hirdetés

BUDAPEST

Szeretnék felépíteni Makovecz Imre grandiózus katedrálisát az Apor Vilmos téren

Az építész élete fő művének szánta a templomot, amelynek a tervei már készen vannak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 03.

hirdetés

Egyre többen szeretnék, ha megépülne a Makovecz Imre által megálmodott budapesti katedrális - derült ki a HírTV riportjából. A csatorna megszólaltatott több érintettet is, többek közt Makovecz Pált, az építész fiát és hagyatékának kezelőjét, Nagy Ervin volt országos főépítészt, akinek Makovecz átadta a terveket és Melocco Miklós szobrászművészt, aki a katedrális szobrait tervezi.

A katedrális terve immár tizedik éve, a Kossuth-díjas építész 2011-ben bekövetkezett halála óta szóbeszéd tárgya, ám Makovecz legnagyobb tervének megvalósulása eddig csupán álomnak tűnt.

A csatorna információi szerint azonban ez a terv most valóban a megvalósítás mezejére lépett, egyre többen karolják fel ugyanis a Makovecz által a felső-krisztinavárosi Apor Vilmos térre megálmodott katedrális ügyét.

Nagy Ervin, volt országos főépítész például immár öt éve kizárólag ezen a terven dolgozik. A csatornának elmondta, hogyan került hozzá Makovecz álma: az építész, akivel jó barátságot ápolt, már súlyos betegen látogatta meg, és vitte magával a terveket, amelyeket aztán lerakott a főépítész asztalára. Nagy csak Makovecz távozása után nézte meg a terveket, amelyeken egy megdöbbentő épület terveit látta:

"egy fantasztikus katedrálist, ami meghaladja annak az egésznek a léptékét, ami előtte volt."

Arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telne felépíteni a katedrálist Nagy azt válaszolta: Makovecz tíz évre saccolta, ám mindez rengeteg tényezőtől függ, főleg, hogy egyelőre nincsenek konkrétumok a projekttel kapcsolatban.

Makovecz Pál, az építész fia és a Makovecz Imre Alapítvány elnöke szerint a katedrális édesapja legnagyobb álma, maga a koronaékszer, a teljes Makovecz életmű esszenciája megjelenik benne.

hirdetés
"Várjuk azt az ihletet, azt a pillanatot, amikor egyszer megszületik az az akarat és a szándék, hogy ez a templom megépüljön."

A grandiózus épület terveiben nagy szerepet kapnak az angyalszobrok, amelyből 200 darabot szánnak a katedrálisba, ezeket Melocco Miklós szobrászművész tervezi. A 100 éves alkotó szerint nagyon fontos lenne, hogy egy ilyen páratlan épület megépüljön Budapesten.

"Ha az ember olyan helyen lakik, ahol ilyen felemelő, szép épületek vannak, az ő lelke is megszépül"
- mondta.
A katedrális ügye 2011-ben, Makovecz halála után kapott nagy sajtóvisszhangot, amikor Nagy Ervin mellett többek közt Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin is amellett kampányolt, hogy megvalósulhasson a projekt. A Heti Válasz akkori információi szerint azonban sem a kormány, sem a magyar katolikus egyház nem lelkesedett az ötletért, ezért sem lett belőle semmi, amelynek okát többek közt az anyagiakban is kell keresni: még ha közpénzből meg is épülhetne a többmilliárdos építmény, a szintén nem olcsó - akár százmillió forintos - fenntartása az egyházat terhelné.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Március 16-tól részlegesen nyithatnak a budapesti gyógyfürdők

A fürdőkben folyamatosan fertőtleníteni fognak, hogy csökkentsék annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. február 22.

hirdetés

Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák a gyógyászati egységeket. Ezt azért tehették meg, mert a cég valamennyi dolgozója – így például a kasszás és a ruhatáros is – egészségügyi dolgozónak számít, írja a Telex.

"Az NNK (Nemzeti Népegészségügyi Központ) hivatalos válasza megerősítette Társaságunk álláspontját, miszerint a Társaságunk kezelésében lévő gyógyfürdők egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkeznek, s tevékenységük egészségügyi tevékenységnek minősül és valamennyi, a Társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak tekintendő” – mondta a Telexnek Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.

A hozzájuk tartozó fürdőkben folyamatosan fertőtleníteni fognak, hogy csökkentsék annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg. Várhatóan követik majd az osztrák példát, ott ugyanis már a beérkező vendégeket is tesztelik.

A tervek szerint március 16-tól nyitják majd meg a fürdőkben a gyógyászati egységeket, hogy "a rendeletben engedélyezett kezeléseket" újra igénybe lehessen venni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST

Így néz ki a jégbe-hóba fagyott Normafa – megnéztük, miért zárták le a területet

Munkatársunk képein szinte hallani lehet a téli csendet - de a fotókon is átjön, miért is nem szabad most tömegével felmenni a csodásan fehér kirándulóhelyhez.
Fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. február 11.

hirdetés

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy veszélyhelyzet miatt lezárta a Normafa környékét a XII. kerületi önkormányzat. A népszerű hegyvidéki kirándulóhelyet egybefüggő hóréteg, sok helyen pedig vastag jégpáncél borítja. Ennél is veszélyesebb azonban a fákon kialakult jégréteg, ami alatt már több ág leszakadt, életveszélyessé téve így a kirándulást a környéken.

A Szeretlek Magyarország fotósának sikerült bejutni a Normafa környéki területekre, ahol számos fotót készített az elmúlt napok mínuszainak következményeiről.

A képek nagyon hatásosan visszaadják a terület jelenleg érintetlen szépségét, a képeket látva azonban azt is megértjük, az önkormányzat miért döntött a terület lezárása mellett.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Tovább fonódik a budai fonódó villamoshálózat

A Szent Gellért tértől délre a Műegyetem és az ELTE kampuszait érintve éri majd el Budafoki úti végállomását.
MTI Fotó: SZMO - szmo.hu
2021. február 13.

hirdetés

"Gőzerővel" folytatja a kormány Budapest fejlesztését: tovább építik a budai fonódó villamoshálózatot - jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Fürjes Balázs közölte, a nagyközönségnek 2016 elején átadott budai fonódó villamoshálózat az elmúlt évtized egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési sikere;

a munkát most a Szent Gellért tértől délre, a Duna partján folytatják. Így kötöttpályás kapcsolathoz jutnak a diákok, hiszen érintett a BME kampusza és az ELTE déli tömbje is. Az Infopark is sokkal könnyebben lesz gépjármű nélkül megközelíthető a jövőben, ahogy igaz ez a Kopaszi-gát szabadidős térségére, valamint az épülő új iroda- és lakónegyedre

- tette hozzá, azzal együtt, hogy a végállomás a Budafoki útnál lesz, a vonal csatlakozik majd a Déli Körvasút új, Nádorkert megállójához is.

Az államtitkár úgy folytatta a bejegyzését, hogy Budapesten és környékén a közösségi közlekedés a kormány "szívügye", hiszen fejlesztésével közelebb lehet jutni az élhető, tiszta levegőjű, kevesebb dugóval terhelt fővároshoz, településekhez.

Jelezte, a 2020-as 85 milliárd forint után az idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére. A közösségi közlekedés működtetésére az idén 12 milliárd forint az állami támogatás, csakúgy, mint tavaly.

hirdetés

Ezen felül egyes felújításokat és fejlesztéseket is a kormány finanszíroz. Biztosítják a 3-as metró folyamatban lévő felújításának teljes, 200 milliárd forintos költségvetését. Az idén 3,2 milliárd forinttal támogatja a kormány a fővárosi buszbeszerzéseket: 2020-ban és 2021-ben 64 új, akadálymentes, légkondicionált busz megvásárlását finanszírozta Budapesten.

Felhívta a figyelmet, az idén a kormány több mint tízmilliárd forintot fordít a HÉV-vonalak teljes felújításának előkészítésére, a HÉV járműcsere-programjának megvalósítására, két új budapesti peremhíd, a Galvani és az Aquincumi híd tervezésére, az elővárosi vasút fejlesztésére.

Ezen kívül bejelentették, hogy megújul a pesti alsó rakpart is: a kormány a Margit híd és a Parlament közötti szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak még a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján.

A kormány 60 milliárd forint értékben vállalja magára további jelentős budapesti városfejlesztések finanszírozását és megvalósítását, így tehermentesítve a fővárosi költségvetést. A budai fonódó villamoshálózat továbbfejlesztésén is már ennek jegyében, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) döntése szerint dolgoznak.

A vonalszakaszra korábban már készültek tervek, de a kormány és az FKT döntése alapján ezek átdolgozása szükséges, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a villamos építésével érintett fák számát, a parti gyalogos és kerékpáros útvonal végig akadálytalan legyen

- írta Fürjes Balázs.

Fontosnak nevezte, hogy az itt élők, a területen rendszeresen közlekedők véleményét is figyelembe vegyék, ezért a BFK online kérdőíves felmérést indít.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Lehullt a lepel: ilyenek lesznek az új MOL Bubi biciklik

A téli szünet után visszatérnek a főváros utcáira a közbringarendszer kerékpárjai.
Fotó: BKK - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Gőzerővel zajlik az új MOL Bubi biciklik összeszerelése a Csepel Zrt. üzemében, és hamarosan a nagyközönség is találkozhat a modern kerékpárokkal a fővárosban. Az idén megújuló, fenntartható közbringarendszerhez 1200 kerékpárt szerelnek össze Csepelen, amelyeknek március 1-től kezdődik a tesztelése - írja honlapján a BKK.

100 kerékpár már készen van, további 400-at pedig a hetekben készítenek el Csepelen. Ezeket a bringákat márciustól tesztelik, így hamarosan találkozhatunk velük a főváros útjain.

Az 1928-ban Weiss Manfréd által alapított, ma Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. néven működő cég üzemében szerelték készre a vadonatúj MOL Bubi bicikliket.

A defekttűrő, fújt gumikkal felszerelt új bringákkal könnyebben és gyorsabban lehet haladni, az egyszerűbb használatot okoslakat biztosítja.

Új bicajhoz új applikáció jár, amelynek segítségével egyszerűbben és gyorsabban lehet majd regisztrálni és felvenni a MOL Bubi bringákat, sőt egy teljesen új weboldal is készül

- adja hírül a közlekedési társaság.

Március 17-től várhatóan megkezdődnek a vállalkozói folyamattesztelések, itt már nemcsak a bérlést, de a regisztrációt, a fizetést és az ehhez kapcsolódó folyamatokat is ellenőrzik. A sikeres Vállalkozó tesztek alapján lehet megajánlani a rendszert a BKK számára tesztelésre, és kezdődhet a Megrendelő oldali teszt (várhatóan: március 23-tól), ahol a BKK Zrt. kollégái győződnek meg a rendszer üzemképességéről. Ekkor már az ügyfélszolgálati folyamatokat is vizsgálják.

hirdetés

A próbaüzem végére már 800 kerékpár várja az üzembehelyezést, további 400 kerékpárt az élesüzem indulását követő négy héten belül állítanak üzembe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: