CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból

Ilyen szép volt a havas Mátra március idusán

Míg a völgyekben virágzanak a kertek, addig a Kékestetőn 15 centis hó esett. Fotósunk megörökítette a csodás esti naplementét.


Fotók és szöveg: Demecs Norbi

SAMSUNG CSC

Napjainkban már szinte "csodának" számít, ha havat láthatunk Magyarországon, főleg, ha ez Nemzeti Ünnepünkön, március 15-én történik, holott évekkel ezelőtt ez még koránt sem volt meglepő.

Kibontakozóban van a tavasz, számos kert már ezer színben pompázik, rügyeznek a fák, dalolnak a madarak, virágzik az aranyeső, gyengéd tavaszi szellő simogatja az arcokat, javában 10 fok felett van a hőmérséklet. Mindeközben a hegységeinkben (700-800 méteres tengerszint feletti magasság felett) a tél uralkodik. A március idusán bekövetkező helyenként intenzív havazást követő napon Kékestetőn, hazánk legmagasabb pontján jártunk és innen csodáltuk meg a hegyek mögé bukó izzó Napkorong aznapi elbúcsúzását. Különös élmény volt átélni, hogy amíg a Kékesen 7-8 cm-es hóban sétáltunk fagypont alatti hőmérséklet kíséretében, addig odalent 8-10 C-s hőmérséklettel a tavaszi szél bontogatja a virágok szirmait.

Azt, hogy minek volt köszönhető a havazás és milyen időjárás várható az elkövetkező napokban Zsombok Imi, az I ❤️ Mátra meteorológusa mondta el nekünk:

Térségünk időjárását a Nemzeti ünnepünkön északkeleti irányból egy magassági hidegörvény érte el. Hatására kedden országszerte csapadékhullás kezdődött. Síkvidéken eső, havas eső, a hegyekben havazás is volt. Kékestetőn kedden a hajnali óráktól egész nap havazott. Estére a hótakaró vastagsága elérte a 15 centimétert. A szerda reggel 7 órás mérés alapján éjszaka még további 1 cm friss hó esett, így ekkor 16 centiméterre gyarapodott a hóréteg.

A következő pár napban változóan felhős lesz az ég. Több-kevesebb napsütésre készülhetünk. Hőmérséklet tekintetében a minimumok +1, +3 fok között alakul, délután pedig +10, +13 fokig melegszik fel a levegő. Szombaton hidegfront érkezik, akkor erőse megnövekszik a felhőzet és elszórtan lehet kisebb eső, zápor. A hidegfront nem fog jelentős hőmérséklet csökkenéssel járni, mert csak 9-10 fokig hűl le a levegő.

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

Ha tetszettek a képek, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
„Legyetek bátorak!” – a legerősebb fotók a Tisza Párt szombati tüntetéséről
Piros-fehér-zöld volt a Kunigunda utca a szombati tüntetésen a rengeteg magyar zászló miatt. Fotósunk egy tucatnyi képen örökítette meg a legjobb pillanatokat.


Százezres tömeget várt Magyar Péter szombat délután az MTVA-székházhoz meghirdetett tüntetésre.

„Ha eleged van a kormányzati propaganda folyamatos hazugságaiból, ha olyan országot szeretnél a gyerekeidnek és unokáidnak, ahol a szólásszabadság és a valós tájékoztatás az alap, akkor köztünk a helyed!”

– írta a Tisza Párt az esemény rövid leírásában.

Ha a remélt nagyságú tömeg talán nem is jött össze, így is rengetegen gyűltek össze a délután három órára meghirdetett kezdésre. A szervezők többször is elmondták a színpadon, hogy ennél nagyobb tüntetés ezen a helyszínen még nem volt.

A nagyjából két és fél órás demonstráción Magyar Péter mellett felszólalt Nagy-Bandó András, Hadházy Ákos, Incze Zsuzsa, Nagy Navarro Balázs, Bruti és Nagy Ervin is.

Fotósunk, Nagy Boglárka ilyennek látta a Tisza Párt szombat délutáni megmozdulását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Galéria: több ezer fiatal vonult a Rákóczi Szövetség 1956-os megemlékezésén
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.


Már kedd délután megkezdődtek az idei október 23-i megemlékezések. A Rákóczi Szövetség közleménye szerint közel 8000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be október 23-i programjaikba lengyelországi társaikkal együtt, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek a forradalomról és szabadságharcról. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen októberben 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi megemlékezés. Itt ünnepi beszédet mondott: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a külhoni diákok nevében Sörös Andor vajdasági egyetemista.

A Műegyetemtől indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járt, galériánkban megtalálhatók a Rákóczi Szövetség megemlékezésének képei:

Október 23-án a várhatóan a két legnagyobb esemény a kormány és a Tisza Párt megemlékezése lesz. Ezek helyszín szempontjából egymáshoz közel, de időben néhány órás eltéréssel lesznek megtartva. Míg Orbán Viktor Budapesten, a Millenárison mond ünnepi beszédet délelőtt 11 órától, Magyar Péterék október 23-án 15:00 órára várják az embereket a Bem térre, ahonnan a Széne térre fognak átvonulni.

@szeretlekmagyarorszag.hu Elindultak az 56-os ünnepségek, először a Rákóczi Szövetség, és az önkéntesen, egy szabadnapért cserébe felutazó diákok sokasával #október23 #1956 #rákócziszövetség #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET: