Így éltek a híres utcalányok Budapesten
A városegyesítés korában, amikor Budapest villámgyorsan csillogó metropolisszá nőtt, a fényei mögött sokan árnyékvilágot is sejtettek, a város bűnös oldalára figyelmeztettek. A 19. század második felében többen is úgy vélték, hogy ebben az új, idegen és kiszámíthatatlan világban rengeteg veszély és csábítás leselkedik az emberekre, melyeknek megtestesítői sok esetben az utcalányok voltak. Ráadásul ennek a csábításnak ezerféle arca és formája volt. A káoszban a rendőrség próbált rendet teremteni – ha már felszámolni nem tudták a prostitúciót, legalább szabályozni szerették volna annak működését. Lássuk, mivel is próbálkoztak, és hogy mivel is kellett szembenézniük!
A rendőrség mindenről tudni akart. Első körben mindenkit számon akartak tartani, akinek bármi köze volt a testi szerelem áruba bocsájtásához. Az utcalányoknak jelentkezniük kellett a rendőrségen, ahol kötelező orvosi vizsgálaton kellett részt venniük.
Akik teljesítették a feltételeket, bárcát kaptak, amivel igazolhatták, hogy törvényes keretek között űzik ezt a foglalkozást.
A hatóságok így egyszerre a nemi betegségek terjedésének is próbálták útját állni, másrészt plusz adóbevételre is szert tettek. Az ellenőrzés az utca lányai mellett a bordélyházakra is kiterjedt, ezeket is nyilvántartásba vették, továbbá ellenőrizték a magánlakásokban működtetett találkozóhelyeket és a kávéházak szeparéit is. A szabályozás persze a valóságban nem működött ennyire hatékonyan. Sokaknak vagy eszük ágában sem volt kiváltani a hatósági igazolványt, vagy nem volt rá lehetőségük, mivel munkáltatójuk szigorú felügyelete alatt álltak. A bárca nélküli prostituáltakat titkos kéjelgőknek minősítették, tettenérés esetén kitoloncolták őket a városból.
Ha érdekelnek még ehhez hasonló történetek, hogy miként nézett ki Budapest egykor és hogyan alakult ki a mai városkép, szeretnéd tudni milyen történeteket mesélnek el egyes épületek és hol találsz rejtett kincseket, akkor az ImagineBudapest sétáit neked találták ki. Több tucat séta közül válogathatsz, a barangolások közben pedig feltárul előtted Budapest ismeretlen arca. A sétákról bővebben itt olvashatsz.
A kerítőket és a „munkaadókat” még nehezebb volt kézre keríteni. Az prostituáltaknak gyakran volt egy férfi kísérőjük, őket apacsként emlegették. Az apacsok védelmet biztosítottak a számukra, viszont ezt egyáltalán nem tették ingyen. Ráadásul sokszor éppen ők voltak azok, akik bántalmazták „védenceiket”. A kerítők még veszélyesebbek voltak. Azokat nevezték így, akik „elszerezték” a lányokat a bordélyházakba. Ráadásul ez a toborzás igen gyakran nem ajánlattételt, hanem erőszakot, kényszerítést jelentett. Sok esetben nem is helyben bocsájtották őket áruba, hanem külföldi városokban. A lánykereskedők többek között Belgrádba, Varsóba, Szentpétervárba, Moszkvába szállították áldozataikat.
Persze olyan is volt, aki a jobb megélhetés reményében lépett erre az útra, és volt, akinek sikerült is. Közéjük tartozott például Pilisy Róza, akit lánykori nevén még Schumayerként emlegettek, Krúdy viszont Pest Rózsájává emelte őt. Róza virágárusként kezdte pályafutását, ám csakhamar kiderült, hogy sokan sok pénzt hajlandóak fizetni a vele töltött időért. Ő pedig jól gazdálkodott a tehetségével, hódolói tekintélyes támogatását befektetve saját bordélyházat nyitott a Magyar utcában. Krúdyval egész életében jó kapcsolatot tartott fenn, ám nemcsak az íróval, hanem az irodalommal is barátságot ápolt.
Bordélyát időnként felolvasó szalonná alakította át, saját maga is írt regényeket.
Mágnás Elza még napjainkban is az ismertebb kurtizánok közé tartozik, őt tragikus halála tette ennyire híressé. Már életében is jól ismerték kortársai a mosogatólányból úrnővé, pontosabban egy bútorgyáros szeretőjévé avanzsált lány történetét. Emiatt az életmódváltás miatt ragadt rajta a Mágnás előnév is. Elzát házvezetőnője és szeretője gyilkolta meg, testét egy utazókosárban dobták a Dunába. A kegyetlen bűncselekmény óriási szenzációt váltott ki, még ma is mesélik a hátborzongató történetet, nemrégiben film is készült róla.
Bár Mágnás Elza tragédiája megrázó volt, életében rengetegen irigyelték őt, sokan szerettek volna hasonló szerencsére szert tenni. A rossz hírű kávéházakban és orfeumokban tanyázó utcalányokat jól ismerték az éjszaka lovagjai, mi Tábori Kornél újságíró tudósításának köszönhetően leshetünk be közéjük. Ott volt például Dundi, aki testvérével közös üzletet vitt: fivére fiákeresként dolgozott, így a fuvar, sőt igazából a kocsi révén a helyszín is biztosított volt a légyottokhoz. A Japán nő valójában Bécsből került ide, de édesanyja ázsiai vonásait őrizte az arca. Ő csendes, visszahúzódó, és állítólag nagyon drága volt.
A Latin nő már sokkal élénkebb személyiség lehetett, ugyanis hat nyelven, köztük latinul és görögül is tudott, ugyanis előző állását tekintve vidéki nevelőnő volt.
A vastag Pistát pedig egyszerűen csak azért hívták így, mert bolondnak tartották.
Ebből a rögtönzött felsorolásból is látszik, milyen összetett világ volt az utcalányoké, mint ahogy az is, mennyire sokféle életmódot jelenthetett ez. A híres szépasszonyok története arra világít rá, hogy nem csak az utcán álló lányokra, de a kitartott nőkre is prostituáltként tekintettek. Velük viszont kevesebb probléma volt, szeretőjük ugyanis általában bérelt nekik lakást, napjaikat annyiban töltötték másképp, mint a férjes asszonyok, hogy esténként mulatókba jártak. A rendőrségnek csak akkor okoztak fejtörést, ha valamilyen tragédia történt velük, ha bűncselekmények áldozataivá váltak.
