SZEMPONT
A Rovatból

„Kockázatos, de kísérletezni kell” – újranyitó éttermek karantén után

Hogyan vészelték át a járványhelyzet legkeményebb időszakát? Találtak-e megoldást a túlélésre? Mire számítanak a következő időszakban?


Amikor március közepén hetekre bezárkóztunk, és a korlátozások is egyre szigorodtak, az éttermek nehéz időszak elé néztek. Vendégeket nem fogadhattak, csak ha elvitelre kértek ételt, legfeljebb házhozszállítást felkínálva volt értelme 15.00 óra után is nyitva tartaniuk. Ha egyáltalán látták értelmét annak, hogy nyitva tartsanak. Bár a válsághelyzet egyszerre érte a teljes szektort arculcsapásként, nem egyforma megoldásokat találhatták rá a fővárosi vagy vidéki éttermek.

Padron

A budapesti Palotanegyedben található Padront már több gasztronómiai listán is a város legjobb tapasbárjaként jelölték meg, évek óta már csak asztalfoglalással van esély bejutni hozzájuk. A családi vállalkozásként indult Padronnak úgy sikerült szert tennie ilyen népszerűségre, hogy eredetileg nem is a vendéglátás volt a szakterületük. Az étteremben csak Madreként ismert Gabi légiutaskísérő volt a Malévnál bő 25 évig, így a család sokat utazott, ösztönösen kutatták a helyi ízeket. A Malév csődje után a család összeült, és arra jutottak, hogy régi álmukat valóra váltva egy éttermet nyitnak. Mivel Spanyolország volt a kedvenc úti céljuk és imádták a spanyol gasztronómiát, nem volt kérdés, hogy milyen profilú is legyen a saját vállalkozás. Hét évvel ezelőtt így született meg a Padron.

Első körben bezártak és felújítottak

A tapasbárok sajátossága, hogy egymással szoros közelségben ülnek az emberek – ez nem volt éppen kompatibilis az egyre súlyosbodó járványhelyzettel. Bezártak, mint ahogy sokan mások is, még a korlátozások kihirdetése előtt. „Az ezt követő heteket egyrészt az étterem felújításával, másrészt új receptek kidolgozásával töltöttük” – meséli Beck Márton, a Padron üzletvezetője. –

„Megfigyeltük a kiszállítós piacot, és arra jutottunk, hogy mivel óriási a zaj, nagyon sokan akarnak eladni egy szűk célcsoportnak, csak újszerű, magas minőséget biztosító koncepcióval érdemes belevágni.”

Házhosszállítás kicsit másképp

Semmiképp sem szerették volna, ha a házhozszállítás rontana a már megszokott magas minőségen, pedig ez a melegen kiszállított készételek esetében gyakran előfordul. Így hiába vannak az emberek kiéhezve kedvenc ízeikre, ha házhoz rendelik őket, esetleg nem pont azt kapják, amit reméltek. „A megoldást abban látjuk, hogy nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, 95 százalékban kész, napokon át minőségromlás nélkül tárolható, és a Padron ízvilágát képviselő ételeket kell készíteni. Hosszas kísérletezés után sikerült összerakunk 25 olyan autentikus spanyol ételt, amik megfelelnek ezeknek a követelményeknek, és 10 perc alatt, egy lábas, serpenyő használatával, vagy sütőben elkészíthetők” – összegzi Marci a saját megoldásuk lényegét. A siker érdekében még egy vákuumozó gépbe is beruháztak.

A házhozszállítást még csak néhány napja indították el, így még gyűjtik a tapasztalatokat, de nem zárják ki, hogy hosszabb távon is megmarad ez a koncepció. „Nagy lehetőséget látok benne, hiszen nemcsak a hétköznapokban lehet izgalmas, hanem akár akkor is, ha valaki vendégséget tart, ’házi koszttal’ szeretné meglepni a többieket, de nincs kedve órákon át főzni. Ráadásul annak köszönhetően, hogy a szállítástól minimum 4 napig változatlan marad a minősége az ételeknek, akár egy balatoni hétvégére is el lehet vinni. Valószínűbb azért, hogy ha újra megnyit az étterem, akkor elsősorban az ottani kiszolgálásra fókuszálunk, és a kiszállítási alkalmakat heti 1-2 napban rögzítjük.”

Most a nyitást várják már nagyon, június 2-ára tervezik. Ahogy Marci mondja, nekik már nagyon hiányoznak a vendégek, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy ők is a vendégeknek.

Új irányok, kockázatvállalás, türelem

Ami a jövőt illeti, sok jóra nem számítanak. Tisztában vannak vele, hogy még az ilyen erős törzsvendégkörrel rendelkező éttermeknek is, mint amilyen a Padron, alacsonyabb vendégszámra kell számítaniuk az újranyitás után. Marci úgy véli:

„Sokat kell kísérletezni, új irányokba nyitni, ami kockázatos, de remélhetőleg megéri.

És reméljük, hogy a járványhelyzet hamar megoldódik, és az újranyitás után nem kell sokáig maszkot és kesztyűt hordani a személyzetnek, mert ez eléggé rontja az éttermi élményt.”

Paletta Bisztró

A Paletta Bisztró tulajdonosa, Bezerics Dániel vidéken kezdte el gyűjteni a vendéglátós tapasztalatokat: 2013-ban Balatonbogláron nyitott éttermet. Már akkor arra fókuszáltak, hogy a helyi alapanyagokra építsenek, rengeteg helyi termelővel tartják most is a kapcsolatot. A közkedvelt hamburgert, bagelt, hot-dogot vagy nápolyi pizzát a saját élményanyagaikkal ötvözik, így született meg például a harcsahurkás hot-dog, vagy lett az egyik zászlóshajójuk a rántott nemesbüki korosajt. 2017 decembere óta a fővárosban is van egy egységük, a IX. kerületi Tompa utcában.

Előre látták, hogy fel kell készülni a legrosszabbra

A boglári étterem a szezonban tart nyitva, így a márciusban berobbanó járvány miatt tavasszal még nem kellett intézkedéseket tenni. Annál inkább szükség volt az újratervezésre a budapesti Palettában. „Március elején ültünk össze a kollégákkal és beszélgettünk arról, hogy mi is várható” – vázolja Dani, hogyan is láttak neki a válságkezelésnek.

„Globális gazdasági krízisre számítottunk, bizonytalan helyzetre. Abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán az éttermek nyitva lehetnek-e a korlátozások mellett.

Jöttek a hírek Olaszországból, más országokból, és azt láttuk, hogy ez egy súlyos egészségügyi vészhelyzet, ami a mi életünkben is nagy változást jelenthet.”

Étteremből pékség - is

Első körben úgy számoltak, hogy csak az alapellátók üzemelhetnek majd, mint például a pékségek. Mivel eddig is sütöttek naponta kenyeret, sőt, a vendégek sokszor még haza is vittek a kovászos kenyerükből, logikus döntésnek tűnt pop-up pékséggé alakulniuk.

„A napi menüket is tovább készítettük. Próbáltuk beleélni magunkat a vendégeink helyzetébe, hogy ha otthon kellett maradnia egy négyfős családnak, és ugyanúgy dolgozniuk és tanulniuk kell, akkor hogyan tudunk nekik segíteni. Jó ízű, jó ár-érték arányú ebédmenüt kínáltunk családi csomagban, ami nagyon hamar népszerű lett. Ezzel a menüvel és a kenyérsütéssel sikerült egyelőre túlélnünk a járványhelyzetet” – meséli Dani.

Változás jön, de a Balatonnak ez jót is jelenthet

Készültek emellett tematikus napokkal is: szombatonként kovászos pizzát sütnek, amit rendelésre házhoz is visznek, a pénteki nap pedig a balatoni halaké lett, ilyenkor mindenféle halas fogást kínálnak elvitelre vagy szállítják házhoz a választott ételeket.

„A mi alapgondolatunk az volt, hogy az 1 km-es körzeten belül élők igényeit próbáljuk meg kielégíteni. Ez be is igazolódott, mert a vendégkörünk jelentős része úgy kérte a rendelését, hogy elsétált érte, és csak nagyon kis része igényelte a házhozszállítást.

Azért készültünk erre az eshetőségre is: a kijárási korlátozások bevezetése után kb. 2-3 héttel tudtunk felállni az egész várost lefedő kiszállítási rendszerrel.”

Dani úgy véli, hogy egészen biztos változni fog a vendéglátás. Kevesebb lesz a szolgáltató, kevesebb a munkahely, ami némileg meg is tisztítja a piacot és erősebbé teszi az éttermek és a közösségek közti kapcsolatot. „Egy olyan időszak jön, amikor felértékelődnek a helyi viszonyok. A Balatonnál most jöhet el az az idő, amikor valóban mind a négy évszakban igyekszünk majd kihasználni az ott kínálkozó lehetőségeket. Rá fogunk döbbenni arra, hogy ott is minden nap meg lehet találni a szépet, az értékeket” – mondja bizakodva a Balatonhoz szorosan kötődő vendéglátós. Hozzáteszi, hogy az egyáltalán nem baj, ha a higiéniára jobban kihegyeződött minden receptorunk. Azt gondolja, hogy ez az állapot mindaddig így is marad, amíg nem lesz a koronavírus ellen hatásos vakcina.

A járványhelyzet tapasztalatait így összegzi: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy empátiával sikerült meglátni olyan pontokat, amikkel meg tudott maradni a kollégák munkahelye, és a közösségünk mindennapjaihoz hozzá tudtunk járulni.”

Kispiac - Hódmezővásárhely

A vidéki éttermek helyzete talán még egy fokkal rosszabb volt, mint a budapestieké, hiszen ők sokkal kevésbé számíthattak arra, hogy kiszállítással, alternatív megoldásokkal tudnak majd kísérletezni, és valamennyi nyereséget realizálni a kényszerű bezárás alatt. Egy olyan kisvárosban, mint Hódmezővásárhely, eleve lefedett volt a piac a kiszállítások terén, a város egyik legnépszerűbb étterme ezért nem is gondolhatott arra, hogy a szűk piacra be tudna törni, csak a bukás összegét növelték volna, és inkább úgy döntöttek, bezárnak március 18-án.

Bánfi István, az étterem vezetője azt mondja, nem volt más választása, mint rögtön elküldeni az alkalmazottait, hisz egyrészt minden egyes nap veszteséget termelt volna neki, másrészt ha valamilyen csökkentett bérezésben állapodtak volna meg, annál még a munkanélküli segély is több, ráadásul munka se nagyon lett volna, úgyhogy ez volt az optimális megoldás.

Abban bízott, hogy - bár erre semmilyen prognózis nem volt - nem tart soká a karantén és a járványveszély, hamarosan újranyithatnak, és visszaveheti az embereit. Erre május végén kerül sor, úgy döntött, még a pünkösdi hétvége előtt megnyitja a Kispiacot, amely továbbra is a vidéken meglehetősen ritka, jó minőségű alapanyagokból próbál kiváló konyhát vinni, de az új helyzet vélhetően változásokra is készteti őket.

- Valószínűleg étlapot váltunk a pénteki nyitásra, és terveink szerint egy kicsit elmozdulunk street-foodos irányba, és abban is gondolkodunk hogy mégis be kellene szállni a kiszállításos versenybe, csak ehhez több előkészület kellett, mint amennyire a záráskor időnk lett volna.

A Kispiac már tavaly is zárva volt egy hosszabb ideig, mert erőteljes felújításon esett át, és a vírus éppen a felívelő időszakban, egy elég jó december-februári időszak után kapta oldalba a céget. Ráadásul a felújítás miatt tartalékaik sem voltak, ezért sem volt sok mozgásterük kísérletezni márciusban, gyorsan kellett dönteni a bezárásról. Várták nagyon a szezont, amely így felemásra fog sikerülni, talán ha beindul júniustól, akkor megússzák kisebb veszteséggel, nullszaldóval.

Továbbra is sok tematikus hétvégével, szezonális étlappal fognak jelentkezni, Bánfi most optimista, bár az elején egyfajta világvége-forgatókönyv is átfutott a gondolatain.

- Racionálisan kell tervezni, kreatívnak lenni, és folyamatosan változásban lenni úgy, hogy megőrizzük a magas minőséget. A piaci és jogszabályi környezet amúgy is erre késztet minket, kicsik vagyunk, rugalmasnak kellett mindig lenni. Valamivel olcsóbbak leszünk, reméljük, visszatérnek a régi vendégeink, és újakat is várunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kozák Tamás az árrésstopról: Nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani
Nagy Márton már arról beszél, hogy valamilyen formában „örökre” maradhat az árrésstop. De a Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a szocialista tervgazdaságot idézi, ráadásul az egész csak egy tüneti kezelés, a valódi okokkal nem foglalkozik.


A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Lehet azt mondani, hogy ez sikeres, mert megállt az infláció növekedése, ami egyébként tény, de ez csak egy tüneti kezelés, mert arról, hogy mi az infláció oka, még nem beszéltünk.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Tehát nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Ilyen jellegű adminisztratív beavatkozások az árképzésbe a tervgazdaságban voltak.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Az élelmiszerár-növekedés mindenhol magas körülöttünk, de itt a legmagasabb. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért.

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban, ahol 5 másodpercre eltűnt az áram fele
A hatóságok egyelőre értetlenül állnak a rejtélyes összeomlás előtt, de az energetikai szakember nem zárja ki azt sem, hogy kibertámadás történt, annak ellenére, hogy a spanyolok ezt tagadják. Magyarország is sebezhető.


Hétfő délben leállt az internet, sötétségbe borult a metró, kikapcsolódtak a közlekedési lámpák, működésképtelenné váltak a bankautomaták és a fizetési terminálok, megszűnt a vonat- és a légiközlekedés az Ibériai-félszigeten, Spanyolország és Portugália szinte teljes területén. Hasonló nagyságrendű összeomlásra Európában nemigen volt példa. Az áramszünet sok helyen másnapig tartott, ami azt jelenti, hogy milliók várták teljes sötétségben, hogy újrainduljon a rendszer. Ami történt, megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, szó szerint néhány másodperc alatt teljesen megváltozhat a világ körülöttünk. Elég annyi hozzá, hogy elmegy az áram.

Holoda Attila energetikai szakértőt, a korábbi energetikai helyettes államtitkárt kérdeztük arról, mi történhetett, mennyire reális a kibertámadás lehetősége, és Magyarországot is fenyegeti-e egy hasonló blackout.

– Mi okozhatta ezt a hatalmas összeomlást?

– Próbálunk mi is megfejtéseket találni. Kedd délelőtt már a Spanyol Meteorológiai Hivatal kizárta, hogy bármiféle időjárási oka lett volna az áramkimaradásnak. Ráadásul utána a portugál áramszolgáltató is cáfolta. Azt mondták, hogy ők nem is tettek ilyet közzé, és nem is észleltek semmiféle szokatlan meteorológiai, légköri jelenséget. Amire pedig elsősorban gondol az ember, hogy esetleg valamilyen kiberbiztonsági támadás vagy incidens okozhatta ezt a dolgot, ezt is cáfolták. A spanyol hálózatüzemeltető azonnal közzétette, hogy semmiféle ilyen incidens vagy bármiféle behatolás nem történt, semmilyen erre utaló jelet nem találtak. Ezzel együtt

nehéz azt feltételezni, hogy ez csak úgy magától megtörténhet.

Az emberben az is felmerül, hogy ha volt is valamilyen kiberbiztonsági behatolás, akkor nem cáfolnák-e azt, éppen azért, hogy ne gondolják, hogy sebezhető a rendszer.

– Nemcsak az a kérdés, miért volt ilyen nagy kiterjedésű az áramszünet, hanem az is, hogy miért tartott olyan sokáig?

– Nem olyan egyszerű visszakapcsolni a rendszert, nem úgy van, mint amikor valami leveri a biztosítékot, és akkor visszanyomjuk. Talán jobban szemlélteti ez a példa: ha valahol valamilyen túlterhelés van a lakásban, és lekapcsol a biztosíték, akkor kimegy az ember a villanyórához, de amikor visszakapcsolja, abban a pillanatban megint levágja, hiszen nem kapcsolták ki azokat a fogyasztókat, amelyek okozhatták a túlterhelést a rendszeren.

Nem lehet egyik pillanatról a másikra visszakapcsolni a rendszert, ez nagyon komoly kihívás, hogy milyen sorrendben kapcsolják vissza az erőműveket, illetve a fogyasztókat is.

Ilyenkor először a nagyobb fogyasztókat még nem kapcsolják be, főleg az ipari fogyasztókat, hanem szépen fokozatosan kapcsolgatják ezeket vissza. Minden országban, nemcsak a villamosenergiánál, de a földgáznál is van bizonyos protokoll, hogy amikor bármilyen ellátási zavar van, akkor kiket és hogyan kapcsolnak ki a rendszerből. Ugyanígy a visszaindításnál is ezt szokták követni. Úgy szokták csinálni, hogy a kisebb teljesítményű erőműveket, általában valamilyen fosszilis meghajtással rendelkező gázmotoros vagy olajjal működő erőműveket kezdik el visszaindítani, amelyek aztán utána képesek arra, hogy beröffentsék a nagyobb méretű, mondjuk nukleáris erőműveket.

Ezt hívják black startnak, ahogy szépen fokozatosan mennek felfelé.

Ha az ember megnézi, hogy ennek milyen CO₂- vagy karbonkibocsátási hatása van, akkor látható, hogy megduplázódik az egy kilowattórára eső karbonmennyiség. A spanyolok is úgy indították vissza a rendszert, hogy először a kisebb teljesítményű erőműveket kapcsolták be a termelői oldalon, elsősorban fosszilis energiahordozók működtetésével, hogy függetlenek tudjanak maradni a nagy nukleáris vagy éppen a naperőműves rendszerektől.

– Na de mégis, hogyan alakul ki egy ilyen kiterjedt áramszünet?

– Ahogy olvastam,

nagyjából 15 vagy 16 gigawattnyi energia tűnt el a rendszerből 5 másodpercre. Az ember értetlenül áll ezelőtt.

A 15 gigawattnyi teljesítmény a spanyol villamosenergia-fogyasztásnak több mint a fele. Ilyenkor mindenki arra gyanakszik, hogy valószínűleg a naperőművek ki- és bekapcsolása váltotta ki hirtelen ezt, hiszen a spanyol villamosenergia-termelésnek jelentős része napelem, földgáz, vízenergia és valamennyi kis szél. Elképzelhető, hogy valamilyen zavar okozta ezt, de hogy ez a zavar most valamilyen természeti jelenség volt, vagy egy szándékos behatolás, ezt azért egyelőre nem lehet egyértelműen kijelenteni. Egy biztos, komoly tanulságokkal szolgál a jövőre nézve, ami történt, valószínű, hogy nemcsak Spanyolország és Portugália, de az európai villamosenergia-rendszer többi tagállama számára is. Nyilván ez az eset nagyon komoly intézkedéssorozatot vált ki.

– Mire gondol?

– Ezeket az eseményeket most sorba veszik, megnézik, hogy mi okozhatta a haváriát. A mesterséges intelligencia bevonásával akár az is megoldható lehet a közeljövőben, hogy előre jelezzenek egy ilyen típusú összeomlást a villamosenergia-ellátásban. Nagyon komoly kutatások folynak a villamosenergia-rendszerek stabilitásának témájában. Sajnos, még csak azt sem mondanám, hogy egy ilyen összeomlás nagyon ritka lenne. Nyilván minél fejletlenebb egy rendszer, annál inkább előfordulhatnak stabilitási problémák.

– Mikor történt hasonló esemény?

– Nekem most nincsen erre vonatkozóan adatbázisom, de ha jól emlékszem, tavaly is volt a Balkánon egy komoly rendszerterhelési probléma, és ha jól emlékszem, 2023 januárjában volt egy komoly frekvencia-összehangolási probléma. Tudniillik, hogy Európában 50 Hz a váltóáram szabványos frekvenciája, és bizony volt olyan eset, hogy ettől jócskán eltért a nyugat-balkáni régió, azaz Horvátország, Szlovénia, Szerbia egy részének a termeléséből származó frekvencia eltért a szabványostól. Emiatt a biztonsági rendszerek életbe léptették a vészlekapcsolást, és szétválasztották a nyugat-balkáni részt az európaitól. Az is elképzelhető, hogy talán a spanyol rendszer hasonló probléma miatt állt le.

– Volt hasonló eset Magyarországon is?

– Igen, de nem most, inkább a '80-as években. Elsősorban amiatt volt, hogy össze voltunk kötve a KGST-országok villamosenergia-rendszereivel, és a téli időszakokban voltak olyan esetek, hogy túlterhelődtek az importot biztosító távvezetékek, és emiatt a rendszervédelem automatikusan bekapcsolt, és lezárta ezeket az importvezetékeket, ami aztán természetesen időszakos villamosenergia-hiányokhoz vezetett. Volt olyan is, hogy ki kellett kapcsolni az ipari üzemeket, amelyek adott esetben áttértek saját termelésre, mert volt nekik olajkészletük. Korábban kötelező jelleggel tartalékolniuk kellett ilyenfajta üzemanyagokat ezeknek a cégeknek, hogy ha bármi ilyen zavar történik, akkor legyen elegendő üzemanyaguk.

A mostani kormány nem olyan régen ezt a kötelező tartalékolást megszüntette, mondván, hogy úgyis van a stratégiai készlet, ha kell, akkor majd onnan ellátják őket.

De ez nem ugyanaz. Például egy csepeli erőmű esetében, ahol jó messze van a tartálypark, akkor majd kérvényeznie kell, hogy kérek egy kis fűtőolajat? A gyors reagáláshoz mindenképp szükséges lenne, hogy a korábbi rendnek megfelelően legyenek olyan tartalék üzemanyagok, amikkel visszaindítható a rendszer.

– Visszatérve a spanyol esetre. Előfordulhat az, hogy egész Európa úgy, ahogy van, dominószerűen lekapcsolódik, ahogy most a portugál, spanyol és dél-francia régióban történt? Vagy vannak olyan biztonsági falak, amik megállítanának egy ilyen folyamatot?

– Elvileg kell, hogy legyenek ilyenek. Én már azon is csodálkoztam, hogy nem azonnal zárták le például a portugál–spanyol rendszer közötti átjárást. A visszaindításkor természetesen azzal kezdték, hogy leválasztották a spanyol rendszert a portugáltól, meg valószínűleg a dél-franciától is. Vannak ilyen reteszek. Az biztos, hogy az országok közötti határmetsző kapacitásoknál lévő biztonsági elzárások erre alkalmasak lehetnek, hogy ne történjen dominószerű összeomlás minden országban. Szerintem egy ilyen kontinentális összeomlás valószínűsége inkább a nullához közelít.

De ha egy hackertámadás történne, akkor ezeket a rendszereket is ki tudnák iktatni,

és akkor azok nem fognak tudni olyan gyorsan reagálni. Látunk már elég sok ilyen filmet ezzel kapcsolatosan. Az volt a döbbenetes az egészben, hogy mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban.

– Magyarországon is nagyon sok a naperőmű, ön korábban azt mondta, lehet, hogy ezeknek a ki-be kapcsolgatása okozta az áramszünetet. Viszont akkor ilyen téren mi is sebezhetőek lehetünk adott esetben?

– Igen, nyilván a magyar rendszer sebezhetősége, meg a labilitása nőtt azzal, hogy egyre több lett a megújuló energia, emiatt az időjárásnak jobban ki van téve a rendszerünk. Persze örülünk, mert karbonkibocsátási szempontból előrelépett az ország, de

stabilitási szempontból nincsenek rugalmas, kiegyensúlyozott kapacitásaink.

7500 megawatt teljesítmény van beépítve a magyarországi megújuló rendszerbe úgy, hogy nincs meg az ennek a kiesését ellensúlyozó bármilyen típusú, akár villamosenergia-tárolórendszer, akár gázos erőmű, nincsen rugalmasság a rendszerünkben.

– A stratégiailag fontos területeknek, akár a honvédelmi, akár a pénzügyi rendszereknek, megvan-e a saját áramellátása, ami ilyenkor biztosítja azt, hogy ezek leállás nélkül, folyamatosan működjenek?

– Természetesen. Akár honvédelem vagy rendőrség, vagy katasztrófavédelem esetén megvannak azok az ellenálló, szigetüzemű energiatermelési kapacitások, többnyire valamilyen dízelfűtőolajos meghajtású generátorok, amelyek ilyenkor azonnal, automatikusan elindulnak. Ehhez emberi beavatkozás sem kell, a rendszer, amint észleli a kimaradást, azonnal elindul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Akkor már a kólát is tiltsák be – diákok arról, hogy nem vehetnek energiaitalt 18 éven aluliak
A többség értelmetlennek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy megtiltják az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliak számára. Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, megértik a döntést, mert úgy gondolják, hogy ezek az italok károsak az egészségre, főleg a fiatalok számára.


A parlament kedden megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését 18 éven aluliak számára.

Megkérdeztük a diákokat, hogyan vélekednek erről.

„Foglalkozzanak igazi problémákkal”

- fogalmazott egy fiatal.

A legtöbben azt válaszolták, hogy értelmetlennek tartják a döntést és nem értenek egyet vele.

„Nekem ez az életem...ezzel élem túl itt a mindennapjaimat, úgyhogy ez elég problémás. Amúgy meg ennyi erővel a kólát meg a kávét is betilthatnák, szóval ez egy értelmetlen törvény”

- mondta egy fiú.

Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, hogy megértik a döntést.

„Nagyon sok gyerek ebbe hal bele...meg felnőttek is...apukám is nagyon sokat ivott és abba halt bele, úgyhogy megértem”

- fogalmazott egy másik fiatal.

A Szeretlek Magyarország videóját itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: