A hiphop a tudattalanra is képes hatni

Kettős Tamás igazi polihisztor művész: festészettel, költészettel, prózával és zenével egyaránt foglalkozik. Bár utóbbit is már tizenéves kora óta űzi, a hiphopban szokatlan módon csak 40 felett mélyült el igazán. Vadszamarak nevű együttese üde színfoltot jelent a hazai underground színtéren, dalaikban a hihetetlen tempóban darált szövegek funkos, rockos zenei körítéssel párosulnak. A zenekar múltja, jelene és tervei mellett a magyar hiphop közeg, valamint a kortárs művészet helyzetéről is beszélgettünk.

– Hogyan fedezted fel magadnak a hiphop műfajt?

– Mindig is rendszeres zenefogyasztó voltam: folyamatosan szólt a lemezjátszó, aztán a magnó, aztán cédé, meg a digi ez-az, plusz sok koncertre is jártam. Igaz, inkább más stílusok mozgattak meg, a rap sokáig kívül esett az érdeklődési körömön. Úgy tíz éve jött a fordulópont, amikor beleszaladtam egy-két magyar underground hiphop lemezbe: Bankos és Norba MLKK című albumába, meg korai NKS-be, Bobakrome-ba, és leesett az arcom. A kiterjedt földalatti szcénától. Attól az underground hálózattól, amelyikről addig fogalmam sem volt. Akik magyarul tolták, de mindenkinek külön szlenggel, flow-val, nyelvezettel rendelkezett. Nagyon betalált, amilyen elementárisan, dühösen, elevenen tolták a fejek.

Kvázi ősz fejjel, földig érő fehér szakállal látogattam a hiphop bulikat, freestyle partykat. Nem vagyok ugye egy tipikus "repp arc", 40-es forma voltam már akkor is, de tanuló lettem. Lestem, füleltem, ömlesztve kaptam vagy 17 kiló hazai hiphopot innen-onnan, amik aztán hónapokra beragadtak a cédélejátszóba - asszonyom majd kivert a házból. Hát mondom,

Innentől nagyon inspirált ez a dolog: feljöttek a régi zenei törekvések, a félbehagyott elképzelések, gondoltam hozzászólok a polémiához én is.

– Mikor döntöttél úgy, hogy zenekari formában is megvalósítod az ötleteidet?

2008 környékén történt, hogy összefutottam egy kis csapattal Vácon, a Duna-parton. Ismertem őket a telepről, eggyel fiatalabb generáció voltak nálam, akkoriban kezdtek el mozgolódni: név szerint Pempő, Tibcsi, Sanya és Pepe. Állandóan ott ültek egy fűzfa alatt, kongáztak és gityóztak naphosszat. Le-lecsücsültem hozzájuk, bandáztam velük néha. Nem voltak egy konkrét csapat, de spontán módon Vadszamaraknak neveztem el őket. Időnként fújtam velük én is, aztán elkezdtünk együtt zenélni.

Akkoriban már elég sok szöveg járt a fejemben, ezekhez kerestem a megfelelő embereket. Ezekben a srácokban meg az fogott meg, hogy hihetetlen energiával ütötték a ritmusokat. Korábban Párizsban is sokat utcazenéltek, játszottak szenegáli és mali zenészekkel is, úgyhogy volt egy sajátos zenei atmoszférájuk, és szabadzenei múltjuk bőven. Irgalmatlan tempót hoztak, néha éjszakákon át, és legalább annyira periférikus, illegál volt a csapat, mint az underground hiphop akkoriban.

Tamás két szövege slam poetryként előadva:

– Hogyan alakult ki ebből a fix csapat?

– Az ős-Vadszamarak eléggé minimál formáció volt: rajtam és a két ütős srácon, Pempő Gyuszin és Virág Tibin kívül tagja volt még Magyarkúti Balázs nagybőgőn, ő is hozott egy erős déli lüktetést, és

Ez a felállás igen rendhagyóan szólt, és bitang erősen jelen tudott lenni. Így kezdtünk el koncertezni már Budapesten is. Érdekes módon gitárosunk sokáig egyáltalán nem volt. Idővel elkeveredtünk az R33-ba, egy nagyon intenzív zenei közegbe, sőt, kommunába, ahol vagy húsz zenekar dolgozott. Akkor még a Dürer Kert felett, a mai Keleti Blokk helyén működött, és itt virultunk mi is.  Itt ismerkedtünk meg Pernyével, a hely vezetőjével, aki aztán gitárosként csatlakozott a zenekarhoz, sajátos rockos-pszichedelikus témáival színesítve a hangzást.

Az R33 lett a bázisunk, a Dunakanyar után mintegy második otthonunk, költöztünk vele a Közvágóhídra. Napokat-heteket bandázunk bent Pesten, és a rengeteg hatás és találkozás miatt a Vadszamarak egyfajta zenei műhely jelleget kezdett ölteni, amiben a stabil tagokon túl folyamatosan cserélődtek a jobbnál jobb vendégzenészek. Sok másik remek arc mellett Ef Zámbó Öcsivel (Bizottság, Ef Zámbó Happy Dead Band) is közösködtünk jó párszor: eleinte én voltam meghívott MC a Happy Dead Band koncerteken, majd ő kezdett billentyűzni nálunk. Innentől éveken át koncerteztünk aktívan Kettős Tamás és a Vadszamarak néven.

A Rianás című dal stúdióverziója az eredeti felállással:

Egy 2009-es koncertfelvétel részlete:

– Miért ment szét pár éve ez a felállás, és hogy állt össze a mostani?

– Underground zenésznek lenni, tudod, nem kifizetődő dolog.

Most is ott vannak, a bejáratott helyeiken utcazenélnek Marseille környékén. Bár így a nagyon erős ritmusszekció kiesett, a többiekkel még játszottam egy darabig, de csak nem talált meg minket a világhír. Ezért úgy döntöttem, hátradőlök kicsit, inkább festettem a Dunakanyarban.

Majd úgy hozta az élet, hogy Pestre kellett költözzünk kis családommal. Itt olyan két és fél, három éve egy kiállítás-megnyitón megismerkedtem Szolnok Bence Dániellel és Major Bálinttal, két kedves akusztik fejjel. Ők addig a blues szcénában mozogtak, de nagyon megtetszett a zenéhez való hozzáállásuk, lelkes naivitásuk és ugrásszerű fejlődőképességük. Rendesen összebarátkoztunk, pedig ugye ketten nincsenek annyi idősek, mint én. Megkérdeztem őket, hogy ha tartósan együtt zenélnénk, milyen néven tennék ezt, mire azt felelték, hogy ők nagyon szeretnék Vadszamarakként folytatni. Így aztán ők lettek az új gitárosok. Ehhez csatlakozott egy elképesztő basszeros, Bordás Peti, aki a Vojasa-val néha a punk és a cigányzene ötvözésére is kísérletet tesz, valamint a DeNada francia pop-rock-ska-reggae-punk formációt is erősíti.

És ugye a dobos. Egy évig kerestem dobost, és mindenkit óhatatlanul Tibcsivel és Pempővel hasonlítottam össze, míg egyszer Egerben, az Artalom fesztiválon, ahol egyedül léptem fel, az utánam jövő produkcióban megláttam Szegő Dávidot, a fiatal jazzdobos fiút, aki Ágoston Bélával muzsikált ott, s akit hallva rögtön tudtam, hogy ő az. Elfoglalt legény (MonKeys trio, Ágoston Béla összes, Bélaműhely, Andaxínház, Santa Diver), de azóta vele koncertezünk, és persze vele vettük fel az új lemezünket is.

Íme a Ragyok aki vagyok című friss album:

Az aktuális felállás az idei Művészetek Völgyében, Taliándörögdön

– Szövegíróként mi ihlet meg téged? Úgy vettem észre, az önéletrajzi vonal nagyon erős a dalaidban.

– Ez valahol magától értetődő, hiszen az embernek mégiscsak a saját élete jelenti a legfőbb identifikációs pontot. Ugyanakkor az is hozzátartozik ehhez, hogy ha mélyebbre hatolunk, csomó szöveg nem csak rólam szól. A Fentről látszik című számnak például csak az egyik rétege az, hogy felnőttem egy lakótelepen - emellett csomó áthallás van benne a mai közéleti, politikai helyzetre is. Tehát igyekszem a "mivanvelem" sztorit, az egotripet elemelni, általánosabb és aktuális problémák szintjére, hogy ebből más is kihallhassa magát.

Maga a hiphop mellesleg igazi mágikus műfaj: ha valaki nagyon gyorsan darálja a szöveget, akkor szűrés nélkül nagyon mélyre képes beküldeni az üzenetet. És nemcsak a tudatba, mert a tudat képtelen integrálni ennyi infót gyorsba, hanem a tudattalanba. Azt talán mondani sem kell, hogy ezzel a mágikus természettel vissza lehet élni, és ez veszélyes.

Rengeteg előadó épp erre játszik, hogy pillanatok alatt rád dobok sok infót, egy nyelvi játékot, nyelv-cselt, de akár egy átkot, mélyütést, horgot is, ami aztán ott tokosodik vagy fekélyesedik a mélyben, veszi el az erőt, rángat, mindenesetre hatalmat gyakorol.

A freeben, meg a szópárbajokban, meg a vitában, a leugatásban, a sújtásban, a legyalázásban jelen van az öntudatlan voodoo, meg az öntudatlan átok. Sok repper alap használja, én direkt nem teszem - emiatt nincsenek negatív, átkozódó, nőgyalázó, lehúzós szövegeim.

Fotó: ogi (Fesztblog)

– Az utóbbi években egyfajta hiphop-robbanás volt Magyarországon, a punnany massiftól a Halott Pénzen át a Wellhellóig sorban futottak fel a hihetetlenül népszerű, mindenhol teltházakat vonzó csapatok. Szerinted hogy törhetett ki ilyen szinten a műfaj az undergroundból?

– Még a legnyersebben induló előadóknál is jó esély van rá, hogy idővel letisztulnak vagy elmennek populáris irányba. Ez a letisztulás esetében egyáltalán nem baj, sokkal inkább törvényszerű. Nekem Nick Cave ennek az iskolapéldája. A mainstream meg folyamatosan táplálkozik az undergroundból, ez nemcsak a zenében, de más művészeti ágakban is így van, a költészettől a festészetig.

Tulajdonképpen már akkor látszott, hogy nagyobb tömegekre is hatni fog a hiphop, amikor azt MTV zenecsatornára beszivárogtak az első, fekete bőrű képviselői. Aztán jött a fúziós zenék tömkelege, elég csak a Faith No More-t, a Red Hot Chili Pepperst, vagy a Fishbone-t említeni. Az ő sikerük szerintem mind előrevetítette a mostani folyamatot. Persze a valódi sikerhez mindenképp oda kellett tenni egy-két fülbemászó, jól énekelhető refrént, ez elkerülhetetlen volt.

Ez és a következő kép: illusztrációk Végh Attila "Virrasztó Jenő kalandjai" című kisregényéhez

– Hogy a másik énedről is szót ejtsünk: mi inspirál téged képzőművészként, milyen témákat festesz meg szívesen?

– Ez igen egyszerű kérdés, de kell hozzá egy bolond következetesség. Mert kölyökkoromban (ahogy mindenki, így te magad is) a művészet összes ágát kipróbáltam és műveltem. De az összeset! Rajzolni éppúgy evidens volt, mint festeni, homokvárat építeni, sarazni, tehát építeni, de táncolni, énekelni, vagy hazudozással, füllentéssel költeni, mesézni: játszani! Nekem ezek közül kiváltképp a kép vált ki, festeni! Szeretek festékgombócokat elfogyasztani, kenni. Elképesztő a képek sokasága ma. Nincs kánon. Mindenki azt csinálja, amit. Hát én

Érint és foglalkoztat az absztrakt, de mint struktúra, általában átmegy nálam háttérmotívumba. Ráfeszülnek a figuráim egy-egy sokszorosított motívumra, mint például a lakótelep megannyi ablaka-dabra... Igen, ez néha sokszorosított háttérzaj, amire válaszként és kérdésként reflektálnak jelenlétükkel a figurák, akik megtalálnak személyességükkel, vagy személyiség feletti ikonográfiájukkal. Figyelek a naiv, belső, színtiszta hangra, de érzékeny vagyok, mint a "profik", akik rezdülnek a külső zajra. Ma éppen ilyen idő van, hogyan lehetne másképp, minden ajándék.

– Mekkora az igény manapság a kortárs művészetre? Kik veszik meg a képeidet?

– Igény? Az mindig van. Bennem ugyanúgy megvan a kíváncsiság, mint minden élő fejben. Attól él, aki él, hogy kíván és kíváncsi. "Aki nem kíváncsi, az hamar megöregszik, megméri a mérleget és koporsóba fekszik..." - ahogy a sláger mondja. De az igazi respekt azoktól jön, akik maguk is kreatívak, és eleven szelekre elevenen rezegnek. Egy jó néző, a művészet nagyságát emelő, sőt előidéző, generátor erő. Van akit inspirál egy kép, s elég ha látja, van aki hazaviszi, s az inspirálja, hogy legyen új szobája falán: új ablak vágva. Van olyan. Jó az!

– Mennyi van szerinted a Vadszamarak mostani felállásában, hová szeretnétek eljutni?

Szoktuk volt mondani: old school elemekkel új zenei ösvényt vágni. Kirügyeztetni a szóbokrokat. Játszani. Felfedezni. A Vadszamarak nyitott, zenei műhely jellegét megtartani. Nagyon fontos számunkra az összetett, instrumentális zenei rész, és az improvizáció lehetősége. Hogy egy-egy tétel soha se szólaljon meg ugyanúgy többé. Szeretném, ha mindig egyenrangú lenne a kettő, a zene meg a szöveg. Tudod, a tartalom és formája. Ez a kísérlet, és szerencsére szépen csiszolódik az új felállás.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!