BUDAPEST
A Rovatból

20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni

Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén!
Vass Adrienn - szmo.hu
2024. április 26.



Itt a tavasz és ahogy egyre több a zöld a városban, úgy mi is vágyunk kiülni egy kicsit a teraszra, vagy a kertbe. Szerencsére Budapest rengeteg mini oázissal rendelkezik, van ahol zene szól és szórakozásra hív a hangulat, de van jó pár olyan opció is, ahol csendesebb ücsörgésre, vagy kitűnő vacsorára is benevezhetünk.

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen benne.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. A MADHOUSE terasza

A MADHOUSE Bistro & Bárban tavaly óta markánsabban elkülönül egymástól a laza, szórakozóhely funkció, és a Piszkor Norbert által vitt konyha. Ez a választóvonal a teraszon is megjelenik majd. Így akkor is érdemes lehet erre járni, ha csak iszogatni és szórakozni szeretnénk, meg akkor is, ha egy kellemes ebédre vagy vacsorára vágyunk.

1061, Anker köz 1-3.

A MADHOUSE-nak is kihagyhatatlan a teraszos helyek közt

2. Ha egy kiülős helyet keresel mi lehetne jobb erre, mint a TETŐ?

A Mammut tetején idén a Mad Scientist sörfőzde legénysége veszi át a hatalmat. 15 sörcsappal, natúr borokkal, különleges spiritekkel, kraft sör inspirálta egyedi koktélokkal és Gólem streetfood-al várják a vendégeket a város felett.

1121, Lövőház utca 2.-4.

A Tető egy kiváló kiülős hely

3. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.

A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt hajnalig bulizhatunk az éppen aktuális DJ ütemeire, és remek nápolyi pizzát is kapunk, ha a szórakozás közben megéheznénk.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.

4. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton ejtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16

Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

5. Két igazán menő kiülős hely Budapesten - Fröccsterasz + Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Több mint 100 féle ginnel, különleges párlatokkal és válogatott borokkal várnak.

a Gin Corner egy igazán jó beulos hely

1051, Erzsébet tér 11-13.

A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

6. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, Népsziget

A Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

7. A Zazie egy kihagyhatatlan beülős hely Budapesten

A Zazie egy fiatal, szexi, pimasz hely, a MOL Campus földszintjén. Tavasztól késő őszig a Kopaszi-öbölre néző terasza is nyitva van, amely a nagyvárosi forgatagból kiszakítva a nyugalom szigetét kínálja.

1117, Dombóvári út 28.

A Zazie is a teraszos helyek közé tartozik

8. Egy ikonikus Budapesti hely a Centrál Grand Cafe & Bar

A Centrál az élő történelem. 1887 óta rengeteg híres magyar tért be hozzájuk, és a manapság is aktív társasági élet zajlik a falai között. Na meg a csodaszép teraszán! Egy kávéra is érdemes beugrani, de az egész napos reggelijük is erősen ajánlott program.

1053, Károlyi Mihály u. 9.

Az ikonikus Centrál Grand Cafe & Bar egy kiváló teraszos etterem

Teraszos éttermek Budapesten

9. A minőségi teraszos éttermek közé tartozik a Spago by Wolfgang Puck Budapest

A Spago igazi luxus kategóriás hely, és ez a végtelenül elegáns teraszán is maximálisan érvényesül. Ha egy feledhetetlen gasztroélményre vágyunk, érdemes számításba venni őket.

1056, Váci u. 36.

Egy minőségi teraszos étterem a Spago by Wolfgang Puck Budapest

10. A legújabb teraszos étterem most a Port de Budapest

Lenyűgöző panoráma, hatalmas koktélválaszték, ínycsiklandó ételek. Daytime DJ szettek és festői naplementék, karnyújtásnyira a Dunától. Ezt kínálja a város egyik legújabb terasza a Belgrád rakparton.

1056, Nemzetközi Hajóállomás, Belgrád rakpart 23.

A legújabb teraszos étterem a Port de Budapest

11. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.

A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

12. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.

Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

13. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.

Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

14. MOST Kortárs Bisztró

A MOSTban a minőségi konyha mellett különböző közösségépítő vásárok és kiállítások is vannak. Az óriási terasz pedig még tökéletesebb találkahellyé teszi őket jó időben. Az indiai ételeiket ki ne hagyd!

1066, Zichy Jenő utca 17.

A kiülős helyek közül kiemelkedik a MOST kortárs bisztró

15. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/b

A Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

16. Kertem

A Kertem az egyik legbarátságosabb szabadtéri szórakozóhely. Szeretettel várják a gyerekeket, a bicikliseket és a kutyusosokat is. És a balkán burgerük utánozhatatlan.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.

Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

17. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a Miamor Rómaim

A Miamor Rómaim, a Római-part első ételudvara. Számtalan élménnyel, változatos ételekkel és italokkal várják a vendégeket. Szabadidős sportolási lehetőségekben és gyerekprogramokban pedig kifejezetten erősek.

1031, Római part 47.

A Miamor Rómaim a Római-part egy kiváló kerthelyisége

18. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.

A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

19. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.

a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

20. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.

A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Két hónapig ingyen nézhetünk klasszikus filmeket a Városligetben
A Pavilon Kert júniusban és júliusban heti három alkalommal várja a filmrajongókat a Városligetben. A vetítések minden alkalommal 18 órakor kezdődnek, a részletes műsort pedig online teszik közzé.


Szerdán ingyenes kertmozi-sorozat indul a Városligetben, a Pavilon Kertben. A vetítések július 31-ig tartanak, heti három alkalommal: szerdánként klasszikusokat, péntekenként romantikus és feel-good filmeket, szombatonként pedig családi kedvenceket nézhet a közönség.

A programok minden alkalommal 18 órakor kezdődnek.

A szerdai „Kedvenc klasszikusok” esteken olyan filmek kerülnek vászonra, mint a Ponyvaregény, a Good Will Hunting vagy a Grease.

Péntekenként a Mamma Mia! és a Doktor Szöszi jellegű közönségkedvencek jönnek, szombatonként pedig olyan, több generációt is megszólító filmek, mint az Addams Family, az Indul a bakterház vagy a Kincs, ami nincs – írja a We Love Budapest.

A belépés minden vetítésre ingyenes.

A részletes, hetente frissülő programot a Pavilon Kert Facebook-eseményében, valamint a Pavilon Kert és a Liget Budapest hivatalos felületein teszik közzé a szervezők.

A hangulatos nyári filmnézés mellett a liget gasztronómiai kínálattal is várja az érdeklődőket.

A nyár folyamán a filmek mellett további kulturális programokra és nagy nemzetközi sportesemények közvetítésére is lehet számítani.

Februárban a Magyar Zene Háza DOME_RELOAD sorozata 360 fokos koncertfilmekkel és élőzenei kíséretekkel töltötte meg a ligeti helyszínt.

Nemrég pedig a Nagyréten megtartott tacskós rekordkísérlet mozgatott meg több száz résztvevőt, jelezve, hogy a ligeti zöldfelület képes nagy, családos és hobbiközösségeket is megszólítani.

A szervezők célja az ingyenes mozizással is egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol a hangulat legalább annyira fontos, mint a film.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Tacskók százai lepték el a Városligetet – Fotókon a rekorddöntési kísérlet
A DOGZ Fesztivál keretében tartottak tacskós falkasétát és rekordkísérletet péntek délután a Városligeti Nagyréten. A szervezők célja, hogy felülmúlják a 2025-ben felállított, 502 tacskóból álló magyar csúcsot.


Tacskók és gazdáik lepték el ma délután a Városligetet, ahol 13 órakor elrajtolt a DOGZ Fesztivál egyik leglátványosabb programja, a tacskós falkaséta.

A közös vonulás egyben rekordkísérlet is: a szervezők célja az volt, hogy megdöntsék a tavaly felállított, 502 tacskóból álló magyar csúcsot.

A fesztivál a Városligeti Nagyréten zajlik, a részvételhez a kutyáknak kötelező a póráz használata és az érvényes oltási könyv felmutatása.

A We love Dogz magazin által szervezett esemény azonban nemcsak a rekorddöntésről szól. A rendezvényen külön TacskóLand is várta a tacskósokat, ahol egész nap a fajtáé volt a főszerep: a programok között szerepelt a leghosszabb és legszebb tacskó versenye, valamint fajtabemutatók és kerekasztal-beszélgetések is.

A cél egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol a gazdik találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és szakértőktől kaphatnak tanácsokat.

A tavalyi DOGZ Fesztiválon már sikerült 502 tacskót egy helyre gyűjteni, amivel magyar rekord született.

A 2026-os rekordkísérlet hivatalos végeredményéről egyelőre nincs hivatalos szervezői közlés.

Fotókon a tacsik!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla
A fák és sétányok között egyszemélyes temető rejtőzik, ami hajdani régi pesti különc történetét őrzi.


A Városligetben sétálva az ember inkább pokrócokon heverésző baráti társaságokra, futókra, kutyásokra, gyerekzsivajra és kézenfogva sétáló szerelmesekre számít.

Arra már jóval kevésbé, hogy a gyepen andalogva egyszer csak egy sírkőbe botlik.

Pedig Budapest egyik legkülönösebb emlékhelye éppen itt áll: a Városligetben, az „Olvasó nők” szobrától nem messze található egy több mint kétszáz éves sír.

Tavasztól őszig emberek százai piknikeznek, napoznak a közelében, és sejtelmük sincsen, hogy egy férfi végső nyughelye mellett beszélgetnek önfeledten.

Már a sírkő is titokzatos. Az egyik oldalán csak egyetlen szó olvasható: FUIT

Sem más felirat, sem név, sem évszám, sem megható búcsúmondat nem könnyíti meg a néző dolgát. A fuit latinul annyit tesz: „volt”. És még mielőtt felháborodnál, hogy a felirat nem is fuit, hanem fvit, tájékoztatlak, hogy a v betű a latinban u és v hangot is jelölhet.

Budapest egyik legkülönösebb emlékhelye éppen itt áll: a Városligetben, az „Olvasó nők” szobrától nem messze található egy több mint kétszáz éves sír. A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla

A kutatások szerint a Városliget titokzatos sírjában Horváth Jakab ügyvéd nyugszik, aki nem mindennapi figurája volt a régi Pestnek. Toporcon született 1738-ban, tanult Késmárkon, Pozsonyban és Pesten is, majd ügyvédként futott be szép pályát. Grassalkovich herceg jogi igazgatójaként dolgozott, komoly vagyont szerzett, és a korabeli feljegyzések szerint tekintélyes ember volt: irodájában harminc jurátus is dolgozott. Mégsem a vagyon, a társasági élet vagy a látványos polgári csillogás érdekelte.

Horváth Jakabot különcnek tartották. Nem nősült meg, a legendák szerint nem kereste a földi örömöket, nem adott a divatos ruhákra, sőt állítólag még tükröt sem tartott a lakásában. Inkább a munkába és a könyvekbe temetkezett, hatalmas könyvtárat gyűjtött össze, és a bölcselkedés jobban vonzotta, mint az élet kényelmei.

A történetét még érdekesebbé teszi, hogy ő volt azoknak az ügyvédeknek az egyike, akik a Martinovics-per vádlottjainak védelmét is vállalták.

Vagyis olyan ügyekben is fellépett, amelyektől mások inkább távol tartották magukat.

És talán éppen ezért nem meglepő, hogy a halála után sem hétköznapi kívánságot fogalmazott meg.

Végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városára, de feltétellel: azt kérte, hogy az akkor még növénnyel sűrűbben benőtt, erdős területre, a mai Ligetbe temessék. Sírkövére ne kerüljön más, csak ez az egy szó: Fuit.

Ma ezt nehéz elképzelni, de amikor Horváth Jakabot ide temették, a Városliget még egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ma. Nem voltak széles sétányok, múzeumok, játszóterek és hétvégi tömegek. A környék erdős, mocsaras, elhagyatott vidék volt, nádasokkal és vízimadarakkal – valóban alkalmas arra, hogy valaki csendes, világtól félrehúzódó végső nyughelyet válasszon magának. Horváth Jakab kívánsága eredetileg tehát egy nyugodt, félreeső temetkezési helyre vonatkozott.

Csakhogy a város időközben körbenőtte a sírt, és a környékéből Pest, majd a nagyvárossá egyesült Budapest egyik legnépszerűbb parkja lett.

A sír történetét hosszú ideig homály fedte. Bár maga a kő ismert volt, az már kevésbé, hogy valóban sírbolt is tartozik hozzá. A 20. század közepére még a liget gondozói közül sem mindenki tudta, mi van alatta.

1955-ben egy munkás cserjeültetés közben csákányával beszakította a sírboltot, és ekkor vált világossá, hogy nem puszta emlékkőről, hanem valódi temetkezési helyről van szó.

A rejtély megfejtése azonban csak később, az 1990-es években történt meg igazán.

Buza Péter várostörténész hosszas levéltári kutatással derítette fel, ki nyugszik a kőoszlop alatt.

Az 1995-ös feltárás során sikerült megtalálni a sír pontos helyét, és amikor felnyitották, Horváth Jakab földi maradványait kettős koporsóban, korabeli ruházatban találták meg. A sírhelyet ezután lezárták, a követ helyreállították, a sír köré pedig kovácsoltvas kerítés került, amely ma is kijelöli ezt a furcsa, egyszemélyes temetőt a park közepén.

A történethez az is hozzátartozik, hogy a sír már korábban is többször megújult. Az első ismert javítás 1928-ban történt, később az 1950-es években is hozzányúltak, majd 1995-ben újra restaurálták.

A Budapesti Városvédő Egyesület rendszeresen megemlékezik róla: tavasszal szezonnyitó alkalmakkor meg is koszorúzzák a sírt.

A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla
@mysecretbudapest Budapest’s City Park hides a misterious tomb. The inscription on the thombstone reads simply “fuit”. The word in classical Latin means “was”. The grave hides the remains of Jakab Horváth, Hungarian lawyer, who died in 1809. In his will, he requested to be buried here. #mystery #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #nekedbelegyen❤️ #budapesthungary #budapest #városliget #tomb #creepy #bizarre ♬ Suspense, horror, piano and music box - takaya

A sírhely Arany János képzeletét is megragadta, megemlékezett róla az Ének a pesti ligetről című versében:

„Nyerd bár világi életedben

Ég és föld minden koszorúit:

Neved csak az, mit e ligetben

Egy sírkő rád olvas: Fuit.”

Egyébként a sír dátuma körül akad némi bizonytalanság: egyes források 1806-ot, mások 1809-et említenek Horváth Jakab halálának évszámaként.

És hogy miért tartom érdekesnek? Mert a sírhely egy valamikor volt, régen elmúlt Pest emléke. Egy olyan városé, amely ebben a formájában már nem létezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt az első idei rakpartozás
Újra megnyit a hétvégéken az autómentes rakpart Budapesten. Az idelátogatók csendes, nyugodt környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét.


Újra megnyit a hétvégéken a rakpart Budapesten. Az első tavaszi eseményről a főpolgármester számolt be.

"Szabad ország, szabad város, szabad rakpart" - írta Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Képgaléria: A rakpart

Az Én Budapestem oldalon azt közölték az eseménnyel kapcsolatban: "Az első időszakban hétvégenként és ünnepnapokon várnak mindenkit a Duna mellett, azonban május 26. és augusztus közepe között indul az új, rugalmas nyitási rend, amikor hétköznapokon délután 17 órától autómentes a pesti rakpart. A hétvégéket és ünnepnapokat érintő forgalmi változás október 25-ig megmarad. Az érintett rakpartszakaszra a csütörtöktől péntekre virradó éjszakától hétfő hajnali 5 óráig nem hajthatnak be a gépjárművel és taxival közlekedők. A fővárosiak és az idelátogatók tehát csendes, nyugodt környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk