Luxus wellness a New York Palotában, amely akár neked is elérhető
Sokak számára a New YorK Palota a benne található New York Kávéház miatt lehet ismerős, pedig ennél sokkal több felfedeznivalót rejt.
Az épület 2006 óta luxusszálló, és 2020 óta a bangkoki eredetű Anantara brandhez tartozik, és Anantara New York Palace Budapest Hotel néven üzemel. A tulajdonváltás egy óriási felújítással is együtt járt, és a hotel belső terei is megújultak, megszépültek, és az elérhető szolgáltatások is bővültek.
A Spának igazán egyedi hangulata van. Természetes színek és anyagok uralkodnak. A göcsörtös fal egy barlang hangulatát idézi, de mégis elég világos és tágas érzete van.
A medence fantasztikus! Pont megfelelő hőmérsékletű ahhoz, hogy úszni és kicsit üldögélni is lehessen benne. Ráadásul hétköznapokon nem is túl forgalmas. Konkrétan egy órán keresztül áztattam benne magam, teljesen egyedül.
A szauna, valamint a gőzfürdő pedig elég tágas ahhoz, hogy akkor is kényelmesen elférjünk benne, ha éppen nem egyedül használjuk.
Ha teljes nyugalomra vágyunk, kerülnénk a zajt, érdemes délután 3 után érkezni - kisgyerekekkel ugyanis csak 3-ig látogatható a spa. Kellemes, relaxáló zene szól, és a fények is sejtelmesek. Tényleg minden adott a teljes kikapcsoláshoz.
A napi belépővel használhatjuk az edzőtermet is, de ha valamilyen masszázsra nevezünk be, akkor belépőt sem kell fizetnünk. Szóval érdemes a többféle szolgáltatást kombinálni.
Természetesen van thai és svéd masszázs, de többféle arc- és testkezelés közül is választhatunk. Elérhető például egy hévízi agyagos pakolás, vagy leradíroztathatjuk a bőrünket egyenesen a New York Kávéházból érkező kávézaccal.
De akár olyan kombinált, minden porcikánkra kiterjedő, teljes testes kezelést is választhatunk, ami 2 órán keresztül tart.
Ha elegetek van a túlzsúfolt fürdőkből, egy kis felfrissülésre és kikapcsolódásra vágytok, és szeretnétek, ha mindez könnyen megközelíthető lenne: az Anantara Spa-részlege jó választás lehet. Előzetes bejelentkezésre pedig csupán csak akkor van szükség, ha valamilyen kezelést is igénybe vennétek.
Napi belépő:
Érvényes a Spába és az edzőterembe is.
A törölköző, a fürdőköntös és a papucs használata, valamint ingyenes frissítők is benne vannak az árban.
Hétfőtől csütörtökig: 10.000 Ft
Péntektől vasárnapig: 12.000 Ft
(Gyermekeknek 5.000 Ft és 6.000 Ft)
További információk: [email protected] email címen vagy a +3618861659-es telefonszámon
Cím:
Erzsébet körút 9 - 11.
Nyitvatartási idő:
(hétfőtől vasárnapig): 9 és 21 óra között
14 év alatti gyermekek 11 és 15 óra között tartózkodhatnak a Spában.
Szöveg: Vass Adrienn, Fotó: Nagy Bogi
Bejártuk a budapesti Madame Tussauds-t: Palvin Barbara, Zámbó Jimmy és Hosszú Katinka is kapott viaszfigurát
Tavaly év végén jelentették be, hogy Budapestre érkezik a világ egyik legnagyobb turistalátványosságának számító Madame Tussauds panoptikum. A magyar főváros olyan helyszínek mellé zárkózott fel ezzel, mint London, Amszterdam, Berlin, Las Vegas, Tokió vagy Sydney – összesen már a 24. a sorban, azonban az első, amely franchise-rendszerben működik.
Ez lehetőséget adott arra, hogy sokkal inkább testre szabják a kiállítást: természetesen vannak kötelező körök, amelyek valószínűleg sehonnan nem hiányozhatnak, ugyanakkor számos egyedi elem is, amivel csak itt lehet találkozni.
A magyar főváros nemcsak helyszíne, hanem inspirálója is a tárlatnak, a belső terekben egy sor hazai ikonikus épület és műemlék jelenik meg. A látogatók például átsétálhatnak a Budai Váralagúton, sztárokkal „randevúzhatnak” a Duna-korzón, helikopteres filmforgatás szereplői lehetnek a Halászbástyán és elmerülhetnek a gyógyfürdők világában is.
Közvetlenül mellette Hszi Csin Ping kapott helyet, ami valószínűleg nem annyira az országát egyre diktatorikusabb eszközökkel vezető politikus hazai népszerűségének köszönhető, sokkal inkább az idelátogató kínai turisták igényeit akarták kiszolgálni. Ferenc pápával és a tavaly elhunyt II. Erzsébettel viszont a magyar látogatók is biztosan előszeretettel szelfiznek majd.
Borítékolható, hogy hosszú sorok fognak kialakulni Zámbó Jimmy előtt is, akit a Király című sorozat újra beemelt a popkulturális köztudatba, és alighanem Palvin Barbara viaszszobra is temérdek Instagram-szelfiről köszön majd vissza innentől.
Összesen 17 magyar vonatkozású hírességgel lehet találkozni a tárlaton, az ő figuráik kizárólag a budapesti produkció igényére készültek a Madame Tussauds London melletti műhelyében. A tervezési szakaszban állítólag nagyívű felmérésben kérdezték meg a leendő közönséget, hogy kikre kíváncsiak a leginkább. A kutatás eredményei alapján történelmi személyiségek, sztárok, sportolók, kulturális ikonok és egy világhírű magyar tudós is helyet kapott a listán.
Hosszú Katinka egyébként személyesen is ott volt a sajtó számára szervezett bejáráson (ahogy Puskás Ferenc családja és ifj. Papp László is), így remek „pózolj magaddal” jellegű fotókat lehetett róla készíteni. A várandósságát néhány hónapja bejelentő úszónő most látta először a róla mintázott figurát, de a felkérésről már régóta tudott: az előkészletek során több órán keresztül vették le a méreteit, hogy viaszmása a lehető legélethűbb legyen.
A végeredménnyel maximálisan elégedett, még ha – mint azt viccesen hozzátette – jelenlegi formája nem is egyezik meg teljesen azzal, ahogy a bábu kinéz. Külön örült annak, hogy bár a figura fürdőruhában, LED-falra vetített medencével a háttérben látható, mégis kifejezetten nőies lett.
A kiállítás kifejezetten sokáig lefoglal, még úgy is bő fél óra volt végigsétálni rajta, hogy sehol nem időztünk sokáig. Aki pedig fotózkodni is szeretne (ez feltehetőleg a nagy többségre igaz), illetve elolvasná a táblákon szereplő életrajzokat, akár másfél-két órát is simán eltölthet vele.
A belépőket érdemes elővételben, online megvenni, úgy valamivel olcsóbbak, de még ezzel együtt sem az átlagos magyar pénztárcára vannak szabva:
16-19 év közötti fiatalok 4 főtől „bandázós” csoportos jegyet válthatnak 9 ezerért, a felnőtt csoportos belépő (minimum 12 főtől) 11 ezer, a gyerek 8490 forint. Nyugdíjasok 6490, fogyatékkal élők pedig 4990 forintért léphetnek be a kiállításra. A helyszín a Palazzo Dorottya, a Deák tértől és a Duna-parttól egyaránt pár percre. A Madame Tussauds Budapest mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva.
Élő videónk a helyszínről:
További fotók:
Lenyűgöző látványterven, hogy néz majd ki a BudaPart a Kopaszi gátnál, ha teljesen elkészül
Megújul a Budafoki út és környéke, a 2022-ben a világ legjobb városnegyed fejlesztésének választott BudaPart következő ütemében. A fejlesztő Property Market projektjéhez kapcsolódóan számos olyan közmű és közlekedési infrastruktúra-fejlesztés valósul meg több lépcsőben, amivel a főváros XI. kerületének közterületei rendezettebbé és korszerűbbé válnak.
A 2023. május 15-én kezdődő és várhatóan 2023. augusztus 17-én befejeződő átépítési munkálatok során a Budapest Közút Zrt.-vel egyeztetett, ütemezett és időszakos, nem teljes keresztmetszetű forgalomterelésekre, sávlezárásokra, sebességkorlátozásokra és a gyalogosforgalom megváltozására számíthatnak a közlekedők a Budafoki út, Dombóvári út és Hauszmann Alajos utca közötti szakaszán.
A közúti közlekedés folyamatos lesz, de a munkálatok természetesen megnövekedett közlekedési időt eredményeznek majd, mely kapcsán a beruházó a közlekedők türelmét kéri annak érdekében, hogy a munkálatok végeztével egy korszerű, és sokáig használható infrastruktúrát adhasson át.
A BudaPart óvodával, éttermekkel és kereskedelmi egységekkel, nyár közepétől pedig négycsillagos hotellel várja a látogatókat, miközben tovább nő a zöld- és parki felület is. Jelenleg a Budafoki út és környéke kerül átépítésre, biztonságos csomópontok kerülnek kialakításra annak érdekében, hogy az itt dolgozók és a lakók, illetve a látogatók is könnyebben tudják megközelíteni az új városnegyedet és vízpartot. A megújuló szakaszon biztonságos kerékpár- és buszsávokat is létrehoznak, valamint elkezdődik a Budafoki út zöldítése is: a projekt végére több, mint 50 fával bővül a környék.
Bővebb információk ITT
Hatalmas változás a budapesti közlekedésben – öt és fél év után búcsúzunk a metrópótlástól
Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.
– közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.
Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak.
A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
A dugómentes Lánchíd óriási lehetőség a belváros zöldítésében is - írja a Főpolgármesteri Hivatal. A híd jelenlegi forgalmi rendje nemcsak a környék forgalomcsillapításában áttörés, de az tud lenni mindkét, a pesti és a budai oldal környező tereinek élhetősége szempontjából is.
A csatlakozó terek és utcák terveit a Korzó Tervezési Stúdió vezető tervezőjével közösen mutatták be és az Én Budapestem oldalon meg is nézhetőek.
Ismertetésük szerint hatalmas, besétálható terek lehetnének a Lánchíd mindkét oldalán, még több fa, bicikliutak, párásító épülhetne ki, ha megmarad a híd jelenlegi forgalmi rendje.
Azt ígérik, hogy a Lánchíd határidőre elkészül. A Városháza munkatársai pedig továbbra is az új forgalmi renddel számolnak, ezért a kapcsolódó fejlesztésekben gondolkodnak. Elsősorban a gyalogos közlekedést támogatják, ami lehetőséget teremt jelentős zöldítésre is.
Ezeknak azonban az a feltétele, hogy
• a Lánchíd mostani forgalmi rendje megmaradjon, amire a Budapesti Lakógyűlés keretében lehet szavazni;
• legyen szándék a város megújítására, zöldítésére (ez a szándék megvan a fővárosban és megvan a kerületekben is);
• a projekt megkapja az EU-s támogatást.
A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a Budapesti Lakógyűlésen lehet szavazni.