Nyitott műhelyek a Várbazárban
A 8,99 milliárd forintos ajánlatával a Switelsky-WHB konzorcium nyerte a Várkertbazár-rekonstrukció kivitelezésére kiírt pályázatot, a szerződéseket már alá is írták. Az I. kerület további 6,4 milliárd forintot fordít a kapcsolódó fejlesztésekre.
A Várkert Bazár felújítási munkálatai februárban kezdődnek meg.
A beruházás első ütemében a várbazárhoz kapcsolódó gyalogos közlekedést fejlesztik és a behajtási rendszert korszerűsítik. A várbazár alatt mélygarázs épül, ehhez pedig új közlekedési kapcsolatokat - villamos- és buszmegállót, kikötőt - alakítanak ki.
A vár akadálymentesítése céljából lifteket létesítenek a Gránit lépcsőnél, a Korlát utcánál, a Lovas utcai parkolónál és lift viszi majd az utasokat a Várteraszhoz, valamint mozgólépcsőt építenek a Vízhordó lépcső mellett.
A projekt egyebek mellett kezeli a napi forgalmat jelenleg túlterhelő 300 turistabusz kulturált fogadásának kérdését és a kerékpárforgalom integrálását is. Tartalmazza a budavári behajtási, valamint parkolási rendszer korszerűsítését, a térfigyelőkamera-rendszer korszerűsítését, valamint előkészíti az elektromos buszokra épülő közlekedési rendszer kialakítását is.
A Várkert Bazár több elemre bontható, az építkezés során ezek külön funkciókat kapnak. A volt testőrház épületében a kortárs kreativitás házát rendezik be, állandó és időszakos kiállításokkal.
A bazársor északi részén képző- és iparművészeti műhelyek kapnak helyet a kis fülkékben (korábban itt szobrászok dolgoztak). Fiatal művészek egy időre ingyenes használatba kapnak egy műtermet, viszont hozzá kell járulniuk, hogy a turisták bejárhatnak hozzájuk munka közben.
A bazársor mögött van az Öntőház udvar, ide idézik meg az egykori legendás szórakozó- és koncerthelyet, az Ifiparkot, retróhangulatú vendéglátóhelyekkel, valamint egy kisebb színpaddal.
A lépcsőtől délre, a gloriett után tovább folytatódik majd a bazársor. A déli oldalon lesznek kis helyiségek, amelyekben kávézó, pénztár, előcsarnok kap majd helyet. Végül a volt bérházak tömbje következik, ide a tradíció háza kerül majd egy ajándékbolttal.
A déli bazársor mögött van egy meglehetősen nagy terület, itt rendbe hozzák a királyi kerteket, amelyek alatt a mínusz első szinten 1000 fős rendezvényterem lesz.
Ha tetszenek a tervek, nyomj egy lájkot! :)