Mervai Márk kollégánk olyan szuper fényképeket lőtt a Sziget fesztiválról, hogy ha végignézed az összeállítást, rájössz: valójában olyan, mintha te is ott lettél volna (ha nem voltál ott). Nektek melyik fotó tetszik a legjobban?
A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium igazgatója a közelgő választásokra hivatkozva nem engedélyezi az Itt érzem magam otthon című film levetítését az iskola hagyományos rendezvényén – írta a Telex.hu egy olvasói levél nyomán. Az eseményt szervező tanár szerint a szakmai kompetenciáját kérdőjelezték meg, a film főszereplői pedig cenzúrát emlegetnek, és külön vetítésre hívják a diákokat.
Az ügy előzménye, hogy az iskola médiaszakos tanára, Szarka Judit a tavaszi szünet előtti mozimaratonra tervezte bemutatni Holtai Gábor filmjét. A rendező személyesen, a saját laptopjáról vetítette volna le az alkotást, ami után beszélgetett volna a diákokkal. Múlt pénteken azonban az igazgató behívatta a tanárt, és közölte vele a döntését.
A tanár, aki közel harminc éve szervezi a rendezvényt, a szakmai szabadsága megsértésének éli meg a történteket. „Mozgóképkultúrát és médiát tanító tanárként én választom meg milyen filmeket érdemes levetíteni a diákoknak, és minden évben szempont számomra, hogy legyen közöttük friss alkotás. Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmjét kétszer láttam, és azt gondolom, remek parabola ez a diktatúra természetéről” – mondta Szarka, aki hangsúlyozta, a pártpolitizálás nem volt célja. Úgy érezte, a döntéssel a kompetenciáját vonták kétségbe.
Az Itt érzem magam otthon helyett végül egy másik pszichothrillert, a Mesterjátszmát vetítik le. A diákok többsége úgy reagált a cserére, hogy vagy még nem szavazhatnak, vagy ha igen, akkor sem egy film fogja megváltoztatni a véleményüket.
Az igazgató döntésére a film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron is reagált:
A film producere, Farkas Ádám elmondta, kedves gesztusnak tartották a felkérést, de a lemondás után már nem az ő dolguk vizsgálni a döntés hátterét. A rendező, Holtai Gábor nem kívánt reagálni az igazgató minősítésére, és szerinte a helyzetet úgy kell kezelni, hogy az ne okozzon problémát a tanároknak és a diákoknak.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, visszatér a Heti Hetes az RTL-re. A megújult műsor házigazdája a JÓLVANEZÍGY és Fókuszcsoport YouTube-csatornákról ismert Nagy Ádám lesz. Az már korábban biztossá vált, hogy a hetesfogatban helyet kap Hajós András és Majoros Péter Majka is. Az RTL azt ígérte, a teljes névsort a választásokig hátralévő időben folyamatosan hozzák nyilvánosságra.
Hétfő reggel újabb névvel bővült a műsor stábja: az RTL bejelentette, hogy Hevér Gábor is csatlakozik a műsorhoz.
– írták az RTL közösségi oldalán.
A csatorna múlt héten közölte, hogy a legendás közéleti-szatirikus műsor az országgyűlési választások estéjén, április 12-én, az urnazárást követően 19:30-kor tér vissza a képernyőre. A premiert követően az adások vasárnap esténként 21:00-tól lesznek láthatók az RTL-en, és ezzel egy időben felkerülnek az RTL+ Premium streamingplatformra is.
A bejelentés óta élénk vita alakult ki a műsor időzítéséről. Puzsér Róbert publicista szerint az, hogy a műsort csak a szavazóhelyiségek bezárása után tűzik képernyőre, politikai óvatosságra és gyávaságra utal. Erre Majka egy videóban reagált, ahol azzal érvelt, hogy a döntés éppen a felelősségről szól, mivel a kampánycsend után már nem akarták befolyásolni a választókat. A vitába vasárnap Hajós András is beszállt, aki kollégájával szemben Puzsérnak adott igazat.
A Heti Hetes eredetileg 1999 és 2016 között futott az RTL Klubon, így közel egy évtizedes szünet után tér vissza a képernyőre.
Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.
Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.
A DTF St. Louis mindenese (értsd kreátora, írója, rendezője) egyébként Steve Conrad, akit főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk, mint Az időjós (2006), A boldogság nyomában (2006), a Walter Mitty titkos élete (2013) vagy Az igazi csoda (2017).
A DTF St. Louis három középkorú (kb. az ötvenes éveikben járó) ember története. Clark Forrest (Bateman) St. Louis ismert és népszerű időjósa, aki megkapja maga mellé jelelőnek Floyd Smernitch-et (Harbour). Ők ketten a közös munka során jól összebarátkoznak, közel kerülnek egymáshoz a magánéletben is. Mindketten házasok, de Floyd felesége, Carol (Linda Cardellini) lesz a harmadik kerék a történetben.
Clark és Floyd ugyanis kipróbálják a DTF (azaz Down to Fuck) nevű társkereső alkalmazást (nevéből adódóan főként szexuális célból hozza össze az embereket), hogy megfűszerezzék egy kicsit a kihunyóban lévő házasságaikat. Majd Carollal kiegészülve kialakul köztük egy szerelmi háromszög, ráadásul az egyikük nemsokára halálát leli furcsa és látszólag megmagyarázhatatlan körülmények között. Ennél többet pedig nem is árulunk el a cselekményről, mivel a DTF St. Louis egyik nagy erénye, hogy folyton meg tudja lepni a nézőt.
Erős felütést kapott tehát a széria, s bár a soron következő részekben egy kicsit már visszafogják a csavarok adagolását, azért így sem kell bánkódnunk, minden etapra jutnak meglepetések bőven. Mindig más kerül a gyanú középpontjába, illetve flashbackekben folyamatosan tárulnak fel előttünk a szereplők közti események, átverések, idézőjeles hátbaszúrások, valamint egy barátság krónikájának fejezetei.
A gyilkos után nyomozó Donoghue Homer (Richard Jenkinsnek mindig nagyon örülünk) és Jodie Plumb (Joy Sunday a Wednesday Biancájaként szerzett hírnevet magának) képviselik a nézőket, velük együtt próbáljuk mi is felderíteni, hogy mi mindent történhetett e három ember között, ami idáig vezetett.
David Harbour egyébként Hopper seriff mellett élete legjobb alakítását nyújtja a végtelenül kedves és odaadó, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő Floydként, aki mindenkin segíteni akar, csak magán nem tud. Jason Bateman kellemesen kiismerhetetlen Clarkként, aki látszólag valóban fontosnak tartja Floyd barátságát, mégis lefekszik a feleségével, és amúgy is van benne valami zavaró sunyiság. Linda Cardellini pedig egyfajta kertvárosi femme fatale-ként tetszeleg Carolként, aki boldogtalan a házasságában, és elhisszük róla, hogy ügyesen manipulálja a környezetét a kénye-kedve szerint.
Hármójuk szerelmi, barátsági, megbízhatósági és önzési tánca a DTF St. Louis, amelynek egészen sajátos (és abszolút működő) humora van, amelybe egy szempillantás alatt belevegyülhet az izgalom és a dráma is. Egy furcsa, de imádnivaló krimis műfajmix.
A Netflix új horrorsorozata már az első pillanatban gyanús: amikor egy produkciót úgy próbálnak eladni, hogy „a Stranger Things alkotóitól”, ott érdemes egy kicsit hátra lépni.
Nem meglepő tehát, hogy a sorozatnak valójában kevés köze van a Duffer-tesókhoz és ahhoz a fajta atmoszférához és történetvezetéshez, amely a Netflix sikersorozatát megalapozta.
Az indítás ugyanakkor kifejezetten ígéretes. Egy feszült véres, úgynevezett „cold open” jelenettel kezdünk, amely azonnal felkelti az érdeklődést a nyomasztó hangulatban. A történet középpontjában egy fiatal nő áll, aki élete egyik legfontosabb eseményére, az esküvőjére készül. Ám ez az élmény hamar rémálommá válik. A menyasszony teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül: a leendő férje családja uralja az eseményeket, ő maga pedig szinte teljesen elveszíti az irányítást a saját élete felett.
A sorozat egyik legnagyobb erénye az atmoszférateremtés. Az első epizódokban folyamatosan jelen van egy fojtogató, kellemetlen érzés, amely a családi dinamika torzulásából fakad. A néző szinte együtt szenved a főhőssel, miközben egyre mélyebbre merül ebbe az idegen és ellenséges közegbe. A szereplők többsége szándékosan furcsa, kiszámíthatatlan és zavarba ejtő, ami hatékonyan erősíti a bizonytalanság érzetét.
A központi párost alakító Camila Morrone és Adam DiMarco között működik a kémia, hitelesen hozzák a szerelmespárt, akik egyre abszurdabb helyzetbe sodródnak. A mellékszereplők közül különösen emlékezetes Gus Birney idegesítően túljátszott sógornője, aki egyszerre irritáló és szórakoztató jelenség. Jennifer Jason Leigh pedig láthatóan élvezi a manipulatív anyós szerepét, még ha karaktere idővel háttérbe is szorul.
A horror azonban igazán lassan kerül a felszínre. A sorozat tempója ugyanis kifejezetten lassú, sokszor indokolatlanul vontatott. A történet apránként adagolja az információkat, ami egy bizonyos pontig működhetne, ám itt gyakran inkább frusztrálóvá válik. A folyamatos félrevezetések és ál-nyomok (red herringek) nem annyira izgalmasak, mint inkább fárasztóak, és időnként az az érzésünk támad, hogy a készítők szándékosan hülyének nézik a nézőt, visszatartják az információkat, nem pedig ügyesen építik a rejtélyt.
Ez a fajta történetvezetés különösen a horror műfaján belül problémás. A feszültség ugyanis nem fokozódik, hanem inkább szétaprózódik. A sorozat első felében alig találunk valóban emlékezetes vagy ijesztő jeleneteket, a jumpscare-ek pedig inkább kötelező elemként vannak jelen, mintsem valódi hatásként. Az egész inkább kellemetlen, mint félelmetes horror élmény.
Ez önmagában izgalmas vállalkozás, és nem példa nélküli: az It Follows például hasonló módon emelt be társadalmi és pszichológiai rétegeket a műfajba. Itt azonban az allegória túlságosan is direktnek és túlgondoltnak hat. Az üzenetek nem organikusan épülnek be a történetbe, hanem sokszor szinte didaktikusan kerülnek a néző elé. Pedig a forgatókönyvet jegyző Haley Z. Boston több ígéretes horrorban is benne volt az utóbbi időben (Guillermo del Toro: Rémségek tára és A cseresznye vadiúj íze).
Amit viszont a képernyőn látunk, az működik, kifejezetten figyelemre méltó a technikai megvalósítás. A sorozat látványvilága igényes, a fényképezés kimondottan szép, a kameramunka, a helyszínek, a világítás és a vágás pedig professzionális. Egyértelmű, hogy a készítők nagy hangsúlyt fektettek a vizuális megvalósításra. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy mindez nem párosul egy erősebb, feszesebb forgatókönyvvel. Legalább is az első felében.
Az addig lassan csordogáló narratíva egyszer csak életre kel, és egy sokkal izgalmasabb, koncentráltabb élményt nyújt. A finálé kifejezetten erősre sikerült: egyszerre működik horrorcsúcspontként és érzelmi lezárásként. Az utolsó előtti epizód különösen emlékezetes, hiszen egyfajta kamaradrámává alakul, amelyben a párkapcsolati dinamika kerül a középpontba, mindezt horrorisztikus keretbe ágyazva. Bár nem minden megoldás tökéletes, például a digitális effektek néhol kilógnak az összképből (főleg a CGI vér…), a befejezés mégis képes részben ellensúlyozni a korábbi hibákat.
Összességében ez a sorozat tipikus példája annak, amikor egy erős alapötlet és kiváló technikai kivitelezés nem találkozik megfelelő történetmeséléssel és tempóval.
Nem hibátlan élmény, sőt, sok szempontból kifejezetten egyenetlen, de a végére összeáll annyira, hogy érdemes legyen beszélni róla.
Ne maradj le a legfrissebb, legérdekesebb hírekről! Töltsd le a mobil alkalmazásunkat!
