KULT
A Rovatból

10 ütős magyar album az elmúlt évtizedből

Ezek a lemezek mai füllel hallgatva ugyanolyan karakteresek és jól szólnak, mint megjelenésük idején.


A 2000-es évek így visszagondolva nagyon is közelinek tűnnek, ezért kimondottan meglepő érzés szembesülni vele, hogy tulajdonképpen már a múlt részét képezik. Mindazonáltal a legfiatalabb korosztályt kivéve alighanem mindenkinek akadnak élményei ebből az időszakból, így különösen kíváncsiak vagyunk rá, nektek mennyire voltak meghatározóak az alábbi lemezek annak idején, vagy akár mennyire azok a mai napig.

A lista ABC-sorrendben van, köztes rangsort nem akartunk és nem is tudtunk volna felállítani (főleg, mivel eleve nem toplistáról van szó). Minden albumról egy dalt választottunk ki és illesztettünk be a cikkbe, általában vagy a címadót, vagy a legismertebbet.

Belga - Zigilemez (2007)

A Zigilemez a Belga negyedik albuma, megjelenése idején a zenekar már komoly ismertséggel rendelkezett, mégis talán ennek köszönhetően bővült ki legnagyobb mértékben a rajongótáboruk. Olyan slágerek kerültek fel rá, mint az abszolút közönségkedvenc Boros, a hasonlóan zseniális Dal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez, a Melós, a Kavboj, vagy éppen a Felveszem a Nyújork Dzsenkisz kabátom.

Eleven Hold - Eleven Hold (2000)

Az Eleven Hold három lemezt adott ki klasszikus felállásában, Török-Zselenszky Tamás vezetésével. Ezek közül is a debütáló, cím nélküli album sikerült a legjobban: gyakorlatilag elejétől a végéig fülbemászó, magával ragadó hangulatú dalok sorakoznak rajta, úgy mint a Sehol, a Néhány tegnapi perc, az Emberek botokkal, a Hiábavaló, vagy a Majdnem. Zselenszky filozofikus, költői képekben bővelkedő szövegei és átható énekhangja egyaránt hozzájárultak a zenekar népszerűségéhez, csakúgy mint az akkoriban még egyáltalán nem elterjedt hegedű beépítése a rockos hangzásvilágba.

Heaven Street Seven - Cukor (2000)

A HS7 angol nyelvű dalokkal kezdte pályafutását, először az 1998-as Budapest Dolls című albumon kezdtek kísérletezni magyar szövegekkel, majd a két évvel későbbi Cukorral váltottak át teljesen. Sikerült is rögtön jó néhány olyan slágert összehozniuk, amelyek a mai napig elmaradhatatlan részei minden koncertnek: a nyitódal Mozdulj-ból kvázi himnusz lett, de hasonlóan népszerű a Sajnálom, a Hol van az a krézi srác, a Lábnyom a Holdon, valamint az Elment a kedvem is.

hiperkarma - hiperkarma (2000)

A hiperkarma első lemezének megszületése idején a zenekar még nem is létezett: Bérczesi Róbert egyedül (illetve Dióssy Ákos segítségével) rögzítette a dalokat, csak az élő megszólaltatásukhoz toborozott zenésztársakat maga mellé. Ez az album elejétől a végéig remekmű, a magyar könnyűzene legnagyobb hatású alkotásai között van a helye. A Dob+Basszus című szám az azonos című tévéműsornak köszönhetően külön is hatalmas ismertségre tett szert, de ezen kívül olyan instant klasszikus szerzemények szerepelnek még rajta, mint a Lidocain, a Zöldpardon, a Felejtő, Kérdőjel, a Sosem voltunk senkik, vagy a Csak az kiabál aki fél.

Kispál és a Borz - Turisták bárhol (2003)

Ez a Kispál és a Borz utolsó előtti albuma, illetve talán az utolsó olyan, amelyen a Kispál-Lovasi szerzőpáros még minden szempontból ereje teljében alkotott. Olyan ma már klasszikus számok kerültek fel rá, mint a Csillag vagy fecske (amiből pár évvel később a Csík zenekar feldolgozása által vált igazi sláger), a Németh Jucival duettben előadott De szeretnék, a Tiszai pu., a Nem fáj, az Etetés, illetve a Menjél messzebb. A lemez anyagát 2016-ban játsszák majd el a Fishing on Orfűn, az idén indult tematikus koncertsorozat keretében.

Kistehén tánczenekar - Szerelmes vagyok minden nőbe (2006)

Talán ez a lemez adja vissza leginkább a klasszikus "kistehenes" hangulatot, amely a négy évvel ezelőtti szétválásig jellemezte a csapatot. A címadó dal mellett (amit a hozzá készült remek klip még emlékezetesebbé tesz) olyan számok találhatók még rajta, mint a Csámborgó, a Gyom nyomja az agyam, az Anyu meg én, a Nyulak eszkimóban, vagy a Virágok a réten. Nagy kár, hogy a zenekar irányváltása után ezek közül gyakorlatilag már egyiket sem játsszák, hiszen teljesen egyedi ízt képviseltek a hazai színtéren.

Pál Utcai Fiúk - Legelő (2008)

A PUF hatodik stúdióalbuma nyolcéves hallgatás után jelent meg, ami alatt a zenekar több hullámvölgyön is keresztülment, nagyjából egy évig teljesen fel is függesztették működésüket. Szerencsére a külön töltött idő rádöbbentette őket, hogy van még mondanivalójuk közönségük számára, és egy basszusgitáros-váltás után újult erővel vetették bele magukat a dalszerzésbe. Ennek eredménye a Legelő, amely bizonyos szempontból konceptlemez lett, ugyanis több "állatos" című szerzemény (Delfin, Bárány, Szarvas, Bogár, Gólya) is helyet kapott rajta. A legnagyobb slágerré a címadó dal vált azután, hogy bekerült a Petőfi rádió repertoárjába: nem túlzás azt állítani, hogy ennek köszönhetően egy teljes generáció fedezte fel magának Lecsóékat és kezdett el a koncertjeikre járni.

Pannonia Allstars Ska Orchestra - Budapest Ska Mood (2005)

A Budapest Ska Mood a PASO első teljes hosszúságú nagylemeze, amely 2003-ban megjelent demóanyagukat követte. Bár a csapat hangzásvilága itt még nem volt annyira kiforrott, mint napjainkban, már ekkor is szép számú rajongót sikerült gyűjteniük az addig idehaza jószerével ismeretlen (de legalábbis rétegzenének számító) ska műfaj számára. Lényegében ők váltak a Jamaicából indult irányzat hazai úttörőivé: nyomukban egyre több hasonló zenekar alakult, aminek köszönhetően a ska mára gyakorlatilag a mainstream része lett, de legalábbis jóval többen ismerik és szeretik, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az album legnagyobb slágere egyértelműen a Gagarin, de a Lakótelep, a Rudie's Got a Soul és a Rudeboy Train is gyakran előkerül koncerteken.

Quimby - Kilégzés (2005)

A Kilégzés volt a Quimby nagy visszatérése azt követően, hogy Kiss Tibit kiengedték az elvonóról, ahol másfél évet töltött. Ezalatt természetesen a zenekar is szüneteltette működését, így nem meglepő, hogy testileg-lelkileg újjászületett frontemberük rég nem tapasztalt kreatív energiákat szabadított fel bennük. Az albumra nem kevesebb, mint 17 dal került fel, vannak köztük pörgősebb, illetve lassabb, líraibb darabok is. Utóbbiak közül a Most múlik pontosan gyakorlatilag önálló életre kelt, miután a Csík zenekar feldolgozta: sokan a mai napig abban a hitben élnek, hogy egy népdalról van szó. Ezen kívül az Autó egy szerpentinen, a Kamikaze bárány, a Don Quijote ébredése, a Sehol se talállak, a Country Joe McDonald, a Viharon túl, szélcsenden innen, illetve a később kicsit átdolgozott Magam adom is kiemelt helyet foglal el az életműben.

Tankcsapda - Élni vagy égni (2003)

A Tankcsapda már 2003-ban is vitán felül az ország legnépszerűbb rockzenekarának számított, azonban az Élni vagy égni volt az első lemezük, amelyen már több, valóban rádióbarát szám is helyet kapott. Ilyen volt például az Örökké tart, ami teljesen új dimenziót képviselt Lukácsék addigi stílusához képest (a Fonogram díjátadón az Év hazai dalának választották), de az Adjon az ég és a Be vagyok rúgva is valódi slágerré vált.

Ti mivel egészítenétek ki a listát?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk