HÍREK
A Rovatból

Eldőlt: nem lesz népszavazás az eutanáziáról Magyarországon

A Kúria után az Alkotmánybíróság is elutasította Karsai Dániel panaszát. Ezzel az ügy jogilag lezárult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 05.



Egyhangúlag elutasította az Alkotmánybíróság az ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel panaszát arról, hogy fogadják el a népszavazási kezdeményezését, írja a hvg.hu. A Nemzeti Választási Bizottság még február elején döntött úgy, hogy nem lehet népszavazást tartani az eutanázia kérdéséről, mert ha az igenek győznének, akkor az sértené az alaptörvényt. Ezután fordult előbb a Kúriához, majd az Alkotmánybírósághoz Karsai Dániel.

Ez lett volna az elkaszált népszavazás két kérdése:

„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek, és állapotukban nem várható javulás?”

„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?”

Karsai az alkotmányjogi panaszban többek között azzal érvelt, hogy „az életvégi döntés lényege, hogy az egyén emberi méltóságának magját érvényre juttatja önrendelkezési joga gyakorlásán keresztül, reflektál saját életére, annak minőségére, és a konklúzióját döntésbe foglalja”.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a népszavazásra javasolt kérdés jogalkotási igénye nem vezethető le az emberi méltóság alkotmányos fogalmából, ellentétben az indítványozó álláspontjával.

„Az egyénnek – az élete megrövidítése kapcsán – hatalmában (szabadságában) áll olyan döntés, amit az állam nem tehet meg, nem áll hatalmában, ezért egyén az egyén. Az egyén viszont nem igényelheti azt, hogy az állam (mint közösségi kötelék) mondjon le a helytállási kötelezéséről; ezért állam az állam. Az állam nem fosztja, nem foszthatja meg az egyént az önsértő döntés lehetőségétől, ám az egyén sem igényelheti, kényszerítheti ki, hogy az állam ne teljesítse az ezen kívüli, ezen túlmenő életvédelmet célzó kötelezettségét. Az állam (illetve a közösség joga) valójában végletekig menően tudomásul veszi az egyén döntési szabadsága szerinti akarata által vezérelt önsértő magatartást. Ezt azonban kiterjesztő módon nem lehet felfogni és gyakorolni.”

Következtetésük szerint „bármely olyan jogi parancs, ami az állam életvédelemre vonatkozó helytállási kötelezését veszteglésre parancsolja, egyenesen konfrontálódik, beleütközik, szöges ellentétben áll az Alaptörvény élethez való jogra vonatkozó tételével. Vagyis az »igen« szavazatok többsége arra parancsolja a jogalkotót, hogy biztosítson törvényi kimentést bármely büntethető személy számára”. Nyilvánvalóan kétséges, hogy a választópolgár számára egyértelmű lenne ezen lehetőség, annak következménye, illetve a választópolgár számára a szavazáskor nyilvánvalóan világos-e mindez. Másrészt „kétségtelen, hogy a jogalkotó számára az ilyen többségi döntésnek, illetve az azt lekövető jogalkotásnak nincs egyértelműsíthető megoldása”.

Az Alkotmánybíróság határozatát egyhangúlag hozta meg, különvéleményt senki nem nyilvánított, csak párhuzamos indoklást írt néhány alkotmánybíró. Ezzel az ügy jogilag lezárult, Magyarországon további jogorvoslatnak nincs helye.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ebből a megújulásból nem kérek” – a zuglói Fidesznél borult a bili a választási vereség után
Ezzel a mondattal kritizálta a Fidesz döntését Borbély Ádám, miután a választáson vesztes Radics Béla mandátumhoz jutott. Radics a lista 158. helyéről lett képviselő, miután többen lemondtak a mandátumukról.


A közösségi médiában esett neki párttársának Borbély Ádám fideszes zuglói önkormányzati képviselő, miután kiderült, hogy a választókerületében súlyos vereséget szenvedő Radics Béla a Fidesz–KDNP országos listájáról mégis bejutott a parlamentbe. A vita egy keddi Facebook-bejegyzéssel indult, amelyben Radics a párt megújításáról írt.

„Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – fogalmazott Radics, aki a zuglói körzetben mindössze 24,7 százalékot szerzett a Tisza Párt jelöltjével szemben.

A „gyomlálós” gondolatokra Borbély Ádám egy külön posztban reagált, amelyben megkérdőjelezte a megújulás hitelességét.

„Ugocsa non coronat. Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból« nem kérek.”

A zuglói politikus hozzátette: „Jó gyomlálást!” A poszthoz egy fotót is csatolt, amelyen az olvasható: „Az igazság olyan, mint a gyom: kiszámíthatatlan, kiirthatatlan és mindenhol utat tör magának.”

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Hosszú távon maradunk Magyarországon” – Tiborcz Istvánék reagáltak a vagyonkimentésre
Ezzel a kijelentéssel reagált Tiborcz István szóvivője azokra a vádakra, melyek szerint kormányközeli üzletemberek menekítik ki a vagyonukat. A cégcsoport ugyanakkor kitért a válasz elől, hogy a tavaly az Egyesült Államokba költözött Tiborcz hazatér-e.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



Szóvivője szerint Tiborcz István a BDPST Zrt.-n keresztül tervezi folytatni üzleti tevékenységét Magyarországon, miután Magyar Péter arról posztolt, hogy a kormányhoz közeli üzletemberek tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az országból.

„A csoport továbbra is hozzájárul a magyar gazdasághoz, és […] elkötelezett marad hosszú távú magyarországi jelenléte mellett” – nyilatkozta a szóvivő a Financial Timesnak.

Magyar Péter bejegyzésében azt is állította, hogy „a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával”.

Az RTL Híradó megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta az értesülést, de közölte, hogy konkrét ügyekben nem adhatnak tájékoztatást.

Tiborcz szóvivője arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a leköszönő miniszterelnök veje visszatér-e Magyarországra. Tiborcz István tavaly költözött az Egyesült Államokba, szóvivője pedig Matolcsy Ádámhoz hasonlóan kijelentette, hogy cége teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.

A Financial Times cikkében megszólalt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is, aki szerint neki „nincs félnivalója”, szemben azokkal, akik nem megfelelő tendereken jutottak munkához. Úgy vélte, a normális piaci feltételek helyreállításával az „Orbán-rendszer” eltűnne a gazdaságból.

Magyar Péter felszólította a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe „a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás”.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter elárulta: a Zsolti bácsi-ügy tanúja az új kormányra vár a vallomásával
Juhász Péter szerint Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy tanúja addig nem tesz hivatalos vallomást a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfiról, amíg nem alakul új kormány. A tanú azzal indokolja a döntését, hogy nem bízik a jelenlegi ügyészségben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



A 24.hu-nak adott interjúban Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke, jelenleg influenszer beszélt a Szőlő utcai javítóintézetben történt szexuális visszaélések ügyének legújabb fejleményeiről. A beszélgetés középpontjában az a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfi állt, akit a vádak szerint az intézet már letartóztatásban lévő igazgatójával együtt követhetett el pedofil bűncselekményeket. Juhász elmondta, hogy az egyik áldozat, Bangó Sándor a Kontrollnak már megnevezte az elkövetőt.

Juhász Péter szerint nem Bangó Sándor az egyetlen, aki ugyanazt a nevet ismeri.

„Már az ötödik hozzám eljutó áldozat mondta ugyanazt a nevet, amit Sanyi a Kontrollnak” – állította Juhász, hozzátéve, hogy a legutóbbi érintettnél ugyan szexuális erőszak nem történt, de molesztálás igen.

Arra a kérdésre, hogy mikor derülhet ki hivatalosan is, ki az a Zsolti bácsi, Juhász Péter kifejtette, hogy Bangó Sándor egyelőre nem bízik a jelenlegi ügyészségben.

„Sanyi meg akarja várni az új kormány megalakulását, mielőtt bemegy az ügyészségre” – közölte Juhász.

Elmondása szerint ő maga biztatta a fiút, hogy tegyen vallomást, mert a biztonságát az szolgálná a legjobban, ha az ügy hivatalos keretek közé kerülne. „Azt mondja, hogy fél ettől a helyzettől, és természetesen az ő biztonsága az elsődleges szempont” – magyarázta Juhász Péter. Úgy véli, a félelmet a tanúvallomás legyőzhetné.

„Én azzal érveltem neki, hogy ezt a félelmet akkor lehet legyőzni, ha bemegy és tanúvallomást tesz, mert akkor az már hivatalosan bent lesz a rendszerben, és eljárást kell indítania az ügyészségnek” – fogalmazott.

Az egykori politikus leszögezte, ő maga azért nem mond nevet, mert amíg nincs elég bizonyíték, „iszonyú pereket lehetne a nyakába akasztani”. Éppen a bizonyítékok előkerülését szeretné segíteni, mert állítása szerint már nagyon közel vannak ahhoz, hogy összeálljon az ügy. Hangsúlyozta, hogy a tárgyi bizonyítékok összegyűjtése az elsődleges, mert szerinte „a tanúvallomások önmagukban nem biztos, hogy megállnak majd a bíróságon”.

Juhász beszélt az általa indított pénzgyűjtésről is, amelynek keretében már közel 90 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze. Elmondta, a gyűjtéssel az a célja, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatokat segítse.

„Azt remélem, hogy ha valaki biztonságban érzi magát, és tudja, hogy anyagilag nem tudják kicsinálni, nagyobb eséllyel meri bevállalni azt, hogy felfedje a bizonyítékait, és elmondja, ami vele történt” – mondta.

Szerinte ezek a fiatal felnőttek eddig teljes mértékben kiszolgáltatottak voltak a hatalomnak.

Juhász azt is elmondta, hogy ha valaki terhelő bizonyítékot hoz, megkapja ezt a pénzt, amivel „akár külföldön is új életet tud kezdeni”. Amennyiben többen is jelentkeznek felhasználható bizonyítékkal, akkor elosztják az összeget. Ha végül nem érkezik ilyen, a pénzt gyermekvédelemmel foglalkozó alapítványoknak ajánlanák fel.

„Kapcsolatban vagyok gyermekvédelemben tevékenykedő civilekkel, velük konzultálva fogjuk eldönteni, hova kerüljön a pénz, ha nem érkezik bizonyíték” – fogalmazott.

A gyűjtés lezárulta után 90 napig várják a bizonyítékokat, amelyeket aztán az ügyészség elé tárnának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz Bárdosi Sándornak: Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát
A Tisza Párt miniszterjelöltje szerint aki nem a hazát, hanem a politikusokat akarja szolgálni, annak nincs helye a seregben. Bárdosi Sándor egy interjúban beszélt arról, hogy a kormányváltás után elgondolkodott a leszerelésen.


„Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát. A szolgálat nem szimpátia kérdése. Nem attól függ, éppen ki van hatalmon” – üzente kedden Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt leendő honvédelmi minisztere annak az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után már nem szolgálna a honvédségben. A volt vezérkari főnök egyértelművé tette: aki ezt az alapelvet nem fogadja el, annak támogatja a jogviszonyának megszüntetését.

A vita azután robbant ki, hogy Bárdosi Sándor a múlt héten Hajdú Péter Mandineren futó műsorában arról beszélt, elgondolkodott a leszerelésen. Az élsportoló a döntését politikai okokkal is magyarázta – írta a 24.hu.

„Hát, ugye most történt nem olyan régen egy kormányváltás, és nem biztos, hogy én olyan embereket akarok szolgálni, akik most vezetik ezt az országot” – fogalmazott Bárdosi.

A sportoló a háborús helyzetre és a családjára hivatkozva azt is hozzátette, hogy bár árvízi védekezésben részt venne, harcolni nem szeretne.

Ruszin-Szendi Romulusz a reakciójában arról írt, volt egy korszak, amikor a honvédségnél a „celeb jelenlét” is szerepet kapott. Szerinte azonban egyenruhában nincs celeb és nincs „civil sztár”, mindenki ugyanazt az esküt teszi le, és ugyanazért a hazáért áll helyt.

„Ha ezt nem érti valaki, annak támogatom a jogviszonyának a megszüntetését… ahogy a volt főnöke is tette. Mert aki ezt az alapelvet nem fogadja el, az nemcsak a rendszert, hanem a szolgálat lényegét sem érti” – szögezte le a miniszterjelölt.

Bárdosi Sándor tavaly, 48 évesen csatlakozott a Magyar Honvédséghez önkéntes tartalékosként, és később főtörzsőrmesteri rendfokozatot kapott. Akkor azzal indokolta a lépését, hogy jó példát szeretne mutatni a gyerekeinek és a hozzá edzeni járó fiataloknak.

A sportoló politikai nézeteit korábban sem rejtette véka alá, egy nyilatkozatában például olyannyira „senkinek” nevezte Magyar Pétert, hogy azt mondta, nem is hajlandó beszélni róla.

A másik oldalon Ruszin-Szendi Romulusz, akit a Tisza Párt honvédelmi miniszternek jelölt, korábban a honvédség parancsnoka volt, akit 2023 áprilisában mentettek fel a Honvéd Vezérkar főnöki beosztásából. Később a Honvédelmi Minisztérium a tartalékosi jogviszonyát is megszüntette.

Bárdosi Sándor egyelőre nem nyújtotta be a leszerelési kérelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk