FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ezért nem lehet könnyen végezni Putyinnal: a biztonságát négyszintű testőrség, hasonmások és előkóstolók védik

Sokan akarnak az életére törni, éppen ezért rendkívül komplex védelmi rendszer épült a személye köré.


Vlagyimir Putyin biztonságát számtalan alkalmazott védi a legkülönbözőbb pozíciókban. Különösen igaz ez mostanság, hiszen soha nem váltott ki olyan indulatokat a személye, mint az elmúlt két hétben - írja a Daily Star.

Az amerikai szenátor, Lindsey Graham például egyenesen arra hívott fel: “Valaki likvidálja már ezt az embert!” Ez azonban egyáltalán nem lenne könnyű feladat.

Először is, a Putyint védő alakulatot a pszichés és fizikai állóképességük alapján válogatták össze. Beleértve, hogy ellenállnak az extrém hidegnek, és kiválóan tűrik a rendkívüli a hőséget is.

Bármelyik bérgyilkosnak négy különböző védelmi vonalon kellene áthatolnia, amelynek tagjait a 35 éves kor betöltése után lecserélik.

Amikor ugyanis Putyin a nyilvánosság elé áll, a Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSO) négyszeres biztonsági hálót von köré, amiből csak egy látható a kívülállók számára is. A külső védelmi vonalat alkotó ügynökök gyakran hordanak maguknál golyóálló aktatáskákat és kevlár esernyőket, amelyek célja, hogy megvédjék Putyint a golyóktól. Mindegyikükön van egy 9 mm-es „Gurza” pisztoly is, amellyel percenként 40 lövést tudnak leadni.

A második védelmi vonal valójában nem az elnök körül, hanem a tömegben található. Ezt álcázott, civil ruhás ügynökök alkotják, akik csak akkor lépnek akcióba, ha szükség van rá.

Az őrök harmadik köre a tömeg peremén, elszórtan található, míg a negyedik szintet orvlövészek képviselik, akik a tetőkről figyelik az elnök környezetét. Ha pedig ezek a védelmi vonalak csődöt mondanának, egy páncélozott autós kíséret is van a közelben, teli felfegyverzett katonákkal.

Az FSO a jelentések szerint időnként hasonmást alkalmaz Putyin biztonságának biztosítására, erre az “egyes számú testként” hivatkoznak. Az orosz elnök minden külföldi útja előtt egy őrcsapatot is küld a célállomásra, akik minden lehetséges kockázatot kivizsgálnak.

Ide tartoznak a szállodai szobák és az útvonalak is, ahol az elnök közlekedik, nehogy áldozatul essen egy merényletnek.

A Szövetségi Védelmi Szolgálat Putyin mellett más magas rangú állami tisztviselők biztonságáért is felelős, és több mint 50 ezer alkalmazottal rendelkezik. Jogában áll körözést, megfigyelést és letartóztatásokat végrehajtani, valamint utasításokat adni más állami szerveknek.

És ha ez még nem lenne elég, valaki minden ételt előkóstol, amit Putyinnak felszolgálnak, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem akarják megmérgezni.

De az elnök maga is hosszú éveken keresztül szolgált a szovjet titkosszolgálat ügynökeként, ezért valószínűleg jóval képzettebb ezen a téren, mint amilyen egy civil vezető lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Saját vizeletét itta meg, súlyos törésekkel élt túl hat napot egy újságíró a norvég hegyekben
A 38 éves amerikai Alec Luhn keresésére mentőhelikopter is indult, a gép azonban először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna. A kórházban megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak.


Alec Luhn amerikai újságíró július 31-én indult túrázni a norvégiai Folgefonna Nemzeti Parkba, ahol az ország harmadik legnagyobb gleccsere található. Már az első napon balesetet szenvedett: eltört a bakancsa, és a jeges, meredek lejtőn kezdett csúszni, mígnem egy sziklának csapódott. Az ütés következtében eltört a bal combcsontja, megsérült a medencéje és több csigolyája is - írta meg a 444.hu.

Mozdulni nem tudott, és tisztában volt vele, hogy legalább négy napig ki kell bírnia, amíg kiderül, hogy eltűnt. A hátizsákjában megmaradt a sátor és a hálózsák, de elveszítette a kulacsát, a mobiltelefonját és az élelme nagy részét.

Attól félt, hogy szomjan hal, ezért kétségbeesésében a saját vizeletét kezdte inni. A harmadik napon eleredt az eső, ekkor minden csepp vizet lenyalt, amit csak elért.

Időközben a felesége értesítette a hatóságokat, miután férje augusztus 4-én nem szállt fel a Bergenből Angliába induló járatra. A keresést azonban a viharos időjárás miatt átmenetileg leállították. A hőmérséklet fagypont közelébe süllyedt, a férfi teljesen átázott, és magára húzta a sátrat, abban próbált menedéket találni. Mindkét lábán súlyos fagyási sérüléseket szenvedett.

Augusztus 6-án a mentőhelikopter végül rátalált. A gép először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna, ő pedig attól tartott, hogy elveszítette az egyetlen esélyét.

A helikopter később visszatért, Luhn pedig egy piros ruhadarabot kötött a túrabotjára, és integetett, kiabált. Ekkor figyeltek fel rá, és kimentették.

A férfit a bergeni kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak. Várhatóan még néhány hétig Bergenben marad, mielőtt hazatérhet.

„Hálás voltam, hogy életben maradtam, hálás voltam, hogy még egy darabban vagyok”

– mondta a Good Morning America műsorában, a kórházi ágyáról nyilatkozva. Hozzátette, hogy a jövőben újra szeretne túrázni, de most már tudja, szüksége lesz egy új bakancsra és egy nyomkövetős műholdas telefonra is.

A 38 éves Alec Luhn több mint tíz évig volt moszkvai tudósító, és dolgozott olyan lapoknak, mint a Guardian, a New York Times és az Atlantic. Korábban több háborús övezetből is tudósított, Ukrajnától egészen Szomáliáig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: