HÍREK
A Rovatból

Fontos BKK-infó: Így módosul az ünnepi menetrend a fővárosi tömegközelekedésben

A karácsonyi és a szilveszteri, újévi menetrendek is változnak a megszokottakhoz képest, itt vannak a részletek.


A Budapesti Közlekedési Központ az év végi ünnepek idején is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást - írja a cég a közleményében.

December 24-én, szenteste a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára. A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között még közlekednek a metrók, illetve elindulnak az éjszakai járatok is. Egyes éjszakai járatok a metróhoz igazodva, módosított útvonalon közlekednek. 18 óra után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik.

December 31-én, szilveszter éjszaka a várható nagyobb forgalom miatt számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik: valamennyi metró, az összes HÉV, a nagykörúti 4-es 6-os, a 14-es, a 17-es, a 47-es, az 50-es és az 56A villamos, a 75-ös és a 80-as trolibusz, valamint az 5-ös, a 7-es és a 8E autóbusz. Az utazások megtervezéséhez a BudapestGO applikációt ajánlja a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.

Közlekedés december 24-én, szenteste: a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek.

Szenteste - a korábbi évekkel megegyezően - a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára, azonban a metrók a többi nappali járathoz képest tovább, 18 óráig közlekednek. A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, a járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely nappali üzemzárásig érinti azokat.

A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között a metrókkal és az éjszakai járatokkal lehet utazni. Bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon közlekednek, hogy csatlakozást biztosítsanak a metrókhoz.

18 óra után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik. A Budapest határát átlépő HÉV-vonalak (H5-ös, H6-os, H8-as és H9-es) normál üzemzárásig, késő estig közlekednek, de ritkább követéssel.

Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:

M1

- a Mexikói úttól 18:02-kor indul a Vörösmarty tér felé,

- a Vörösmarty tértől 18:15-kor indul a Mexikói út felé.

M2

- a Déli pályaudvartól 18:03-kor indul az Örs vezér tere felé,

- az Örs vezér terétől 17:58-kor indul a Déli pályaudvar felé.

M3

- Újpest-központtól 17:51-kor indul Kőbánya-Kispest felé,

- Kőbánya-Kispesttől 17:56-kor indul Újpest-központ felé.

M4

- a Keleti pályaudvartól 18:10-kor indul Kelenföld vasútállomás felé

- Kelenföld vasútállomástól 17:57-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

A metrókhoz csatlakozó HÉV-vonalak (H5-ös és H8-as vonalak) ezen időszak alatt tavalyhoz képest sűrűbben közlekednek. A H5-ös HÉV 20 percenként, míg H8-as HÉV 30 percenként indul (utóbbihoz Cinkotán csatlakozik a H9-es HÉV)

További részletek a délutáni közlekedési rendről:

16 óra után a metrókkal (18 óráig) és az éjszakai járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.

- A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak.

- A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 órától 15 percenként közlekedik.

- A 200E autóbusz 16 óra után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út M-től indulnak, és oda érkeznek csatlakozva a metróhoz és az éjszakai buszokhoz.

Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel.

16 és 18 óra között a metróközlekedéshez igazodva bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon – a metróhoz csatlakozva, több járat esetében sűrűbben, illetve szóló helyett csuklós busszal – közlekednek.

- a 914-es autóbusz a Nyugati pályaudvar és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, illetve a Határ út és a Dél-pesti autóbuszgarázs között;

- a 931-es autóbusz az Örs vezér tere és Árpádföld, illetve a Nyugati pályaudvar és Zöldmál között;

- A 934-es 18 óráig Pesterzsébet és Békásmegyer, utána a munkanapi közlekedési rend szerint csak a Nyugati pályaudvar és Békásmegyer között közlekedik.

- a 950-es Pestszentimre vasútállomás és a Határ út, illetve Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között;

- a 950A autóbusz Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között;

- a 990-es autóbusz a Normafa és a Deák Ferenc tér, illetve az Örs vezér tere és Rákoskert között

Az éjszakai autóbuszok közül 16 és 18 óra között több járat többletindulásokkal közlekedik:

- a 907-es, a 909A, a 923-as, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A.

- A 916-os a budai Várban várható turistaforgalom miatt 16 óra és 21:30 között sűrítve, 5-10 percenként, 21:30 és 23:30 között 15-30 percenként közlekedik.

18:00 után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán és a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekedik, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste nem közlekednek (a 907A, a 909A, a 914A, a 931A, a 973A és a 979A vonalakon).

- A H7-es HÉV 16 óráig közlekedik, a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV azonban ezután is jár (a H9-es HÉV csak Cinkotáról indul Csömörre).

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste. Az ünnepi utazás megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.

Közlekedés december 25-én és 26-án, illetve január 1-jén

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál kicsit ritkább menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés a két ünnep között

December 27-én és 28-án a szombati, 29-én pedig a vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben.

December 30-án és 31-én

Aaz utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben. Nem közlekedik a kizárólag sűrítőjelleggel bíró 33A és a 81-es járat.

Bővülő közlekedés szilveszter éjszaka

December 31-én a megnövekedő utasforgalom miatt már a nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekednek az alábbi járatok:

- a 17-es és a 47-es villamos

- a 8E, a 85-ös, a 105-ös és a 224-es autóbusz.

December 31-éről január 1-jére virradóan, egész éjjel közlekednek az alábbi járatok:

- az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es metró

- a BKK és a MÁV-HÉV együttműködése révén a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV

- a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér – Corvin negyed között, valamint a 4-es és a 6-os pótlóbuszok a Corvin negyed és a dél-budai végállomások között

- a 14-es, a 47-es, az 50-es, az 56A villamosok

- a 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Városház tér között

- a 75-ös trolibusz,

- a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között

- az 5-ös és a 8E autóbusz,

- a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota és a Deák Ferenc tér között 7B jelzéssel.

Az éjszakai autóbuszhálózaton számos járat eltérő menetrend szerint, a metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor változatlan menetrend szerint közlekednek a reptéri 100E és 200E járatok.

Változik az alábbi éjszakai járatok közlekedése:

- A 914-es autóbusz sűrűbben jár Újpest-központ és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak (914B jelzéssel), illetve a Határ út és a Dél-pesti autóbuszgarázs között.

- A 923-as autóbusz sűrűbben indul Békásmegyer és a Nyugati pályaudvar, illetve a Dél-pesti autóbuszgarázs és a Kálvin tér (923A jelzéssel) között.

- A 931-es autóbusz sűrítve közlekedik az Örs vezér tere és Árpádföld (931B jelzéssel), illetve a Nyugati pályaudvar és Zöldmál között.

- A 950-es autóbusz szintén sűrítve jár Pestszentimre vasútállomás és a Ganztelep, Mednyánszky utca (950B jelzéssel), illetve Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között.

- A 973-as autóbusz sűrítve közlekedik Újpalota, Szentmihályi út és a Deák Ferenc tér (973B jelzéssel), illetve a Savoyai Jenő tér és Nagytétény, ipartelep között.

- A 990-es autóbusz sűrítve közlekedik a Normafa és a Deák Ferenc tér, illetve Rákoskert és az Örs vezér tere (990A jelzéssel) között.

- A 908-as, a 909-es, a 909A, a 916-os, a 930-as, a 941-es, a 966-os, a 979A, a 999-es autóbuszok keretmenetrendi útvonalukon, de sűrítve közlekednek, továbbá a 916-os járat bővített üzemidővel közlekedik.

- A 934-es autóbusz sűrítve, bővített üzemidővel a hétköznapi útvonalán, Békásmegyer és a Nyugati pályaudvar között közlekedik.

- A 901-es és a 918-as autóbusz nagyobb befogadóképességű járművekkel közlekedik.

- A 956-os autóbusz vonalán sűrítő buszok közlekednek Hűvösvölgy és Remetekertváros között 956A jelzéssel.

- A 950A autóbusz rövidített útvonalon, Újpest-központ és Rákospalota, Kossuth utca között közlekedik.

- A 960-as autóbusz rövidített útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és Békásmegyer, Újmegyeri tér között közlekedik.

- A 907A, a 914A, a 931A és a 973A autóbuszok a metrók közlekedése miatt ezen az éjszakán nem közlekednek.

- A 943-as és a 992-es autóbuszok az egész éjjel közlekedő HÉV-vonalak mellett nem közlekednek.

Közlekedési rend 2025 első napjaiban

Január 2-án és 3-án az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.

Az év utolsó napján és az újév első napjain is érdemes a BKK járatokat használni, az utazás megtervezéséhez a BudapestGO applikáció használatát javasolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.


Félelemtől reszkető utasok, rosszullét és hányás a fedélzeten – kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatának csütörtök délután. A gépnek végül harmadik nekifutásra, egy másik kifutópályán sikerült földet érnie 15 óra 45-kor a Liszt Ferenc repülőtéren. Míg az utasok közül többen halálfélelmükről számoltak be, a szakértők szerint a pilóták a lehető legbiztonságosabb és legszakszerűbb döntést hozták meg, amikor a viharos szélben az átstartolás mellett döntöttek.

A WZZ83-as járatként azonosított repülőgép bonyolult manőverek után landolt. A Blikk szerint a Budapest, Vecsés és Ecser környéki rendkívül erős szél, valamint a Wizz Air közlése szerint az úgynevezett szélnyírás nehezítette a földet érést.

Az első két sikertelen kísérlet során a gép kerekei már majdnem érintették a betont, amikor a pilóta ismét a levegőbe emelte a gépet, és újabb kört tett a reptér felett. A fedélzeten sokan nem értették, mi történik, a hirtelen emelkedés és süllyedés pedig többüknél rosszullétet okozott.

„Azt mondta, a félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett” – idézte fel egy szemtanú a gépen utazó rokona szavait.

Ezzel szemben a személyzet egyik tagja egy közösségi oldalon arról írt, hogy a protokoll szerint jártak el, és amint lehetett, tájékoztatták az utasokat. „Az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérőnk azonnal tájékoztatta az utasokat, hogy az időjárási körülmények miatt megszakítottuk a leszállást [...]. Az első átstartolás után a kapitány is bejelentkezett, megerősítve a történteket, valamint röviden ismertette a várható következő lépéseket” – fogalmazott a légiutas-kísérő.

A kritikus manőverek közben a pilótákra az úgynevezett „steril fülke” szabály vonatkozik, ami azt jelenti, hogy elsődleges feladatuk a gép biztonságos vezetése és a navigáció, az utasokkal való kommunikáció csak ezután következhet.

Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány helyesen járt el. „Egy pilótának ilyen esetekben a repüléssel kell foglalkoznia, az utasok tájékoztatása ráér, a biztonság fontosabb. [...] Ebben a helyzetben félő, hogy a betonhoz csapódhat a széltől a leszállást végrehajtó gép, vagy a szél miatt nem tudna a pályán maradni” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a harmadik kísérlet már egy másik kifutópályán történt, ahol a szélviszonyok kedvezőbbek lehettek.

A Wizz Air hivatalos közleményében megerősítette, hogy a leszállást a szélnyírás, vagyis a gyorsan változó irányú és erősségű szél nehezítette.

„A járatot teljesítő pilóták mindenben a szigorú előírásoknak megfelelően jártak el, sem a fedélzeten lévők, sem a repülőgép nem volt veszélyben” – közölte a légitársaság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot
A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatások kiosztása ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok tisztelete a döntő, és úgy véli, létezik olyan magyar kultúra, ami magyar nyelven szól, de ezek mellett nem áll ki.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben.

A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között. Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván: „A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. Az ügyben érintett lengyel politikus kapcsán kijelentette: „A lengyel politikusnak a pályázathoz semmi köze nincs.” A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg. „Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást
Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb reform szükségességével válaszolt. Hegedűs szerint a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és nem a választott orvos, hanem a garantált minőség a valódi cél.


Kapitány István bejelentése után Hegedűs Zsolt óvatosabb, szakmai egyeztetést sürgető álláspontot tett közzé pénteken a szülészorvos-választásról.

Mint írtuk, Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere azt ígérte, visszaállítanák a szülészorvos-választást, amire órákon belül reagált Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyminiszter-jelöltje.

Hegedűs jelezte, a kérdés jóval összetettebb annál, mint hogy egy egyszerű ígérettel elintézzék, és a valódi cél egy átlátható, biztonságos és hálapénzmentes állami szülészeti rendszer kiépítése.

Szerinte a valódi fejlődés nem a választott orvos rendszerének puszta visszaállítása lenne. Véleménye szerint inkább azt kell elérni, hogy „minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül biztonságos, emberséges és kiszámítható szülészeti ellátást kapjon”. Szerinte a szülés minősége nem függhet attól, hogy a kismama kihez járt magánrendelésre vagy mennyi pénzt tud fizetni. Kiemeli, hogy a rendszer megújításához „nyilvános adatokra, egységes protokollokra, erős szülésznői–orvosi csapatokra és tiszta állami–magán határokra van szükség.”

Azt is hangsúlyozta,

a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie az önálló egészségügyi minisztériumban.

„Olyan állami szülészetre van szükségünk, ahol a bizalom magából a rendszerből fakad” – fogalmazott.

E tekintetben fontosnak tartja, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az intézményi adatok, például a császármetszési arány, a gátmetszések száma, a szülésindítások gyakorisága, az epidurális érzéstelenítéshez való hozzáférés vagy a panaszok kezelésének módja. Hegedűs Zsolt egy olyan állami szülészetet tartana ideálisnak, „ahol a bizalom magából a rendszerből fakad.”

Úgy látja, a valódi előrelépés az lenne, ha az állami ellátásban minden nő előre tudná, milyen eljárásrend szerint látják el, milyen jogai vannak, és hová fordulhat, ha ezeket megsértik. A fejlett egészségügyi rendszerek szerinte nem a fogadott orvosra épülő modellt, hanem a kiszámítható és biztonságos állami ellátást erősítik.

Ennek lényege, „hogy minden nőnek legyen felelős ellátója, ismert csapata, átlátható betegútja és garantált joga a méltó bánásmódhoz — függetlenül attól, hogy tud-e magánrendelésre járni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

„A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

„A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk