Publicus: a Békemenet volt a legfontosabb utcai megmozdulás, Krasznahorkai Nobel-díja az év sikere, az MNB-ügy a legnagyobb kudarc
Miközben a „poloska”, a „repülőrajt” és a „luxizás” lettek az év politikai jelszavai, a magyarok a legnagyobb sikert Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjában, a legnagyobb botrányt a Szőlő utcai ügyben, a legsúlyosabb kudarcot pedig az MNB-alapítványok körüli nyomozás eredménytelenségében látják.
– derül ki a Publicus Intézet Népszava számára december közepén készített reprezentatív kutatásából. Második helyen az anyák személyijövedelemadó-mentességének kiterjesztése végzett 24 százalékkal, harmadikként pedig a 3 százalékos fix kamatozású Otthon Start Programot jelölte meg minden tizedik válaszadó. Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök találkozója 9 százalékkal a negyedik helyre futott be. A Fidesz szavazóinak ugyanakkor csak 15 százaléka voksolt a Nobel-díjra, ők 37 százalékkal az anyák adókedvezményét tették az első helyre.
A politikai események rangsorában Gyurcsány Ferenc visszavonulása 8, a Tisza Párt egyéni jelöltjeinek bemutatása pedig 7 százalékot kapott. A kérdés erősen megosztja a szavazótáborokat: a Fidesz szavazóinak háromnegyede szerint a Trump-találkozó volt a legjelentősebb történés, míg az ellenzékiek 53 százaléka Magyar Péter országjárására voksolt.
amelyben újabb letartóztatási indítványok születtek, és kiskorú sértettek is tanúvallomást tettek. Második helyen a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által eltüntetett közpénzek ügye áll, amelyben hűtlen kezelés gyanújával indult rendőrségi nyomozás. A Tisza Párt által kezelt adatok kiszivárgása 14 százalékkal a harmadik. A Fidesz szavazói szerint a Tisza-szimpatizánsok adatainak kikerülése volt a legnagyobb botrány (43 százalék), míg az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok is a javítóintézetben történteket sorolták az élre.
Ezt követte 16 százalékkal az EU-s pénzekkel kapcsolatos megegyezés elmaradása, valamint 15 százalékkal az infláció emelkedése és a gazdasági növekedés elmaradása. A magyar labdarúgó-válogatott kiesése a világbajnoki selejtezőből 8 százalékot kapott, bár a kormánypárti szavazók körében ez az arány 17 százalék volt.
A kormánypárti szavazók háromnegyede a Békemenetet, az ellenzékiek pedig a Pride-ot és a Nemzeti Menetet tartották a legfontosabbnak.
Az év be nem tartott ígérete a kutatásban résztvevők 45 százaléka szerint a béke, vagyis az orosz-ukrán háború lezárásának elmaradása lett. Második helyen a „repülőrajt”, a gazdasági fellendülés elmaradása végzett 36 százalékkal. További 5 százalékot kapott a 14. havi nyugdíj, 4 százalékot pedig a korlátlan mentesség az amerikai gazdasági szankciók alól.
Orbán Viktor március 15-i beszédében hangzott el a mondat: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák.” Második lett a „repülőrajt” (14 százalék), harmadik pedig a „luxizás”, ami Lázár János nevéhez fűződik, aki egy fórumon azt mondta: „Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál.” A listán szerepel még a „macskadó”, a „szuverenitásvédelem”, valamint a „Gondolom nem gyalog” kifejezés is, ami Mészáros Lőrinc válasza volt arra a kérdésre, hogyan érkezett a Bajnokok Ligája döntőjére.
A legnagyobb kulturális botrány címén holtverseny alakult ki 21-21 százalékkal Demeter Szilárd ügyei és a fesztiválokon hallható „mocskos fideszezés" között. Utóbbi a Fidesz-szavazók 56 százalékát háborította fel leginkább. A politizáló zenészek fellépéseinek lemondása 19 százalékot kapott, emellett 7-7 százalékot ért Takaró Mihály Széchenyi-díja, Döbrentei Kornél Kossuth-díja, valamint az ír Kneecap együttes kitiltása az országból.
Az év sportsikerének címéért szoros küzdelemben a Győr női kézilabdacsapatának Bajnokok Ligája-győzelme végzett az élen 26 százalékkal, megelőzve Kós Hubert úszó világbajnoki arany- és bronzérmét, amire 25 százalék szavazott. A további helyeken a Márton-ikrek taekwondó-világbajnoki címe, valamint az FTC férfi vízilabda- és labdarúgócsapatának nemzetközi szereplése szerepel.