Rendkívüli járadékot adnak Ferencvárosban azoknak, akik a járvány miatt munkanélkülivé váltak
Több ezren vesztették már el a munkájukat a koronavírus-járvány miatt. Nemrég arról számoltunk be, hogy sokan pályát is váltanak azért, mert az eddigi munkahelyükön már nem tudnak dolgozni tovább, mert az vagy bezárt, vagy elküldték az alkalmazottak egy részét.
Erről írt a Facebook-oldalán Ferencváros polgármestere is. Baranyai Krisztina azt is bejelentette, hogy az önkormányzat rendkívüli járadékot nyújt azoknak a kilencedik kerületi lakosoknak, akik elveszítették a munkájukat.
"A veszélyhelyzet ideje alatt a ferencvárosi önkormányzat rendkívüli pandémiás járadékot nyújt azoknak a kilencedik kerületi lakosoknak, akiknek a járvány hatásai miatt megszűnt a jövedelme"
- fogalmazott posztjában Baranyi Krisztina, aki azt is hozzátette, 300 millió forintot különítettek el arra a célra, hogy segítsék átvészelni ezt az időszakot a váratlanul bajba jutott embereknek.
"Nem tudjuk még, hogy ez a 300 millió forint mennyi időre lesz elég, reméljük, hogy előbb-utóbb a Kormány is hozzátesz ehhez az összeghez valamennyit"
- írja Baranyi Krisztina.
A poszt szerint a rendkívüli járadékot április közepétől lehet igényelni, a részleteket is hamarosan közzéteszik. De az eddigi szociális támogatások is igényelhetőek a megszokott formákban.