Alapítványt és az amszterdami Van Gogh Múzeumot – benne az összes olyan képpel, amelytől édesanyja sosem akart megválni.

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk