KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Milliókat hoztak Ryan Gosling és Harrison Ford macijai Budapesten

A minden idők legsikeresebb macis aukcióján több mint 15 millió forint gyűlt össze. A két sztár a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak gyűjtött.
Berei Dániel - szmo.hu
2016. december 01.



Csodás pillanat volt, amikor Törőcsik Marit bekísérték a Premier Kultcafé ajtaján. Az újságírók, az árverés résztvevői, gyerek és szülő, fiatal és öreg egyszerre folytotta vissza a lélegzetét, mikor a művésznő belépett.

A zártkörű aukción, amit november 30-án tartottak, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány 81 éves alapítója a színpad szélén, Kárász Róbert mellett ücsörögve, meglepő őszinteséggel és csípős humorral vezette fel az árverést.

img_7982

Törőcsik Mari és Kárász Róbert. fotók: Mervai Márk, SZM

"
Hagyd már azt a mikrofont, színész vagyok, tudok beszélni!"

- mondta Kárász Róbertnek Törőcsik Mari, de végül csak elfogadta a segítséget. "Én a front miatt annyira rosszul vagyok, hogy le is akartam a ma estét mondani. De ezt az embert, aki itt ül mellettem, én annyira tisztelem, hogy ezt nem tehettem meg. Mert az, hogy a Cseh Tomival mi elvállaltuk, hogy alapítók vagyunk, az azt jelenti, hogy nem csináltunk semmit. Jó, megpróbálunk pénzt szerezni az alapítványnak, de ez az ember itt agyon dolgozza magát" - mondta szerényen a nemzet színésze, majd az alapítvány vezetőjére, az aukció lebonyolítójára, Kárász Róbertre mutatott.

Törőcsik Mari elmondta, hogy elképesztően boldog azért, mert vannak, akik odaadják a gyerekkori emlékeiket egy ilyen nemes célra. A Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány ugyanis minden évben megkér 20 hírességet, hogy csatlakozzanak a támogatóikhoz, egy-egy saját gyerekkori maci, vagy személyes tárgy felajánlásával. Ezeket árverésen értékesítik, és

a befolyt összeget a fogyatékossággal élők, avagy megváltozott munkaképességűek számára munkahelyteremtésre fordítják.

A programhoz 2012 óta 150 ismert ember, írók, filmrendezők, színészek, sportolók, politikusok csatlakoztak. Idén a bevételből többek között a Premier Kultcafé működését támogatják, ahol 8 fogyatékossággal élő dolgozik.

img_7864img_7857
img_7852

"Az igazán nagy dolog az, hogy vannak olyan emberek, akik ezekért a macikért pénzt adnak"

- folytatta Törőcsik Mari.

"Hol vagy te, Vajna? Ott vagy... Benned szeretem azt, hogy te tudsz adni. Olyan vagy, mint a Bill Gates" - viccelődött a művésznő, arra célozva, hogy Andy Vajna és felesége, Vajna Timi is évek óta rendszeres támogatója az alapítványnak.

Idén egyébként nem 20, hanem 22 felajánlás érkezett, köztük két amerikai híresség, Ryan Gosling és Harrison Ford is odaadta gyerekkori maciját. Az elmúlt hónapokban Magyarországon forgató hollywoodi színészek mackói egyébként szintén Andy Vajna közbenjárásával kerültek az alapítványhoz.

Illusztris lista

A felajánlók között volt többek között Benedek Tibor és a férfi vízilabda válogatott, Börcsök Enikő színművésznő, Cseh Laci olimpiai ezüstérmes úszó, Sterczer Hilda, Erőss Zsolt hegymászó özvegye, Klein Dávid hegymászó, Nádas Péter író, Kozák Danuta kajakozó, a Magyar Paralimpiai Csapat, Nemes Jeles László filmrendező, Sándor Pál rendező, Szász Emese párbajtőrvívó, Till Attila műsorvezető, rendező, Vámos Miklós író és a Wellhello zenekar is. Az Újpest legendás labdarúgója, Törőcsik András is ott ült a sorok között, ő egyenesen a kórházból érkezett az estére. Az ő mackóját is elárverezték.

img_8085

Cseh Laci "Cápija"

img_8119

A hegymászás közben elhunyt Erős Zsolt kabátja, ami a táborban maradt halála előtt.

img_8009

Benedek Tibor mackója és a vízilabda-válogatott által aláírt labda

Ryan Gosling mackója 1 millió forintért, Harrison Fordé pedig rekordnak számító 4 millió forintért kelt el. A Benedek Tibor és a vízilabdaválogatott által felajánlott mackó és vízilabda 1 millióért, a Wellhello zenekarból Fluor Tomi mackója pedig 1,7 millióért cserélt gazdát.

img_7874img_8265

Az aukción több mint 15 millió forint gyűjt össze, amivel az adományozók a Premier Kultcafé működését is segítik majd. Kárász Róbert a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy borzasztóan boldog, hogy túlteljesítették a kezdeti célokat és egy kávézó helyett egy egész szórakoztató központot hoztak létre a Baross utcában, mozival, pékséggel, de még bőven vannak tervei a jövőre nézve.

"Ez a program sosem pattant volna ki a fejemből, hogyha 2012-ben nem olvasok egy számomra meghökkentő statisztikát arról, hogy

Magyarországon a megváltozott munkaképességűeknek csak a 12%-át foglalkoztatják, míg az EU-s átlag 50-60%.

Ez volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, ez ellen tenni kell valamit. Jött egy ötlet, hogy árverezzük el ismert emberek mackóit minden évben, a befolyt összegből pedig hozzunk létre a fogyatékossággal élőknek munkahelyeket. A Premier Kultcafé, ami létrejött igazából egy jelzés, hogy igenis lehet és érdemes a fogyatékossággal élőket alkalmazni" - mesélt a kezdetekről. A 2012-es tervek aztán 2015-ben érték el a céljukat, akkor több magánadományozó, a Fővárosi Önkormányzatnak és az aukcióból befolyt pénznek (összesen 130 millió forintnyi beruházásnak) köszönhetően jött létre a Premier Kultcafé.

img_8204img_8194img_8185

"Ezt a helyet felújítottuk, berendeztük, átalakítottuk, akadálymentesítettük. Jelenleg itt 8 fogyatékossággal élő dolgozik, vannak köztük Down-szindrómások, autisták, értelmi sérültek, hallássérültek és egy kerekesszékes dolgozónk is. Évről évre nagyobb felajánlásaink vannak és egyre nagyobb nevek állnak mögénk. Azoknak a maciknak van igazán keletje, amik olyan emberek gyerekkorához tartoztak, akik tényleg valós teljesítményt tettek le az asztalra" - mondta.

"

Szeretnénk kiépíteni egy franchise-hálózatot és azt, hogy minél több fogyatékossággal élő kaphasson munkát az országban. A maciaukció azonban egyre nagyobb kihívások előtt áll: el fognak fogyni az igazán híres és komoly teljesítményt elérő emberek. Kicsi ország vagyunk, kétszer pedig nem kérhetünk macit ugyanattól. Így aztán abban bízunk, hogy ez a picike magyar civil szervezet felhívhatja a világ legnagyobb hírességeinek figyelmét arra, hogy küldj macit és szolgálj egy jó ügyet. Ebben hatalmas lökést adhat Harrison Ford és Ryan Gosling macija is."

A teljes listát és a felajánlott macik képét, történetét ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk