Úgy ürültek ki Budapest utcái, mint amikor valakiből lassan elszáll az élet
Eddig még soha nem utaztam egyedül a mozgólépcsőn. Nem úgy értem, hogy felnőtt kíséret nélkül, önállóan. Hanem teljesen egyedül. Úgy, hogy rajtam kívül egy teremtett lélek ne legyen a Deák téren, amikor a mozgólépcső levisz a föld alá. Különös érzés.
Az is különös érzést keltett, ahogyan szerdán este kiürültek Budapest utcái. Mint amikor csendben meghal valaki.
Mint amikor valakiből lassan száll ki az élet. Különösebb jele nincsen, nem kelt nagy feltűnést, hanem egyszer csak vége lesz.
A kollégámnak, Kristófnak egészen más benyomása támadt, őt a karácsony estére emlékeztette ez az egész, ahogyan az amúgy sem túl sok ember szállingózott hazafelé, majd egyszer csak nem láttunk senkit magunk körül.
Budapest mindig is nyüzsgő város volt, mindig tele volt élettel. Különös azt látni, azt tapasztalni, ahogyan ez a nyüzsgő élet hagyja el lassan, szinte sóhajonként. Kérdés, hogy a ma este hangulata és az a tudat, hogy bezártak a színházak, az éttermek, a mozik, az összes szórakozóhely, mennyire nyomja majd rá a bélyegét a következő napokra, hetekre, vagy akár hónapokra.
"Ma estére színházjegyem volt" - mondja a körúton üldögélő, tiszta, ápolt hajléktalan. "Hát most nem megyek" - mosolyog. "Mi lesz esténként 8 után?" - kérdezem. "Nem lehet az utcán, jönnek a rendőrök." A férfi rám néz, huncut fény villan a szemében: "Ismernek a környékbeliek, és ismerek pár helyet. Majd elbújok."
A körút, az Oktogon vagy a Moszkva (pardon, Széll Kálmán) téren még nem is tapasztaljuk meg igazán a kijárási tilalom hatását, mert még jönnek-mennek munkából az emberek, hazasétál a fiú, aki morcos arccal mosta fel a padlót és zárta be a boltot este 7 órakor, biciklis futárok beszélgetnek arról, hogy csökken-e majd a fuvar mostanában.
A változás a bulinegyedben a legszembetűnőbb. Önmagában az is furcsa, hogy szerdán este 8 órakor elférünk a járdán, senki sem lökdös, nincs tömeg, hömpölygés, csak a sarkon oson valaki, akinek a jelek szerint nem sikerült időben hazaérnie.
A Gozsdu udvar felé indulunk, és közben találkozunk egy kutyáját sétáltató nővel. "Nem szokatlan ez a csend?" kérdezem. "Régen nem volt szokatlan, de úgy 2010 körül megváltozott a környék, tele lett, és ilyenkor este már morajlott minden" - válaszolja. Amikor megjegyzem, úgy is felfoghatjuk, hogy lesz egy kis nyugi, azt mondja, az tavasszal is volt, amikor márciusban hirtelen eltűntek a vendégek, ám nyáron az újranyitást követően szinte tombolásba kezdett, aki csak kiszabadult a karanténból.
"Ami pedig tegnap éjjel 11-ig itt volt, az leírhatatlan. Fékevesztett buli. Tavasztól egészen mostanáig nem volt hányás az utcán. Most meg mintha a vendégek fel akartak volna tankolni a következő 30 napra, ittak, ami beléjük fért."
A bezárt éttermek, üresen ásítozó bárok, a szokatlan csend ellenére a bulinegyed nem hazudtolja meg magát. Csak ott, ahol mi voltunk, két házibuli is ment egymástól függetlenül. Nem lennék meglepődve, ha ez a műfaj az illegális partikkal együtt felerősödne idén télen.
