A Vasas-szakadék még Csubakkának is feladná a leckét
80 éves évfordulót tartott a napokban az egyik kedvenc helyem, a Kőhegyi menedékház, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turistaház Magyarországon. Nem véletlen közkedvelt, hiszen közel van a fővároshoz és Szentendréhez, ahonnan egy jó fél órás sétával elérhető. Ez az a hely, aminek barátságos melegedőjében elfér egymás mellett még a feszület és az úttörőzászló is.
Először 2011 novemberében jártam a Kőhegyen a két kisebb fiúval (akkor 6 és 9 évesek voltak), de velünk jött a nagymamájuk is. Kis túrákat terveztünk, éjszakai, fejlámpás mászkálással, ott alvással. Délután értünk fel, lepakoltunk, és célba vettük a háztól 10 percre álló Petőfi-emlékművet.
A rövid ösvény a Kő-hegy sziklás meredélye mellett vitt el. A kilátópontokra kisétálva jó lehetett látni Szentendrét és az őszi fákat.
Az út végén van a korláttal elkerített Petőfi pihenő. Mivel azonban azzal kecsegtettem a fiúkat, hogy nemsokára megláthatják Napóleon kalapját, elsőként az emlékműtől kicsit lejjebb álló fura formájú sziklára vetették (volna) magukat. Mivel a szikla meredek volt, ezért csak a korlátig engedtem őket.
A Gomba-szikla, más néven Napóleon kalapja úgy keletkezhetett, hogy egy keményebb, majdnem háromszög alakú szikladarab kalapszerűen megvédte az alatta levő kőzetet az eróziótól. Vili természetesen fel akarta volna próbálni, vagy ha nem akkor legalább a tetején ugrálni.
Miután ezt nem engedtem, az emlékművet vették célba. A rajta levő tábla szerint sokat túrázó költő itt pihent meg 1845. szeptember 23-án.
A Szép kilátás! blog nem más, mint egy amatőr túrázó élményei és javaslatai annak érdekében, hogy ti is kedvet kapjatok Magyarország és a világ legszebb helyeit megismerni. Kilátók, hegycsúcsok, panoráma, túra - személyes tapasztalatok, fotók itthonról és külföldről. Gyerekekkel, vagy éppen profi hegymászókkal.
"Összegyűlt, kinyomom." - írja a blogger. Mi pedig időről időre megmutatjuk nektek.
Akár pont itt is írhatta Én és a Nap című versét (ami pont ekkoriban szökkent ki fejéből): „Bámulja sok oly epedőleg a holdat, Ezt a megtestesült sohajt. Miattam akár kimaradjon örökre, Nem csüggök én merengve rajt.”
A holdon mi se csüngtünk, mert még éppen megcsíptük a lemenő napot. Merengés után visszamentünk, megkajáltunk, majd 10 órakor következett az ígért fejlámpás túra. Nem volt hosszú az út, elmentünk újra a Gomba-szikláig, meg vissza, de mintha egy teljesen más környéken járkáltunk volna.
Sötét volt és leszállt a köd, ami megette a fejlámpa fénysugarát. Mintha valami misztikus, tejfehér ködben úszó barlangban botorkáltunk volna az összehajló bokrok alkotta boltív alatt. A furcsa erdei neszek ilyenkor felerősödnek, a két gyerek kicsit be is tojt. Állandóan valami lényt vizionáltak a homályban, és erősen szorították a kezem. A nagy ijedtségre jót aludtunk, másnap reggel pedig továbbálltunk a Naszály felé.
Második alkalommal barátnőmmel, Gabival mentünk fel téli estére, hogy kimeneküljünk a városból. Péntek 8 körül értünk Szentendrére, sötétben mentünk fel. Kajáltunk egyet, ittunk rá néhány sört, meg egy kis szíverősítőt. Az elmaradhatatlan éjszakai fejlámpás túrát most sem hagytuk ki.
Tulajdonképpen csak a ház melletti kis tóhoz akartunk elmenni. A körülbelül 60 méter átmérőjű, fákkal és zsombékkal körülvett időszakos krátertó be volt fagyva. Rámentünk a jégre, és kijöttünk a túloldalon róla. Legalábbis azt hittük a nagy ködben, hogy a túloldalon, de később kiderült, hogy nem.
Alapvetően olyan volt, mintha bekötött szemmel megpörgetnének, és úgy kellene megtalálnod a jó irányt. Csak azt láttuk, hogy a jó (sárga jelű) ösvényre értünk ki, ami elvileg a ház mellett halad el. Elindultunk rajta, mentünk vagy 20 percet, mire rájöttünk, hogy a rossz irányba megyünk. Éjfél körül értünk vissza végül. Másnap sajnos dolgunk volt, ezért kora reggel már el kellett indulnunk hazafelé.
Idén áprilisban is volt egy hasonló kimenekülésünk Gabival. Szintén péntek este érkeztünk meg. Ettünk, iszogattunk és jót dumáltunk Péterrel, a házigazdával. Másnapra most egy közepes túrát terveztünk be, kiszellőztetni a fejünket. Péter a Vasas-szakadékot és a Cseresznyés-árkot javasolta, dömör-kapui végcéllal.
A tavalyról már ismert (becsapós) sárga jelzésen vágtunk neki. Elmentünk a kis tó és a Cseresznye hegy mellett, majd jobbra ráfordultunk a Vasas-szakadékhoz vezető zöld barlang jelzésen.
A barlang jelzés nem annak köszönhető, hogy az egyébként szűk hasadék majdnem összeér az ember feje fölött, kvázi barlangot képezve, hanem annak, hogy a Vasas-szakadék mellett nem messze négy barlang (Petőfi, Lámpás, Hideg-Lyuk, Máfi) is van a hegyben. Az egyikbe ottjártunkkor éppen barlangászok ereszkedtek.
A Vasas-szakadék tulajdonképpen a 20-30 méter hosszú, szűk, természetes sikátor. Ahogy végighalad rajta az ember, olyan mintha bármelyik pillanatban rádőlhetnének a falak. Önkéntelenül is Csubakkának éreztem magam, aki Han Soloékkal bent ragad a Halálcsillag egyre szűkülő szeméttárolójában a Csillagok háborúja híres jelenetében.
Az érdekes szakadék kialakulásáról így ír a Wikipédia: Az agyagos andezittufára települt agglomerátumba addig mélyült a Cseresznyés-árok (Sás-völgy) patakja, amíg átvágta azt és beleharapott az agyagos andezittufába is. Így meggyengült a keményebb réteg alátámasztása és a sikamlóssá váló agyagos lejtőn megcsúszott, hátrahagyva a hasadékrendszert.
A szakadéktól a Sás-völgy felé vettük az irányt, amelynek fent idézett patakja a bűnös a Vasas-szakadék nagy tömbjének leszakadásában. A szakadék a bejáratánál álló tábla szerint a csepeli vasgyár kiránduló munkásaitól kapta a nevét. Vagy az erős vastartalma miatt. Nem próbáltuk ki, de a kőzet állítólag jól mágnesezhető.
A Cseresznyés-árok a Visegrádi-hegység egyik legszebb, de méltatlanul elfeledett völgye. Egyenesen a Lajos-forrás rétje felé vezet. Ez az egykor jobb időket látott rét most Budapest és környékének legjobb pihenőhelye. Nyáron százszor jobb itt napozni, sütögetni, mint az agyonzsúfolt Margit-szigeten vagy a Városligetben.
A rét sarkában csorog a szentendrei szerbek nyelvén Dobrá voda, azaz Jó víz néven emlegetett Lajos-forrás. Valóban jó íze van, nagyon sokan járnak fel marmonkannákkal a vizéért. A monda szerint Nagy Lajos királynak is ízlett, aki vadászat közben szívesen szürcsölgette a vizét – innen a Lajos-forrás név.
És itt van a környék másik nagyszerű turistaháza, az egykori 85 férőhelyes Ságvári Endre menedékház, még egykoribban pedig a Dreher család vadászkastélya. Sajnos mára a nagyszerű napokat látott épület teljesen lerohadt, ellentétben a virágzó kőhegyi menedékházzal. Az állam, mint tulajdonos ugyanis nem tud, vagy nem akar mit kezdeni vele.
A Lajos-forrástól a zöld háromszög jelzésen mentünk tovább a Dömör-kapu felé. Félúton futottunk bele a Kőrösi Csoma Sándornak emléket állító kilátópihenőbe. Innen tovább egy sziklás hegyormon vezetett az út az egykori kőbánya teknője felett.
A kőbányát természetesen belülről is megnéztük. A bánya bejáratától már nem messze volt, amiért erre jöttünk: a Dömör-kapui vízesés. Pontosan ma sem tudom igazán melyik része számít vízesésnek, de az biztos, hogy a tavaszi olvadás környékén érdemes arra menni.
Ez például az autós parkoló mellett elcsobogó Bükkös-patak zuhataga. Kissé lejjebb van egy híd, ami alatt szintén esik egyet a víz, de az olyan béna és ronda volt, hogy inkább le se fotóztam. Még egy kicsit lejjebb van egy mesterséges kettős vízesés. Ez viszont úgy megragadott, hogy több képet is csináltam róla. Nyáron nyilván nem ennyire látványos, de áprilisban dől belőle a víz.
Utánanéztem annak is, mit jelent a hely neve: a dömör szó oszmán-török eredetű, jelentése: megerősített szoros, illetve vaskapu. Azaz valószínűleg itt régebben egy kisebb erődszerűség, ami a völgyben haladó utat felügyelte.
A Kőhegyi menedékházba akkor is érdemes elmenni, ha csak egy napra- éjszakára akar kiszakadni valaki a városból. Nyilván, ha már ott van, akkor nem teszi rosszul, ha túrázik egyet, ehhez a fent felsorolt helyszínek kitűnőek télen-nyáron. És akkor nem is írtam a szintén közelben húzódó Csikóvár-gerincről, vagy az egyébként is népszerű Holdvilág-árokról.
Ha kedvet kaptál a kiránduláshoz, nyomj egy lájkot!
