BALATON
A Rovatból

Segíts eldönteni, hogy melyik legyen a legjobb szálloda a Balaton partján!


Link másolása

Két hete vasárnap lezárult AZ ÉV HOTELE idei közönségszavazás első régiójából, azaz a Balaton környékéről induló szállodák bemutatása. De ezzel még a verseny nem ért véget, hiszen a régió négy szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!

A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt. De természetesen nem csak a szállodák nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az balatoni régió legjobb szálláshelye?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Augusztusban a hírességek közül kiválasztott hoteltesztelők a balatoni régióban négy szálláshelyet próbáltak ki. Ezeket a láthattátok múlt hét vasárnap, a hónap utolsó adásában. A négy szálláshely megtarthatta a korábban – az egyes adások után – megszerzett szavazatait, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők még egy utolsó voksolással segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen a balatoni régió legjobbja, azaz augusztusban a HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap délig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes augusztusban voksló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is. Ha nem láttad az összes balatoni indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!

Rajtad is múlik, hogy a négy balatoni szálláshely közül melyik lesz a régió legjobbja!

Hotel Helikon ****superior, Keszthely

A szálloda csendes környezetben, Keszthely központi, de part menti részén, egy hatalmas park mellett helyezkedik el. A szálloda kívülről ugyan némiképp magán hordozza a múlt stílusjegyeit, de alig egy éve teljes külső-belső felújításon esett át. Már a szálloda halljában egy különleges, és nagyon kellemes illat csapja meg az ember orrát, ami átjárja az egész épületet. Míg a vendég elér a szobájába letisztult, modern stílusú terekkel találkozik. A szálláshelyen öt szobatípusból választhatnak a vendégek, melynek mindegyike légkondicionált. Külön érdekesség, hogy a szállodának egy exkluzív háromszintes, melegvizű medencékkel is felszerelt wellnessrészlege van, ahonnan csodás panoráma nyílik a Balatonra. Az ide érkezők minden évszakban élvezhetik a fürdőzés örömeit. A szállodában éjjel-nappal működő recepció, szobaszervíz és wifi teszi még komfortosabbá az ottlétet. További részletek ezen a linken!

Sunset Resort, Fonyód

A Sunset Resort a Balaton első félautomatizált apartmanháza, Fonyódliget folyamatosan fejlődő, csendes kertvárosi részén található, a szabadstrand szomszédságában. A Balatontól csupán egy 20 méteres füves partszakasz választja el. A modern vonalvezetésű, új építésű apartmanház egy mediterrán stílusú belső udvart ölel körül, melyben az idelátogatók csendes, nyugodt környezetben élvezhetik a privát medencét, de akár nagyobb társaságok közösségi tereként is jól funkcionál. A ház minden egyes apartmanja egyedi méretben és stílusban lett kialakítva, így akár két fő, akár nagyobb család is megtalálhatja a számára legoptimálisabbat. A szálláshely kutyabarát, így azok számára is ideális, akik a fonyódi kutyás strand közelében keresnek szállást. További részletek ezen a linken!

Hotel Vinifera Wine & Spa *****Superior, Balatonfüred

A Balaton első és ezidáig egyetlen 5 csillag superior besorolású luxushotele az északi part fővárosának tartott Balatonfüreden található. A 2023 nyarán átadott exkluzív hotel nem közvetlenül a parton, hanem egy csendes utcán, a Tagore sétánytól, illetve a két népszerű füredi strandtól - az Eszterházytól illetve Kisfaludytól – pár perc sétára egy domb oldalán épült. Elhelyezkedése miatt szobáiból és lakosztályaiból gyönyörű kilátás nyílik a magyar tenger keleti medencéjére, Tihanyra, valamit Füredre és a települést körülvevő dombokra. A szálloda wellness-részlege 2000 négyzetméteres, ahol 4 külső és 4 belső medence, finn- és infraszauna, sószoba, gőzkabin, és még egy különleges napozószoba is található. A szálloda része egy borkóstoló tér is, ahol egy profi sommelier minden nap más tematikára épülő borkóstolókat tart. A szálloda éttermében a régió legkifinomultabb ízei találkoznak ismert és ritka nemzetközi különlegességekkel az egészségtudatosság és a fine dining jegyében. A séfek helyi termelőktől, ökológiai gazdálkodásokból származó prémium és tiszta minőségű alapanyagokból főznek. Az étlapon nápolyi stílusú pizzák, egészségtudatos-, vegán-, laktóz- és gluténmentes ételek, valamint grillfogások is szerepelnek. További információ ezen a linken!

Sirius Hotel ****Superior, Keszthely

A 2023 tavaszán átadott szálloda közvetlenül a Balaton partján épült fel. A épület két szárnyában összesen 128 szoba és lakosztály található, nagy részükből a Balaton víztükrére nyílik kilátás. A magyar tenger színei – természetesen a vizet jelképező világos és sötétkék, és a nádasokra utaló barna - a szállodai enteriőrben is hangsúlyosan megjelenik. A hotel mögött halad el a balatoni bringakör egy része, aminek felfedezéséhez a szálloda recepcióján lehet elektromos és hagyományos kerékpárokat bérelni. A hotel 1500 négyzetméteres wellnesz részlegében hét medence, valamit tíz különféle szaunaattrakció található. A wellness része a „Harmony Island” névre keresztelt kibérelhető szoba is, ahol jacuzzi, masszázságyak valamint infraszauna is található. Ez párok számára nyújthat kellemes kikapcsolódást. A szálloda SunRise névre hallgató étterme az épület keleti oldalán, a Balaton partjától néhány lépésnyire található, így a vendégek a reggelizés közben gyönyörködhetnek a napfelkeltében, vacsora közben pedig az alkonyati tó látványában. A szálloda séfje szerint étlapjuk a francia konyha klasszikus hagyományaira építkezik, amit modern konyhatechnológiával és a magyar konyha klasszikus stílusjegyeivel kevertek meg.

További információ ezen a linken!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye vasárnap egy új régióban folytatódik

A szállodák tesztelése szeptemberben az északkelet-magyarországi régióban folytatódik majd. Ebben a régióban hat hotel küzd majd meg egymással, a szeptember HÓNAP HOTELE címért. A soron következő vasárnapi adásban két egri hotelt, az Imola Hotel Platán ****superior-t és a Hotel Villa Völgy **** Wellness & Conference-t fogja kipróbálni két fiatal színész, Dobai Attila és a gyönyörű Tóth Zsuzsi. Ha kíváncsi vagy, hogy milyenek az új régió első szállodái és tudni szeretnéd, hogyan érezték magukat a sztár-tesztelők, akkor ne hagyd ki az adást most vasárnap 11:25-től az RTL-en!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL Klub műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe, hogy kipróbálják, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
Laposa Bence: legenda, hogy Horvátország olcsóbb a Balatonnál
Szerinte aki a négy matematikai alapművelettel tisztában van, az rájön, hogy ez nem igaz, ez csak egy hecckampány.

Link másolása

A Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy érezhető a visszaesés a Balatonon az idei szezonban, de azért vészhelyzetről nem beszélhetünk.

Laposa szerint voltak olyan időszakok júniusban, amikor jöhetett volna több vendég is, de szerinte ebben nagy szerepe volt annak a „méltánytalan hecckampánynak”, ami a sajtóban zajlik a Balatonnal, az ott dolgozókkal és az odaérkező vendégekkel szemben.

A szakember szerint a hazai média bizonyos része ellenségesen áll a Balatonhoz, és már azon gondolkodik, hogy komoly lépéseket kellene tenni az ügyben.

„Lassan azt érzem, hogy jogilag is lépnünk kéne. Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, noha aki a legalapvetőbb matematikai műveletek tudatában van, és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz”

– mondta Laposa a műsorban.

(via Telex.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
Videó: különleges csodavilággá vált a jégbe fagyott Balaton-part
A következő napok időjárása miatt jó eséllyel vékony jégréteg is kialakul majd a tavon, ám az érkező szél összetörheti a jégtakarót.

Link másolása

Sokakat vonzott a vízpartra a cudar hidegben jegesedő Balaton és partja. A szél és a mínusz fokok megtették hatásukat. A partmenti padok, lépcsők, kerítések, oszlopok hatalmas jégcsapokat növesztettek, de még a fűszálakat is jégsapka fedi.

Az RTL Híradó képes beszámolója:

Egyik kollégánk, a Mátra szerelmese, hivatásos túravezető is ellátogatott a magyar tengerhez, hogy megörökítse a látványt:

Az Időkép pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan befagy a tó széle, de ez a jég még nem alkalmas sportolásra. Mint írják:

A fagyos, viharos északnyugati szél igazi jeges műalkotásokat varázsolt a Balaton déli partjára. Hamarosan azonban nemcsak a partokon, hanem a parthoz közeli vízfelszínen is megjelenhet a jég. A szél legyengül, és az előttünk álló éjszakákon -8, -6 fokos fagyok lehetnek a tó környékén. Ez pedig már elég lehet ahhoz, hogy a partok közelében, különösen a védettebb kikötőkben, öblökben vékony jégréteg alakuljon ki a Balatonon.

A jég kialakulására tehát nagy az esély, de összefüggő jégtakaróban nem sokáig reménykedhetünk. Pénteken ugyanis egy újabb hidegfront miatt támad fel az északnyugati szél, ami várhatóan összefogja törni az addigra kialakult a vékony jégtakarót.

További fotók ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Balatonon AZ ÉV HOTELE: egy keszthelyi szálloda kapta a legtöbb szavazatot!
A népszerű televíziós szállodaverseny, AZ ÉV HOTELE 2023-as, sorrendben hatodik évadja a múlt vasárnap képernyőre kerülő adással végéhez ért. Mutatjuk ki lett a nyertes!

Link másolása

AZ ÉV HOTELE 2023-as, sorrendben hatodik évadjának utolsó adását múlt vasárnap láthatták a tévénézők. Ebben a várva várt adásban a produkció háziasszonya Garay Annamária a budapesti Hotel Prestige-ben kihirdette az idei közönségszavazás végeredményét. Kiderült hát, hogy idén végül melyik szállodába került AZ ÉV HOTELE fantasztikus díja!

(balról-jobbra) Serfőző Zsolt, AZ ÉV HOTELE producere, tulajdonos, Interakció Produkció Kft.; Márkus Sándor szállodaigazgató, Hotel Aurum****; Bihari Dávid szállodaigazgató, Sirius Hotel****; Garay Annamária AZ ÉV HOTELE háziasszonya; Hajdu Miklós értékesítési-, marketing- és PR-igazgató, Continental Group

AZ ÉV HOTELE legutóbbi, 28 különböző szálláshelyet mutatott be 14 adásban. Ezek után összesen több, mint 105.000 szavazatot adtak le a nézők a számukra legjobban tetsző szálláshelyekre. Az öt nagy turisztikai régióból (Balaton, Észak-Kelet Magyarország, Alföld, Észak-Dunántúl és Dél-Dunántúl) a hónap végi szavazások alapján az első és második helyezettek kerülhettek a döntőbe. A legjobbakra január első felében két héten át lehetett újra szavazni, így kizárólag a nézők dönthettek arról, hogy AZ ÉV HOTELE cím és az azzal járó különlegesen szép díj– a verseny történetében először a balatoni régióba kerüljön.

Az első helyen egy keszthelyi hotel végzett

20,2%-át szerezte meg a döntőben leadott szavazatoknak egy Balaton-parton felépült vadonatúj szálloda! A Sirius Hotel****superior győzelme mindenképp kiemelkedő eredmény, hiszen csak 2023 tavaszán avatták fel. A műsorban látottak biztosan meggyőzték a nézőket, mivel ez a Balaton-parti hotel kapta a legtöbb szavazatot a régiós szavazás során és a döntőben is. A díjat a szálloda tősgyökeres balatoni igazgatója, Bihari Dávid vette át. A fiatal igazgató az egész életét a magyar tenger partján töltötte és egészen meghatódott, amikor megtudta Annamáriától, hogy idén övék lett a díj!

Bihari Dávid szállodaigazgató, Sirius Hotel****superior

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Egy hajdúszoboszlói hotel hajszálnyival lemaradva lett második helyezett

Egy 2008-ban átadott, az utazók körében tehát már jól ismert és sok hűséges törzsvendéggel rendelkező hajdúszoboszlói szálloda csak kicsivel kapott kevesebb szavazatott, mint a keszthelyi győztes. A négycsillagos Hotel Aurum kevesebb, mint fél százalékkal lemaradva lett végül második. Ők a voksok 19,9%-át szerezték meg. Az ezt elismerő oklevelet a szálloda igazgatója, Márkus Sándor vette át az műsorban, aki elmondta, hogy nagyon boldog amiatt, hogy szállodája az újoncok között is kiemelkedően jól szerepelt.

képaláírás: Márkus Sándor szállodaigazgató, Hotel Aurum****, Hajdúszoboszló

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Vadonatúj luxushotel is bekerült a legjobbak közé – szintén a Balatonról

A győztes keszthelyi hotel mellett egy másik balatoni újonc, egy balatonfüredi szálloda is a legjobb háromban végzett! Ez a hotel szintén 2023-ban lett átadva és gyorsan népszerű lett, hiszem máris a harmadik helyezést érte el a döntős szavazáson. A Balaton első ötcsillagos superior besorolású szállodája, a Hotel Vinifera Wine & Spa a döntőben leadott voksok 17,4%-át szerezte meg. A műsorban Hajdu Miklós, a szállodát üzemeltető Continental Group értékesítési-, marketing- és PR igazgatója mondott köszönetet a nézők és eddigi vendégeik támogatásáért.

Hajdu Miklós értékesítési-, marketing- és PR-igazgató, Continental Group

Bővebb információ a szállodáról hivatalos honlapjukon, ide kattintva!

Ha lemaradt volna AZ ÉV HOTELE eredményhirdetéséről, akkor azt bármikor, akár most is visszanézheti az RTL+-on.

AZ ÉV HOTELE háziasszonya a díjátadó adás végén egy örömhírt is közölt a nézőkkel: a szállodaverseny és a hozzá kapcsolódó televízióműsor 2024-ben is elindul!

Idén újabb szállodákat ismerhetnek majd meg a nézők, melyeket ezúttal is hírességek és kísérőik fognak tesztelni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Egy keszthelyi szálloda lett a Balaton legjobb hotele
AZ ÉV HOTELE Közönségszavazásban a balatoni régióban győztest hirdettek. Az Interakció Produkció által szervezett televíziós hotelverseny idei első régiójából két szálloda jutott a döntőbe.

Link másolása

AZ ÉV HOTELE verseny 6. évadában Magyarország 5 kiemelten fontos turisztikai régiójának 28 szálláshelye száll harcba a végső győzelemért. Az idei verseny augusztusban a Balaton bemutatásával startolt el, ahonnan 4 szálláshely szállt harcba a régió legjobb címéért. A nézők döntése alapján a térség idei legjobb szállodája a keszthelyi Sirius Hotel****superior lett, amely a szavazatok 38%-át kapta.

A régió első helyéért járó díjat a verseny és a műsor producere, Serfőző Zsolt adta át a győztes szálloda igazgatójának Bihari Dávidnak.

A voksok 32%-át begyűjtve a régió második helyezettje a Hotel Vinifera Wine & Spa*****superior lett. Ezzel az eredménnyel ez a balatonfüredi szálloda is bejutott a döntőbe.

AZ ÉV HOTELE 2023 eddigi döntősei:

Sirius Hotel****superior (Balaton régió)

Hotel Vinifera Wine & Spa*****superior (Balaton régió)

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: