HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid: A CAF-villamosok a „politikai túszejtés” áldozatai

Forgalomba állnak az új CAF villamosok, az első négy az 1-es villamos alacsonypadlós kiszolgálását bővíti - írja a BKK a közleményében.


A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt gyanítja, politikai okok állhatnak annak hátterében, hogy még mindig nem járnak azok a CAF-villamosok, amelyeket már több mint egy éve leszállított a spanyol gyártó.

Vitézy Dávid hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában emlékeztetett, 26 ilyen villamost rendelt meg még az előző városvezetés, s ezek tavaly nyáron meg is érkeztek, csakhogy

az azóta eltelt több mint egy év alatt sem sikerült forgalomba állítani a járműveket.

Hangsúlyozta, a klimatizált, alacsonypadlós járművekkel mindenki elégedett, és soha nem érte panasz őket; az elvégzett vizsgálatok is azt támasztották alá, hogy minden műszaki követelménynek megfelelnek és a fékkel - amelyet korábban kifogásoltak - sincs semmi baj. Ráadásul azok az uniós források, amelyekből a villamosokat is vásárolták, az év végén lejárnak, tehát ha nem teljesítik a feltételeket, akkor elveszhetnek - figyelmeztetett.

Vitézy Dávid az ügyet úgy értékelte, hogy a fővárosban jelenleg felelősséghárítás és egymásra mutogatás zajlik, miközben a "legképtelenebb" érveket hozzák fel; a CAF-villamosok a "politikai túszejtés" áldozatai.

Ha a járműveket arra használnák, hogy hibát találjanak az előző városvezetés munkájában, akkor erre nem alkalmasak, mert nincs bajuk, s ugyanolyanok, mint amilyenek már régóta közlekednek Budapesten - fogalmazott a vezérigazgató.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

BKK: Forgalomba állnak az új CAF villamosok, az első négy az 1-es villamos alacsonypadlós kiszolgálását bővíti

Négy új hosszú CAF villamos áll forgalomba 2020. október 12-én, hétfőn Budapesten abból a huszonhatból, amelyet a BKK 2017-ben rendelt meg a spanyol gyártótól. A négy új szerelvénnyel hétfőn déltől kezdve az 1-es villamos vonalán utazhatunk. A fennmaradó huszonkét jármű várhatóan novembertől áprilisig folyamatosan követi a most átadott szerelvényeket: a szükséges hatósági vizsgák és engedélyek megszerzése után további egy hosszú villamos az 1-es vonalon, huszonegy rövid villamos pedig ideiglenesen a budai fonódó hálózaton, illetve a 3-as vonalon, véglegesen pedig az 50-es és 56/56A vonalakon bővíti az alacsonypadlós szolgáltatást. A négy új jármű ünnepélyes átadására Karácsony Gergely főpolgármester, Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, Fendrik László BKK- és Bolla Tibor BKV-vezérigazgató részvételével sajtótájékoztatón került sor, ahol elhangzott: a fővárosi járműállomány folyamatos és mielőbbi fejlesztése elengedhetetlen, azonban a közlekedési szolgáltatócégek csak a megrendelteknek megfelelő technikai paraméterekkel vehették át az új villamosokat - írja a BKK a közleményében.

„Négy új, gyönyörű, alacsonypadlós, korszerű CAF villamost adunk át a közösségi közlekedésnek. A Budapesten az elmúlt években elindult intenzív járműparkfejlesztés nagyon sokat javított a fővárosi közösségi közlekedés színvonalán. Azon dolgozunk, hogy újabb és újabb ilyen korszerű járműveket tudjunk forgalomba állítani Budapesten” –

jelentette be a budafoki villamoskocsiszínben tartott sajtótájékoztatón Karácsony Gergely. A főpolgármester közölte azt is: a 2017-ben megrendelt új járművekből a fennmaradó huszonkettő szerelvény is forgalomba állhat hamarosan. Várhatóan novembertől, a hivatalos átvételhez szükséges hatósági vizsgák és engedélyek megszerzése után az 1-es villamos vonalán további egy hosszú CAF bővíti majd a korszerű, alacsonypadlós szolgáltatást, míg a huszonegy rövid szerelvény ideiglenesen a budai fonódó villamoshálózaton, illetve a 3-as villamos vonalán áll forgalomba fokozatosan. A rövid szerelvények várhatóan 2021 őszétől, a szükséges infrastruktúra-fejlesztések elvégzését követően – összhangban az új CAF-ok megvásárlásához kapcsolódó uniós támogatási szerződésben foglaltakkal – az 50-es, illetve az 56-os és az 56A villamosvonal szolgáltatási színvonalát emelik majd.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy a fővárosi járműállomány fejlesztése elengedhetetlen. „Bár most villamosokat adunk át, azt is fontos tudni, hogy a CAF villamosok beszerzésére irányuló projekt része a budapesti trolihálózat fejlesztése is. Azon dolgozunk, hogy az előző városvezetés által megkötött szerződések érvényesítésével új trolibuszokkal is szolgálhassunk Budapestnek, hiszen 51 újabb villamos és 50 újabb troli beszerzéséről még tavaly döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa” – emlékeztetett. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy Magyarország Kormánya ezen járművek beszerzéséhez is biztosítani fogja a forrást, hiszen a 2014-es szerződés ma már elérhetetlen áron biztosítja a megvásárlásukat, és ha Budapest nem él a lehetőséggel, a következő fél évtizedben nem lesz lehetőség új járművek beszerzésére.

Budapest körültekintően járt el

Az új villamosok átadásáról szóló sajtóeseményen szó esett arról is, miért nem állhattak mostanáig forgalomba az új szerelvények. Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban felidézte: a BKK – ahogy a társaság már többször is hangsúlyozta – csak akkor vehette át az új szerelvényeket a gyártótól, ha azok minden műszaki részletükben megfelelnek a szerződésben foglaltaknak. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy az utazóközönség maximális biztonsággal utazhasson a járműveken, és eközben a szerelvények megvásárlását lehetővé tevő európai uniós források lehívása is a szabályoknak megfelelően történjen meg.

A BKK ez év októberéig több műszaki hiányosság miatt nem vehette át a villamosokat: a vezérigazgató példaként három jármű korróziómentességért felelős alvázvédelmének hiányosságait, a szerelvények környezeti fényviszonyok függvényében automatikusan bekapcsolódó világítását szabályozó alkonykapcsoló készülékének teljes hiányát, valamint a fékberendezésekkel kapcsolatos anomáliákat említette. „Azok a sajtóban, közösségi médiában megjelent állítások, miszerint tizenegy villamos áll Budapesten, amelyet a BKK és a BKV mondvacsinált okokból nem vesz át, minden igazságot nélkülöznek. Az alvázvédelem javítása nyáron, Budapesten történt meg, az alkonykapcsoló rendszer szoftveres megoldására a közlekedési hatóság 2020 augusztusában adta meg jóváhagyó végzését. A fékeket érintő kérdésekben pedig a Budapesti Műszaki Egyetem, mint független szakértő bevonására volt szükség, mert a fékrendszer működése nem volt összhangban a villamosra kiadott típusengedélyben foglaltakkal. A BME ITS vizsgálata egyértelműen igazolta a BKK és a BKV álláspontját, a CAF pedig csak e vizsgálat eredményének hatására adta meg a szükséges jognyilatkozatot 2020. október 1-jén. Ez volt az utolsó állomása annak az átvételi procedúrának, amelynek következő lépéseként a BKK október 6-án átvehette a villamosokat a gyártótól, majd a mai napon átadhatta a Budapesten közlekedőknek. Nem késlekedtünk tehát, egyszerűen nem volt lehetőségünk arra, hogy korábban felelősségteljesen átvegyük a szerelvényeket”.

Fendrik László beszélt arról is: a huszonhat CAF villamosból a ma átadott négy járművön kívül Budapesten van további hét – egy hosszú és hat rövid – szerelvény, amelyek kötelező futáspróbájukat már teljesítették, közlekedési hatósági engedéllyel még nem rendelkeznek. A fennmaradó tizenöt jármű leszállítását a CAF jövő áprilisig vállalta, és a bár jelenlegi pandémiás helyzet miatt előfordulhat késés, a BKK és a BKV mindent megtesz azért, hogy 2021-ben ezeket a villamosokat is átadhassa Budapestnek.

Milyenek Budapest új villamosai?

A kérdésre a rövid válasz: ugyanolyanok, mint a negyvenhét, 2014 óta forgalomba állított, az utazóközönség által ismert és kedvelt villamosok. A rövidebb jármű 34 méteres és 200 fő szállítására alkalmas, míg a hosszabb 56 méteres és 345-en utazhatnak vele egyszerre. A járművek belső kialakítása maximálisan megfelel a modern kor valamennyi elvárásának: alacsonypadlós kialakításúak, azaz a babakocsival közlekedők és a mozgásukban bármilyen okból korlátozottak is minden fennakadás nélkül, akadálymentesen utazhatnak velük. Az utastérben nincsenek dobogón elhelyezett, nehezen megközelíthető ülések. A biztonságról fedélzeti kamerák, a levegő kedvező hőmérsékletéről pedig légkondicionáló és szellőző berendezések gondoskodnak.

„A kötöttpályás közlekedésnek kiemelt szerepe van egy város klímavédelmében, amelyben Budapestnek és egész Magyarországnak rengeteg tennivalója van, hiszen ez korunk egyik legnagyobb válsága, kihívása” – erről Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes beszélt a sajtótájékoztatón. A villamosok kötöttpályás, villamos árammal működő járműként természetesen már alapvetően „zöldnek” tekinthetők, azonban az új CAF szerelvényekről kevesen tudják, hogy energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően arra is képesek, hogy a fékezés során termelt elektromos áramot visszatáplálják a villamoshálózat felsővezetékébe, így azt a többi szerelvény is fel tudja használni. Dorosz Dávid szerint „fontos, hogy a közösségi közlekedés vonzó, mindenki számára elérhető és kényelmes legyen, ezzel is tegyük élhetőbbé, zöldebbé, klímabarátabbá Budapestet”.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója beszédében a fővárosi villamosállomány fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, hiszen „Budapesten az alacsonypadlós, korszerű villamosok – azaz a CAF és a Combino szerelvények – körülbelül a járműpark 15 százalékát teszik ki, és férőhelykilométerrel számolva is csak 40 százalékos az arányuk”. Az új villamosok Bolla Tibor elmondása szerint jól illeszkednek a BKV hosszú távú stratégiájába, amelynek központi gondolata a környezet- és klímavédelem, a fenntartható energiagazdálkodás, valamint az ökológiai lábnyomunk csökkentése. „Üzemeltetőként pedig a BKV szakmai gárdája garancia arra, hogy a járművek üzemben tartása megfelelő kezekben van. Ebben maga a CAF villamosok bázisát adó Budafok kocsiszín modern, felújított, a jelen kor igényeinek megfelelő épülete is segíti szakembereinket, amely telephely 120 éves története során számos legendás járműtípusnak adott már otthont” – tette hozzá a vezérigazgató.

Uniós támogatás

A „Budapesti villamos és trolibusz járműprojekt II. ütem (IKOP-3.1.0-15-2017-00013)” a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 17,6 milliárd forinttal támogatja. A Támogatási Szerződés teljes összege a fővárosi önrésszel nettó 17 699 115 044 forint.

Budapesti Közlekedési Központ"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence Magyar Péternél és a leendő belügyminiszternél járt, rendvédelemről beszélgettek
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy Pósfai Gáborral és Szabó Bence századossal a rendvédelem előtt álló kihívásokról, feladatokról egyeztetett. Szabót korábbam a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalhoz hívta dolgozni.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetett Pósfai Gáborral, leendő belügyminiszterrel, valamint Szabó Bence századossal. A politikus azt írta, a találkozón a rendészeti szervek előtt álló problémákat és teendőket vitatták meg.

A poszt szerint „Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence százados úrral egyeztettünk a rendvédelem előtt álló kihívásokról és feladatokról”.

A bejegyzéshez egy közös fotót is (címlapképünk) csatolt.

Szabó Bence a Gundalf-ügyként elhíresült titkosszolgálati botrányból lehet ismerős. Ő az a korábbi NNI-s százados, aki a sajtóval megosztott információkat a Tisza Párt informatikusai elleni állítólagos szolgálati akcióról, mely során kamu pedofilgyanúval tartottak házkutatást az ellenzéki párt IT-szakembereinél. A kitálalása után a rendőrt retorziók érték, felmentették pozíciójából, Pintér Sándor belügyminiszter pedig árulónak nevezte.

Magyar Péter már korábban is jelezte, hogy szívesen látná valamilyen kormányzati pozícióban Szabó Bencét. Azt mondta, hogy a hamarosan megalakuló korrupcióellenes kormányszerv, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban számít az exnyomozó szakértelmére.

Pósfai Gábort Magyar Péter még tavaly mutatta be a TISZA Párt operatív működésének vezetőjeként, aki a Decathlontól érkezett a párthoz.

Pósfai Gábor szerepe azóta megváltozott: Magyar Péter tegnap jelentette be, hogy őt kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére, a rendvédelem és a sport felügyeletével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, bizonytalan a jövőjük
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére
Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja. A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, racionális, családi okok állnak a döntése hátterében.


Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel parlamenti mandátumát – írta a 24.hu.

Erről a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken nyilatkozott az MTI-nek, megerősítve a csütörtöki sajtóértesülést. Szécsi úgy fogalmazott: racionális, családi okokból nem tudja vállalni a képviselőséget.

Gulyás Gergely frakcióvezető ezt „harag nélkül megértette”.

A sportoló elmondta, hogy a döntés után továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, és ezután is működteti vállalkozásait.

Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is közölte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyi és a művelődési bizottságnak.

ASzécsi szerdán még arról beszélt lapnak, hogy elfogadja a Fidesz felkérését.

„A gondolati világom ismert volt, ezért nem volt meglepetés, hogy felkértek a kampányban való szereplésre, és akkor is igent mondtam, amikor szóltak, hogy felteszik a nevemet a listára; ez pedig a választás óta sem változott” – mondta a sportoló, mielőtt a helyzet megváltozott volna.

Már azt is tudni, hogy Szécsi Zoltán visszalépése után a Fidesz–KDNP kit jelöl Nyitrai Zsolt megüresedett mandátumára a párt országos listájáról: Horváth Zoltán ülhet be a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A zenészeket befenyítő drogügyi kormánybiztos kapja a visszalépő Szécsi Zoltán mandátumát
4 évig még nem búcsúzik a magyar közélet Horváth Lászlótól, a kábítószer-ellenességéről ismertté vált fideszes politikustól. Drogügyi kormánybiztosként az új törvény megalkotásában részt vett, és a drogok zeneszámokban történő népszerűsítése ellen is szót emelt.


Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy az utolsó pillanatban visszalépő Szécsi Zoltán helyére Horváth László ül be a Fidesz-frakcióba, Heves megye parlamenti képviseletére hivatkozva. A döntés egy nappal azután született, hogy Szécsinek már a leendő parlamenti bizottsági helyeit is kijelölték – írta a 24.hu.

Gulyás Gergely a Facebook-oldalán közölte, megértéssel fogadta a döntést. „Sajnálattal, ugyanakkor megértéssel fogadtam Szécsi Zoltán döntését, aki tegnapi egyeztetésünk során arról tájékoztatott, hogy bár továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a Fidesz-KDNP politikai közössége mellett, de személyes okokból nem tudja vállalni az országgyűlési képviselőséggel járó feladatokat az előttünk álló parlamenti ciklusban. Sok sikert kívánok neki a jövőben is!” – fogalmazott a frakcióvezető.

Gulyás hozzátette: „Heves megyének erős képviseletre van szüksége az Országgyűlésben, ezért a frakcióhoz Horváth László képviselőtársam csatlakozik.”

Horváth László tapasztalt politikus, 1990-ben, még SZDSZ-esként került be először a parlamentbe, 1992-ben azonban átült a Fidesz-frakcióba. A 2022 utáni Orbán-kormányban drogügyi kormánybiztosként dolgozott, és a 24.hu szerint hozzá köthető az új drogtörvény.

Horváth azzal is bekerült a hírekbe, hogy a Pogány Induló művésznevű - akkor 19 éves - rapperről azt állította, hogy drogokat népszerűsít zenéiben. A Sziget-performansza után pedig azzal fenyegette a zenészt, hogy „Lépni fogunk”.

Horváth László egyszer egy kínos szituációba is belekeveredett. Az egyik Harcosok Klubja rendezvényen egy pedofil bűnelkövető társaságában mutatkozott. Horváth az incidens után közölte, hogy „intézkedett és kitette az önkénteseik közül” a férfit.

A gyöngyösi központú választókerületet 2010 óta képviselte, az áprilisi választáson azonban alulmaradt a Tisza Párt jelöltjével szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk