Végre megnyílt Budapest legizgalmasabb kávézója
Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol jóformán csak megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. Budapesten a Nem adom fel Cafe & Bar ilyen kivételes és figyelemreméltó kezdeményezés.
A Nem adom fel alapítvány és a Nem adjuk fel szociális szövetkezet karöltve létrehozott egy olyan kávézót, ahol mindenkit tárt karokkal várnak, semmi sem jelent hátrányt. A kávézó különlegessége, hogy 24 megváltozott munkaképességű embert alkalmaznak. Három munkakörben, napi négy órában dolgoznak főleg értelmi sérültek, Down-szindrómával és autizmussal élők, de hallássérültek, látássérültek és mozgássérültek is vannak a csapatban.
Csorba Nóri, az egyesület igazi lelke vár már minket. Nóri munkájával hat éve önkéntesként a Nem adom fel alapítványt segítette, egy ideje pedig a Nem adjuk fel szociális szövetkezetnek köszönhetően a kávézóban dolgozik. Nóritól tudjuk, hogy a 2016-os megnyitást hosszú felkészülés előzte meg. Nóri, Szilvi, az üzletvezető és Attila, a felszolgálók koordinátora közösen kidolgoztak egy három hónapos üzleti tervet, amely során a szerencsés kiválasztottak elméleti és gyakorlati felkészülést kaptak.
A csapat más kávézókban megfigyelési naplót írt, hogy hogyan dolgoznak a felszolgálók, majd mindent begyakoroltak a Down alapítvány napközi foglalkoztatójában a helyes tálcafogástól egészen a konfliktuskezelésig. A lényeg Nóri szerint, hogy mindenki mindig ugyanilyen boldogan és kiegyensúlyozottan álljon munkába, ezért fontos, mint mondta, hogy „ne a feladatot rendeljük az emberekhez, hanem az emberek képességeit a feladatokhoz!”.
Rendkívül izgalmas volt látni, hogy mennyire lelkesen, mosolyogva és tényleg teljes szívből fogadott minket két fiú már a bejáratnál. Még csak két hete van nyitva a kávézó, de érezhetően hamar és dinamikusan fejlődnek, este hatkor még teltház fogad minket, gyakorlatilag egyetlen szabad asztal sincs.
A kávézóban a kedves fogadás után a pulthoz kísérik a fiúk a vendégeket, ugyanis itt kell leadni a rendelést, és fizetni is itt tudtok. A felszolgálást és a konyhai kisegítést azonban már szintén a 24 tagú csapat látja el. Egyelőre kávét, teát, üdítőt tudtok inni és sütiket, valamint szendvicseket tudtok kóstolni, amik mind frissen készülnek a helyszínen. Nóriék tervezik, hogy márciustól beindítják a melegkonyhát, így onnantól már tésztaételeket, melegszendvicset és hasonló finomságokat is lehet majd kapni, valamint, hogy sikerüljön teljesen bekapcsolódniuk a budapesti éjszakai életbe, tervben van a nyitva tartás meghosszabbítása és az alkoholos kínálat bevezetése is.
Szerencsére a Nem adom fel Cafe & Bart sokan támogatják, például a Fröccs terasz segített az alkoholkínálatot kiválasztani, a Costa Coffee Hungary egyik munkatársa tanította be a két baristalányt, illetve a hasonló, megváltozott munkaképességűek foglalkoztató vidéki éttermek segítették Nóriékat az indulásban, szakmai gyakorlatban ők támogatták a képzéseket.
A kávézó természetesen kutyabarát is. Négylábú kedvenceitekkel nyugodtan bemehettek meginni bármikor egy jó cappuccinot. Ha pedig egy kis nyugalomra vágynátok kisgyermeketekkel, kisbabátokkal, akkor a Dorina teremben le is tudtok pihenni. A terem érdekessége, hogy az alapítvány egyik nemrégiben izomsorvadásban elhunyt kollegájuk emlékére nevezték el Dorinának.
Hamarosan olyan kulturális programokkal is találkozhattok majd a Nem adom fel kávézóban, mint az egyesület saját zenekarának önálló estje, de terveznek még számos kiállítást, aukciókat, sajtótájékoztatókat is. A hangsúly azon van, hogy a kávézót mindenki egy kicsit a sajátjának érezhesse, hogy mindenki szívesen menjen le, hiszen ez egy olyan hely, ahol garantáltan mindenkit elfogadnak és barátságosan, mosolyogva várnak.
Ha neked is tetszik a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!