KÉK HÍREK
A Rovatból

Kátyúmentesítés, ingyen mesekönyv óvodásoknak – erre költi kampánypénzét a Kétfarkú Kutya Párt

Pályázaton osztanak ki több mint 100 millió forintot: a fő szempont, hogy amire pénzt adnak, legyen vicces, vagy hasznos, vagy szép.

Link másolása

A 2010 után elfogadott választási törvény egyik újdonsága, hogy az országos listát állító pártoknak jelentős állami támogatás jár. Ennek összege attól függ, hány egyéni jelöltnek gyűjtöttek elegendő ajánlást, de minimum 149 millió forint. Ha pedig valakinek mind a 106 egyéni körzetben van jelöltje, az összeg 597 millió forint is lehet.

A Kétfarkú Kutya Pártnak – akik most indulnak először parlamenti választáson – végül 39 jelöltet sikerült állítania, így ők is 149 millió forintra jogosultak. Ezt a pénzt azonban úgy költik el, ahogy egy másik párt sem: a szó szoros értelmében vett kampányra (plakátok, matricák stb.) csak a lehető legkevesebbet fordítják.

Az összeg nagy részét visszaadják az embereknek, méghozzá pályázatos formában: létrehozták a Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alapot (rövidítve RÓSÁNÉKATÉKA-t), ahová tavaly ősszel bárki benyújthatta ötleteit.

"A pénzt olyan projektek megvalósítására szeretnénk fordítani, amelyek minél több ember számára használhatóak, hasznosak, viccesek, egy-egy helyen hiánypótlók vagy/és jobb lesz tőlük a környék" – fogalmaztak a szeptemberben közzétett kiírásban.

Az aláírásgyűjtés lezárása után, március elején aztán el is kezdték kihirdetni, milyen kezdeményezések pályáztak sikeresen a támogatásra. Erről folyamatosan teszik közzé a posztokat Facebookon, honlapjukon pedig térképen is követni lehet, hol mi valósul meg.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül: küldtek egy csomó könyvet Walesbe, hogy ott a helyi magyar közösség könyvtárat alapíthasson.

MKKP Anglia

A Walesi Magyar Könyvtár ezennel megnyílt :) Tékozlás a köbön

Országszerte ingyenesen eljuttattak egy mesekönyvet óvodákba. 4 és félmillió forint értékben búvárfelszerelést vásároltak egy Siklós környékén működő önkéntes speciális mentőcsapatnak. Gyermekotthonban élő fiatalok jógaoktatására is jutott a pénzből, ahogy arra is, hogy a Partiscum Mobil Planetárium minél több iskolába eljusson.

Létrehoztak egy bejelentő oldalt, ahol bárki rögzítheti, ha az utcájában kátyú van, egy önkéntes pályázó pedig ezután az elnyert eszközök segítségével kijavítja.

Szombathelyen ingyenes éjszakai buszjáratot indítottak, egy kis baranyai faluban pedig demonstratív célú szemétszobor-építő versenyt tartottak, mivel itt minden egyes lakosra közel 3 tonna hulladék jut. Nagykovácsiban játszótér épült, a KAPSZLI Egyesület pedig ingyenes pszichológiai estet szervezhetett.

A továbbiakat az erre a célra szolgáló Facebook-oldalon lehet követni.

Az MKKP egyébként azt tervezi, hogy ha jogosultak lesznek rendszeres állami támogatásra (ehhez az kell, hogy legalább 1 százalékot érjenek el április 8-án), azt a pénzt is hasonló módon költik majd el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Nyolc nappal a késelés után hazaengedték a kórházból a tüdőn szúrt bőnyi diáklányt, írja a Blikk. A hatodikos Horváth Mirella otthon lábadozhat tovább, miután 12 éves osztálytársa, B. Katalin váratlanul hátba döfte az órák közötti szünetben.

„Hála Istennek már sokkal jobban vagyok, örülök, hogy végre hazatérhettem. Kétszer műtöttek meg, de igazán már fájdalmaim sincsenek, levegőt is kapok normálisan” – mondta a lapnak a Rétalapon élő kislány, aki még egy fotót is küldött a Blikknek hazatérése pillanatáról, amin apukájával ölelkezik.

„Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni, másik helyre akarok járni. Tudom, hogy Katát már eltávolították onnan és már nem tudna nekem ártani, de félek, hogy a traumák újra előjönnek. Három emberre emlékszem, hogy a támadás idején bent tartózkodtak a teremben, de kiderült, hogy heten voltak. Miután megtörtént, sokkos állapotba kerültem, fel sem fogtam, mi történt. Csak a kórházban tudtam meg, hogy megkéseltek” – folytatta a telefonos interjút Mirella, akinek elképzelése sincs arról, miért került fel a másik gyerek halállistájára.

„Mindig nagyon visszahúzódó volt Kata, én ugyan próbáltam hozzá közeledni és kommunikálni vele, de nem jártam sikerrel. Csak egy lány volt az osztályban, akivel állandóan barátkozott. A családi problémáiról ugyan tudtunk, de arról fogalmunk sem volt, hogy egy ekkora késsel jár iskolába, Katáról ilyet soha nem gondoltunk volna. Nem is értem, mégis hogy tehetett ilyet...”

„Az igazgatónő végig ott volt mellette, ő segített Mirellának életben maradni azzal, hogy a ruhájával leszorította a sebét, amiért hálásak vagyunk neki” – tette hozzá a kislány anyukája, Mariann.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínai webshop-hálózat állhat a világ egyik legnagyobb online csalása mögött
Világszerte 800 ezer embert verhettek át, közel 20 milliárd forintot húztak ki az emberek zsebéből. A kamu online boltok harmada még most is működik, melyek üzemeltetéséhez most is dolgozókat keresnek Kínában.

Link másolása

800 ezer ember bankkártya- és egyéb adatait csalhatta ki egy online átverésre szakosodott kínai webshop-hálózat, írja a The Guardian. A kínai csalók főképp az Európában és az Egyesült Államokban élők pénzére utaztak hamis online designer boltok üzemeltetésével. Az angol lap mellett a német Die Zeit és a francia Le Monde is részt vett a 76 ezer kamu webhelyet felvonultató csalás utáni nyomozásban.

A riporterek és internetes szakértők segítségével feltárt csalássorozat jól szervezett, műszakilag alaposan átgondolt volt, amit folyamatosan tudtak üzemeltetni.

Az ipari méretű csalás során a kínai bűnözők a Dior, a Nike, a Lacoste, a Hugo Boss, a Versace és a Prada, valamint számos más prémium márka áruit kínálták több nyelven is. Az oldalak azonban nem állnak kapcsolatban az általuk kínált márkákkal, és a legtöbb esetben a tapasztalataikról nyilatkozó fogyasztók meg sem kapták a megvásárolt termékeket.

A hálózat első üzleteit még 2015-ben hozhatták létre. Az adatok elemzése alapján csak az elmúlt három évben több mint 1 millió „megrendelést” dolgoztak fel, amivel 50 millió eurót (19,5 milliárd forint) csalhattak ki az ügyfelektől. A kínai csalók számos online boltot megszüntettek már, de a webshopok egyharmada, vagyis 22 ezernél is több online üzlet még most is működik.

Becslések szerint a 800 ezer átvert emberből 476 ezren osztották meg gyanútlanul a kínai hálózattal a bankkártyájuk adatait, beleértve a háromjegyű CVV/CVC-kódot is. Valamennyi érintett megadta a nevét, telefonszámát, e-mail- és postacímét a bűnözőknek.

A hamis bolthálózat létezését a Security Research Labs (SR Labs) német kiberbiztonsági tanácsadó cég tárta fel, amely több gigabájtnyi adatot szerzett meg és osztott meg a Die Zeittal. Matthias Marx, az SR Labs tanácsadója „franchise-szerűnek” minősítette a modellt.

„Az alapcsapat felelős a szoftverfejlesztésért, a háttérrendszerek telepítéséért és a hálózat működésének támogatásáért. A franchise tagjai irányítják a kamuüzletek napi működését”

- mondta a szakértő.

A nyomozás során kiderült, hogy a kínai csalóhálózat valószínűleg Fucsien tartományból indulhatott, mivel több IP-cím is az itt található Putian és Fucsou városához köthető. A feltárt bérszámfejtési dokumentumok arra utalnak, hogy egyeseket fejlesztőnek és adatgyűjtőnek alkalmaztak, és kínai bankokon keresztül kapták a fizetésüket.

A nyomozók három munkaszerződés-sablont is találtak, melyeken munkáltatóként a Fuzhou Zhongqing Network Technology-t tüntették fel. A vállalat egyébként most is adatgyűjtőket és fejlesztőket toboroz kínai álláskereső oldalakon. Az adatgyűjtőknek havi 4500-700 jüanos (225-350 ezer forint) fizetést kínálnak. A céget pedig az álláshirdetésben „külföldi kereskedelmi vállalatként, amely főként sportcipőket, divatos ruházatot, márkás táskákat és egyéb terméksorokat gyárt” jellemzik.

A nyomozásban résztvevő lapok megkeresték a kínai vállalatot, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy diáklány vert meg egy tízéves fiút, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba
A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.

Link másolása

Lányok verték meg azt a tízéves fiút, aki a sérülése miatt most intenzív osztályon fekszik. Szerdán a református egyházhoz tartozó kemecsei iskolában az udvaron támadtak rá diáklányok, lerántották a földre, majd rugdosni kezdték. A támadók négyen voltak. Két fiú segítette fel a gyereket a földről, ők vitték el egy tanárhoz.

A gyereknek erős fájdalmai voltak, kiderült, hogy megrepedt a lépe, ezért műteni kellett.

Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, ízután hívták ki a mentőket. A rendőrség nyomozást indított, az iskolában belső vizsgálat indult. Az iskola tájékoztatása szerint 10-12 éves lányok voltak a bántalmazók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
„Elkezdtem üvölteni, hogy mi van a gyerekemmel” – 3 ujja roncsolódott egy kisfiúnak a dunakeszi majálison
Az ötéves Berci egy forgójátékban volt, és meg akart kapaszkodni a szélében. Az apa szerint a játék nem volt jól összerakva.

Link másolása

Rémálmai vannak, és nem akar a balesetről beszélni - ezt mondta az RTL Híradónak az édesapja az ötéves Berciről, akinek a kezét a dunakeszi majálison csípte be egy forgó játék. A gyereknek három ujja roncsolódott, az apa szerint kettőt biztosan nem fog tudni rendesen használni.

A kisfiút a nagynénje vitte el az önkormányzat által szervezett dunakeszi majálisra. Ezután csörrent meg az apa telefonja.

„A sógornőm hívott fel, hogy nyugodjak meg nincsen baj. Rögtön tudtam, hogy nagy baj van. És közölték, hogy a gyereknek az egyik ujja leszakadt. Mondták, hogy mindjárt hívnak, mert jön a mentő. Visszahívtak, akkor már két ujjáról beszéltek, negyedóra múlva három ujjáról beszéltek, és akkor elkapott az ideg nagyon. Elkezdtem üvölteni, hogy mi van a gyerekemmel”

– mondta Nádházi László.

A kisfiú egy forgó játékban volt, amit a többi gyerek gyorsan hajtott, így Berci meg akart kapaszkodni a szélében. Az apuka szerint a játék nem volt jól összerakva, mert a kisfiú be tudott nyúlni a forgó rész és az álló keret közé.

László azt is hozzátette, hogy Bercinek nagy fájdalmai voltak: „az első két nap nagyon zavart volt, rémálmai voltak a kórházban”.

A majálist a dunakeszi önkormányzat szervezte. A család szerint

a programirodából egyszer telefonáltak nekik, a kisfiú állapotáról érdeklődtek. Ugyanakkor azt is közölték, hogy nem tartják felelősnek magukat.

A család ügyvédje szerint azonban biztosan történt mulasztás, és szeretnénk, ha a mulasztók személyét felderítené a rendőrség. Az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: