HÍREK
A Rovatból

„Elvesztették a józan eszüket” – így reagáltak a Fudan Egyetem körüli utcaátnevezésre a kormánytagok

A Fideszes politikusok viccnek és provokációnak tartják Baranyi Krisztina akcióját.


Mint megírtuk, a kormány - a főváros vezetésének tiltakozása ellenére is - támogatja, hogy kínai egyetem épüljön Budapesten. A kampusz a főváros déli részén a Duna keleti partján lesz majd, és egyelőre négy karral terveznek: bölcsészet- és társadalomtudomány, műszaki és természettudományok, orvosi fakultás, valamint közigazgatás.

A környéken ennek hatására Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere kezdeményezésére átnevezik a tervezett intézmény körüli közterületeket. Kedden délelőtt már több táblát is kitettek, így kiderült, hogy lesz Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út.

A Telex a szerda reggeli kormányülés előtt megkérdezett néhány kormánypárti politikust arról, hogy mit szólnak a közterületek átnevezéséhez és ahhoz, hogy szombaton többezres tüntetést szerveznek a kínai egyetem ellen.

"Túlságosan ráérnek, azt hiszem" - reagált röviden Nagy István agrárminiszter. Süli János miniszter szerint pedig "viccnek jó" Baranyi Krisztináék akciója.

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár sem fejtette ki sokkal bővebben a véleményét:

"Én nem tudom, hogy a politikai bölcsesség mennyire van a baloldal oldalán, de úgy látom, hogy elvesztették a józan eszüket"

- mondta.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy véli, "nem volt eredeti ötlete" Karácsony Gergelynek, ugyanis "ezt New York-ban már csinálják".

Magyar Levente parlamenti államtitkár szerint a ferencvárosi városvezetésre jellemző a provokatív lépés, ezért úgy gondolja, hogy

"nyilván provokálni akarnak". Mivel azonban "a dolog érdemét nem tudja befolyásolni, maradnak ezek a felületes eszközök a tiltakozásra".

Arra a kérdésre, hogy Kínában ez nem okoz-e feszültséget, annyit válaszolt, hogy ott szerinte komolyabb az agenda, minthogy ilyenekkel foglalkozzanak.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint az akció "politikai gagként elmegy", csak az a probléma vele, hogy ezzel a hongkongiaknak és az ujguroknak nem segítenek.

Úgy gondolja, az emberi jogok érvényesítése szempontjából is az a járható út, amit a kormány csinál, vagyis, hogy a legjobb kapcsolatokra törekszenek Kínával. Példaként említette a koronavírus elleni kínai vakcinát, amelyből ha nem kaptunk volna 1 millió adagot, akkor sok ezer ember megbetegedett volna.

A szombati tüntetésről pedig azt mondta, hogy azok a "derék emberek, akik tüntetnek", a kormánynak köszönhetik, hogy lesz erre lehetőségük, mert sikeresen legyőzték a harmadik hullámot, és emiatt lehetett enyhíteni a szabályokon, például a gyülekezés tilalmát feloldani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: