News here
hirdetés

BUDAPEST

Baranyi Krisztina konzultációt hirdetett a Budapestre tervezett kínai Fudan Egyetemről

A ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely szerint egy mai tájékoztatón bebizonyosodott, hogy a beruházás a Diákvárostól venné el a területet.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is többször írtunk arról, hogy a kormány egy gigaberuházás keretében teret engedne Budapest IX. kerületében a kínai állami Fudan Egyetem projektjének. Az ellenzéki kritikák arról szóltak, hogy ez a beruházás lényegében elvenné a helyet az ún. Diákvárostól, ami akár 12 ezer diáknak otthont adna, és a tervek szerint európai mércével mérve is korszerű módon épülne fel.

A kormányzati válaszokban idáig mindig az szerepelt, hogy a két tervezett projekt nem "üti" egymást, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter legutóbb is arra hivatkozott, hogy a Diákvárosnak marad hely a Fudan mellett. Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina szerint azonban ez nem igaz.

Budapest főpolgármestere és Ferencváros polgármestere hétfő délután közös sajtótájékoztatót tartott azután, hogy a Palkovics által kezdeményezett tájékoztatón részt vettek. Itt Baranyi elmondta:

az innovációs és technológiai miniszter azért hívta meg a főváros és a kerület vezetését, hogy egyetértésüket kérje arra, hogy a Fudan Egyetem a Diákváros projekt helyén épülhessen fel.

A miniszter tájékoztatójából kiderült, hogy 26 hektár helyett öt és fél hektáron kapna helyet a Diákváros, a korábbi tervekben szereplő területen pedig a Fudan épülhetne fel 540 milliárd forintos magyar állami finanszírozásban.

A ferencvárosi polgármester korábban népszavazást kezdeményezett, amin a helyiek véleményét kérték volna ki a projektről. Most az aHang szervezet segítségével online és offline konzultációt is indítanak, hogy minél többen elmondhassák a véleményüket a tervezett lépésekkel kapcsolatban.

hirdetés

A konzultációban minden, budapesti lakcímkártyával rendelkező magyar állampolgár elmondhatja véleményét. A tervezett négy kérdésből eddig hármat ismertetett Baranyi Krisztina:

  • Akarja-e Budapest népe, hogy a Diákváros helyett egy kínai elitegyetem épüljön?
  • Akarja-e Budapest népe, hogy 540 milliárd forintos hitellel adósítsák el az országot egy olyan egyetemre, ahol 2,5-3 millió forintnál kezdődik a tandíj?
  • Akarja-e Budapest népe egyáltalán a Fudan beruházást?


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST
Bajban van a BKV, rengetegen mondanak fel, és már a menetrendet sem tudják tartani
Az elmúlt másfél év alatt eltűnt 300 busz- és trolivezető a cég állományából

Link másolása

hirdetés

A buszsofőrök és trolivezetők soha nem látott ütemben mondanak fel a cégnél, gyakorlatilag lehetetlenné vált a menetrendi igények kiszolgálása - értesült a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy először idén májusban, aztán rögtön júniusban is rekordot döntött a járművezetői létszám csökkenése: tavasz végén 48, a nyár első hónapjában 55 sofőr hagyta ott a BKV-t. A csökkenés 2021 óta tapasztalható.

Az elmúlt másfél év alatt eltűnt 300 busz- és trolivezető a cég állományából.

A járművezetők száma mostanra a 2017-es szintre zuhant vissza. Miközben 2021 elején a 2700-at közelítette a munkavállalók száma, ma már 2400-an sem dolgoznak a BKV-nál.

A kialakult helyzetet már az utasok is megérezhetik. Az alacsony létszámot valameddig túlórával, illetve a pihenőnapok elvonásával lehetett ellensúlyozni, de a kieső járművezetők miatt az ígért menetrend már nem teljesíthető hiánytalanul.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy júliustól jelentősen megszaporodtak a személyzeti okokra visszavezethető kimaradások.

hirdetés
Átlagosan napi 50-60 esetben történt meg, hogy a BKV nem tudott járművezetőt biztosítani. Ezek az autóbuszok értelemszerűen kiestek a menetrendből, és a telephelyeken maradnak.

A lap információi szerint a kilépő BKV-s sofőrök háromnegyede öt éven belül hagyta ott a céget, az összes távozó járművezető negyede pedig már egy éven belül felmondott, ami az alacsony béreknek és a járműpark állapotának is köszönhető.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST
Új Kolodko-szobor Budapesten: Az oroszok már a spájzban vannak
A szobrász videón mutatta meg, hogyan készült az új alkotás, és néhány fotón pedig közelről is megcsodálható az újabb mestermű.

Link másolása

hirdetés

Újabb miniatűr szobrot készített Kolodko Mihály. Ezúttal Budapesten, a Duna partján kell keresni. Annyit elárulunk, hogy a budai oldalon. A pontos helyszín is gyorsan kideríthető a szobrász filmjéből, ha alaposan figyelsz.

Kolodko Mihály egy videón megmutatja azt is, hogyan készült el az újabb miniszobor.

VIDEÓ: Az oroszok már spájzban vannak

És néhány fotón pedig közelről is szemügyre vehető az alkotás, melyhez Kolodko Mihály - ismét csak A Tizedes meg a többiek című filmre utalva - annyit írt:

"Nincs kompót".

hirdetés

A lelkes Kolodko-rajongók pedig megnézhetik azt a pillantot is, amikor a szobrocska elfoglalja helyét:

Bár a fotók és a videók csak nemrégiben kerültek ki a közösségi oldalra, máris többen fotókkal is igazolták, hogy rábukkantak a spájzban keresgélő orosz katonára.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
Hétfőtől drágább lesz a parkolás Budapesten
A főváros belső részein hatszáz forintot kell majd fizetni óránként, reggel 8 és 22 óra között.

Link másolása

hirdetés

A Fővárosi Közgyűlés még június 29-én döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat.

Az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Parkolási zónák a fővárosban szeptember 5-től

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés
Tűzfalra került Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye Budapesten
Nemcsak a fővárosban, de országosan is egyedülálló, hogy egy híres festmény hiteles reprodukciója kerüljön fel egy tűzfalra. Az alkotók elárulták, hogyan készítették és honnan jött az ötlet.

Link másolása

hirdetés

Az idén 125. tanévét kezdő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai mostantól a névadó egyik legismertebb alkotásának hatalmas méretű változatát láthatják majd nap, mint nap.

„A léghajó szimbóluma az emberi gondolatok szárnyalásának és a művészi szabadságnak, mely mégsem távolodik el kozmikus magasságokba, hanem az emberiség élettere, a föld közelében marad”

– olvasható Szinyei Merse Anna, a dédnagyapja életét és munkásságát feldolgozó könyvében a művész „talán legeredetibb, hetyke-tréfás”, 1882-ben készült festményéről.

A középiskola vezetősége régóta fontolgatta a belső udvaron lévő óriási tűzfal felület megfestését, dekorálását, amire a kerek évforduló tökéletes alkalmat adott. A VI. kerületi Önkormányzattal folyatott egyeztetések után pedig zöld utat kapott az elképzelés megvalósítása.

A Neopaint csoport festőművészei egyértelmű ajánlása volt a Léghajó megjelenítése. Ezt megelőzően több ötlet is volt arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön fel a falra, de végül az iskola vezetősége teljes egyetértésben döntött a Léghajó mellett.

Óriási kihívás volt a 42x39,3 cm-es festmény megjelenítése egy ekkora felületen, mert az amúgy kisméretű kép számtalan apró részletet tartalmaz, amelyek felnagyítva előkerülnek, illetve Szinyei egyedi ecsetvonásait is ábrázolni kellett úgy, hogy az óriás festmény végül visszaadja a Léghajó valódi hangulatát.

hirdetés

Első ránézésre nem tűnik egy bonyolult alkotásnak, de jobban megvizsgálva láthatjuk, hogy egy igen aprólékos és teljesen egyedi ábrázolású képről van szó.

Az 500 m2-es falfestmény 2 hét alatt készült el a legnagyobb kánikula közepette, 5 festőművész közreműködésével.

A Neopaint Works csoport tagjai bíznak benne, hogy ez egy jó példa lehet arra vonatkozóan, hogy még több hasonló jellegű alkotás készülhessen országszerte, hiszen egy-egy ilyen falfestmény nemcsak turisztikai látványossággá, de egyfajta kultúrmisszióvá is válhatna.

„Ha tehetnénk, mi csak ilyen képeket festenénk, mert ennek célja és értelme van. Számunkra a legnagyobb dicséret az lenne, ha Szinyei láthatná, és azt mondaná rá: Ez igen, szép munka!”

– mondta el a Neopaint vezetője, Jankovits Barnabás.

A Neopaint Works csoport:

A festőcsoport 17 éves fennállása óta több 10.000 m2 falfelületre készített dekoratív falfestményeket, megteremtve ezzel hazánkban a tűzfalfestészet, a legális köztéri falfestészet kultúráját.

Az olyan monumentális alkotások, mint a Rubik-kocka, a 6:3 - Az Évszázad mérkőzése, a Sissy, Róth Miksa emlékfal, a Nemzet Színészei vagy a Klauzál téren lévő „zöldséges” mára Budapest nevezetességeivé és turisztikai célpontjaikká váltak, számuk meghaladja a 60 darabot. A grafikák témaköreinek megválasztásánál fontos szempont, hogy a vizuális élmény mellett a festménynek legyen tartalma is, hiszen így lesz teljes egy városdíszítő faldekoráció. Tevékenységük tehát nem sorolható be sem a graffiti sem a street art kategóriákba, mert nem saját stílusukat akarják megjeleníteni falfestményeinken, hanem figyelembe véve a felület környezetét, elhelyezkedését alakítják ki koncepcióikat majd legálisan, engedélyezések után valósítják meg terveiket.

Számtalan felkéréseik közül a Léghajó volt a legnagyobb megtiszteltetés és egyben a legnagyobb kihívás is, mert egy olyan projektet bíztak rájuk, ami nem mindennapi: egy kivételes festőművész alkotását lemásolni, megjeleníteni nagy kihívás, amihez maximális bizalom szükséges a megrendelők részéről.

A sok száz kisebb-nagyobb munka alatt szerzett tudásnak és gyakorlatnak, valamint az egyedi technikának köszönhetően jóformán bármilyen elképzelést, grafikai tervet meg tudnak valósítani.

A festőcsoport elsődleges célja, hogy minél több minőségi falfestmény készülhessen országszerte köztereken, valamint különböző közintézményekben.

VIDEÓ: A Léghajó készítéséről

Még több információ ITT

Íme egy régebbi alkotásuk:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: