BUDAPEST
A Rovatból

Már tart az adventi forgatag a Vörösmarty téren

A hagyományos ünnepi vásáron idén is rengeteg program, finom ételek-italok és kézműves különlegességek várnak benneteket.


A Vörösmarty téri karácsonyi (illetve adventi) vásár egyike azoknak a dolgoknak, amiért tényleg érdemes várni az év végét. Ilyenkor az egész tér díszbe öltözik, csodás illatok terjengenek a levegőben a puncstól a sült kolbászon át a kürtőskalácsig, és a kiállítók standjainál is szuper dolgokba lehet belefutni.

Mindez még akkor is megalapozza az ünnepi hangulatot, ha az időjárás egyébként rácáfol erre. Idén is így történt, hiszen ezúttal a szokásosnál korábban, már november 13-án megnyitotta kapuit a vásár. De hiába volt szikrázó napsütés és pulóveres idő, az egész mégis azonnal magával ragadott bennünket. És ez advent beköszöntével valószínűleg csak tovább fog fokozódni.

itt

30

31

35

Mit kínálnak a standok?

Már hagyománynak számít, hogy szakmai zsűri választja ki azokat a legmagasabb minőségű termékeket, amelyeket bemutathatnak és árusíthatnak a rendezvényen - legyen szó akár kézműves termékekről és ajándéktárgyakról, akár trendi és kifinomult gasztronómiai különlegességekről.

Idén sincs ez másképp, és a választék elképesztően széles. Nagy sláger a nemezelés, az ezzel a technikával készült díszekkel, ruhákkal és egyéb dolgokkal több standnál is találkozhattok. A teljes palettát viszont felsorolni is szinte lehetetlen lenne.

_NSZ8678

_NSZ8697

_NSZ8710

Csak néhány példa, amit mind megkaphattok: ékszerek, fajátékok, kézi készítésű hangszerek, könyvek, bögrék, zenedobozok, színes kerámiák, levendula, illatgyertyák. Ebben a felhozatalban könnyedén találhattok karácsonyi ajándékot is szeretteiteknek vagy ismerőseiteknek, de ha nem akartok vásárolni, akár csak nézelődésképpen is érdemes körbesétálni - önmagában ez is élmény.

A hat héten át tartó kézműves vásárra a hagyományokhoz híven 12 karitatív szervezetet is meghívtak a szervezők. Hetente két segélyszervezet mutatkozik majd be és gyűjthet adományokat. A felkért intézmények között van többek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Vöröskereszt is.

_NSZ8718

_NSZ8726

_NSZ8721

Programok kicsiknek és nagyoknak

A gyerekeket hétvégenként 11-16 óra között bábszínházzal és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak, illetve a térre látogató családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.

December 4-ig péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is a kisebbeké a főszerep, akik a gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban.

_NSZ8739

_NSZ8754

32

Újdonság az ASAPA alkotócsoport által felállított „Malacok húzta szánkókaraván” játszótér, ami egy szánkótalpas mozdonyból és három kapcsolódó kocsiból áll. A vagonokban a vezetőfülkén túl rengeteg más dolog is van: ökotelefon, golyógurító pálya, 3 dimenzióban mozgatható központi periszkóp, interaktív öko tv, kincskereső játék, etethető „muki” szobrok, beépített hangkeltő eszközök, továbbá különféle nyitható ajtócskák, reteszek, zárak, azaz minden, amit a gyerekkezek kedvelnek.

A vásárban számos egyéb programmal is megidézik advent szellemét: ünnepélyes szertartás keretében gyújtanak gyertyát az óriás koszorún vasárnap délutánonként 16 órától, angyali kórus kíséretével. A nyitott műhelyben pedig egy a helyszínre kitelepített hagyományos kovácsműhelyben a mesterség titkaiba avatják be a látogatókat.

34

36

_NSZ8713

Természetesen a könnyű- és népzenei koncertek sem maradnak el. Ezekre hétköznaponként délután 5 órától, hétvégén pedig 4-től kerül sor (december 7-től mindennap, addig pedig péntektől vasárnapig). Részletes bontást ITT találtok a fellépőkről a teljes időtartamra.

A következő hétvége színpadi programjai

November 20. péntek

17:00 Kardos-Magyar Duo

18:00 Fourtunes

19:00 Dynamite Dudes

20:00 Szeder-Szabó Krisztina

November 21. szombat

11:00 Mono Manó zenekar - "Száll a dal" interaktív zenés gyerekműsor

12:30 Takáts Eszter gyerekkoncert

15:00 Portéka Színpad

16:00 Old Suba & Fender

17:00 Havay Viki és a Fakutya

18:00 Hangácsi Márton

19:00 Hajdú Klára & Oláh Krisztián duo

20:00 Butterfly Effect

November 22. vasárnap

11:00 MASZK Bábszínház

12:30 Madárdal zenekar gyerekkoncert

15:00 Bóbita zenekar

16:00 Hebenstreit Duo feat. David Schwartz

17:00 Innergarden

18:00 PillanatmŰhely

19:00 SoulFool Band

És mit lehet enni-inni?

A gasztronómia hódolóinak egy 1200 négyzetméteres teraszon kínálják ételválasztékukat a melegkonyhák. A hagyományos ételeken túl olyan különlegességeket is megkóstolhattok, mint az aszalt szilvás gulyásleves, a csicsókatócsni, a tépett malacburger, a HUN-DOG, a bárányszendvics sültpaprika-krémmel, a kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal és a lúdmáj kolbász.

_NSZ8743

Az árusok között van Katlan Tóni Konyhája, akik természetesen híres kakastöke pörköltjüket is elhozták, valamint mások mellett a Kővári Grill, a Vitéz kürtős, a Pannon Gaszt és a Lalibela Grillház. Persze italokból is kapható minden ilyenkor kötelező lélekmelegítő, a forralt bortól a puncson és a teán át a pálinkáig.

Idén a kürtöskalács, a lepény, a sült gesztenye mellett egyéb ínycsiklandó újdonságokkal is bővült a kínálat. Akkor sem fogtok csalódni, ha a kézműves édességeket kedvelitek, hiszen a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézescsók is kapható a forgatagban.

A kézműves vásár december 29-ig, a vendéglátóhelyek pedig január 6-ig tartanak nyitva.

A vásár Facebook oldalát érdemes követni, decemberben nyereményekért játszhatsz!

Ha kilátogatnál, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: