KULT
A Rovatból

Delov Jávor, az improvizáció hazai apostola

Öt éves az általa létrehozott Random Trip koncertsorozat. A szülinapi koncertjüket videóban Kiss Tibi és Saiid is ajánlja.


Ötéves lett az egyik legnépszerűbb hazai koncertsorozat, a Random Trip, ebből az alkalomból beszélgettünk Delov Jávor dobossal.

VIDEÓ: Ajánló a szülinapi koncerthez

- Mennyivel nagyobb kihívás lenyomni egy improvizációra épülő koncertet, mint betanult dalokat eljátszani?

- Mind a kettő tud nagyon könnyű és nagyon nehéz is lenni. Az egyik attól izgalmas, hogy keretek között próbálod megtalálni a szabadságod és beletenni a személyiségedet az adott dalba, amennyire csak lehet – például különféle díszítő- és átkötőelemek használatával. Egy Random Trip koncerten viszont egyértelmű, hogy akármi történik, az mindenképp te leszel, mivel nincs előre elképzelt kiindulási alap. Akkor a legizgalmasabb, ha csak úgy átfolyik a zene mindenkin, az igazi sikert pedig az jelenti, amikor már gyanúsan "túl jó" a végeredmény, annyira egy hullámhosszra kerülünk.

- Mi a titka annak, hogy működjön az összhang? Elég hozzá a zenei - főként jazzes - képzettség, vagy egymás személyiségét, rezdüléseit sem árt ismerni?

- Ezek a tényezők egyaránt fontosak, mindazonáltal hamar nyilvánvalóvá vált, hogy attól még, hogy valaki nem járt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, nyugodtan részt tud venni egy efféle totális improvizációban. Akiben kellő mennyiségű zeneszeretet, nyitottság és bátorság és alázat van ilyen téren, annak abszolút ott a helye. Ugyanakkor az is biztos, hogy ha valaki csak pár hónapja hangszertulajdonos, neki nem a Random Trip a legmegfelelőbb jammelős színtér. A legfontosabb, hogy az adott illető nagyon sokat zenéljen, nyitott legyen a lehető legtöbb stílusra és ne legyenek benne gátak, ha olyan zenészekkel kerül össze, akikkel „papíron” nem kellene. Ez az egyik fele a dolognak, a másik pedig, hogy a színpadon, az adott pillanatban valamiféle közös nevezőre kell jutni, és ehhez tényleg szükséges egymás rezdüléseinek ismerete. A legfontosabb szerepük a harmóniahangszereknek (gitár és billentyű) van, mivel ők adják a zenei alapot, az énekesek és MC-k pedig eldönthetik, hogy ebbe most beszállnak, vagy nem. Ezen dől el, hogy egy témából hiphopos dal lesz, vagy elvisszük rockosabb irányba, esetleg instrumentális lesz a végeredmény és a DJ csak egy acapella rapbetétet ad hozzá.

VIDEÓ: Random Trip az A38-on

Tényleg ott születnek-e a dalok?

Az emberek többségét érthető módon az foglalkoztatja, tényleg bármiféle próba nélkül állnak-e össze a Random Trip koncertek: a projekt ötéves fennállása alatt a résztvevő zenészeknek megszámlálhatatlanul sokszor tették fel ezt a kérdést. Előzetes próbák valóban nincsenek, csak a délutáni hangbeálláson dől el, mik azok a dolgok, amik az adott felállásnak jól állhatnak.

Számtalanszor fordult elő olyan, hogy a beállás remekül sikerült, egy órával később a koncerten viszont már jóval nehezebben hangolódtak egymásra a tagok, illetve ennek fordítottjára is rengeteg példa akadt.

Az egész folyamatot leginkább talán a legózáshoz lehetne hasonlítani: a résztvevők különböző építőelemekkel érkeznek, amelyek közül nem mindet tudják felhasználni a közös építkezés során. Az esetek többségében nem kell az összes építőelemet felhasználni, elég csak egy töredéküket beleadni a közösbe – az pedig csak közben derül ki, mi lesz az adott építményből: hétvégi ház, kastély, pályaudvar, vagy bármi más.

- A részvétel meghívásos alapon megy, vagy van, aki magától jelentkezik?

- Többnyire meghívásos alapon működik. Gyakran nehéz megértetni a lelkes, koncertre járó hangszerbirtokosokkal, hogy a Random Trip nem az a klasszikus jammelés, amibe bárki szabadon beszállhat. Itt arról szól a dolog, hogy próbálunk minél jobban belemászni egymás zenei világába – nem csak annyiból áll az egész, hogy valaki egy szám erejéig feljön a színpadra, bemond egy unásig begyakorolt dalcímet, és megmutatja, milyen gyorsan tud rá gitározni. Mi mindig a nulláról indulunk, minden egyes dalban egymásra kell hangolódnunk, ez pedig nem működik akkor, ha nagyon gyorsan váltogatják egymást az emberek a színpadon. Viszont arra is volt példa, hogy egy ismert zenész jelentkezett, hogy szeretne játszani velünk. Ilyen volt mondjuk Kiss Tibi, akiről sosem gondoltam volna, hogy érdekli az ilyesmi, mégis fantasztikus élménynek bizonyult együtt zenélni vele.

drapos_gergely_es_sena
Hol láthatod a Random Tripet?

A Random Trip koncerteknek hosszú ideig az Instant adott otthont keddenként, majd a tavalyi évtől az A38 hajó lett az improvizációs est állandó bázisa. A hajó tetőteraszán egyébként a nyári hónapokban addig is gyakori vendégek voltak.

Delov Jávor mellett a felállás másik stabil pontja a lemezlovas DJ Q-Cee, a többiek hetente váltakoznak, bár viszonylag sok a visszatérő arc. Számos alkalommal megfordult már például a résztvevők között Harcsa Veronika, Sena és MC Kemon (Irie Maffia), Kiss Tibi (Quimby), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), és még hosszan lehetne sorolni.

dubfx

A most zajló szezonban külön energiát fordítanak arra, hogy minél több külföldi zenészt is meggyőzzenek a részvételről. Az eddigi legillusztrisabb külföldi fellépő talán Dub FX volt, aki egyik magyarországi nyaralása során nézőként látogatott el egy Random Trip bulira, de pár szám erejéig fellépőként is megmutatta magát – hatalmas sikert aratva.

- A Turbo zenekarnak is tagja vagy, ráadásul épp most jelent meg a legújabb lemezetek. Mik az aktuális terveitek ezzel a formációval és van-e fontossági sorrend számodra a Random Triphez képest?

- Nincs rangsor, mindkettő egyformán fontos és épp emiatt dolgozunk azon évek óta, hogy szervezés terén se kerüljön háttérbe egyik sem a másikhoz képest. A menedzserekkel karöltve az a célunk, hogy mindig össze tudjuk hangolni a fellépéseket, és csak a legvégső esetben kelljen valamire nemet mondani. A Turbóval azt szeretnénk elérni, hogy a hazai rockzenét szerető közönségnek bebizonyítsuk, vannak más alternatívák is, mint amit eddig rock címszóval kaphattak itthon. A legújabb, Pentagram című lemezünk szerintem annyival populárisabb és könnyebben emészthető a korábbiaknál, hogy azt gondolom, minden esély megvan rá, hogy több dalát is rádiókban hallhassuk viszont. Ahogy minden zenekar, mi is azt szeretnénk, ha egyre jobb időpontokban és színpadokon játszhatnánk a fesztiválokon, illetve egyre többen ismernék fel, hogy amit csinálunk, az jó dolog. Erre egyébként remek lehetőséget biztosít számunkra a május 22-i Nagy-Szín-Pad versenyen való részvételünk, ahol reméljük, hogy nemcsak a helyszínen levő rajongók, de a tévénézők és a rádióhallgatók tetszését is elnyerjük annyira, hogy szavazataikkal a Volt Fesztivál nagyszínpadáig repítsenek minket.

SOUNDCLOUD: Hallgass bele a Turbo új lemezét

- Bolgár származásúként foglalkoztat téged a bolgár népzene?

- Mivel Magyarországon nőttem fel, a zenei fejlődésemnek ez a része sajnos nagyrészt kimaradt. Pozitívum, hogy annak idején (nagyjából tíz éve) sokáig zenélhettem együtt a szinte minden hangszeren játszó Nikola Parovval – ő volt az, aki végig biztatott, hogy kicsit se féljek a bolgár ritmusoktól és a magyar zenei kultúrától idegen lüktetésektől. Minél régebb óta játszottam vele, annál jobban sikerült neki ezt a szelepet kinyitnia bennem. Egy nagy zenei olvasztótégelyt hoztunk létre, amibe a makedón ihletésű népdaloktól a román témákon át az ír és magyar népzenei motívumokig minden belefért. Emellett egy időben az Óbudai Népzenei Iskolában is tanultam bolgár népi dobot, de ez a vonal aztán szépen lassan kikopott az életemből. Ezzel együtt egyáltalán nem bántam meg, rengeteget adott a zenei fejlődésemhez. Arról nem beszélve, hogy mondjuk egy Sting-albumot is teljesen más élmény meghallgatni, miután elmélyültél a bolgár népzenei ritmusokban, lüktetésekben.

DelovJavor2vigharnold_sarikpeter

- Visszatérve a Random Tripre: mi várható a május 9-i születésnapi koncerten?

- Ezt a bulit tavaly augusztus óta szervezzük, nem túlzás állítani, hogy az eddigi legnagyobb szabású felállást sikerült összehozni. Összesen tizenhét zenészből fog állni, akik többségét már ismerheti a közönség a korábbi koncertekről, de Palya Bea személyében egy olyan előadót is sikerült megnyernünk, aki még soha nem állt színpadra Random Trip koncerten. Külföldiek közül is több neves fellépője lesz az estének: a Groove Armada és a The Freestylers énekesnője, Valerie M szintén most először játszik majd velünk, de elfogadta a felkérést BigJohn Whitfield amerikai soulénekes, valamint a brit Carl Avory is. Magyarok közül próbáltuk minél szélesebbre venni a palettát, de sajnos lehetetlen lett volna mindenkit meghívni, akit szívesen láttunk volna. Bízunk benne, hogy senkinek nem lesz keserű a szájíze emiatt a kimaradottak közül, hiszen ebben abszolút nincs személyes vonatkozás, pusztán logisztikailag lehetetlen lett volna ennél nagyobb létszámot megoldani. De velünk lesz például Kiss Tibi a Quimby-ből, Barabás Lőrinc, Farkas Izsák, Columbo az Irie Maffiából, Saiid az Akkezdet Phiaiból, és még nagyon sok neves hazai zenész.

- Hogyan értékelnéd röviden az eltelt öt évet?

- Annyi biztos, hogy némileg megváltoztattuk az improvizációról sokak fejében élő képet. Mivel az említett szelektív, meghívásos rendszer miatt sok embernek lehetett hiányérzete, amiért nem tud velünk fellépni, magától értetődött, hogy előbb vagy utóbb kinövi majd magát néhány Random Triphez hasonló, de attól független kezdeményezés. Ilyen zajlik például rendszeresen a Roham bárban, az Instantban (ahonnan mi is indultunk), illetve a Lámpásban. Amit viszont hiányolok, hogy a klasszikus értelemben vett jam session – tehát nem az általunk képviselt műfaj, hanem amikor már meglévő, ismert számokat játszanak el ott a helyszínen összeállt zenészek – gyakorlatilag egyáltalán nincs jelen Budapesten. Bár engem ez már nem hoz annyira lázba, de a létjogosultsága mindenképp megvan: hozzám is rendszeresen jönnek oda magyarok és külföldiek egyaránt, hogy javasoljak nekik olyan klubokat, ahol nemcsak jazz örökzöldeket, hanem pop, rock, r'n'b slágereket lehet jammelni nagyon jó színvonalon egy nagy repertoárral bíró házigazda zenekarral, de nem nagyon tudok mit ajánlani. Nagyon imponáló, hogy a mi hatásunkra ennyi szabad improvizációs koncertsorozat indult, ugyanakkor klasszikus jammelős klubokra is komoly szükség lenne. Angliában évtizedes hagyományai vannak ennek, bízom benne, hogy a közeljövőben idehaza is sikerrel meghonosítja majd valaki.

randomtrip-6
DelovJavor3

Bővebb infók a születésnapi koncertről: KATT IDE

Ha érdekel a Random Trip, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk