hirdetés
tk3s_swns_toy_boy_04.jpg

Bejelölte a tízszeres nagymamát a 26 éves fiú a Facebookon, ma boldog házasságban élnek

Fotó: Isabell Dibble / SWNS /Northfoto - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

A kezdeti megrökönyödés ellenére a család támogatja a nőt, mondván, hogy nehéz élete volt, megérdemli a boldogságot. Isabell korábban három férjet is elveszített, így nagy szükség volt új élményekre. 37 éves lánya először nagyon ellenezte a dolgot, ám most már maximálisan támogatja döntésében az anyját. Főleg amiatt aggódott, hogy édesanyja csak úgy kirepült egy idegen országba egy fiatal férfi után, akit nem is ismert, ám végig telefonos kapcsolatban voltak, és végül megnyugodott.

A nőnek három gyermeke és tíz unokája van, a gyerekkérdésben is egyetértenek fiatal férjével: nem szeretnének gyereket vállalni.

"Egyelőre örül, hogy nincsenek gyerekei. Ráadásul elég fiatal ahhoz, hogy ha később meggondolja magát, akkor lesz még ideje gyereket vállalni valaki mással"

- mondja az asszony.

A pár jelenleg Tunéziában van, a járványhelyzet miatt nem tudnak letelepedni Angliában úgy, ahogy tervezték.

Bayramot egyáltalán nem érdeklik a nagy korkülönbségre tett megjegyzések, úgy boldog Isabellel, ahogy van:

"A kor csak egy szám, nem úgy látom őt, mint egy idősebb nőt, hanem mint egy jó asszonyt"

- mondja a fiatal srác.

Bár Isabellben voltak kételyek ezzel kapcsolatban, most már ő sem stresszel rá erre, inkább igyekszik megélni boldogságát.

"Olvastam történeteket hasonló helyzetben levő nőkről, ám sosem gondoltam, hogy valaha én is ebben a helyzetben leszek"

- mondja, és nyomatékosítja, hogy Bayram sosem kért tőle pénzt vagy bármi olyat, ami gyanús lenne.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirusbol-gyogyult-ferfi-elveszitette-a-csaladjat.jpg

Mire felébredt a kómából a koronavírusos skót férfi, a családja belehalt a fertőzésbe

A 43 éves férfi az edinburghi kórház intenzív osztályán feküdt, miközben az alsóbb szinten édesanyja meghalt, majd a nő párja is elhunyt közös otthonukban.
Fotó: BBC - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Hiába gyógyult fel a koronavírus okozta súlyos megbetegedéséből egy skót férfi három hét kóma után, azzal kellett szembesülnie, hogy a családját elveszítette a fertőzés miatt.

Scott Miller a BBC-nek mesélte el szomorú történetét. A 43 éves férfi 76 éves demens édesanyjával és annak 69 éves párjával élt együtt egy edingburghi lakásban. Kálváriájuk március 21-én kezdődött, amikor az idős asszony, Norma elesett otthon, a fia pedig legnagyobb meglepetésére nem tudta felsegíteni őt. Mentőt hívtak hozzá, a kórházban pedig kiderült, hogy a nő koronavírusos.

Nem sokkal később Scott is elkapta a fertőzést, és ő is bekerült ugyanabba a kórházba, ahol az édesanyját kezelték. A férfi állapota akkor már kritikus volt, ezért mesterséges kómába helyezték.

Még akkor is eszméletlenül feküdt az intenzív osztályon, amikor az alsóbb szinten fekvő édesanyja belehalt a koronavírusba. A rokonokat értesítették a szomorú hírről, és elmondták nekik, hogy az asszony fia is súlyos állapotban van. Egy héttel később Norma párja is meghalt, amiről Scott szintén nem tudott.

A férfi ekkor már egyre rosszabbul volt. Tüdőgyulladása volt, vérrögök keletkeztek a szervezetében és a veséje is kezdte felmondani a szolgálatot. Miközben a családnak el kellett temetnie Normát és a párját, Scott állapota folyamatosan romlott, és már felmerült annak a lehetősége is, hogy lekapcsolják az őt életben tartó gépekről. Április 15-én azzal hívták fel a rokonokat a kórházból, hogy Scott majdnem meghalt, de szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát.

hirdetés

"Ez egyfajta megnyugvás volt, mert szerintem már nem bírtuk volna ki, ha még Scottot is elveszítjük"

- mondta Sharlene Miller, a férfi sógornője, akinek a szülei szintén elkapták a koronavírust, de ők sikeresen legyőzték.

Három hét kóma után a 43 éves férfi állapota végre javulni kezdett, ezért felébresztették a kómából. Egy nővér később, amikor már az orvosok biztonságosnak ítélték meg, elmondta Scottnak, hogy időközben az édesanyja meghalt a kórházban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
640x360_MP4_1477886705526094046.jpg

Az alacsony pasik jobb szeretők – vallja a 193 centis csaj, aki egy nála kisebb sráchoz ment feleségül

A lány azt mondja, sok pasinak pont azért jön be, mert ilyen magas.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

A torontói Emerald Van Langen rosszkor született. Ha a most 32 éves táplálkozási szakértő a 60-as években bukkan fel, kapva kaptak volna rendkívüli magasságán. Az akkori időkben ugyanis a legnagyobb sztárok éppen hozzá hasonló égimeszelők voltak: a Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjéből ismert német Veruschka 188, a Federico Fellinit is megihlető első fekete bőrű topmodell, Donyale Luna 197 centire nőtt. Emeraldot azonban éppen 193 centis magassága miatt tanácsolták el a modellkedéstől. Ő azonban nem adta fel, és az interneten építette fel imázsát és nem utolsósorban rajongótáborát – írja a Daily Mail.

A sudárnál is sudárabb hölgy nem tagadja, hogy valósággal ostromolják a férfiak, köztük olyanok is, akik szeretnék „megmászni” őt. Ő viszont 11 éve hűséges férjéhez, aki 13 cm-rel alacsonyabb nála. Lánykorában nem volt egy éjjel-nappal randizó típus, de ha összejött valakivel, mindig a nála valamivel kisebbeket részesítette előnyben, mert úgy vélte, hogy az alacsonyabbak jobb szeretők. A hiedelmekkel ellentétben nem tapasztalta velük, hogy elbátortalanítaná őket az ő rendkívüli magassága.

Ez a méret náluk családi hagyomány, mert nővére is 191 cm magas. Emerald kamaszkorában elhatározta, hogy nem iszik többé kávét és nem is dohányzik, mert azt hallotta, hogy ezek gátolják a növekedést. Aztán 15 éves korában észrevette, hogy gyorsabban nő, mint kortársai.

Elkezdett lapos cipőket hordani, és ha beszélgetett valakivel, inkább ülve maradt, hogy a másik ne érezze úgy, hogy „lenéz rá”. Az iskolai csoportképeknél egy kicsit leguggolt, hogy ne lógjon ki annyira a sorból. Sokan biztatták, hogy kosárlabdázzon, de ez a sportág sosem érdekelte. Modellnek akart tanulni, de úgy találták, hogy túl széles a csípője és túl nagy a lába, de legalább megtanulta az egyenes tartást és a szép, elegáns járást. Végül szabadúszó lett, és szakmája mellett néhány éve hobbijában is megtalálta a helyét.

Emerald Van Langen szerint az ő méreteinek is megvannak az előnyei. Például többet tud enni, és soha nem kell neki létrára állni, ha valamit magasról akar levenni.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
anya-lanya-mint-az-ikrek-northfoto-cimkep.jpg

Ikreknek nézik a 60 éves anyát és 30 éves lányát, akik elképesztően hasonlítanak egymásra

A hasonlóság annyira durva az amerikai anya-lánya páros között, hogy olykor még a férjeiket is sikerült megtéveszteniük.
Fotók: Northfoto - mediadrumworld.com/@cherhubsher - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Nem esett messze az alma a fájától - mondhatnánk ezt arra az amerikai nőre, aki kiköpött hasonmása az édesanyjának.

A floridai Dawn Hubshert és lányát, Chert nagyon gyakran összekeverik egymással, sőt ikreknek is nézik, pedig 30 év köztük a korkülönbség. Ez nem is akkora túlzás, mert a 60 éves anya tényleg elképesztően jól tartja magát, simán letagadhatna legalább 20 évet, lánya pedig nem néz ki többnek 20-nál.

Dawn elárulta, hogy amikor a lánya kicsi volt, rendszeresen azzal viccelődtek az emberek, hogy egyedül nemzette Chert, aki mintha édesanyja klónja lenne.

A most már 30 éves nő azt mondta, gyerekként még zavarta is, hogy az anyja nagyon fiatalosan néz ki, mert azt akarta, hogy Dawn is olyan legyen, mint a többi anyuka. De ahogy idősebb lett, egyre inkább értékelni kezdte a köztük lévő hasonlóságot.

Elmondása szerint úgy nőtt fel, hogy az édesanyja a testvére és a barátnője is volt egyben. Még a lánybúcsújára is meghívta Dawnt, aki egyáltalán nem lógott ki a feleannyi idős lánya barátainak sorából.

hirdetés

A 60 éves nő elmondta, sokan azt hiszik, hogy még csak a 30-as éveiben jár, amit hatalmas bóknak tart. Szerinte főleg a lánya segít neki fiatalos maradni, mert így mindig képben van az új trendekkel. Elárulta, több előnye is van annak, hogy nagyon hasonlítanak egymásra.

Például hordhatják ugyanazokat a ruhákat, mert azonos a méretük, ráadásul ami az egyikükön jól áll, az a hasonlóság miatt biztos, hogy a másiknak is előnyös lesz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pixa-borton.jpg

27 évet töltött ártatlanul börtönben téves ítélet miatt egy férfi Kínában

Csang Jü-huant 1995 januárjában mondták ki bűnösnek két kiskorú fiú meggyilkolásában. Halálbüntetésre ítélték, majd két évvel később életfogytiglanra enyhítették az ítéletet.
MTI, fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Csaknem 27 évet töltött börtönben egy férfi a délnyugat-kínai Csianghszi tartományban, mire kiderült, hogy ártatlanul ítélték el - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön.

Csang Jü-huant 1995 januárjában mondták ki bűnösnek két kiskorú fiú meggyilkolásában. Halálbüntetésre ítélték, majd két évvel később életfogytiglanra enyhítették az ítéletet.

A csianghszi fellebbviteli bíróság azonban kedden elégtelen bizonyítékra hivatkozva felülbírálta a 25 évvel ezelőtti verdiktet, és a férfit, aki 1993-ban került előzetes letartóztatásba, azonnali hatállyal szabadlábra helyezték. A bíróság hivatalosan bocsánatot kért tőle, és tájékoztatta, hogy joga van állami kártérítést kérni. Csang állítása szerint az eredeti ítéletet a bíróság nagyrészt kínzással kikényszerített vallomásra alapozta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!