Feltárultak előttünk az óbudai Zichy-kastély titkai
Amikor a Zichy-kastély titkait indultunk felfedezni, kissé bizonytalanul érkeztünk meg az óbudai Fő térre. A házszám szerint ugyanis a tér legjelentéktelenebb külsejű épületével találtuk szembe magunkat.
Legalábbis ezt gondoltuk, mielőtt beléptünk a melléképület kapuján.
A Zichy-kastély impozáns főépülete a melléképületek karéjában rejtőzik a felszínesen szemlélődő járókelők elől.
Óbuda 1659-ben került a Zichy család birtokába, és a koronauradalom 17-18. századi története szorosan összefonódott a család nevével. A Zichyek alatt kezdődött Óbuda barokk virágzása, amelynek egyik legszebb példája a főtéren álló Zichy-kastély.
Zichy Miklós és felesége általában zsámbéki kastélyukban töltötte ideje nagy részét. A kor úri divatja szerint azonban ők is szükségesnek találták, hogy Budán építtessenek reprezentatív lakhelyet. Nem kezdtek teljesen új kastély építésébe, hanem - főként anyagi megfontolásból a korábbi tulajdonos, Bercsényi Zsuzsanna itt álló, szerény, földszintes grófi villáját alakították át.
Zichy a területet megtoldotta öt jobbágytelekkel, saját bányáiból hozatta az építőanyagot, és nagyjából 80 ezer forintból hozta ki az építkezést.
A kastély egy 1858-ból való térképen (Varásdy Lipót Óbuda kataszteri felvétele) és egy mai felvétel madártávlatból (google map)
A kastély kivitelezésével Jäger János Henrik budai kőfaragó mestert és Bebo Károly szobrászt bízta meg, akik pazar munkát végeztek.
A főépület lépcsőzetét és kápolnáját freskók díszítették, a berendezés vetekedett az akkori főúri kastélyokkal.
Az oldalszárnyaknál díszudvart alakítottak ki. A kor divatjának megfelelően egy-egy télikert és üvegház is helyet kapott itt.
Az egyik üvegház feltehetően pont a mai Kubuci Kert helyén állt, ahol déligyümölcsöket termesztettek.
A barokk parterreken íves ornamentikát terveztek virág, örökzöld és színes kavics kombinációjával. A kastély előtt és mögött kialakított kertben minden bizonnyal szobrok, vázák, a teraszok álltak, amelyeket lépcsőkarok kötöttek össze. A kerteket pedig oromzatos, szabadíves kerítésfalak határolták.
1898-ban a kastélyban és melléképületeiben katonai ruharaktár (Forrás:képeslap leguan)
A gróf kastélyában igazi barokk életet honosított meg, zenével és színházi előadásokkal. Sőt
Zichy 1751-ben még Mária Teréziát is vendégül látta otthonában.
A gróf azonban nem sokáig élvezhette a kastélyt. Bár a főépület 1750‐re elkészült, a kiegészítő munkák még sokáig elhúzódtak, és közben a gróf meghalt.
Zichy Miklós halála után özvegye, Erzsébet 10 évig pereskedett, hogy megtarthassa az uradalmat. Ekkor ugyanis még szó nem volt arról, hogy az özvegy feleség egyenes ágon örökölhetne. Erzsébet folytatta az építkezéseket, templomokat, kápolnákat emeltetett. Így igyekezett a köztudatban elterjeszteni a nevét, és megszerezni a környékbeliek támogatását.
(A zichiek egyébként rendkívül sokat pereskedtek, nem is véletlen, hogy védőszentjük Szent Ivó, a jogászok védőszentje.) A per végül egy titkos paktummal zárult. Erzsébet évjáradék fejében lemondott az uradalomról, valamint a kastélyról, és a várnegyed egyik villájába költözött.
A rafinált asszony azonban még a pereskedés alatt kiürítette a kastélyt,
így semmi ingóság nem maradt az új tulajdonosra, a Magyar Kamarára. Ebből kifolyólag pedig sajnos mi sem ismerhetjük a Zichy kastély egyetlen eredeti berendezési tárgyát sem.
A kastély főhomlokzata az 1910-es években - Forrás:Bierbauer Virgil: A régi Buda-Pest építészete, Bp. 1920., Fotó:Petrik Albert
Miután a kastély a kincstár tulajdonába került lebontották külső- és oldalszárnyait. Gyönyörű barokk parkja enyészetnek indult. A díszes kapuk és oromzatok eltűntek. Melléképületei egy ideig otthont adtak az óbudai kamarai prefektusnak, a főépületben pedig vendégszobákat alakítottak ki. A 18-19. században azonban már csupán katonai ruharaktárként, textilmanufaktúraként és dohányraktárként funkcionált, egykori szépsége feledésbe merült. Sőt 1954-ben a HÉV vágányok rendezése miatt az egyik melléképületet északi felét, is lebontották.
A részben helyreállított Zichy-kastélyba 1974-től költözött be újra a kultúra. A kastély ma a Kassák, az Óbudai, és a Vasarely Múzeumnak ad otthont. Udvarán pedig tavasztól őszig Kobuci kertben tartanak rendezvényeket, koncerteket, filmvetítéseket.
Sajnos azonban ma már csak a főépület homlokzata, és a Kassák Múzeum barokk lépcsőfordulója emlékeztet bennünket a Zichy-kastély egykori barokk pompájára.
Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg ezt a cikket barátaiddal is!