KÉK HÍREK
A Rovatból

A BKV fogva tartotta utasait egy buszon

A buszsofőr 20-25 percig nem engedte ki az utasokat, bűncselekmény gyanúja miatt.


Több utast is bezártak egy BKV buszba 20-25 percre a Farkasréti temetőnél. Egy bliccelő nő ugyanis úgy rátaposott bakancsával az ellenőrnő lábára, hogy eltört a lábujja, és ki kellett hívni a rendőrséget - írja az Index.

A BKV álláspontja szerint elvárható volt az utasoktól, hogy megvárják a rendőrségi intézkedést. Jogi szakértő szerint azonban a BKV megsértette az utasok személyi szabadságát, valójában tanúfogás történt.

640px-BKV_200E_busz_utastere

Képeink csak illusztrációk

A lap egy olvasója számolt be a kellemetlen esetről, amely alatt "szinte börtönben érezte magát". Néhány hete este hétkor a Gazdagréti tér felől közlekedő 8-as buszra ellenőrök szálltak fel a Farkasréti temetőnél. Az ellenőrnő kérte az egyik utas jegyét, mire a nő kezeletlen jegyet mutatott fel, és angolul arra hivatkozott, hogy nem működik a jegykezelő készülék. Az ellenőrnő próbajegyét megmutatva angolul elmagyarázta neki, hogy a készülék igenis működik, így pótdíjat kell fizetnie.

Az utas azonban a Sion lépcső megállónál felpattant, félrelökte az ellenőrt, és leugrott a járműről. A két jegyellenőrnő megpróbálta feltartóztatni a bliccelőt. Eközben a nő többször rátaposott bakancsával az egyikük lábujjára, akinek emiatt az orvosi látlelet szerint eltörött a lábujja. A bliccelő utast végül rábírták, hogy szálljon vissza a járműre. A buszsofőr ezután tájékoztatta az utasokat, hogy a rendőrség érkezéséig a zárva tartja a busz ajtajait, és nem indul tovább.

"A tisztességes utasokat, a bliccelőt, mindenkit bezártak a buszba 20-25 percre, azzal hogy a rendőrség kiérkezéséiig nem hagyhatjuk el a buszt. A Sion lépcső megállóban bezárva vártunk a buszon, közben gondolkodtam hogy a BKV már börtönként és erőszakszervezetként is funkcionál." – emlékezett vissza az Index olvasója.

busz5

A BKK az Indexnek azt nyilatkozta, hogy szerintük a buszvezető jogszerűen járt el, mert a bűncselekmény elkövetőt bárki elfoghatja és átadhatja a rendőrségnek. A bliccelő pedig erőszakot követett el egy közfeladatot ellátó személy ellen, amikor eltörte az ellenőrnő lábujját.

A többi utas fogva tartásával kapcsolatban először nem érkezett válasz, majd újbóli megkeresésre már a BKV közölte, hogy csak tíz percig zárták be az utasokat. Továbbá szerintük elvárható, hogy bárki számíthasson mások segítségére és belátására, ha bűncselekménnyel kapcsolatos intézkedésről van szó.

Illegális bevándorlás - Siklós

Az Index megkereste a Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő emberi jogi szervezet rendőri intézkedésekkel foglalkozó szakértőjét, Tóth Balázst is. A szakértő szerint viszont bár a bliccelőt valóban bárki visszatarthatja, ám a többi utast egyszerűen nem lehet bezárni. A bezárással a BKV tulajdonképpen megsértette a többi utas személyi szabadságát.

A jogi szakértő szerint az utasok bezárásának oka az úgynevezett tanúfogás lehetett. A kiérkező rendőrök ugyanis felveszik mindenkinek az adatait, akikre majd tanúként hivatkozhat a BKV az erőszakoskodó bliccelő ellen indított eljárás során.

A rendőrök kiérkezése után a jegyellenőröket mentővel szállították a Szent János Kórházba, a BKK pedig feljelentette a bliccelőt közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak elkövetése miatt.

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Meg akartam halni, de már százszor megbántam” – Megszólalt a férfi, akinek az utcán műtötték a szívét
Megszólalt Zsolnai Gábor, a 30-as éveiben járó férfi, akinek a nyílt utcán mentették meg az életét egy szívműtéttel. A férfi a kórházi ágyán elmondta, tette előtt üldözési mánia gyötörte és gyászolt.


Megszólalt az a 30-as éveiben járó férfi, akinek nemrég a nyílt utcán műtötték meg a szívét, miután mellkason szúrta magát. Gábor a kórházi ágyán, még lábadozva beszélt arról, hogy megbánta a tettét, és már másként látja az életét.

A Blikk beszámolója szerint az eset körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, amikor a férfi szigetújfalui otthonának kapujában ötször szúrta mellkason magát, a sebek közül három a szívét érte.

„Meg akartam halni, de már százszor megbántam azóta, hogy magam ellen fordultam. Ugyan még nem tudok lábra állni, de szépen helyreraktak, a mellkasomat összevarrták, aránylag minden rendben van velem mostanra”

– mondta.

A kiérkező mentőhelikopterrel dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a helyszínen, a nyílt utcán nyitotta fel a férfi mellkasát, és varrta össze a dobogó szívét. A szívbe kerülő varratok behelyezéséig nagyjából hét perc telt el, ami Magyarországon egyedülálló orvosi teljesítménynek számít.

Gábor a lapnak elárulta, mi vezetett a tettéhez. Édesanyját egy éve veszítette el, azóta az öccsével él együtt.

„Volt konfliktusom helyi fiatalokkal, bennem pedig kialakult egy üldözési mánia. Ez annyira elfajult, hogy még a boltba menve sem éreztem jól magam és nem láttam más kiutat”

– magyarázta.

Elmondása szerint a kritikus pillanatban nem gondolkodott, csak az volt a célja, hogy elaludjon, még fájdalmat sem érzett.

Másnap tudta meg egy orvostól, hogy újra kellett éleszteni, és ekkor értette meg, mekkora bravúr volt megmenteni az életét. Azóta teljesen más lelkiállapotban van, és nagy álma is teljesült, amikor nemrég személyesen is találkozhatott az életét megmentő főorvossal.

A történtek hatására átgondolta az életét, és arra jutott, hogy változtatnia kell.

„Az biztos, sokkal több olyan emberrel kellene körbevennem magam, legfőképpen a családtagjaimmal, barátaimmal, akik jó hatással vannak rám” – tette hozzá.

Gábor a Blikk cikke szerint négy és fél hete fekszik a Honvédkórházban.

Az életmentő beavatkozásról dr. Dubóczki Zsolt is beszélt. „A leszállás pillanatától a beteg ellátása 5–10 perc alatt történt, a beavatkozás megkezdésétől a szívbe való varratok behelyezéséig pedig nagyjából hét perc. Azt lehetett látni a betegen, hogy szívtáji szúrt sérült, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyülemlő vér volt látható. Erre a helyzetre is van eljárásrendünk, hogy mit kell tenni, ha szívtájéki szúrt sérüléssel találkozunk” – elevenítette fel a történteket a főorvos.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexért adta a drogot gyerekeknek is, 20 éven át mindent kamerára is vett
Az 56 éves férfi egy fa ágylapot szerelt az autójába matraccal együtt, ez volt az együttlétek egyik helyszíne. A lakásán lefoglalt eszközökön a hatóságok húsz évre visszamenőleg találtak fotókat és videókat az áldozatokról.


Öt terabájtnyi, név szerint mappákba rendezett felvétel és egy autóba épített ágy – a gyanú szerint kábítószerért cserébe kért szexuális szolgáltatást, köztük kiskorúaktól is egy 56 éves nyíregyházi férfi, akit múlt hétfőn fogtak el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat Gyermekvédelmi Főosztályához még 2025 végén érkeztek az első információk a férfiról. A jelzések alapján titkos információgyűjtés indult, majd a védelmi tisztek feljelentést tettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

A férfi lakásán és autójában tartott kutatás során kábítószergyanús anyagokat, mérleget és informatikai eszközöket foglaltak le. A lefoglalt adathordozókon a hatóságok szerint húsz évre visszamenőleg is lehetnek felvételek.

A becslések szerint az öt terabájtnyi adatmennyiség akár több tízezer fotót és 400-600 órányi videófelvételt is jelenthet. A fájlokat a gyanúsított nevekkel ellátott mappákba rendezte.

Az anyagok elemzését a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztálya már megkezdte, és a nevekkel ellátott mappák alapján várhatóan további sértetteket is azonosíthatnak.

A gyanú szerint a férfi különböző életkorú nőknek, köztük kiskorúaknak adott vagy árult kábítószert, amiért cserébe szexuális szolgáltatást kért.

A fiatalabb lányokat sokszor egy gyermekotthon környékén szólította le.

A férfi a „kristályként” ismert droggal kereskedett, a lányoknak pedig részben készpénzzel, részben a szerrel fizetett. A szexuális együttlétekről többször felvételt is készített.

A nyomozás adatai szerint az autóját is átalakította: egy fa ágylapot szerelt bele matraccal, ez volt az együttlétek egyik helyszíne.

A férfit kábítószer-kereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia bűntettével gyanúsítják, jelenleg letartóztatásban van. A nyomozás a lefoglalt adatok elemzésével folytatódik, amelynek során a hatóságok további áldozatok azonosítására számítanak.

Videón a férfi elfogása:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.


Nem született döntés szerdán a Szolnoki Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki csaknem két éve egy kalandparkban a vád szerint felrúgott egy kisfiút. A tárgyalásra a vádlott, A. Tibor Dániából, repülőgéppel érkezett, miután – írta a Blikk – azért költözött külföldre, mert tartott a népharagtól és a zaklatásoktól.

A bíróság újabb szakértőket hallgatott meg, így az elsőfokú ítéletre még legalább hat hetet várni kell. A tárgyaláson megjelent a kisfiú édesanyja is, aki szerint egy egész ország áll mellettük.

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk, ez a tárgyalás, az ítélet lehet a garancia arra, hogy ilyennek többé nem szabad előfordulnia sem Magyarországon, sem máshol” – mondta Judit.

Az eset 2024 júliusában történt a szolnoki kalandparkban, ahol a jászberényi karateedző egy gyermektábor felügyelőjeként vett részt. A vád szerint miután a kisfiú összeveszett egy társával és sírni kezdett, A. Tibor odalépett hozzá, és hátulról olyan erővel rúgta ki a lábát, hogy a gyerek a földre zuhant. Az esetről videófelvétel is készült, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Magyar Karate Szakszövetség előbb fegyelmi eljárást indított, majd a férfit végleg eltiltotta az oktatástól, egyesületét kizárták a szövetségből, és megfosztották a dan fokozat magyarországi viselésétől.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki a történteket „tűrhetetlennek és következményekért kiáltónak” nevezte.

Kiderült az is, hogy a férfi korábban Bonis Bona-díjat kapott, amelyet Novák Katalin akkori államtitkár adott át; a díjat később visszavonták.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat. A férfi nem ismerte el a váddal egyezően a bűnösségét; ügyvédje szerint nem vitatja, mi történt, de nem ért egyet a minősítéssel és a szándékossággal. Egy korábbi tárgyaláson bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy fizeti a gyerek pszichológiai kezelését.

A kisfiú édesanyja egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az edző ezt mondta a fiának: „ne hisztizzél, mi vagy te, lány?” Az anya ezután hozzátette:

„Ezt a mondatot, a büdös életbe ki nem törli senki se a gyerek fejéből”.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb vádak is megfogalmazódtak az edzővel szemben, aki azokat is tagadta.

A tárgyalási napon a bíróság küzdősport-szakértőket hallgatott meg, akik a rúgás technikáját, erejét és lehetséges következményeit elemezték. A vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart sérülést okozni, csupán rosszul reagált a helyzetre. Az eljárás várhatóan június közepén, a perbeszédek után az ítélethirdetéssel folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.


Azonosították azt a 24 éves nőt, aki hétfőn halt meg, miután a Carnival Firenze óceánjáró fedélzetéről lezuhant. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal csütörtökön közölte, hogy beazonosították az áldozatot. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot - írja a People.com.

A fiatal nő a családjával utazott, és hétfőn, Kalifornia partjainál zuhant le a kabinja erkélyéről az alatta lévő fedélzetre.

A családtagok azonnal riasztották a személyzetet. Az eset után a hajó kikötött a közeli Catalina-szigeten, ahol a helyi rendvédelmi szervek a fedélzetre szálltak, hogy információkat gyűjtsenek.

A Los Angeles megyei seriffhivatal később megerősítette, hogy a nyomozást átadták az FBI-nak.

A körülbelül 300 méter hosszú Carnival Firenze vasárnap indult el Long Beachből egy ötnapos, Alsó-Kalifornia (Baja California) körútra, amely Mexikó legészaknyugatibb tagállama, és amelynek tervezett állomásai Catalina-sziget és a mexikói Ensenada voltak.

A Carnival Cruise Line közleményben fejezte ki részvétét, és jelezte, hogy minden támogatást megadnak az elhunyt utas családjának.

„A Carnival csapata támogatja az utas családját, és gondolataink és imáink velük és szerettükkel vannak”

- közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk