Megnyílt a Modigliani-kiállítás, amelyre évtizedeket kellett várni
A Magyar Nemzeti Galériában nagyszabású Modigliani-kiállítás nyílt, amely átfogóan, több mint 80 alkotáson és 5 termen keresztül mutatja be az 1884-ben született mester életművének főbb korszakait, stílusfordulatait és a kortársakhoz fűződő kapcsolatát aktokon, portrékon és szobrokon keresztül.
A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gondozásában létrejött tárlatot Chagall-, Monet-, Rodin-, Kandinszkij- és Gauguin-sorozat előzte meg, de pár hétig együtt látható Picasso tárlatával is, ami nemcsak azért kuriózum, mert
Picasso állítólag az ő nevét suttogta el utoljára halálos ágyán,
hanem mert ilyen rövid idő alatt kevés városban valósul meg nemzetközi művészeknek ilyen bemutatkozása.
A tragikusan korán, 35 évesen elhunyt Modigliani ma elsősorban jellegzetes, finoman stilizált arcképeiről, érzéki aktjairól ismert.
Rajzainak, festményeinek, szobrainak központja az ember. Úgy vált az európai modernizmus egyik legfontosabb mesterévé, hogy valójában soha nem tért el a klasszikus műfajoktól és a klasszikus formálástól. Fiatalon, 1906-ban érkezett Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmartre-i, majd a montparnasse-i művészi körökbe. A kiállítás különös hangsúlyt fektet e két meghatározó helyszín szellemi, művészi közegének és főbb szereplőinek ismertetésére.
1906-ban Párizsban, a Montmartre-on bérelt lakást és az ifjú párizsi művészek bohém életét élte. Betagozódott a párizsi iskolába, azon ott élő külföldi művészek egyik fő alakjává vált, akik ismertségre a francia fővárosban akartak szert tenni, de soha nem váltak igazi franciákká - mint Pablo Picasso, Juan Gris, Julius Mordecai Pincas, Marc Chagall, Moïse Kisling vagy Chaim Soutine.
Párizsból időközönként hazalátogatott Livornóba, a szülei házába. Az 1910-es években a portréfestészet mellett a szobrászat is foglalkoztatta, Constantin Brâncuși lett a mestere. Szobrait a görög kariatidák, az óceániai és az afrikai primitív művészet hosszúkás ábrázolási technikája ihlette. Főleg női fejeket formázott, néhány szobrának plaszticitását festéssel hangsúlyozta. Kisplasztikái ma is mindenkit elbűvölnek spiritualitásuk miatt. A igazság, a tisztaság keresése jellemzi portréfestészetét is.
A háború elején kezdődött romantikus kapcsolata a nála 5 évvel idősebb Beatrice Hastingsszel, egy dél-afrikai írónővel. Beatrice anyagi támogatásának köszönhetően Modigliani élete könnyebbé vált, ugyanis festményeit, szobrait nem vásárolták. 1917-ben az Académie Colarossin rajzolgatott, amikor találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Összeköltöztek. Viharos családi életet éltek, de Modigliani Jeanne-ról készült szobrai és portréi igazi gyengédségről tanúskodnak.
1918-ban Léopold Zborowski Dél-Franciaországba költöztette az általa támogatott művészekkel együtt. A nizzai mediterrán hangulat nem nyerte el a tetszését, így továbbra is műteremben festette arcképeit. 1918 februárjában Jeanne állapotos lett. Különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek.
1919 májusában visszatért Párizsba, Jeanne második gyermekükkel várandósan délen maradt. Ettől az évtől kezdve festményei egyre jobb áron keltek el. Családjával beköltözött a rue de la Grande Chaumière-en lévő egyik lakásba, Gauguin egykori lakása fölé. Egészségi állapota rohamosan romlott, veseproblémái jelentkeztek és szörnyű fájdalmak kínozták. Tuberkulotikus agyhártyagyulladásban halt meg 1920. január 24-én hajnalban, az Hôpital de la Charitében. Halálakor Hébuterne a nyolcadik hónapban volt második gyermekükkel. Másnap levetette magát az ötödik emeletről és ezzel végzett magával és meg nem született közös gyermekükkel. Temetésén részt vett az egész Montmartre.
A nyitó szekció, Az emberiség temploma a művész 1909 és 1914 között kibontakozó szobrászati tevékenységét helyezi előtérbe. Kezdetben Modigliani ugyanis szobrásznak készült; Párizsban gyakran járt a Louvre-ba, hogy tanulmányozza többek között az ókori egyiptomi és görög szobrokat. Tuberkulózisa és pénzhiánya miatt azonban fel kellett hagynia a kő megmunkálásával, így 1914-től ismét kizárólag a festészetnek szentelte az idejét, innentől kezdve stílusa alapjaiban változott meg. Korábban a fauvizmus és a posztimpresszionizmus hatására hangsúlyos sötét kontúrokkal társította az intenzív színeket.
A kortárs alkotók - Constatin Brancusi, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz és Henri Laurens - műveivel kiemelt párhuzamok mutatják, hogy Modigliani jól ismerte a korabeli szobrászat legfrissebb vívmányait. Az emberi arc vonásaira összpontosító plasztikáit az őket ihlető egzotikus művészeti tárgyak – afrikai maszkok, ókori egyiptomi és kükladikus szobrok – kíséretében láthatjuk.
A Vissza a festészethez című egységében az I. világháború kezdetén, majd 1915-ben készült korai portrék azt az állhatatos útkeresést mutatják be, amelynek során rátalált saját stílusára.
A harmadik szekció - Az Avantgárd arcképfestő - munkásságának meghatározó hányadát kitevő arcképeken keresztül mutatja be a művész visszatérését a festészethez. Ebben a szekcióban kiemelt hangsúlyt kapnak a művésztársakról készített portrék. A különös arcképcsarnokban feltűnnek a Montparnasse olyan egyéniségei, mint a kor kiemelkedő költői, Max Jacob és Jean Cocteau, vagy a háború évei alatt Párizsban elő – ismert és kevésbé ismert – külföldi alkotók (Diego Rivera, Ossip Zadkine, Viking Eggeling). A portrék több esetben a Modiglianihoz közel álló festők – Moïse Kisling, Celso Lagar vagy Chaïm Soutine – alkotásaival kerülnek párhuzamba, kiemelve a művésztársak közötti kapcsolódási pontokat és különbségeket.
1917-től Léopold Zborowski lengyel származású műkereskedő támogatta, aki modelleket, műtermet és pénzt biztosított számára egy aktsorozat elkészítéséhez. Ez látható a kiállítás negyedik egységében; szembetűnik, hogy a régi mestereket is jól ismerő olasz művész miként értelmezte újra a hagyományos műfajt, hogyan reprezentálta a tradíció és az avantgárd közti párbeszédet.
A kiállítás utolsó szekciója, A dél vonzásában életének utolsó két évében készült műveit gyűjti össze. Modigliani - azt remélve, hogy egészségi állapota jobbra fordul - 1918-ban és 1919-ben több hónapot töltött Nizzában, ahol olyan művészekkel kötött barátságot, mint a japán Fudzsita Cuguharu vagy az orosz származású Léopold Survage. Az ekkor készült művein (leginkább a szekciót záró, ismeretlenekről készült portrékon) ismét érezhető Paul Cézanne hatása, akiért valósággal rajongott.
A tárlat a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, a Réunion des musée nationaux - Grand Palais, a villeneuve d'ascqi LaM és a helsinki Ateneum Art Museum - Finnish National Galleryvel együttműködésében jött létre, következő állomása Helsinki lesz. Jelentős műtárgyak érkeztek még a Musée national Picasso-Paris, a bécsi Albertina, az amszterdami Rijksmuseum, a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a párizsi Musée du Louvre, illetve az egyesült államokbeli Philadelphia Museum of Art és a Dallas Museum of Art gyűjteményéből is. A közgyűjteményeken kívül számos magángyűjtő is hozzájárult a létrejöttéhez, amely június 29-től október 2-ig látogatható.
Szöveg: D. N., képek: Mervai Márk
Ha te is kedveled a művészetet, oszd meg ismerőseiddel a cikket!
