BUDAPEST
A Rovatból

Hat kerület, hat budapesti arc

Zenetanár, egy vallásos fiú, a kis Málna, Zoltán, Eszter és Rufusz, aki mindenkit megmosolyogtat: Budapest arcai.
Válogatás a Budapest Katalógus arcai közül - szmo.hu
2014. június 16.



Újra kinyitottuk a Budapest Katalógust és szétnéztünk, kikkel találkozhattok nap mint nap a főváros utcáin. Elmesélik, mit szeretnek, vagy éppen nem szeretnek a városban, elmesélnek hétköznapi történeteket, és bepillanthatunk életükbe.

Részei Budapest életének. Álmaikon, életükön és vágyaikon keresztül pedig ti is jobban megismerhetitek a várost.

Anna | Krisztina körút

"Előző életemben költöző állat lehettem, mert tinédzser koromtól fogva mindig épp ott éltem, ahol nem zavartak. Lehetséges, hogy ezért is vonzódom úgy a denevérekhez, mert ők is kisebb-nagyobb távolságokat tudnak megtenni a zavartalanság érdekében.

anna

Fotó: Szöllősi Mátyás

Az elmúlt három évben például négyszer költöztem. Mondhatni körbelaktam a várost, de imádom Budapestet, nem hagynám el szívesen hosszú időre. Ezt a széket amúgy a párom édesanyjához viszem, mert elege van abból, hogy a sok nem használt dolog miatt raktár-szerűnek érzi a lakást."

Málna | Városliget

Ma van a Mexikói úton lévő Mozgásjavító Intézet DÖK (Diákönkormányzati) napja, amikor is a tanítás szünetel és a diákok által előre kitalált programok kerülnek megvalósításra.

Az ebédet és a benti programokat követően a Ligetben folytatódott a játék. Málna a motorozás után még elektromos autót is vezetett a gyakorlópályán!

malna

Fotó: Szöllősi Mátyás

Mi is az a Budapest Katalógus?

Az ötletgazda, Szöllősi Mátyás már régóta próbált megoldást találni arra, hogy a főváros éjszakai életét bemutassa és kiderüljön, nem is olyan elrettentő, ahogy azt sok ember képzeli. Rövid interjúkat képzelt el, amik egy-egy fotóval ízelítőt adnak az éjszakai Budapestből.

Az alapötletet tovább bővítve elkezdték a Budapest, hogy budapesti arcokon keresztül mutassák be a várost. Van már ilyen külföldön - a Humans of New York – és ez alapján vetődött fel, hogy itthon is meg lehetne csinálni.

A csapat tagja Szöllősi Mátyás és Mohai Balázs fotósok és Tóth Gábor, aki az arculatért felelős valamint a hölgyek: Wolf Zita, aki a webfejlesztésben segített és Kovács Kata, aki a szövegeket fordította angolra.

erzsebet

Fotó: Szöllősi Mátyás

Erzsébet | Krisztinaváros

"A vörös fonalát az alkotói tevékenységemnek egyértelműen a kórusművek alkotják. Zenepedagógusként pedig mindig is egy faltörő kos voltam. Létkérdés számunkra, miként őrizzük meg kincseinket, és hogyan tudjuk felmutatni őket a világnak."

Zoltán | Kodály körönd

"A legfontosabb dolog az életemben a vallás. 7 éves korom óta tudom, hogy zsidó származásúak vagyunk, és saját elhatározásomból lettem gyakorló hívő."

"Hogyan telik el a szombat?"

"Pénteken este elmegyek a zsinagógába egyórás imára, amit egy többfogásos étkezés követ. Utána hazamegyek pihenni, és reggel már tízre újra a zsinagógában vagyok. Akkor van egy főimádság, majd a Tórából olvassák fel az a részt, mely az adott héten következik, után újra imádság, újabb étkezés. Néhány óra pihenés után délután és este is imádkozunk."

zoltan_korond

Fotó: Szöllősi Mátyás

"A köztes idő hogy telik, imádkozol akkor is, az elmélyedés folytatódik ilyenkor is, ugye?"

"Igen, jó dolog ilyenkor tanulni, olyan feladatokat, dolgokat elvégezni, amikre máskor esetleg nem jut idő, vagy nem olyanok a körülmények. A legszebb, hogy az ember ilyenkor végigolvashatja a zsoltáros könyvet."

Eszter és Rufusz | Kertész utca

"Rufusz már több mint 8 éve velem van, a Fővárosi Ebrendészeti Telepen (Illatos út) raboskodott, valószínűleg garázdaságért "ültették le". Tíz hónapos korában hoztam el, akkoriban 3 lábon ugrált, mert el volt törve a lába. A műtét után hamar rendbe jött és azóta még magasabbra ugrik."

eszter

Fotó: Szöllősi Mátyás

"Mi a legjobb tulajdonsága?"

"Bármikor bárkinek mosolyt csal az arcára."

Zoltán | Királyhágó tér

"Épp ma történt, a Csörsz utcánál, hogy rágyújtottam, és odalépett hozzám egy idős hölgy, majd megkérdezte, hogy hajléktalan vagyok-e. Válaszoltam, hogy igen, erre elővett a pénztárcájából egy nagyobb összeget, és odaadta. Gondolom, neki sincs túl sok pénze, így ez hatalmas dolog, és az is, hogy utána beszélgetett velem."

zoltan

Fotó: Szöllősi Mátyás

Ha máskor is szívesen belelapoznál a Budapest katalógusba, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Fotókon a Naplás-tó: Budapest egyik legnagyobb állóvize hangulatos sétánnyal, kilátóval, természetvédelmi kincsekkel vár
Családosoknak is ajánlott hely, mert a tanösvény, a kiserdei sétaút, a vízpart mellett futó ösvény és kiépített járda mellett vannak padok is, lehet kerékpározni, sőt, horgászni.
szs - szmo.hu
2025. október 12.



Van egy hely a fővárosban, ami remek kiránduló célpont, szuper hely sétálóknak, kerékpárosoknak és az autóval érkezők is kényelmesen meg tudják közelíteni. No meg a természetimádók, a horgászok és a magasba vágyók is találnak itt élvezetes látni- és kipróbálni valót.

A Naplás-tó egyre népszerűbb a kirándulók körében, és nemcsak a környékbeliek fedezik fel maguknak ezt a természeti kincset, hanem sokan érkeznek ide távolabbról is, hogy megismerjék Budapest egyik legizgalmasabb zöld szegletét.

Budapest keleti szélén, Cinkota alatt bújik meg Budapest legnagyobb állóvize, a Naplás-tó, amely hivatalosan a Szilas-pataki árvízvédelmi tározó nevet viseli. A hetvenes években kialakított víztározó

mára természetvédelmi terület, amely nemcsak gazdag élővilága, hanem kirándulási lehetőségei miatt is egyre népszerűbb célpont.

A tó és környéke 1997 óta védett, a teljes természetvédelmi terület 150 hektáron terül el. A helyszín nemcsak a természet szerelmeseinek, hanem a családos kirándulóknak is ideális választás.

Képgaléria: Séta a Naplás-tónál (Fotókért kattint a képre)

A Naplás-tó partján vezet egy közel 5 kilométer hosszú tanösvény, amely két leágazással – a Szilas-patak vagy a Cinkotai-kiserdő felé – együtt szinte teljesen körbejárja a tavat. A túra hossza 3,9 kilométer, a szintkülönbség mindössze 40 méter.

A tó körül kiépített kerékpárút vezet, amelyet a Szilas-patak mentén alakítottak ki. A Naplás út gát felőli oldalán pihenőhelyek és egy büfé is várja a látogatókat, a kiserdőben pedig tűzrakó- és bográcsozóhelyek, asztalok, padok találhatók.

A kilátó, amelyet 2021-ben adtak át, szabadon látogatható, tetejéről pazar panoráma nyílik a tóra és a környező tájra.

A Naplás-tó egyik látványossága a 21 méter magas torony, amit különleges formája miatt „cinkotai ferde toronyként” is emlegetnek. Az építmény alapja és teteje elforgatott háromszögekből áll, amelyek vizuálisan egy hexagramot adnak ki. Az építmény fő anyagai a látszóbeton és felületkezelt lucfenyő. A lépcsőszerkezet külön érdekessége, hogy nem ér le a földig, hanem a tartók és szintek között függ.

Képgaléria: Kilátó és sétány Naplás-tónál (Fotókért kattint a képre)

A Naplás-tóban tilos fürödni. A természet védelme érdekében a nádasban tavasztől őszig nem szabad bemenni, és a fűzlápban is kizárólag a kijelölt ösvényeken lehet sétálni.

A terület madárvilága különösen gazdag. A tó fontos pihenőhely a vándormadarak számára tavasszal és ősszel. Rendszeresen tartanak itt madármegfigyelő napokat és nyár végi madárgyűrűzést. A tó környékén már több mint 200 madárfajt figyeltek meg. A tőkés récék májustól már fiókákkal jelennek meg, de igazán nagy számban nyár végén és ősszel láthatók. Emellett szürke gém, vízityúk, szárcsa, dankasirály és fattyúszerkő is gyakran megfigyelhető, a kiserdőben pedig olyan fajok is élnek, mint az erdei fülesbagoly, a fekete rigó vagy az őszapó.

A WWF Magyarország 2002-ben védelmi programot indított a mocsári teknősök megóvásáért. A Naplás-tó is része volt ennek a kezdeményezésnek. A kutatók rádióadóval látták el néhány példányt, hogy nyomon követhessék a mozgásukat. A mocsári teknősök sötét színűek, sárga pöttyök tarkítják a testüket és a páncéljukat – és nagyon fontos, hogy ne háborgassuk őket.

A növényvilág is lenyűgöző. A lápréteken és nádasokban olyan fajok élnek, mint a szibériai nőszirom, a borzas füzike, a keskenylevelű gyapjúsás vagy az orchideafélék. A rovarok közül az imádkozó sáska, a nappali pávaszem és a kis balkáni futrinka is megtalálható a területen. A tóban harcsát, pontyot, amurt, csukát és fogassülőt is lehet fogni – természetesen csak a kijelölt horgászhelyeken.

Bővebben ITT olvashatsz a tóról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Újra megnyílt Budapest legmenőbb téli menedéke – ilyen lett az Igloo Garden a 360 Bar tetején!
Idén a 360 Bar iglujai megújult formában térnek vissza, hogy az új signature koktélokkal, a frissített étlappal, a fűtött kuckók meghitt kényelmével és a lenyűgöző panorámával tegyék felejthetetlenné a náluk töltött időt.


A 360 Bar csapata idén sem bírta tovább visszatartani a téli varázslatot: már október 8-án, egy soft opening keretében megnyílt a 360 Bar Igloo Garden, október 9-én pedig hivatalosan is kezdetét veszi a szezon.

A tetőteraszon újra felálltak a fűtött dómok, kigyúltak a fények, és a város fölött ismét megérkezett az a különleges hangulat, amit csak ez a hely tud adni.

360bar/Soós Bertalan

Új szezon, új koktélcsodák

A nyitást követő hétvégén, október 10. és 12. között az Igloo Garden Opening Weekend keretén belül ad alkalmat arra, hogy a vendégek elsőként ismerjék meg az idei újdonságokat. A bár idén igazi ízkavalkáddal készül: a teljesen megújult signature koktélkollekcióban a nemzetközi trendek és a 360 Bar jól ismert, kreatív stílusa találkozik.

Az új italok között ott a Velvet Bloom, amely aranycsillámaival már az első pillantásra elvarázsol, a Nutcracker, amely gesztenyehabbal hozza el az ősz legfinomabb ízeit, a Northern Glow, amely az Északi Fényt idézi meg, és a Golden Hive, a bár fenntartható, környezettudatos alkotása – még a dísze is házilag készül minden nap, méhsejtet formázva.

Klasszikus kedvencek és új gasztroélmények

A koktélkínálat mellett az étlap is megújult. A közönségkedvenc fogások, mint a Svájci sajtfondue, a 360 Burger, a Tomahawk steak, a Cézár Saláta vagy a Csokoládé Szuflé természetesen idén is megtalálhatók, de a választék idén sokkal teljesebb lett.

A levesektől és előételektől a főfogásokon át egészen a desszertig minden adott egy igazi, teljesértékű vacsoraélményhez.

Az egyik legizgalmasabb újdonság a mákos guba, egy családi recept alapján készült desszert, amit a csapat nem véletlenül nevez „veszélyesen addiktívnak”.

360bar/Boldog Attila Photography

Fűtött igluk, pattogó tűz és az esti városi fények látványa

A vendégek kilenc fűtött iglu közül választhatnak, attól függően, hogy meghitt privát hangulatra vagy közösségi élményre vágynak. A kisebb társaságok a shared table koncepcióban több asztallal osztozhatnak egy igluban, míg a 6–10 fős baráti vagy céges csapatok privát iglut is foglalhatnak. Utóbbi előrefoglalásssal, 110.000 forintos asztalfoglalási díj ellenében érhető el, amelyből 100.000 forint teljes egészében lefogyasztható – így a panoráma mellé bőven jut hely a gasztroélményeknek is.

A tető Bazilika felé néző oldalán különleges, fával fűtött szabadtéri helyeket alakítottak ki, ahol a vendégek a szabad ég alatt, a város fényeit nézve melegedhetnek.

A pattogó tűz körül ülve, egy forró itallal a kézben, miközben Budapest esti panorámája tárul elénk, könnyű megfeledkezni a hidegről és átadni magunkat a pillanat varázsának. Ez a bensőséges, mégis vibráló hangulat az, ami miatt a 360 Bar Igloo Garden évről évre a tél egyik legkedveltebb budapesti találkozóhelyévé válik. Egy pohár koktél, néhány jó barát és a város fényei a lábunk alatt – aligha létezik ennél tökéletesebb módja annak, hogy megünnepeljük az őszt és a tél kezdetét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: