Dárdai Pali veri népszerűségben Guardiolát a németeknél

Egy online szavazáson az első helyen áll. Ő lehet Németország legjobb edzője.


Dárdai Pál lehet a 2015-16-os német bajnokság őszi idényének legjobb edzője. Szép helyezést ért el a Bundesliga.de szavazásán.

dardai1

A cikk írásakor a Twitteren indított voksoláson a szavazatok 44 százalékát szerezte meg a másik három jelölt (Pep Guardiola, a Bayern München, Thomas Tuchel, a Dortmund és André Schubert, a Mönchengladbach vezetőedzője) előtt. Bejelentkezés után az alábbi felületen szavazhatnak a Twitter-felhasználók.

Az előzmények

2015-ben a Hertha BSC kispadján ülő Dárdai Pált választották meg egy közönségszavazás során az év edzőjének Berlinben.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg rádióadó honlapjának tájékoztatása szerint Markus Babbel 2011-es sikere után nyerte meg ismét Hertha-tréner a voksolást. Az oldal 2015 decemberében megjelent hírében kiemelte, hogy a vezetőedzői posztot májusban átvevő magyar szakember - aki 1997 óta él Berlinben - benntartotta az élvonalban az együttest. Így a Hertha BSC az év végén nem a kiesés ellen harcolt, hanem a Bundesliga negyedik helyén állt.

dardai3

"Dárdai a jelek szerint kivívta a szurkolók elismerését azzal, hogy az előző szezon második felében általa benntartott Herthát - jórészt változatlan játékosállománnyal - a dobogóra tudta kormányozni, megelőzve vagy féltucat olyan csapatot, amelynek papíron erősebb a kerete" írja az Origo.

Örülsz Dárdai sikerének? Ajánld másnak is ezt a hírt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Megkóstoltuk a Giulia nyári étlapját: ilyen most Budapest egyik leghangulatosabb kerthelyisége
A grillen készült fogásoktól a kreatív tésztaételeken át az izgalmas koktélokig végigkóstoltuk a Giulia Garden új nyári menüjét, és Armando Mundaraín séffel az idei koncepció kulisszatitkaiba is betekintést nyertünk.


Május közepén újra kinyitott a Giulia kerthelyisége, a Giulia Garden vele együtt pedig megérkezett az étterem teljesen megújult nyári étlapja is. Így mi sem hagyhattuk ki, ellátogattunk a Retek utcába, hogy megnézzük, milyen lett idén Budapest egyik leghangulatosabb kerthelyisége, és megkóstoljuk az új szezon fogásait. Armando Mundaraín séffel is beszélgettünk, aki több kulisszatitkot is elárult az idei koncepcióról, és az új fogások mögötti fejlesztésekről.

A Giulia az elmúlt két évben a budai gasztrotérkép egyik legizgalmasabb szereplőjévé vált. A koncepció kezdettől az volt, hogy ne egy klasszikus, tradicionális olasz éttermet hozzanak létre, hanem egy modern trattoriát, ahol az autentikus olasz ízek kortárs szemlélettel és sokkal lazább, társaságibb hangulattal találkoznak.

A Széll Kálmán tér nyüzsgéséből belépve az ember hirtelen egy egészen más világban találja magát:

citromsárga zászlók, árnyas gesztenyefák, zöld növényzet, hangulatos zene, koktélok és frissen sült ételek illata tölti meg a belső udvart.

A kertnek van egy olyan mediterrán hangulata, amire ezen a környéken egyáltalán nem számítana az ember.

Pedig maga a hely régóta része a budai vendéglátás történetének. Korábban itt működött a legendás Trombitás étterem kertje, később pedig egy olaszos pizzás hely vette át a terepet. Az új tulajdonosok azonban teljesen más irányból közelítették meg az olasz vonalat: pizza például egyáltalán nincs az étlapon - helyette inkább kreatívabb, modernebb fogásokkal és megosztásra épülő élménnyel dolgoznak.

A Giulia egyébként nemcsak nyári kerthelyiségként működik, az étterem egész évben üzemel. A hidegebb hónapokban a beltéri rész és a Giulia Social Club veszi át a főszerepet: a több szinten kialakított enteriőr, a nagy bárpult és a bohókás, mégis modern részletek fogadják a vendégeket.

Májustól októberig viszont egyértelműen a kerté a főszerep. A megújult nyári étlap pedig pontosan azt a mediterrán, ráérős életérzést hozza, ami miatt olyan könnyű ott ragadni náluk egy egész estére.

Mutatjuk milyen ételeket kóstoltunk és Armando Mundaraín séf kulisszatitkait is megosztjuk!

Idén a grillezésen van a hangsúly

A május közepén debütált új menü nem egyszerű szezonfrissítés lett: Armando Mundaraín elmondása szerint tudatosan egy könnyedebb, frissebb és megosztásra épülő nyári koncepcióban gondolkodtak.

Az inspirációhoz több olasz éttermet is végigjártak, a séf pedig Bolognába is elutazott, hogy megnézze, milyen ízek és hangulatok működnek most igazán Olaszországban. Végül nem a bonyolult fogások, hanem a legegyszerűbb, mégis tökéletesen elkészített ételek hagyták benne a legerősebb nyomot.

Ezt a szemléletet szerette volna a Giuliába is átültetni. A cél az volt, hogy az olasz inspirációk megmaradjanak, ugyanakkor olyan fogások kerüljenek az étlapra, amelyek a budapesti vendégek számára is természetesen működnek. Az eredmény egy könnyedebb, nyáriasabb menü lett, amelyben az olasz alapok és a helyi közeg igényei találkoznak.

A szezon egyik legfontosabb újdonsága, pedig egyértelműen a kinti látványgrillezés lett.

Korábban minden étel a beltéri konyhában készült, idén viszont a Garden szívében működő Big Green Egg grill köré építették fel a nyári menü jelentős részét. Az enyhén füstös, faszenes jegyek több fogásban is visszaköszönnek, miközben az egész megőrzi a könnyed, mediterrán karaktert.

A séf szerint Budapesten még mindig ritka az olyan olasz étterem, ahol valódi grillkonyhával, pláne látványgrillezéssel találkozhat a vendég. Éppen ezért szerették volna, hogy a grillsütő ne csupán egy látványos elem legyen a kertben, hanem az idei nyári koncepció egyik meghatározó szereplője.

Így kezdődik egy nyári vacsora a Giuliában

Az új menüvel kapcsolatban sok szó esett a koncepcióról, de kiváncsiak voltunk, hogy végül mi és hogyan kerül a tányérra.

A kóstolást három előétellel kezdtük. A beetroot és caprino carpaccio rukkolával és pisztáciával érkezett, a friss, krémes kecskesajt pedig szépen lágyította a cékla földesebb karakterét. Az egész fogás nagyon tiszta és elegáns volt, a pisztácia pedig pont annyi roppanósságot adott hozzá, amitől az egész még izgalmasabb lett.

A burrata Calabrese már egy karakteresebb, dél-olaszosabb világot hozott. A konfitált paradicsom édessége, a peperoncino lassan kibontakozó fűszeressége, a krémes burrata és a friss focaccia együtt kifejezetten mediterrán hangulatot adott az egésznek. Ez az a fogás, amelyből szinte automatikusan kérne még egy falatot az ember.

Nagyon jól működött az Endivia Scarola saláta is, amely citrusos dressinggel és enyhén kesernyés levelekkel érkezett. Frissítő volt, könnyed és kellemes ellenpontot jelentett a gazdagabb fogások mellett.

És bár ezek önmagukban is emlékezetes ételek voltak, a vacsora legizgalmasabb része még csak ezután következett.

Az Umbrellone lett a Giulia idei sztárfogása

A főételeknél már sokkal erősebben előjött a Giulia kreatívabb oldala. Az Umbrellone garnélás töltelékkel és citromos-vajas szósszal érkezett, és elsőre is látszott rajta, hogy nem egy „gyorsan összedobott” tésztafogásról van szó.

Armando elárulta, hogy az Umbrellone valójában egy Cappelletti, csak jóval kisebb és látványosabb formában. A garnélarákos töltelék calabrese chilivel készül, ami nem igazán csípős, inkább egy enyhén krémes, fűszeres karaktert ad az ételnek. Az Umbrellone pontosan az a fogás, aminél elsőre látszik, hogy sokkal több munka van mögötte, mint amit egy vendég első pillanatban gondolna.

Megtudtuk, hogy csak azért, hogy a tészta megkapja a mostani különleges, csíkos formáját és textúráját, négy-öt hónapnyi tesztelési időszak előzte meg a végleges verziót. Többféle technikát és formázást próbáltak ki, mire megszületett az a látványos végeredmény, amit most az étlapon látni.

A citromos-vajas szósz végső verziója is hosszú kísérletezés eredménye lett. Végül egy enyhén édesebb, narancsos elem hozta meg azt az egyensúlyt, amit kerestek - ettől lett ennyire kerek és harmonikus az egész fogás.

Nem véletlen az sem, hogy idén ezzel az Umbrellone fogással készültek a Gourmet Fesztiválra is, ahol a Giulia először települt ki.

A Risotto Primavera volt a következő fogásunk, aminek alapját egy sáfrányos rizottó adja. Erre érkezhetnek a különböző feltétek, amiket a kinti grillen készítenek el: mi a polipos és cukkinis változatot is kóstoltuk, de kérhető ezen felül baránnyal és csirkével is. A séf szerint éppen ez volt a koncepció lényege: egy olyan könnyed, nyári alapfogás létrehozása, amely többféle irányba továbbgondolható.

A séf külön kitért a polip elkészítésére is, ami nem egy egyszerű folyamat, ugyanis nem nyersen kerül a grillre. Először gőzölik, demi-glace készül hozzá, amihez még a polip fejét is felhasználják, majd csak ezután kerül a kinti grillre.

Külön kiemelte, hogy igyekeznek no-waste szemléletben dolgozni, vagyis lehetőség szerint minden alapanyagot teljes egészében felhasználni.

Ezt a szemléletet a nyári étlapon igazán jól sikerült megvalósítaniuk.

A rizottó friss citrusossága, a Green Eggen készült cukkini üdesége és a polip enyhén füstös karaktere nagyon jól működött együtt, így az egész fogás egyszerre volt könnyed, nyárias és mégis kifejezetten izgalmas.

A könnyedebb fogások után egy jóval karakteresebb irány következett. A marha rib-eye steak két klasszikus szósszal, chimichurrival és demi-glace-szal érkezett. Megtudtuk, hogy a demi-glace a hagyományos módon készül náluk: csontos húsokból főzött alaplevet redukálnak hosszú órákon keresztül, majd ezt ízesítik tovább. A steak maga szintén grillen készül, nem szuvidálják, hanem porciózás után pihentetik, majd a megfelelő hőmérsékletű grillen sütik készre.

A tányéron nagyon jól működött a két szósz kettőssége: a chimichurri friss, zöldfűszeres karaktere szépen ellenpontozta a demi-glace mélyebb, koncentráltabb ízeit, miközben a grillen készült hús hozta azt a markáns, füstös vonalat, amely az egész új Garden menün végigvonul.

Desszertig mindenképp érdemes eljutni, mert a Giuliában a lezárásra is láthatóan nagy figyelmet fordítanak.

Az Olive Oil & Orange Cake elsőre talán szokatlan párosításnak tűnhet, de már az első falatnál érthetővé válik, miért került fel az étlapra. A piskótába is olívaolaj kerül, amitől kellemesen szaftos marad, a tetejére pedig könnyű meringue érkezik. Az egészet narancsos coulis és friss narancsdarabok teszik még üdébbé, így a desszert egyszerre citrusos, könnyed és kifejezetten nyárias.

A Semifreddo Nocciola egészen más világot képvisel. Armando mesélte, hogy a semifreddo egy klasszikus olasz házi desszert, amelyet sok családban a nagymamák készítenek. A neve szó szerint azt jelenti: „félig fagyasztott”, ami jól leírja az állagát is. Nem fagylalt, de nem is egyszerű tejszínes krém – valahol a kettő között helyezkedik el. A Giuliában tejszínből, törökmogyoróból és különböző fűszerekből készítik, az eredmény pedig egy könnyed, krémes, mégis gazdag desszert lett, amely tökéletes lezárása egy hosszú, olasz stílusú vacsorának.

Ahogy a menü többi részénél, itt sem a túlzott bonyolítás a cél. Inkább az, hogy néhány jól megválasztott alapanyagból olyan fogások szülessenek, amelyek egyszerre idézik meg az olasz hagyományokat és működnek egy budapesti nyári estén is.

Bár a Giulia a klasszikus olasz étkezési ritmust követi, ahol több fogás épül egymásra, az adagok méretét úgy alakították ki, hogy egy teljes vacsora után ne maradjon hiányérzete a vendégnek. Mi legalábbis a menü végére már jóllakottan dőltünk hátra, pedig a desszerteket sem hagytuk ki.

Koktélok, amik miatt könnyű ott ragadni egész estére

Az itallap ugyanúgy követi a Giulia könnyed, olasz hangulatát, mint az ételek. A klasszikus spritzektől és aperitivóktól kezdve a signature koktélokon át egészen az alkoholmentes italokig minden arra épül, hogy egy hosszú estét lehessen köréjük szervezni.

Mi a Signature Cocktailok közül a Nero Mandorlát és a Pink Pearlt kóstoltuk meg. A Nero Mandorla disaronnóval, kávéval és tonkababbal készül, így egyszerre hordoz mandulás, enyhén pörkölt és desszertszerű jegyeket. Karakteresebb ital, mégis meglepően jól működik bármilyen étel mellé. A Pink Pearl ezzel szemben sokkal játékosabb és könnyedebb irányt képvisel. Vodka, málna és prosecco-hab találkozik benne, így egyszerre gyümölcsös, friss és elegáns, ráadásul megjelenésében is tökéletesen illik a Garden mediterrán hangulatához.

Az alkoholmentes kínálatot sem vették félvállról. A Meridian matchahabbal, zöld teával, mentával és bergamottal készült, így kifejezetten üdítő, komplex ital lett. A Paloma Theory Zero pedig vérnarancsos Peronival, shirazzal és grapefruittal dolgozik, így alkohol nélkül is hozza azt a friss, citrusos karaktert, amit egy nyári koktéltól várnánk.

Nemcsak étterem, hanem találkozóhely is

Az ételek és italok után pedig könnyű megérteni, miért lett a Giulia ilyen népszerű az elmúlt két évben.  A hely ugyanis jóval több, mint egy étterem: rendszeres tematikus estek, zenei programok és különböző események teszik valódi találkozóponttá.

A Giulia ráadásul privát rendezvényeknek is otthont ad, egyre többen választják kisebb esküvők, családi ünnepek vagy céges események helyszínéül.

Nem nehéz megérteni, miért: a gesztenyefákkal körülvett belső udvarnak van egy olyan természetes, mediterrán hangulata, amely már önmagában különleges atmoszférát ad bármilyen alkalomnak.

A kerthelyiség pedig pont attól működik ennyire jól, hogy egyszerre tud laza és elegáns lenni. Egy gyors aperitivóra ugyanúgy tökéletes választás, mint egy hosszú, ráérős vacsorára. A megújult nyári menü pedig remek ürügy arra, hogy újra és újra felfedezzük ezt a gesztenyefák alatt megbújó budai oázist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Hol nézd a 2026-os foci vb meccseit Budapesten? Mutatunk 7 helyet a közös szurkoláshoz
Június 11. és július 19. között ismét a futballé lesz a főszerep. Ha a világbajnokság legnagyobb meccseit nem otthon a kanapéról néznéd, mutatunk néhány budapesti helyet, ahol óriáskivetítők, hideg italok és közös szurkolás vár a következő hetekben.


Véget ért a várakozás:

június 11-én elrajtol a 2026-os FIFA-világbajnokság, és egészen július 19-ig a futballé lesz a főszerep a világ minden pontján.

Minden alkalommal milliókat ültet a képernyők elé, a legnagyobb rangadók és váratlan fordulatok pedig rendszerint azok számára is izgalmasak, akik egyébként ritkábban követik a futballt.

A 2026-os világbajnokság ráadásul több szempontból is történelmi jelentőségű lesz. Először fordul elő, hogy három ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – közösen rendezi meg a tornát, miközben a korábbi 32 helyett már 48 válogatott lép pályára. Ez minden eddiginél több mérkőzést, több futballünnepet és még több emlékezetes pillanatot jelent a szurkolóknak.

A mérkőzések jelentős része magyar idő szerint esti és éjszakai órákban kezdődik majd, ami tökéletes alkalmat teremt arra, hogy a meccsnézésből közös program legyen egy jó vacsora vagy néhány korsó sör társaságában.

Szerencsére Budapesten bőven akadnak olyan helyek, ahol a világbajnokság meccseit igazi szurkolói hangulatban követhetjük.

Összegyűjtöttünk 7 olyan helyet, ahol a 2026-os vb legfontosabb pillanatait garantáltan jó társaságban élheted át.

Champs Garden

A Margitszigeten található Champs Garden szinte arra született, hogy nagy sporteseményeket nézzenek benne. A közel 300 férőhelyes, szabadtéri sportterasz a város egyik legnagyobb meccsnézős helyszíne, ahol

két óriási LED-fal és 11 nagyméretű televízió gondoskodik arról, hogy egyetlen gólról vagy vitatott bírói döntésről se maradjunk le.

A hely különlegessége, hogy miközben valódi sportarénahangulatot teremt, mégsem egy belvárosi sportbár zsúfolt világát kapjuk. A zöld környezet, a Duna közelsége és a tágas terasz sokkal lazább, nyáriasabb hangulatot ad a meccsnézésnek.

A kínálat középpontjában a street food és grillételek állnak, így a szurkolás mellé bőven akadnak laktató fogások is.  A hamburgerek, grillfogások és sörkorcsolyák mellé 12 féle csapolt sör közül választhatunk, de a koktélok és frissítők kínálata is bőséges, így azok is könnyen megtalálják a kedvükre valót, akik nem sörrel szurkolnának végig egy mérkőzést.

A nagy képernyőknek köszönhetően szinte bárhonnan jól látható a közvetítés, miközben a tágas terasz azt is lehetővé teszi, hogy a legnépszerűbb meccse alatt se érezzük magunkat zsúfoltan. A Champs Garden ráadásul nemcsak a világbajnokság idején vonzó úti cél: a nyár folyamán koncertekkel, kvízestekkel és különböző közösségi programokkal is várják a vendégeket.

Ha valaki szabadtéren, mégis igazi szurkolói hangulatban szeretné átélni a világbajnokság legfontosabb pillanatait, miközben egy nyári terasz minden előnyét is élvezi, a Champs Garden az egyik legerősebb választás Budapesten.

Hello Buda

A II. kerület egyik legnépszerűbb találkozóhelye, a Hello Buda jóval több egyszerű gasztroudvarnál. Olyan közösségi tér, ahol reggeltől estig mindig történik valami: sokan egy kávé és péksütemény miatt érkeznek, mások egy munka utáni sörözésre vagy vacsorára ülnek be, hétvégente pedig családok, baráti társaságok és programokra érkezők töltik meg a teret.

A futball-világbajnokság idején ehhez a pezsgő hangulathoz csatlakoznak majd a szurkolók is, hiszen a mérkőzéseket óriáskivetítőkön és televíziókon követhetik a vendégek.

A hely hangulatát nagyban meghatározza a rendkívül sokszínű gasztronómiai kínálat. A VAJ pékség kézműves pékáruival és reggelijeivel várja a vendégeket, a Buja Disznók legendás rántott húsai régóta a budapesti street food szcéna kedvencei, a Salve Pop-up nápolyi pizzákkal csábít, míg a Tom Yum a thai konyha ízeit hozza el Budára. A Cafat Pulled Pork & BBQ füstös, amerikai ihletésű fogásai szintén remek választást jelenthetnek egy hosszabb meccsnézés mellé.

Az italválaszték ugyancsak sokszínű: a csapolt sörök mellett koktélok, borok és akár pezsgők is szerepelnek a kínálatban, így a Hello Buda nemcsak a futballrajongókat, hanem azokat is könnyedén megszólítja, akik inkább a hangulat vagy a társaság miatt érkeznek. Éppen ezért itt a meccsnézés nem egy önálló program, hanem egy egész este része, amelyben ugyanúgy helyet kap a gasztronómia, mint a közös szurkolás.

A reggel 7-től este 11 óráig nyitva tartó komplexum a nyári hónapokban szinte folyamatosan pezseg. A világbajnokság idején különösen izgalmas hangulatra lehet számítani, hiszen a budai közönség egyik kedvenc törzshelye ilyenkor egy hatalmas szabadtéri szurkolói találkozóponttá alakul.

Budapest Garden

Ha a budai oldalon maradva keresünk egy szuper szabadtéri helyet, ahol nyomon követhetjük a foci-vb meccseit, akkor a Budapest Garden remek választás.

Óbuda legszínesebb szurkolói falujában óriási LED-falon élvezhetjük a meccseket.

A hely különlegessége, hogy a közös szurkolás élményéhez itt a nyári szabadtéri hangulat, a folyópart közelsége és a hatalmas közösségi tér is hozzáadódik.

A hangulatról nemcsak a futball gondoskodik. A street food udvarban a Deep Burger hamburgerei, a Láng Fánk frissen sült lángosai és a Cukorborsó nápolyi pizzái közül válogathatunk, miközben a part menti Fröccs Bár jéghideg fröccsökkel, sörökkel és hűsítő italokkal várja a vendégeket. A friss popcorn, a nachos és a fesztiválszerű hangulat pedig csak tovább erősíti azt az érzést, hogy itt a világbajnokság meccsei valódi közösségi eseménnyé válnak.

Remek hely a közös meccsnézésre baráti társaságoknak és családoknak, akik a foci-vb-hangulatot igazi fesztiválélménnyel fűszereznék, ezzel is feledhetetlenné téve az idei nyár legfontosabb nemzetközi sporteseményét.

Jégkert

A budai meccsnézős helyek között a Jégkert évek óta az egyik legismertebb találkozópont a sportkedvelők körében. A Széna téren, a Mammut és a Millenáris Széllkapu szomszédságában található helyszín télen korcsolyapályaként működik, nyárra azonban hatalmas szabadtéri sörkertté alakul át.

A futball-világbajnokság idején a kerthelyiségben minden nap több óriásképernyőn követhetjük a mérkőzéseket, így a budai szurkolók egyik legnépszerűbb találkozóhelye lehet.

A hely gasztronómiai kínálata önmagában is megér egy látogatást. A 36 féle csapolt sörnek köszönhetően a kézműves sörök rajongói biztosan találnak kedvükre valót, de a klasszikus kedvencek sem hiányoznak a kínálatból. A sörök mellé pub food fogások, kiadós hamburgerek és különböző sörkorcsolyák érkeznek, így akár egy hosszabb meccsestét is kényelmesen végig lehet itt ülni. A falak mögé rejtett sörcsapok és a csocsó, pingpong vagy biliárdasztalok gondoskodnak arról, hogy két gól között se unatkozz. A fedett résznek köszönhetően akkor sem kell lemondani a kinti hangulatról, ha közbeszól az időjárás.

A Jégkert éppen attól különleges, hogy egyszerre tud sportközvetítő helyszín, nyári sörkert és közösségi találkozóhely lenni, ezért ha a világbajnokság mérkőzéseit egy igazi budai törzshely hangulatában néznéd végig, ezt a helyet érdemes felírni a listádra.

Új Budai Parkszínpad

Az Új Budai Parkszínpad azoknak lehet ideális választás, akik a világbajnokság legfontosabb mérkőzéseit egy igazi szabadtéri szurkolói helyszínen szeretnék követni. Az Újbuda szívében, a Feneketlen-tó közvetlen közelében található helyszín a vb idején valóságos szurkolói arénává alakul, ahol akár 900 fő követheti együtt a mérkőzéseket.

A hangulatról egy hatalmas, 5x3 méteres LED-fal gondoskodik, amelynek köszönhetően a pályán zajló események a nézőtér minden pontjáról jól követhetők.

A meccsek mellől természetesen a jó ételek és italok sem hiányoznak. A látogatókat street food fogásokkal, hűsítő italokkal és frissen készített pattogatott kukoricával várják, így minden adott egy hosszú nyári meccsestéhez. Ha a vébé legnagyobb pillanatait óriáskivetítő előtt, szabadtéri környezetben szeretnéd átélni, az Új Budai Parkszínpad remek választás lehet.

Zöld Kancsó

Az Örs vezér terén található Zöld Kancsó azok közé a budapesti sörözők közé tartozik, amelyek hosszú évek óta biztos találkozópontot jelentenek a környékbeliek számára. A futball-világbajnokság idején a hely ismét megtelik szurkolókkal, akik egy korsó hideg sör mellett szeretnék átélni a legfontosabb mérkőzések izgalmait.

A hely hangulatát a közvetlenség adja. Itt nem a látványos LED-falak vagy a több száz fős szurkolói zónák állnak a középpontban, hanem az a klasszikus kocsmaélmény, ahol a törzsvendégek és az alkalmi látogatók gyorsan egy közösséggé válnak. Egy fontos világbajnoki mérkőzés alatt könnyen kialakul az a családias légkör, amely miatt sokan évek óta visszajárnak ide.

A vb időszakára ráadásul külön italakciókkal is készülnek.

A vendégek kedvezményes áron kérhetnek többek között Staroprament, Borsodi IPA-t vagy Borsodit, emellett minden nap más rövidital-akció várja a szurkolókat. Ha valaki a sallangmentes, klasszikus sörözős futballélményt keresi, ahol a jó hangulat, a hideg sör és a közös drukkolás a legfontosabb, a Zöld Kancsó remek választás lehet a világbajnokság mérkőzéseire.

Pozsonyi Söröző

A Pozsonyi út környéke Budapest egyik leghangulatosabb városrésze, és a világbajnokság idején a Pozsonyi Söröző is megtelik futballrajongókkal.

A mérkőzéseket több nagyképernyős televízión is követhetik a vendégek, így egyetlen fontos pillanatról sem kell lemaradni.

A meccsek mellé természetesen a klasszikus sörözős kedvencek is járnak. A frissen csapolt sörök mellett pizzával és virslivel várják a vendégeket, a világbajnokság idején pedig különböző akciók is fokozzák a hangulatot. A hely legnagyobb erőssége ugyanakkor nem az étlapban, hanem a közösségi élményben rejlik: egy fontos mérkőzés alatt könnyen kialakul az az összetartó hangulat, amely miatt sokan évek óta visszajárnak ide.

Ha egy olyan helyet keresel, ahol a közös drukkolás, a hideg sör és a laza, baráti légkör áll a középpontban, a Pozsonyi Söröző remek választás lehet a vb mérkőzéseire.

A világbajnokság nemcsak a pályán zajló mérkőzésekről szól, hanem azokról az élményekről is, amelyeket együtt élünk át. Egy utolsó perces győztes gól, egy tizenegyespárbaj vagy egy váratlan bravúr egészen más emlék marad, ha több száz emberrel együtt ünnepeljük vagy izguljuk végig.

Budapest idén nyáron is bőven kínál olyan helyeket, ahol a meccsnézés önálló programmá válik.

Egy biztos: június 11. és július 19. között érdemes lesz időben asztalt foglalni,

mert a világ legnépszerűbb sporteseményének hangulatából idén senki sem akar kimaradni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk