BUDAPEST

5 kertes, teraszos hely Budapesten, ahol a szabad levegőn iszogathatsz

És nincsen akkora tömeg, hogy sehova ne tudj leülni.
My Secret Budapest - szmo.hu
2018. augusztus 18.


Link másolása

Tavasztól őszig az egyik legjobb dolog munka után, illetve hétvégén kertben vagy teraszon ücsörögni, hideg sört kortyolni.

Fröccsöt iszogatni. Komótosan szopogatni az Aperol Spritzet, és közben dumálni. Esetleg hallgatni a többieket. Olvasni. Telefont nyomkodva a hírek közt böngészni. Lazulni. Pihenni. Kiengedni.

De a legeslegjobb a nyári melegben ülni a szabad levegőn egy jó ital mellett.

Erre számtalan hely akad Budapesten, de nem mindegyik vált a kedvencünké. Vagy nem mindenhol tudunk előzetes asztalfoglalás nélkül akár csak egy kisebb társasággal is leülni. Most mutatunk nektek néhány olyan helyet, ahol nincsen akkora tömeg, hogy te már ne férj be, és ahol tényleg olyasmit kapsz, amit máshol nem.

Ganz Söröző – az első kerület egyik legizgibb épületében

„Ez a ház olyan, mintha Angliából csöppent volna ide. Ott láttam ilyeneket” - mondta az egyik ismerősöm, amikor először jártunk erre. Mást a Harry Potterre emlékeztet a ház a Ganz utcában. Igazán hangulatossá a földszintjén már legalább 15 (vagy több) éve működő kis bár teszi.

Pár éve a hely arculatot váltott és megújult, kézműves söröző lett. Azután megint váltott, Sörmanufaktúrából Ganz Söröző lett. Különösen azért fontos a jelenléte, mert a környéken kevés minőségi sört kínáló hely akad, a Hattyú utca csak pár évet élt, a Macskakő Sörtársaság éppen nyári álmát alussza.

„Messze a legjobb, legkedvesebb, leghangulatosabb hely a fővárosban. Mesés kis csodazug. Kiváló kisüzemi sörök csapon és üvegben, speciális viszkik, pompás borok, baráti kiszolgálás. Tökéletes” - írta róla az egyik vendég az értékelésben. Igaza van.

Bereg Embassy – az elvarázsolt kert a Hattyú-házban

Már akkor idejártam, tizenévekkel ezelőtt, amikor még kávézó volt, és egy kedves, udvarias, idős úr vezette, aki korábban egy neves budapesti étterem főpincére volt. Imádtam. Azután a kedves idős úr nyugdíjazta magát vagy megvették tőle a helyet, már nem tudom, és akkor is kellemes kávézó maradt számomra, de az igazi metamorfózis a közelmúltban következett be, a Bereggé válással.

A Bereg egy fogalom, különben miért jönne el ide a pesti oldalról, csak a hely kedvéért egy megrögzött pesti barátnőm, aki nem szívesen rándul át a Duna túloldalára, mivel szerinte az igazi élet Pesten zajlik.

Na, de Bereg az más, képes átjönni kizárólag ezért az egy kertért, ezért a hangulatért, meg a hamburgerért.

A gyerekek és a kutyák is imádják. És ide gyerekkel és kutyával is jó jönni, senki nem szól be, senki nem lehetetlenkedik, és senki nem akarja kitiltani őket.

Építészpince – annyira gyönyörű, hogy bolondok lennénk kihagyni

Egy kedves barátunk beszélt először az Építészpincétről, ami valamilyen érthetetlen módon kimaradt az életünkből. Amióta először láttuk, nem tudunk betelni vele. Az épület és a kert történetével most nem is traktálnánk benneteket teljesen feleslegesen, olvassátok el ezt a tavalyi cikket róla.

Miért kell idejönnöd? Ezt a csodát így, máshol nem kapod meg. Bármilyen évszakban jössz ide, az udvar egyszerűen elvarázsol. Nyugodtan olvasgathatsz és kávézhatsz, a kutya nem zavar ebben. Ha Budapest legjobb szelfijére gyúrsz, mert annyira pazar a helyszín, akkor hajrá. Ha ide szerveznél a barátnőiddel egy beszélgetést, tökéletes választás. Ha a családodnak mutatnád meg: őket is elbűvöli. Ha nem túl drága ebédmenüre vágysz, itt a helyed. Ha különtermet keresel rendezvénynek, csak gyere bátran.

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

VIDEÓ: Az Építészpince romantikus udvara

Kadarka Bárka

Biztosan van szebben dizájnolt hely is a városban, na de olyan biztosan nincsen még egy, ahol biztosan kiváló a borkínálat (mert erre tette fel mindenét a tulajdonos), ahol ennyire közel a Duna, ahol homokos strandhoz hasonlót találsz röplabdához vagy ahhoz, hogy lerogyhass egy nyugágyra. Ami ráadásul a Margitszigeten van, közel a Margithídhoz. És ami egyszerre pezsgő és nyugis.

Ja, és mivel tavaly óta az Aperol Spritz az új fröccs, fontos, hogy itt kapsz azt is, és jól készítik.

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

Két Rombusz

A Két Rombusz külön kis univerzum a Rómain belül. Korábban a Sziget Fesztiválon bukkantunk eldugottabb sarkokon és a bokrok között ilyen kis oázisokra. Tudjuk, Fellini, meg nap bácsi, igen, mind a kettőt imádjuk, de a Két Rombusz hangulata is verhetetlen. Kár, hogy nincs még sokkal, de sokkal több ilyen kert a városban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: