HÍREK
A Rovatból

Láng Zsolt nem érti, miért nem engedélyezi a főváros az éppen felújítás alatt álló Lánchíd fényfestését

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán reagált erre, bár sok mindent nem tudott hozzáfűzni.

Link másolása

Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a legtöbb Szent István-napi ünneplés, ezért természetes vágya mindenkinek, hogy Magyarország születésnapját idén méltó módon megünnepeljük - jelentette ki Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Magyar Nemzetnek azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, hogy Budapest vezetése úgy döntött, nem engedélyezi a Lánchíd fényfestését.

A kormány tervei szerint biztonsággal megtarthatók az augusztus 20-i ünnepségek, és Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megszervezni, ami a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható a Petőfi hídtól a Margit hídig. A főváros hídjai is díszkivilágítást, fényfestést kapnak, de információk szerint a Lánchíd fényfestését a főváros nem engedélyezte - idézte a Magyar Nemzet a Ripostot.

Láng Zsolt ezzel kapcsolatban kijelentette: "Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel". Úgy fogalmazott: "már megszokhattuk a baloldaltól, hogy mostohán bánnak a nemzeti ünnepeinkkel". "Gondoljunk csak az idei március 15-re, amikor a legtöbb budapesti utcáról hiányoztak a nemzeti zászlók" - hangoztatta.

Azt is mondta, hogy "ha a főpolgármester úr nem szerencsétlenkedéssel töltött volna másfél évet", akkor a Lánchíd felújítása nemcsak olcsóbb lett volna, hanem már rég készen is lehetne, és akkor nem lenne semmi akadálya az augusztus 20-i tűzijátéknak sem.

A Magyar Nemzet írásos kérdéssel fordult a fővároshoz a témában, ám Karácsony Gergelyéktől nem kapott választ. A Facebook-oldalán viszont reagált a főpolgármester egy fotóval, amin a Lánchíd felújítási munkálatai láthatóak.

"A propagandamédia mai kérdése. Szerintetek? ? 'Információink szerint a kormány látványos ünnepet szervez augusztus 20-ára, ám Karácsony Gergely nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat, illetve nem adtak engedélyt a híd közelébe tervezett fényhajóra sem. Miért döntöttek így?'"

A Lánchíd felújítása június közepén kezdődött, várhatóan másfél évig tartanak majd a munkálatok. Addig a gyalogos és a közúti forgalom sem használhatja a hidat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: