Szvetlána 11 másik asszonnyal él egy pincében hónapok óta – helyszíni riportunk egy ukrán szellemvárosból
Visszatértem Ukrajnába. Marganec és Nikopol után Orihivben néztem körül.
Május elején is jártam itt. Akkor sem volt jó a helyzet, de a hely most egy szellemvárosnak tűnik. A háború előtt 14 ezer ember élt itt, most már csak 4 ezren vannak. Annak is a kétharmada katona. Rajtuk kívül csak olyan idős emberek maradtak, aki nem hajlandóak elmenni. Mindenki más elmenekült külföldre vagy a biztonságosabb nyugat-ukrajnai régiókba.
Orihiv 5 kilométerre van a frontvonaltól, körülbelül egy óra autóút Zaporizzsjából délkeleti irányba.
Orihiv déli része felé indultunk, az a település legromosabb része. A házak között sétálva találkoztunk Lubával, aki egy OSB lapot cipelt, hogy befoltozza az ablakát. Egy robbanás lökéshulláma tört ki az üveget.
Lakásába érve megmutatta, hogy kartonpapírral fedte be az ablakot a por és a nyári meleg ellen. Hogy mi lesz később, télen? Fogalma sincs. Azt mondja, nem is tud a jövővel foglalkozni, örül, ha a jelennel megbirkózik. Ennivalót és vizet is önkéntesek visznek neki.
Elbúcsúzva Lubától más idős nőkkel - ahogy itt hívják őket, bábuskákkal (nagymamákkal) - találkozunk. A 65 éves Szvetlána megmutatja a házát. Egy hete érte rakétatalálat. Óriási szerencséje volt, mert az első rakéta a közelben csapódott be és ijedtében kirohant az épületből. A következő már egyenesen az ő házát találta el.
Már március óta a szemközti ház pincéjében aludt, de a nappalokat még otthon töltötte. Most már ő is éjjel-nappal a pincében él, 11 másik idős asszonnyal.
A föld alatti hely két részből áll. Az egyiket konyhának nevezték ki. Szvetlánának itt van az ágya a sarokban, ő volt az első, aki leköltözött a pincébe. A többiek ágya másik, a hálónak nevezett részben van.
Az asszonyok félnek, mit hoz a tél. Azt mondják, fűtés nélkül itt megfagynak.
Az elhagyatott házak között sok gazdátlan kutyát látunk, egyikük egy üres, lerombolt házban, a szekrényben él.
Az egyik lakatlan ház pincéjében találunk Jurijra, aki éppen a kölyökcicájával beszélget. A rosszkor született kis állat a Töltény nevet kapta. Jurij 5 hónapja, márciusban költözött le a pincébe - vagy inkább krumplitárolóba. Az apró helységben egy matracon kívül más nem is fér. Mióta ott él, eteti a kutyákat a szomszédban, és figyel a házra, amelynek tulajdonosát kimentették a háború kezdetén.
A rengeteg megrongálódott, üresen maradt ház között feltűnik egy épen álló ház, az udvarán, egy padon Alexander ül. A 87 éves férfi itt várja a sorsát.
Akad más is, amiért nem mehet.
„Van 5 macskám és egy kutyám. Őket ki etetné?”
Eljutunk a vasútállomás mellett álló gabonatárolóhoz, aminél első látogatásomkor is jártam. Akkor is lőtték az oroszok a környéket, mert ennek a tetejéről távcsővel jól lehet látni a frontvonalat. A közelmúltban is lettek nagy lyukak a tárolón. Az egyik ilyennél hatalmas galamb raj gyülekezik, a maradék gabonára pályáznak.
Megnézem az iskolát, ami még éppen állt, amikor ott jártam májusban. Azóta két rakétatalálat okozott benne nagy rombolást, két nap különbséggel csapódtak be.
Találkozom egy buszsofőrrel, aki azt meséli, éppen az olajszintet és a levegőnyomást ellenőrizte a járművén, amikor egy hatalmas robbanást hallott, és porfelhőt látott felszállni az épület másik oldaláról. Döbbenten látta, hogy a kétszintes iskola fala leomlott. Az előző évben felújított suli új tornatermet kapott. Azt a második rakéta tette tönkre.
Megállunk a helyi sajtóreferens otthonánál egy kávéra. Kempingfőzőn készíti el. Azt mondja, közüzemi szolgáltatások nélkül mindenki retteg a téltől. A legnagyobb félelem, hogy novembertől márciusig errefelé nagyon nagy a hideg.
Ahogyan itt élnek, azt egy átlag európai el sem tudja képzelni. És nem tudni, mikor lesz ennek vége.