Felfüggesztették a kecskeméti Mercedes-gyár építését
A német gyárban vezetőváltás is zajlik, és az iparág helyzetét is újra kell gondolni. A magyar üzemek versenyképesek, így nincs ok az aggodalomra - állítják a szakértők.
Rendszerszintű problémákkal küzd a német autóipar, emiatt pedig több cég is újratervezi stratégiáját. Ez a Mercedes gyárnál is így van, emiatt a Kecskeméten tervezett gyárbővítést is halasztják. A cég döntése érinti a magyar gazdaságot, melynek egyik fontos húzóágazata az autóipar - tudta meg az Index.
A lap megkérdezte Ludvig Orsolyát, a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár kommunikációs igazgatóját, aki azt mondta, természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit.
Szerinte nincs veszélyben a bővítés, és még az is lehetséges, hogy a kecskeméti új gyár a következő évtized első felében már termeljen.
Az Index értesülése szerint a gyár bővítését végző kivitelező cég már néhány alvállalkozót értesített az építkezés felfüggesztéséről és a szerződésbontásról. Ezt sem a gyár, sem a kivitelező eddig nem erősítette meg.
A Mercedesnél eközben vezetőváltás is zajlik, Dieter Zetschétől várhatóan a Daimler május 22-i éves közgyűlése után veszi át a társaság vezetését Ola Kallenius. A vezérigazgató-jelölt azt már elmondta, hogy 2025-ig alaposan csökkenteni kell majd a költségeket.
A német autóipar igen komoly gazdasági ágazat, Németországban a legnagyobb foglalkoztatók, 835 ezer ember dolgozik az ágazatban. A négy fő autós cég - a Mercedes, a BMW az Audi és a Porsche - bonyolítja a világ luxusautó-eladásainak 80 százalékát, a Volkswagen pedig a világ legnagyobb autógyártója.
Az előrejelzések szerint az autóipari csúcs után már elindult a hanyatlás.
Az új önvezető vagy elektromos autók, a közösségi autóhasználat teljesen megváltoztatja a közlekedési ipart.
Rendszerszintű problémákkal küzd a német autóipar, emiatt pedig több cég is újratervezi stratégiáját. Ez a Mercedes gyárnál is így van, emiatt a Kecskeméten tervezett gyárbővítést is halasztják. A cég döntése érinti a magyar gazdaságot, melynek egyik fontos húzóágazata az autóipar - tudta meg az Index.
A lap megkérdezte Ludvig Orsolyát, a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár kommunikációs igazgatóját, aki azt mondta, természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.
A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.
A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.
Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”
Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.
Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.
A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 9-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.
A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.
Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 9-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.
Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.
Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.
Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.
Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.
A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.
A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.
A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.
„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”
– mondta Pulay.
A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.
A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.
Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.
A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.
Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:
Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.
A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mindenki tenni akart” - megszólalt a százhalombattai oltásban résztvevő egyik tűzoltó, aki szerint szabadnapos társaik is beálltak
A szervezet szerint több anyag esetében még hiányoznak az adatok, közben a MOL egysége váltásokban dolgozott, a beavatkozás több mint 13 óráig tartott. A tűz okát vizsgálják, a helyszín a finomító desztillációs üzeme volt.
A százhalombattai Dunai Finomító desztillációs üzemében lobbantak fel a lángok hétfő éjjel. A MOL délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzott: ez az a részleg, ahol a kőolajat forráspont szerint szétválasztják, majd a komponenseket továbbküldik feldolgozásra.
Elsőként a vállalat saját, speciális tűzoltóegysége érkezett a helyszínre. Az egység operatív vezetője, Szabó István az RTL Híradónak beszélt arról, hogy sok szabadnapos kolléga is beállt, így több mint 13 órán át, váltásokban dolgoztak. Rendszeresen gyakorolnak, mert ilyen környezetben másképp kell oltani: a kőolajat nagy nyomáson és hőfokon kezelik, és ha az anyag a szabad levegőre kerül, önmagától is meggyulladhat.
„Igazából nagyon nagy számban jelentek meg szabadnapos tűzoltó kollégák is kint a helyszínen, és számomra nagyon pozitív. Nagyon jó volt azt látni, hogy mindenki tenni akart, mindenki szerette volna, és ki is vette a részét ebből a beavatkozásból és így sokkal könnyebben tudtuk menedzselni ezt a beavatkozást.
Gyakrabban tudtuk váltani a tűzoltást végző kollégákat, pihentetni őket közben is, mivel ugye gyakorlatilag egy elhúzódó káresetről van szó, több mint 13 órán keresztül voltak kint voltunk kint a kollégákkal együtt” - mondta Szabó István.
A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint riasztó, ha egy ilyen üzem kigyullad, de a mostani mérések alapján a vizsgált komponenseknél nem találtak kimagasló egészségkárosító mennyiséget, a legtöbb szennyező alacsony koncentrációban volt. Ugyanakkor vannak anyagok – például rák kockázatú vegyületek vagy policiklusos aromás szénhidrogének –, amelyeket egyelőre nem mértek, ezért ezekről nincs adat. A szervezet azt is jelezte: tudomásuk szerint kicsivel több mint egy év alatt ez már a negyedik, olajszennyezéssel járó baleset a MOL-nál.
A baleset idején nagyjából húsz ember dolgozott az üzemben. Egy korábbi dolgozó az RTL Híradónak azt mondta: a folyamatirányítás számítógépes, ezért zavarok hiányában a területen általában nem tartózkodik senki, így nem történt sérülés. A tűz okát még vizsgálják.
Korábban is voltak fennakadások a finomítóban: júliusban sűrű füstöt észleltek egy technológiai berendezés hibája miatt, 2022 novemberében pedig egy nagy karbantartás utáni meghibásodás miatt csak hatvan százalékon működött az üzem, és a vállalat egy ideig nem szállított üzemanyagot mintegy 200 kisebb benzinkútra.