KULT
A Rovatból

Mivel foglalkozik egy band manager?

Timár Dénes munkáját bárki megirigyelné, aki egy kicsit is szereti a zenét. Nézzünk bele a minden- napjaiba és hogy hogyan segít neki a Lumia telefonja!


Tudod mi a cosplay? És a street workout? Hallottál már a Tetovált Állatmentők Egyesületről? Kíváncsi vagy mit csinál egy band manager?

Cikksorozatunkban négy izgalmas embert mutatunk be rajtuk keresztül pedig olyan tevékenységeket, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét. Most a Lumia 630 okostelefonnak köszönhetően betekinthettek nem mindennapi hétköznapjaikba.

Mostani cikkünkben Timár Dénest, a népszerű The Biebers zenekar band managerét kérdeztük. Pillants be velünk a kulisszák mögé!

- Mivel foglalkozol pontosan?

- A The Biebers nevű együttes band menedzsere vagyok, ami azt jelenti, hogy a művészek óhajait, sóhajait teljesítem, tartom a kapcsolatot a támogatókkal, valamint tárgyalok velük az érdemi részletekről. Ezen felül, heti-havi megbeszéléseket szervezek, amelyeken a zenekar tagjaival kitaláljuk a marketing stratégiákat és egyeztetjük a következő hét, illetve hónap történéseit.

Fotó - Csizmadia Bendegúz 'Skatzek'_03 Fotó: Csizmadia Bendegúz 'Skatzek'

- Miből áll az időd legnagyobb része?

- Rengeteg teendő van egy zenekarral. A felfuttatásuk, illetve az ezzel kapcsolatos háttérmunka rettenetesen fontos, minden apró részletet ki kell dolgozni. Nagyon sok múlhat akár picinek tűnő dolgokon is. Szerencsére, nekem nagyon könnyű dolgom van, ugyanis szimbiózisban dolgozunk a turné menedzserünkkel, Rusz Andrással. Amiben egy kicsit is tapasztalatlanabb vagyok, ott ő azonnal a segítségemre siet. Ezúton is köszönöm neki! Emellett persze fontos, hogy az együttes tagjai is nagyon szeretnék a sikert. Úgy érzem, valami különlegeset teszünk le az asztalra.

- Hogy lehet valakiből band manager?

- Jó embereket kell ismerni! Viccet félretéve, szeretni és érteni kell a zenét. Számomra a zene a minden: művész családból származom. Ebből adódóan már gyermekkorom óta folyamatosan körbevett a zene világa, ugyanakkor igyekeztem a szokásostól eltérő stílusokat is megismerni. Emellett persze fontos, hogy ismerjük a szakmában tevékenykedő támogatókat és a meghatározó személyiségeket. Az én történetem egyszerűnek is mondható, hiszen régi barátok vagyunk a frontemberrel, Puskás Petivel, aki úgy gondolta jól jön a segítségem az együttes körüli “világi” dolgok intézésében.

Fotó - Csizmadia Bendegúz 'Skatzek'_02 Fotó: Csizmadia Bendegúz 'Skatzek'

- Melyik együttessel, zenésszel dolgozol?

- A The Biebers nevű formáció munkáját segítem, velük dolgozom. Az együttes tagjai: Puskás Peti frontember, Puskás Dani, aki az agytröszt, valamint a zenei alapokért, és a fő ötletekért felelős. A nyugati hangzásvilágért, az angol dalszövegekért, a ritmusgitárért és a vokálért Stuart Relph felelős, aki szintén alapító tagja az együttesnek. Emellett csodálatos fiatal zenészekkel dolgozunk: Füstös Bálint, aki idén az év felfedezettje lett, gitározik és Gerendás Dani, aki maga a ritmus, a dobosunk. Ekanem Bálint, aki csodálatos vokál témákkal dolgozik a zenék alá két számban is átveszi az irányítást, Miklós Milán pedig a banda legtapasztaltabb tagjaként nemcsak a The Biebers, hanem a The Carbonfools basszusgitárosa is egyben. Nagyon baráti a hangulat, egymásért dolgozunk. Ha az ember imád minden együtt töltött pillanatot, akkor nem nehéz valamiért szívünket, lelkünket kitenni!

- Mi a kihívás a munkádban?

- Legfőképpen a folyamatos trendváltozás, amelyet nem túl könnyű lekövetni, illetve számomra még az újdonság hatása, ugyanis nem régóta dolgozom a The Biebers-szel. Ameddig az ember nem automatikusan csinál mindent, addig persze tényleg sokat fog hibázni, de próbálom minimalizálni az egészet, nehogy az én hibámból ne valósuljon meg valami. Gyakorlatilag pedig nem is tekintem munkának, mert szórakoztató band menedzsernek lenni! :)

WP_20141010_22_19_23_Raw

- Miben tud segíteni neked a telefonod?

- Nagyon sokat segíti a munkámat a Lumia telefonom. Jó minőségben vesz fel hangot, és csodálatos videókat lehet vele készíteni. Lassan nem tudnám elképzelni, milyen lenne nélküle dolgozni, hiszen mindig a telefont használom a próbák során, vagy ha fotózok a koncertek alatt. De jegyzetelni is ebbe szoktam, az Office programok (Word, PowerPoint, Excel) nagyon jól működnek rajta.

Nézd meg a The Biebers legutóbbi gerilla koncertjén készült felvételeket:

Sorozatunk következő, utolsó részében a Tetovált Állatmentők Egyesületet mutatjuk majd be, míg az előző részeket ITT és ITT találjátok!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk