Fűben ülés, kánikula, ukrán nénik – Az Ördögkatlan idén is rabul ejtett bennünket
Maratoni hosszúságú emlékkoncerten tisztelegtek a legendás Kex zenekar előtt; az egyik helyszínre csak kikapcsolt mobillal engedtek be; jobbnál jobb pincészetek kínálták a helyi borokat. Szubjektív élménybeszámoló.
Az Ördögkatlannal kapcsolatban kezdettől fogva a bájos közvetlenség az alapélményem, ami rendszerint már a megnyitón megnyilvánul – írtam a tavalyi beszámolómban, és ez a benyomásom az idei (sorrendben tizenötödik, számomra ötödik) fesztivál után sem változott. Végtelenül pozitív, hogy itt nyoma sincs az eseményre rátelepedni akaró politikusoknak, ehelyett most épp egy csupa extravagáns figurából álló mexikói cirkuszi társulat parádézott hosszú percekig, mielőtt Bérczes László a szokásos csíkos pólójában, Kiss Mónival az oldalán felállt a színpadra.
Na és ott voltak az ukrán nénik, akik az ismert körülmények miatt még a szokásosnál is nagyobb ovációt váltottak ki: Both Miklós a háborús helyzet ellenére idén is meg tudta oldani, hogy közel tucatnyian eljöhessenek az udvarába. Végül alig 10 perccel a megnyitó kezdete előtt szálltak ki a buszból a Narancsliget kapuja előtt, és amikor teli torokból rázendítettek egy népdalra, annál katartikusabb pillanatot nehéz lett volna elképzelni.
Másodjára került rá sor, szóval lassan szintén hagyomány lesz a megnyitó utáni közös átvonulás az Offlájn Rezervátumba, amit ezúttal is Kollár-Klemencz László vezetett. A különleges koncepcióra épülő programhelyszín átkerült az Aralica kertből a helytörténeti múzeum mögé, ahol a szalmával felszórt fűben, vagy pokrócokon ülve lehetett hallgatni az akusztikus koncerteket. Mindezt szigorúan kikapcsolt (vagy repülő üzemmódba rakott) telefonokkal, miközben időről időre felharsant valamilyen fontos információ a „füstjel, add tovább!” felszólítás kíséretében. Ráadásul minden este főztek egy nagy bogrács ételt, például babgulyást vagy korhelylevest, amit becsületkasszáért cserébe bárki megkóstolhatott, el is fogyott mindig szinte percek alatt.
Kisharsány sajnos idén is kimaradt a programból, így a 2020-as Covid-kényszerszünettel együtt zsinórban harmadik éve nem voltak programok az ottani focipályán, tornateremben, illetve a Kovács Udvarházban. Ez elég fájó pont, ráadásul a fellépői körön is érezhető: jó néhány olyan előadó hiányzott a programból, akik korábban itt kaptak helyet. Valószínűleg főként anyagi okok állnak a háttérben, bízzunk benne, hogy jövőre sikerül előteremteni a szükséges forrásokat, és visszatérhet minden az eredeti kerékvágásba. A Vylyan Terasz szerencsére most is üzemelt, bár érzésre mintha itt is kevesebb esemény lett volna. Ottjártamkor, a Borbély-Dresch Quartet koncertjén mindenesetre szinte teltház volt, és az Erdős Virággal folytatott irodalmi beszélgetést is nagyon sokan hallgatták.
Másik kedvenc helyszínemre, a beremendi strandra is alig egy-két programot hirdettek csak meg idén, amiért szintén kár: egészen egyedi hangulata van annak, amint az akusztikus koncerteket nézzük két medence között, vagy akár a vízből. A Kovácsműhelyben előfordult ugyan nagy tömeg, például Beck Zoli és Szűcs Krisztián Cseh-Csengey estjén, de mindent egybevéve elég szellős volt a település, a fesztiválozók túlnyomó többsége Nagyharsányba fókuszálódott.
Tegyük hozzá, hogy például Kapolcshoz képest itt is sokkal jobban el lehetett férni, még a legnagyobb koncerteknek helyet adó focipályán se volt kényelmetlen érzése az embernek. Összességében abszolút megmaradt emberléptékűnek a Katlan, a sorszámos színházi előadásokat leszámítva sehol nem láttam olyat, hogy valaki telt ház miatt maradt volna le valamiről.
A fesztivál idei egyik – ha nem A – fénypontja a Kex együttes tavaly szeptemberben elhunyt alapítója, Baksa-Soós János tiszteletére rendezett emlékest volt a Narancsligetben. A maratoni, két és fél órás koncerten olyan előadók játszották a legendás dalokat (pl. Elszállt egy hajó a szélben, Piros madár, Tiszta szívvel, vagy a Büdös sajt), mint a 30Y, Másik János, Kollár-Klemencz László, az Újzenekar, Muzsik és Volkova, Menyhárt Jenő, illetve a Kronoszinklasztikus Infundibulum. Érdekesség, hogy Bujdosó János egyszerre állt színpadon fiával, a trombitás Bujdosó Áronnal, a végén pedig igazi all star együtténeklés kerekedett a Csillagok, ne ragyogjatok-ra. Már önmagában ezért az egy programért érdemes lett volna ellátogatni a Katlanba, az év egyik legnagyobb élménye volt.
Nagyon szerethető jellemzője a fesztiválnak az is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a kezdő zenekarok bemutatására. Ennek elsődleges helyszíne az Árokpart Bár, amit tavaly a járványügyi szabályok miatt körbe kellett keríteni, a nézőtér így leginkább egy elég kellemetlen ketrechez hasonlított. Idén erre szerencsére már nem volt szükség, a helyszín újra szabadon és ingyenesen volt látogatható (ezért is nagy pluszpont jár).
A focipályán található Nagyszínpad programja pedig szintén hosszú ideje úgy épül fel, hogy egy nagy név mellett mindig egy feltörekvő tehetség kap helyet a napi programban. Ez egyfajta előrelépési lehetőség is, idén például a Kontraszt és a Felső Tízezer is úgy szerepelt nagyszínpadon, hogy tavaly még az Árokpart Bárban játszottak.
Ugyanakkor a rotációra is ügyelnek a szervezők, két egymást követő évben ritkán szoktak valakit beválogatni ide (sőt, 1-2 kivétellel még a fő fellépőket is előszeretettel cserélgetik).
Az árakról csak néhány szó: aligha lep meg bárkit, hogy itt is éreztette hatását a tomboló infláció, bár a Művészetek Völgyénél talán valamivel kisebb mértékben. Egy sajtos-tejfölös lángost 1300-1500 forintért árultak, a frissensültek adagja 2000 forint körül mozgott.
A kitelepült pultoknál a minőségi borok decije 400 forinttól indult, ugyanakkor a focipályát leszámítva továbbra sem ellenőrizték a táskákat, a számos helyi pincészetben pedig akár egy liter bort is kínáltak olyan áron, amibe máshol egy deci került. Ha mérleget akarunk vonni, 2022-ben ez az árszínvonal bőven belefér.
Az időjárásra sem lehetett semmiféle panasz, hacsak nem a pusztító kánikula miatt: az első három napban, amíg ott voltam, nemhogy eső nem esett, még felhő se nagyon volt az égen. Ez különösen az Árokpart Bárnál jelentett problémát, amit idén újra áthelyeztek, ezúttal az ételsor túlsó oldalára. Sajnos az árnyékolást nem oldották meg, így a délután 5-kor kezdő Duckshell elég népes közönségének például a tűző napon kellett végigtombolnia a koncertet. Jövőre jól jönne legalább egy ponyva ide, eső esetére is. A hőség ellenpontjaként éjjelente viszont eléggé lehűlt a levegő, szóval aki a napközbeni állapotokból kiindulva nem vitt magával meleg ruhát, kellemetlen meglepetés érhette.
Már három évvel ezelőtt is megállapítottam, hogy az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválom lett, ez az érzés pedig azóta egyre csak erősödik.
Nem értek egyet azokkal, akik szerint itt él tovább a Művészetek Völgye eredeti szellemisége, minden változással együtt az ottani 10 nap is a nyaraim kihagyhatatlan részévé vált.
De az is biztos, hogy legalább ekkora hiányérzetem lenne, ha utána néhány nappal nem utazhatnék tovább ide.
Az Ördögkatlannal kapcsolatban kezdettől fogva a bájos közvetlenség az alapélményem, ami rendszerint már a megnyitón megnyilvánul – írtam a tavalyi beszámolómban, és ez a benyomásom az idei (sorrendben tizenötödik, számomra ötödik) fesztivál után sem változott. Végtelenül pozitív, hogy itt nyoma sincs az eseményre rátelepedni akaró politikusoknak, ehelyett most épp egy csupa extravagáns figurából álló mexikói cirkuszi társulat parádézott hosszú percekig, mielőtt Bérczes László a szokásos csíkos pólójában, Kiss Mónival az oldalán felállt a színpadra.
Na és ott voltak az ukrán nénik, akik az ismert körülmények miatt még a szokásosnál is nagyobb ovációt váltottak ki: Both Miklós a háborús helyzet ellenére idén is meg tudta oldani, hogy közel tucatnyian eljöhessenek az udvarába. Végül alig 10 perccel a megnyitó kezdete előtt szálltak ki a buszból a Narancsliget kapuja előtt, és amikor teli torokból rázendítettek egy népdalra, annál katartikusabb pillanatot nehéz lett volna elképzelni.
Másodjára került rá sor, szóval lassan szintén hagyomány lesz a megnyitó utáni közös átvonulás az Offlájn Rezervátumba, amit ezúttal is Kollár-Klemencz László vezetett. A különleges koncepcióra épülő programhelyszín átkerült az Aralica kertből a helytörténeti múzeum mögé, ahol a szalmával felszórt fűben, vagy pokrócokon ülve lehetett hallgatni az akusztikus koncerteket. Mindezt szigorúan kikapcsolt (vagy repülő üzemmódba rakott) telefonokkal, miközben időről időre felharsant valamilyen fontos információ a „füstjel, add tovább!” felszólítás kíséretében. Ráadásul minden este főztek egy nagy bogrács ételt, például babgulyást vagy korhelylevest, amit becsületkasszáért cserébe bárki megkóstolhatott, el is fogyott mindig szinte percek alatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Stefani Joanne Angelina Germanotta 1986. március 28-án született a New York-i Lenox Hill Kórházban. Apja, Joseph Germanotta eredetileg New Jersey-ből származik, anyja, Cynthia Bissett pedig Glen Dale-ből. Stefani húga, Natali hat évvel fiatalabb nála. Mindkét szülő egyetemi végzettséggel rendelkezik, olasz származású, és a távközlés világában keresték a kenyerüket. Cynthia a Verizonnál dolgozott, Joe pedig GuestWiFi nevű cég tulajdonosa volt, amit 2002-ben alapítottak, mint az egyik első olyan vállalkozást, amely vezeték nélküli internetszolgáltatást nyújtott New York-i szállodák számára.
Stefani gyermekkorában mindkét szülője otthonról dolgozott. Az 1990-es évek elején a család egy két hálószobás lakásba költözött a Pythian Temple épületben, a New York-i Upper West Side-on.
Az énekesnőt, akit a családja és a közeli barátai Stefnek hívnak, apja pedig Loopynak becézi, apja nővéréről, Joanne-ről és a nagymamájáról, Angelináról nevezték el.
Joanne 1974-ben, mindössze 19 évesen halt meg lupusban, a karrierje során Lady Gaga pedig többször is utalt rá, például 2016-os albumát, a Joanne-t is róla nevezte el. Stefani katolikus hitben nevelkedett a New York-i Upper East Side-on található, kizárólag lányoknak fenntartott Sacred Heart nevű magán kolostoriskolában, amely jelenleg évente körülbelül 30-40 000 dollárt számol fel az iskola-előkészítőtől a 12. osztályig), és exkluzív társadalmi osztályba tartozó gyerekeket járatnak ide. Stefani azonban a szülei rendkívül sikeres szakmai karrierje és az abból fakadó vagyona ellenére állítólag nem mindig illett be teljesen a diákok közé, hanem állítása szerint valahol „középen” ragadt.
Nem akart tinisztár lenni
Gaga zenei nevelése természetesen a kisgyermekkoráig nyúlik vissza. Négyévesen kezdett el hallás után zongorázni, és klasszikus zenei képzésben részesült, hogy továbbfejlessze zongorakészségeit. Bár nem volt hivatásos zenész, Joe Germanotta egy Bruce Springsteen-feldolgozásokat játszó zenekarban játszott, és olyan klasszikus rockzenekarok rajongója volt, mint a The Beatles, a The Rolling Stones, a Pink Floyd és a Led Zeppelin. Apja rock iránti szeretete pedig Stefanira is átragadt, aki 13 évesen írta meg az első teljes zenei kompozícióját, egy rockos hangvételű balladát To Love Again címmel.
Tinédzserkorában folytatta a zongoraóráit, illetve színész- és énekórákon is részt vett. Bár felvették a rangos The Juilliard School nevű konzervatóriumba, Stefani inkább a Sacred Heartban folytatta a tanulmányait. Egy szerencsés fordulatnak köszönhetően 14 éves korától kezdve a zongora mellett második hangszerként a hangjának csiszolására koncentrálhatott, amikor megismerkedett Don Lawrence énekoktatóval. Akkor találkozott a híres tanárral, amikor annak Evan nevű unokaöccse meghallotta a lányt egy butikban a Backstreet Boys I Want It That Way című slágerét énekelni, és javasolta neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a nagybátyjával. Don addigra már jelentős hírnevet szerzett magának, hiszen olyanokkal dolgozott együtt, mint Mick Jagger, Bono vagy Christina Aguilera.
Stefani tinikoráról egyébként nem sokat tudni, mivel nem tinisztárkarriert képzelt el magának, hanem úgy döntött, megvárja, amíg a tehetsége jobban kifejlődik.
Alkalmanként persze fellépett úgynevezett „open mic” esteken különböző New York-i klubokban. Mivel még kiskorú volt, általában a szülei elkísérték ezekre, akiknek meg kellett győzniük a klubtulajokat, hogy engedjék fellépni a rendkívüli tehetséges lányukat. Amúgy Gagát is bátorítani kellett, hogy színpadra lépjen, mivel – ahogy egy korai mentora és apja is később elmondta – ezekben az években fájdalmasan szégyenlős volt.
Ekkortájt Stefani egy kisebb szerepet kapott a Maffiózók című tévésorozat egyik, 2001 áprilisában sugárzott epizódjában (15 éves volt mindössze). A Sacred Heartban a középiskolai kórus tagja volt, és legalább két iskolai színdarabban is fellépett. A középsulis évkönyvében úgy említik, hogy általában éneklés közben látták, a zongora volt a legértékesebb tulajdona, és arról álmodozott, hogy egy napon a Madison Square Gardenben lép fel. Mivel egyre határozottabban a művészeti pályára törekedett, 2004 őszén, 18 évesen beköltözött egy kollégiumba a 11. utcában, és beiratkozott a New York-i Egyetem (NYU) Tisch School of the Arts musicalszínházi programjára, ahol egy alapszintű bevezető szociológiakurzuson is részt vett.
Rádiós Gaga
A karrierjének vitathatatlanul legjelentősebb fordulópontja 2005. március 28-án, vagyis a 19. születésnapján következett be, amikor Stefani közölte a szüleivel, hogy úgy döntött, otthagyja a NYU-t, hogy önálló zenei karrierbe kezdjen. A szülők vonakodva, de elfogadták lányuk döntését azzal a feltétellel, hogy anyagi függetlenséget kell teremtenie, és egy éve van arra, hogy lemezszerződést kössön. Stefani ekkor a New York-i Stanton Street 176. szám alatti lakásba költözött, és pincérnőként dolgozott a Cornelia Street Caféban, illetve más helyeken.
Emellett olyan bárokban is keresett pénzt, mint a Slipper Room, ahol go-go táncosként lépett fel, és rendszeresebben adta elő a dalait kis klubokban.
Előadóként kezdetben még a születési nevét használta, és énekes-dalszerző-zongoristaként hirdette magát, alkalmanként Stefani Live néven lépett fel, 2005. október 1-jétől pedig saját, négytagú zenekarával, a Stefani Germanotta Banddel.
2006. március 23-án, alig egy évvel azután, hogy úgy döntött, otthagyja az egyetemet, és apja ultimátumot adott neki, Stefani részt vett a 57. New Writers Showcase-en, amelyet Bob Leone, az énekesnő nem hivatalos menedzsere szervezett azért, hogy kilenc feltörekvő női énekes-dalszerzőt mutasson be a zeneiparnak. Stefani Hollywood című dalának előadása eseménydúsnak bizonyult, mivel a koncerten egy másik énekesnő, Wendy Starland látta őt fellépni, és úgy döntött, felhívja a menedzserét, Rob Fusarit, aki például a Destiny’s Child producere volt. Stefani így meghívást kapott Fusari New Jersey-i stúdiójába, ahová busszal érkezett, és előadta ismét a Hollywoodot. Fusarit eleinte nem nyűgözte le az énekesnő a megjelenésével, a különleges énektehetségével aztán annál inkább. Megállapodás született köztük, amit meglehetősen intenzív és fárasztó tárgyalások után írtak alá. Így épphogy meglett egy éven belül az a bizonyos lemezszerződés.
Fusari ragasztotta rá Stefanira a Gaga becenevet, mivel úgy vélte, ő olyan híres előadó lesz, mint a néhai Freddie Mercury, a brit Queen rockzenekar énekese, aki 1984-ben a Radio Ga Ga című dallal aratott hatalmas sikert. Stefani hamarosan a magáévá tette ezt a kifejezést, és végül Lady Gaga művésznévvé alakította. Az első nyilvános fellépése ezen a néven 2006. október 6-án történt a New York-i The Cutting Roomban.
Hónapokig bezárva tartották
Egy 2014-es interjúban Gaga arról beszélt, hogy 19 éves korában a producere megerőszakolta, ezt követően pedig pszichológiai és fizikoterápián vett részt. Azóta is poszttraumás stressz szindrómában szenved, amelyet ennek az eseménynek tulajdonít, kijelentve, hogy a trauma megváltoztatta őt, mint embert, és ez soha nem is fog elmúlni. Elmondása szerint az orvosok, a családja és a barátai által nyújtott támogatás mentette meg őt ekkoriban.
További részleteket is elárult erről, például, hogy „az a személy, aki megerőszakolt, terhesen hagyott ott a szüleim házánál, mert hánytam, és rosszul voltam. Előtte hónapokig bezárva tartottak egy stúdióban.”
Miután több mint 30 dalt írt a producer Fusarival, a szerelem is berobbant az életébe. Lüc Carllal a San Loco étteremben találkozott. A férfi, aki az elkövetkező években többször is fel-felbukkant a szerelmi életében (és aki a korai szerelmes dalainak többségét ihlette), a St. Jerome’s bárban dolgozott. Az akkori koncertjein egyébként Lady Gaga a természetes sötét hajával jelent meg, és állítólag többször is Amy Winehouse-nak nézték, ami miatt az énekesnő még abban az évben szőkére festette a haját.
Első nagy slágere, a Just Dance 2008 nyarán került fel a slágerlistákra, de csak 2009 januárjában vált igazán népszerűvé. 2009 tavaszától kezdve aztán Gaga sikerei megsokszorozódtak olyan további dalaival, mint például a Poker Face, a LoveGame és a Paparazzi. A Poker Face például 2009 legkelendőbb kislemeze lett. A többi pedig már zenetörténelem.
Sikerének kevesebb mint egy éve alatt Lady Gaga már kifejezte a hírnév iránti félelmét, attól tartva, hogy soha nem fogja tudni élvezni az életet: „Annyira szeretem a munkámat, hogy nagyon nehéz nekem kimozdulni, és jól érezni magam” – mondta 2009-ben.
Mozicsillag született
Gaga legelőször az AC/DC Stiff Upper Lip címú 2000-es videóklipjében tűnt fel, s csak utána jött a medencés lány szerepe a Maffiózókban. Vagyis a színészkedés a zenélésnél is előbb jött. Azóta persze ez csak egy mellékág a karrierjében, ám ezen a téren is elért szép sikereket. Feltűnt például a Gossip Girl – A pletykafészek egyik 2009-es epizódjában (önmagát alakítva), majd a 2013-as Machete gyilkolban játszotta az első nevesített szerepét.
Feltűnt ezek után a Muppet-krimi: Körözés alattban (2014), a Sin City – Ölni tudnál értében (2014), az Amerikai Horror Story 5. és 6. évadában (2015-2016), majd jött az áttörés 2018-ban Bradley Cooperrel és a Csillag születikkel.
A film óriási siker lett, anyagilag éppúgy, mint szakmailag. Összesen nyolc Oscar-díjra jelölték (a legjobb filmként is, illetve Gaga megkapta az első Oscar-jelölését színészként), amelyből egyet, a legjobb betétdalét (Shallow) meg is nyerte.
Majd olyan mozgóképek jöttek ezután, mint A Gucci-ház (2021) a Joker – Kétszemélyes téboly (2024), tavaly pedig a Wednesday 2. évada. Legközelebb az április 30-án mozikba kerülő Az ördög Pradát visel 2-ben láthatjuk (kisebb szerepben).
Pasik, díjak, százmilliók
Gaga magánélete általában mentes volt a botrányoktól, de igazán hosszú távú kapcsolata ettől függetlenül nem volt. (Talán majd most…) Lüc Carllal 2005 és 2011 között volt együtt, a színész Taylor Kinney-vel pedig 2011-től 2016-ig. Majd jött a tehetségkutató ügynök Christian Carino, akivel két évig jártak (2017 és 2019 között), mígnem 2020-ban megismerkedett az amerikai vállalkozó és kockázati tőke befektető, nála 2 és fél évvel idősebb Michael Polanskyval, akivel azóta is boldogok együtt. 2024 júliusában jegyezték el egymást, az esküvőre azonban még nem került sor.
S hogy mit ért el eddig Lady Gaga? Nos, azt összefoglalni is nehéz. Eddig 16 Grammy-díjat, egy Oscar-díjat (a Shallow-ért), egy Sports Emmy-díjat, két Golden Globe-ot, egy BAFTA-díjat, 22 MTV Video Music Awardot és három Brit Awardot kapott, illetve 18 Guinness-világrekordot állított fel. Becslések szerint 124 millió eladott lemezzel Gaga a világ egyik legkelendőbb zenésze. Ő az egyetlen női előadó, akinek négy kislemeze (Just Dance, Poker Face, Bad Romance és Shallow) is legalább 10 millió példányban kelt el világszerte. 2025-ig több mint 879,6 millió dollár bevételt ért el koncertkörutakból 7,1 millió nézővel, ezzel pedig ő az ötödik nő, aki átlépte az 500 millió dolláros határt. 2020 októberében a Forbes magazin Gaga nettó vagyonát 150 millió dollárra becsülte, ma már ennek nagyjából a duplájával rendelkezhet a szakemberek szerint.
Stefani Joanne Angelina Germanotta 1986. március 28-án született a New York-i Lenox Hill Kórházban. Apja, Joseph Germanotta eredetileg New Jersey-ből származik, anyja, Cynthia Bissett pedig Glen Dale-ből. Stefani húga, Natali hat évvel fiatalabb nála. Mindkét szülő egyetemi végzettséggel rendelkezik, olasz származású, és a távközlés világában keresték a kenyerüket. Cynthia a Verizonnál dolgozott, Joe pedig GuestWiFi nevű cég tulajdonosa volt, amit 2002-ben alapítottak, mint az egyik első olyan vállalkozást, amely vezeték nélküli internetszolgáltatást nyújtott New York-i szállodák számára.
Stefani gyermekkorában mindkét szülője otthonról dolgozott. Az 1990-es évek elején a család egy két hálószobás lakásba költözött a Pythian Temple épületben, a New York-i Upper West Side-on.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy jóslat szerint Reviczky Gábornak csak két éve van hátra, most elárulta, milyen érzés a halál kapujában állni
77. születésnapján a megpróbáltatások után őszintén beszélt a halálhoz fűződő viszonyáról. A színész egy spirituális élmény után már nem fél, sőt, gyönyörűnek írta le azt.
Hetvenhetedik születésnapján Reviczky Gábor nemcsak az ünnepléssel, de egy ősi jóslattal is szembenéz, mégis meglepő nyugalommal beszél az elmúlásról.
„Egyáltalán nem félek a haláltól” – szögezte le a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Az elmúlt években egymást érték a csapások: a Nemzet Művésze prosztatarákkal küzdött, súlyos fertőzésen és szívműtéten esett át.
A közelmúlt sem volt könnyebb, március elején komoly tüdőgyulladás miatt került intenzív osztályra, majd alig engedték haza, egy szerencsétlen esés következtében bordatörést szenvedett. A testi fájdalmak közepette azonban egy rendkívüli spirituális élmény mindent megváltoztatott benne.
„Már megnyílt egy égi test, lejött egy fény, megnézett, majd azt mondta, hogy még maradj. És maradtam. De olyan csodálatos állapotot közvetlenül a halál előtt, azt a végtelen nyugalmat, azt a gyönyörű érzést nem tapasztalja meg az életben soha senki” – mesélte a színész arról a pillanatról, ami átformálta a halálhoz való viszonyát.
Ez a békesség azért is figyelemre méltó, mert egy évekkel ezelőtti, ősi indiai pálmalevél-jóslat szerint pontosan tudja, mikor ér véget az élete.
„Bizony, pontosan le van írva, hogy mikor jön el a vég, eszerint 79 éves koromban halok meg. Bízom benne, hogy velem kapcsolatban ez lesz a következő tévedés, ugyanis remélem, túlélem a halálom napját. Sok feladatom van még, szeretnék nagyon hosszú ideig színész maradni!” – mondta Reviczky, aki nem hagyja, hogy a jövendölés irányítsa a mindennapjait.
A nádí asztrológia egy dél-indiai hagyomány, amely szerint pálmaleveleken őrzött szövegek tartalmazzák egyes emberek sorsát.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a jóslat ellenére is a jövőre koncentrál, és továbbra is aktívan dolgozik. A hátborzongató számítás szerint Reviczkynak alig két éve maradt, de aki ismeri az életútját, tudja, eddig is minden akadályt legyőzött.
A színész története most arról szól, hogyan lehet a félelmet derűvé, egy baljós határidőt pedig motivációvá formálni.
Beton.Hofi is fellép Puzsérék Hősök terei koncertjén két nappal a választás előtt
A Beton.Hofi is felkerült a Polgári Ellenállás Hősök terén tartandó Rendszerbontó Nagykoncertjének programjára. A szervezők demonstrációnak szánják az eseményt, egy-egy rendszerkritikus dallal és közösségi gyűjtéssel.
Beton.Hofi is fellép egy szám erejéig a Rendszerbontó Nagykoncerten, ezzel 45-re nőtt a közreműködők száma. A hírt a Puzsér Róbert által alapított Polgári Ellenállás közölte a Facebookon.
A koncertet és politikai demonstrációt április 10-én, a két nappal későbbi országgyűlési választás előtti pénteken tartják a Hősök terén. Az eseményt közösségi finanszírozásból szervezik.
Puzsér Róbert, a Polgári Ellenállás alapítója a Helyzet:van! hétfői adásában beszélt arról, hogy az eseménnyel az eddig széttartó indulatokat szeretnék összecsatornázni, és „meghajtani vele a választási hajlandóságot”. Hozzátette, a cél az, hogy „átpolitizáljunk olyan társadalmi csoportokat, aki nem követik a politikai realityt”. Puzsér azt is elmondta, hogy
minden előadó egyetlen, rendszerkritikus dalt ad majd elő.
A Beton.Hofi mellett többek között fellép Azahriah, Krúbi, Co Lee, az Elefánt, a Hősök, Bongor, a Carson Coma két tagja, Héra Barnabás és Bóna Zsombor, valamint Laár András, a Bankrupt, a Felső Tízezer és Funktasztikus.
A Facebook-eseményben azt írják, a cél, hogy „a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg”. A bejegyzés szerint azért adnak hangot a kritikus daloknak, hogy „megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora”.
A rendezvény házigazdája Tóth Jakab lesz.
A szervezők kiemelték: "A koncert közösségi finanszírozásból valósul meg, a fellépők kivétel nélkül ingyen vállalják a szereplést, a beérkező adományokat teljes egészében a technikai és infrastrukturális megvalósítás költségeire fordítjuk".
Beton.Hofi is fellép egy szám erejéig a Rendszerbontó Nagykoncerten, ezzel 45-re nőtt a közreműködők száma. A hírt a Puzsér Róbert által alapított Polgári Ellenállás közölte a Facebookon.
A koncertet és politikai demonstrációt április 10-én, a két nappal későbbi országgyűlési választás előtti pénteken tartják a Hősök terén. Az eseményt közösségi finanszírozásból szervezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.
David Harbour pedig sokáig az örök mellékszereplő volt (Világok harca, Túl a barátságon, A Quantum csendje, Zöld Darázs, A védelmező, Fekete mise, Suidice Squad: Öngyilkos osztag stb.), mígnem megkapta Hopper seriff szerepét a Stranger Thingsben, s lám, hirtelen főszereplőt faragtak belőle.
Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.
A DTF St. Louis mindenese (értsd kreátora, írója, rendezője) egyébként Steve Conrad, akit főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk, mint Az időjós (2006), A boldogság nyomában (2006), a Walter Mitty titkos élete (2013) vagy Az igazi csoda (2017).
S ahogy e listából is látható, Conrad igen rutinos már a humoros és drámai képsorok ügyes összecsiszolásában, a könnyes-vicces filmjeiben való jártasságát pedig ezúttal is kamatoztatni tudta.
A DTF St. Louis három középkorú (kb. az ötvenes éveikben járó) ember története. Clark Forrest (Bateman) St. Louis ismert és népszerű időjósa, aki megkapja maga mellé jelelőnek Floyd Smernitch-et (Harbour). Ők ketten a közös munka során jól összebarátkoznak, közel kerülnek egymáshoz a magánéletben is. Mindketten házasok, de Floyd felesége, Carol (Linda Cardellini) lesz a harmadik kerék a történetben.
Clark és Floyd ugyanis kipróbálják a DTF (azaz Down to Fuck) nevű társkereső alkalmazást (nevéből adódóan főként szexuális célból hozza össze az embereket), hogy megfűszerezzék egy kicsit a kihunyóban lévő házasságaikat. Majd Carollal kiegészülve kialakul köztük egy szerelmi háromszög, ráadásul az egyikük nemsokára halálát leli furcsa és látszólag megmagyarázhatatlan körülmények között. Ennél többet pedig nem is árulunk el a cselekményről, mivel a DTF St. Louis egyik nagy erénye, hogy folyton meg tudja lepni a nézőt.
Csak az első epizódban több minden történik, mint más sorozatok teljes hossza alatt, és ez nem vicc.
Erős felütést kapott tehát a széria, s bár a soron következő részekben egy kicsit már visszafogják a csavarok adagolását, azért így sem kell bánkódnunk, minden etapra jutnak meglepetések bőven. Mindig más kerül a gyanú középpontjába, illetve flashbackekben folyamatosan tárulnak fel előttünk a szereplők közti események, átverések, idézőjeles hátbaszúrások, valamint egy barátság krónikájának fejezetei.
A gyilkos után nyomozó Donoghue Homer (Richard Jenkinsnek mindig nagyon örülünk) és Jodie Plumb (Joy Sunday a Wednesday Biancájaként szerzett hírnevet magának) képviselik a nézőket, velük együtt próbáljuk mi is felderíteni, hogy mi mindent történhetett e három ember között, ami idáig vezetett.
David Harbour egyébként Hopper seriff mellett élete legjobb alakítását nyújtja a végtelenül kedves és odaadó, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő Floydként, aki mindenkin segíteni akar, csak magán nem tud. Jason Bateman kellemesen kiismerhetetlen Clarkként, aki látszólag valóban fontosnak tartja Floyd barátságát, mégis lefekszik a feleségével, és amúgy is van benne valami zavaró sunyiság. Linda Cardellini pedig egyfajta kertvárosi femme fatale-ként tetszeleg Carolként, aki boldogtalan a házasságában, és elhisszük róla, hogy ügyesen manipulálja a környezetét a kénye-kedve szerint.
Hármójuk szerelmi, barátsági, megbízhatósági és önzési tánca a DTF St. Louis, amelynek egészen sajátos (és abszolút működő) humora van, amelybe egy szempillantás alatt belevegyülhet az izgalom és a dráma is. Egy furcsa, de imádnivaló krimis műfajmix.
Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.
David Harbour pedig sokáig az örök mellékszereplő volt (Világok harca, Túl a barátságon, A Quantum csendje, Zöld Darázs, A védelmező, Fekete mise, Suidice Squad: Öngyilkos osztag stb.), mígnem megkapta Hopper seriff szerepét a Stranger Thingsben, s lám, hirtelen főszereplőt faragtak belőle.
Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
