Június 9. és 12. között, ha a magyar filmek szerelmese vagy, mindenképp érdemes ellátogatnod Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba is, hiszen ekkor lesz a Magyar Mozgókép Fesztivál, amely különleges élmény a közönségnek, és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek.
Kilenc helyszínen közel száz magyar filmet vetítenek majd, melyek közül húsz hazai premier lesz. Idén új helyszínként ráadásul bekapcsolódik a veszprémi História Malomkert és a Játékszín is.
A szabadtéri vetítéseken kívül továbbá találkozhatsz még sztárokkal, lesznek közönségtalálkozók, valamint gyermek- és ifjúsági programok is. A vetítések között a kísérőprogramokból sem lesz hiány: a szervezők kiállításokkal, koncertekkel és gasztroprogramokkal színesítik a műsort.
Alább mutatunk egy kis ízelítőt az idei filmkínálatból:
Veszprém
A városban a Hangvillában, az Óváros téren, az Expresszóban és az Agóra Kulturális Központban lesznek programok, továbbá idén két új helyszín is bekapcsolódik, a História Malomkert és a Játékszín.
A fesztivál június 9-én, az új helyszínként bemutatkozó História Malomkertben startol Fazakas Péter A játszma című alkotásának díszbemutatójával. A hatvanas évek Budapestjén játszódó fordulatos krimiben olyan nagyszerű színészeket láthatsz majd az óriás kivetítőn, mint Nagy Zsolt, Kulka János, Hámori Gabriella és Scherer Péter.
Balatonfüred
A városban a Tagore sétányon és a Balaton moziban várnak programokkal. A Tagore sétányon június 10-én pl. Az unoka című filmet nézheted meg. Az Oscar-díjas Deák Kristóf egy családi tragédiát feldolgozva állította első mozifilmje középpontjába az unokázós csalásokat. A fekete humorral fűszerezett thrillerben számos rég látott, idős színész tűnik fel.
Június 11-én pedig A legjobb dolgokon bőgni kell című film lesz látható. A harmincadik évében járó Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) végre saját lakásba költözhet, de a felújítás alatt be kell kéredzkednie egy rég nem látott távoli rokonhoz (Lőrinc Katalin), mire azonban odaér, kiderül, hogy az idős nő elhunyt. Maja kénytelen ott maradni a holttesttel, és amíg a halottszállítókra vár, csatlakozik hozzá gyerekkori barátnője, Sára (Huzella Júlia), akivel már jó pár éve megszakadt a kapcsolata.
Balatonalmádi
Egy igazán autentikus helyszínen, a Wesselényi strandon élvezheted majd a vetítéseket, az utánozhatatlan kertmozihangulatot a jobbnál jobb filmek mellett a kényelmes pihenőszékek és a Balaton közelsége garantálja. Míg napközben a repülő strandlabdák, a gumimatracok hada, a főtt kukorica és a lángos az úr, addig délutántól szép lassan átveszik a terepet a filmvetítések.
A kora délutáni órákban a gyerekeket animációs filmek szórakoztatják, június 10-én a Kuflik világába kalandozhatnak, 11-én A legendás család, 12-én pedig Bors néni várja őket.
Az animációs és gyerekfilmek mellett dokumentumfilmeket is nézhetsz a strandon, június 11-én például Fekete Istvánról, a 20. századi magyar irodalom egyik legolvasottabb szerzőjéről, A bereki ember címmel láthatsz egy portréfilmet. Június 12-én pedig a kiemelkedő sportolóról, Szilágyi Áronról készült, Egy mindenkiért című filmet vetítik.
Az esti órákban jönnek a közönségkedvenc vígjátékok, krimik és romantikus filmek! Június 10-én Dobó Kata különleges jelmezeket és mesebeli látványvilágot felvonultató moziját, az El a kezekkel a Papámtól! című filmjét nézheted meg. Június 11-én Tiszeker Dániel romantikus komédiája, a Nagykarácsony költözik a balatoni strand mellé, június 12-én pedig egy vérbeli krimit is láthatsz este, András Ferenc klasszikusát, a Dögkeselyűt, mely új alapokra helyezte a magyar bűnügyi filmet.
A részletes programról és a vetítések pontos kezdéséről itt találsz további infókat. A strandmozi vetítései belépődíj megváltásával látogathatók. Jegyeket elővételben online, a Magyar Mozgókép Fesztivál weboldalán, vagy a helyszínen lehet vásárolni.
Június 9. és 12. között, ha a magyar filmek szerelmese vagy, mindenképp érdemes ellátogatnod Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba is, hiszen ekkor lesz a Magyar Mozgókép Fesztivál, amely különleges élmény a közönségnek, és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek.
Kilenc helyszínen közel száz magyar filmet vetítenek majd, melyek közül húsz hazai premier lesz. Idén új helyszínként ráadásul bekapcsolódik a veszprémi História Malomkert és a Játékszín is.
A szabadtéri vetítéseken kívül továbbá találkozhatsz még sztárokkal, lesznek közönségtalálkozók, valamint gyermek- és ifjúsági programok is. A vetítések között a kísérőprogramokból sem lesz hiány: a szervezők kiállításokkal, koncertekkel és gasztroprogramokkal színesítik a műsort.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezek a legjobb augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál. Mutatjuk a 2025. augusztus 20-i programokat Budapesten és vidéken.
Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.
Fotó: Markovics Z. Kristóf
Ezen a napon ünnepeljük továbbá:
az államalapítást,
István király szentté avatását,
az alkotmányt,
az aratás végét,
és az új lisztből sütött kenyeret is
Programok a fővárosban
Szent István Nap - Ilyen volt 2025-ben az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték Budapesten
A hivatalos ünnepség Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik 8 órától. Ezen a napon 10-18 óráig a Szent koronát is megnézheted az Országházban. Folytatásként 9- 9.45 -ig légiparádé is lesz a Duna felett. A Budai Várban a Szentháromság téren és a Dísz téren lesz a mesterségek ünnepe, a Várkert Bazár előtt pedig az ízek utcája. 17 órától a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmenettel tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adják át a legtöbb állami kitüntetést is.
"Tűz és fények játéka" - A 2025. augusztus 20-i tűzijáték kezdete és menete
Idén is több napos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját - a programok már augusztus 16-án, szombaton elkezdődnek néhány helyszínen (a Filozófusok kertjében a Gellérthegyen, az Erzsébet téren és a Szent István Bazilikában).
Európa legnagyobb tűzijátékában gyönyörködhetsz idén: több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén Budapesten. A teljes látványtér a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig húzódik majd. 46 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel, és látványos drónshow-val egészül ki a vizuális pompa, és a tűzijátékhoz kapcsolódó műsorban elhangzó történelmi mese és az azt kísérő zenei kompozíció a múlt évben elhangzott történelmi kronológia folytatása lesz.
Fotó: Markovics Z. Kristóf
A 2025. augusztus 20-i tűzijáték budapesti időpontja és helyszíne:
pesti és budai alsó és felső rakpart, 21 órától 21.30-ig
2025. augusztus 20. programok Budapesten
Idén több napos programsorozat vár a fővárosban Szent István napjához kötődően. Az ünnepi programok már augusztus 16-án szombaton elkezdődnek és 21-én csütörtökön érnek véget a Mándoki Soulmate koncerttel. Rengeteg helyszínen várnak benneteket a legkülönbözőbb rendezvényekkel a Városligettől az Erzsébet téren át a Budai Várig. A pontos kezdési időpontokat és a részletes programokat napokra lebontva a Szent István Nap HIVATALOS HONLAPJÁN találjátok.
Bom Dia Project x 360 Bar – Augusztus 20.
Idén augusztus 20-án ünnepeld az államalapítás napját Budapest egyik legvarázslatosabb helyszínén! A 360 Bar panorámás tetőteraszáról nemcsak a tűzijáték nyújt lélegzetelállító látványt, hanem a naplemente arany fényei is. YOLESS, VARTEK, MANDIL és MATU gondoskodnak a ritmusról, miközben kézben egy hűsítő koktéllal élvezheted a város fényeit és a különleges hangulatot. Egy meglepetés nyereményjáték is vár a vendégekre – garantáltan emlékezetes est lesz! Jegyek még kaphatóak ide kattintva! További infokat a Facebook eseményben olvashatsz.
A helyszín:A 360 Bar Budapest ikonikus rooftop bárja, amely az Andrássy úton, a város szívében várja a látogatókat. Innen 360 fokos kilátás nyílik a fővárosra – a Parlamenttől a Budai Várig, a Citadellától a Bazilikáig. Nyáron a hangulatos napernyők, télen a kupolás igluk teszik különlegessé, de az augusztus 20-i tűzijáték napján a város egyik legjobb nézőpontjává változik.
A hivatalos ünnepségeken túl lesznek augusztus 20-i koncertek is
A budapesti programok közül 2025-ben kiemelkedik a „Szent István Nap” című fesztivál rendezvénysorozata, ami több mint egy tucat ingyenesen látogatható helyszínnel valódi kulturális kavalkádot kínál. A komolyzene és a könnyűzene különböző műfajai képviseltetik magukat, így mindenki találhat magának kedvére valót emellett természetesen a történelem, a gasztronómia és a divat is megjelenik majd.
2025. augusztus 20-ai koncertek és kiemelkedő helyszínek:
Szabadrét Fesztivál - az Erzsébet téren augusztus 16-án és 17-én
Színpadot telepítenek a tér nagy fái közé, ahol elektronikus zenei koncertek és live performance-ok is zajlanak majd. Déltől egészen késő estig partizhatsz.
Retró fesztivál - a Tabán színpadán augusztus 16-tól 19-ig
Igazi régi, magyar rock fesztivál a Tabánban, a mai napig népszerű zenekarokkal a 70-es 80-as és 90-es évekből: Beatrice, Szikora Róbert és az R-Go, Ladánybene 27, Neoton, Deák Bill Gyula, Bikini.
Családi Élménysziget - Margitsziget, augusztus 19-20
Aki kifejezetten gyerekeknek szóló programot keres az államalapítás ünnepére, jobb helyre nem is jöhet. Sportfoglalkozásokkal és koncertekkel várnak benneteket a Nagyréten.
Vigadó Piano - a Vigadó téren augusztus 18-20
Élőzenei és gasztro élményt is kínál egyben, az európai kávéházak zenei hangulatát idézi fel, és három napon át lüktetnek a jazz, a bossa nova és a szamba ritmusai.
Csárdafesztivál - a Vörösmarty téren
Igazi hagyományőrző fesztivál, ahol a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei is bemutatkoznak.
Magyar Ízek utcája - a Várkert Bazárban
Cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket a Lánchídtól egészen a Döbrentei térig, ahol a növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, helyezik a hangsúlyt így bemutatva a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokulturáját.
Mesterségek Ünnepe - a Budai várban
A Mesterségek Ünnepén 2025-ben is a vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat a Dísz téren és a Szentháromság téren.
Művészkert és Kreatív Fesztivál - Millenárison
Többek közt kulturális programokkal és kézműveskedéssel várnak augusztus 18-tól augusztus 20-ig.
Varázsliget - a Városligetben
Fantasztikus program a kicsiknek! Lesznek bábelőadások, gyermekeknek szóló koncertek, kitelepül egy cirkuszi játszóház és interaktív bemutatókat tart a honvédség.
Kenyérlelke Fesztivál 2025 - Ahol a legjobb kenyereket kóstolhatod
Augusztus 20-án új helyszínen és megújult tartalommal, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai összejövetele.
A sorban 11. eseménynek augusztus 20-án, 10 órától a Szentendrei Skanzen ad helyet. Ezen az ikonikus helyszínen az otthonsütők és a szakma krémje versenyez, közben a szervezők szakmai és családi programokkal készülnek.
A workshopokon például megtanulhatsz színes kenyereket készíteni, teljes kiőrlésű rozskenyeret sütni, nápolyi és római pizzát varázsolni az asztalra, és megtanulhatod a gluténmentes kovászolást is. A kicsik bábjátékon vehetnek részt, és megkóstolhatják veletek együtt a társkiállítók standjain az ínyencfalatokat. Délután jazz koncertet hallgathattok.
KENYÉRLELKE FESZTIVÁL 2025
2025. augusztus 20. 10:00 – 17:00, Szentendrei Skanzen
Megközelítés (autó nélkül): a Batthyány térről HÉV-vel juthattok el Szentendrére, a HÉV-végállomástól aznap ingyenes Kenyérlelke-buszjáratok visznek ki a Skanzenbe.
További információ és részletes program ide kattintva!
Az augusztus 20-i állami ünnepet országszerte sok helyen megtartják, így színes programok, koncertek, fényfestés, tűzijáték nem csak Budapesten lesz. Íme egy csokorra való a vidéki kínálatból.
2025. augusztus 20-i programok vidéken
Augusztus 20. Székesfehérváron
Koronázási Ünnepi Játékok
szent mise a Szent István székesegyházban
Fehérvári Királyok Menete
kódfejtős-nyomozós játék
barokk látványkonyha
lovagi torna
Kiemelt Szent István napi programok várnak benneteket 2025-ben is a Királyi Napok rendezvénysorozaton. A részletes programról az esemény FACEBOOK-OLDALÁN találtok információt.
Rendezvények, programok Debrecenben
Kihagyhatatlan a Debreceni Virágkarnevál augusztus 15-20-ig! Lesznek táncprodukciók, szabadtéri művészeti bemutatók, kiállítások, kézműves vásár és egyedi koncert: filmzenék orgonán. Augusztus huszadikán pedig a csodálatos felvonulásban gyönyörködhetsz, a karneváli menetben sokezernyi virággal. Minden programot és időpontot ITT találsz.
Programok augusztus 20-án a Gödöllői Királyi Kastélyban
Kiváló kirándulási úticél lehet családoknak, barátoknak, pároknak 2025-ben is. Látogass el a kastélyba, mely egyedülálló látványosságokkal és tárlatvezetésekkel várja látogatóit, vagy hallgass bele az éppen zajló ZENÉL A KASTÉLY fesztivál koncertjeibe. Augusztus 21-én István a király rockopera keresztmetszetet hallgathattok Feke Pál rendezésében.
Ünnepi programok Gyomaendrődön
A népszerű Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny helyszíne az Erzsébet liget. Puj Feri zenekara, bűvészműsor, Hevesi Tamás koncert, látványfőzés színesíti a programokat, amiért kattintsatok IDE!
Augusztus 20 programok Gyulán
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepén, 2025. augusztus 20-án a gyulai Almásy-kastélyban és a kastélyparkban 5 órától családi társasjáték és meseelőadás lesz a gyerekeknek, este 7 órától pedig standup Beleznay Endrével és Kádár Mónikával a felnőtteknek. Ha éppen a fürdővárosban nyaralsz, este műsort láthatsz a tószínpadon, majd a napot tűzijátékkal koronázzák meg. A gyulai programokat ITT találod.
Augusztus 20-ai ünnep Hortobágyon
A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepéhez (augusztus 20-hoz) kötődően rendezik az országos hírű kirakodó és népművészeti vásárt, a Hídivásárt. A kétnapos rendezvényen a koncertektől a buborékfújó versenyen át a kenyérszentelésig számos program részesei lehettek.
Programok augusztus 20-án Miskolcon
Ünnepelj Miskolcon, több helyszínen!
Zászlófelvonással kezdődnek a programok augusztus 20-án, szerdán délelőtt kilenckor a Népkertben, majd Felsőhámorban, a Szent István szobornál tartanak megemlékezést. A Szent István téren a Szinvavölgyi Néptáncműhely lép fel 16:30-kor, 17:30-tól pedig Herczku Ági és Nikola Parov tart koncertet. Az ünnepi kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése 18:30-kor kezdődik. 20:30-tól látványos fényfestéssel és show-elemekkel díszítik a város ikonikus épületeit.
Államalapító Szent István ünnepét Salgótarján belvárosában a Szent István téren és a Fő téren tartják. Előbbin koszorúzás és közös imádság lesz a Szent István szobornál 10 órától, utóbbin koncertekkel várnak 17 órától. Fellép Mahó Andrea és Pesák Ádám, Bebe, majd Sheyla Bonnick, aki a legendás BoneyM énekese volt, és a formáció slágereivel érkezik. Részletek ITT.
Szent István napi programok Sümegen
9 órakor ünnepi szentmise az Urunk Mennybemenetel Plébániatemplomban, 10 órától városi megemlékezés az új kenyér megáldásával és Kovács Nóri szólókoncertjével. 20 órától ünnepi történelmi lovasjátékot láthattok a Lovagi arénában, 21.30-kor pedig a sümegi várnál tűzijátékban gyönyörködhettek.
Augusztus 20-ai programok 2025-ben Szegeden
Idén kétnapos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat. Augusztus 19-én a Széchenyi téren gyermekműsorokkal, utcabállal, koncertekkel - köztük Radics Gigi és Singh Viki fellépésével - várnak. Augusztus 20-án 15.50-kor felvonják az országzászlót, 1600 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, majd a műsorok és koncertek után 21.00 órától kezdődik a tűzijáték.
Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.
Fotó: Markovics Z. Kristóf
Ezen a napon ünnepeljük továbbá:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Muay Thai box és thai street food vacsora: különleges nyitóesttel indul a Thai Gasztronómiai Hét Budapesten
Ha szereted a thai gasztronómiát és érdekel a keleti harcművészetek világa – különösképpen a Muay Thai –, augusztus végén garantáltan különleges élményben lesz részed az Anantara New York Palace-ban.
Ha mindig is vágytál egy egzotikus utazásra Thaiföldre, de idén mégsem jött össze, most itt a lehetőség, hogy pár órára mégis ott érezd magad. Augusztus 29-én egy különleges estére hív a Thaiföldi Királyság Nagykövetsége, ahol a gasztronómia, a hagyományos harcművészet és a kultúra együtt teremti meg a hamisítatlan thai hangulatot Budapest szívében, az Anantara New York Palace Budapest gyönyörű környezetében.
Ez a megnyitó ünnepség nemcsak egy program a sok közül – ez maga a bejárat Thaiföld ízeibe és szellemiségébe, egyetlen este alatt.
Egy este, amit biztosan nem felejtesz el
Már az esemény helyszíne is különleges: az Anantara New York Palace, amely a világ egyik legelegánsabb szállodaláncának budapesti ékköve. Az impozáns terekben azonban most nem csak a látvány fog elkápráztatni – az ízek, illatok és hangulatok is elrepítenek Délkelet-Ázsiába.
A menüsor autentikus thai ételeket vonultat fel, olyan klasszikusokat, amiket tényleg érdemes egyszer az életben (vagy inkább rendszeresen) megkóstolni.
Ott lesz a legendás Tom Yum Kung, a csípős-savanyú garnélaleves, ami valóságos ízbomba citromfűvel, lime-mal és chilivel. A Pad Thai, a világ egyik legnépszerűbb utcai étele szintén helyet kap a kínálatban – wokban sült rizstészta, tofu, garnéla, tamarind szósz és tört mogyoró harmóniája. És ha már főétel, akkor Beef Massaman Curry – egy lassan főtt marhahúsos fogás selymes kókusztejes curryvel, burgonyával, enyhe fűszerekkel és mogyoróval. Desszertként pedig jöhet a Kow Neaw Ma-Muang, vagyis az édes ragacsos rizs friss, érett mangóval és kókuszkrémmel. A menühöz korlátlanul járnak üdítők, borok és sör is, így tényleg minden adott egy emlékezetes estéhez.
Látványos harcok, valódi tisztelet – Muay Thai élőben
Az est fénypontja kétségkívül a Muay Thai gála, amely nemcsak sportélmény, hanem kulturális utazás is. Thaiföld nemzeti sportja évszázados hagyományokra épül, ahol a küzdelem nem pusztán fizikai erőpróba, hanem tánccá és rituálévá formált harcművészet. Ez most testközelből is átélhető lesz:
a nézők világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőket láthatnak a ringben, ahogy látványos, pörgős mérkőzéseken mérik össze erejüket.
Ritka lehetőség, hogy ilyen szintű bajnokokat élőben, ennyire közelről figyelhess – igazi profi sportélmény vár mindenkit.
A gálán részt vesznek:
Anna Székely
IFMA European Champion, 2× Elite European Championship Silver Medalist, 2× Hungarian Champion
Szilárd Józsa
5× Hungarian Champion, 3× IFMA World Championship Bronze Medalist
István Kurdy
2× World Championship 3rd Place, European Championship Silver Medalist, 6× Hungarian Champion
János Polják
2× Hungarian Champion, Polish Cup Winner
Ez nemcsak a küzdelemről, hanem a kölcsönös tiszteletről, önfegyelemről és méltóságról is szól – és erről te is meggyőződhetsz élőben, augusztus 29-én.
Jegyinformációk – hogyan tudsz részt venni?
A megnyitó ünnepségen való részvétel és a kóstoló menü igénybevétele előzetes promóciós voucher megvásárlásához kötött, amelynek ára: 15 000 Ft.
Ha szeretnél ott lenni, jelentkezni és asztalt foglalni az alábbi elérhetőségeken tudsz:
Ha mindig is vágytál egy egzotikus utazásra Thaiföldre, de idén mégsem jött össze, most itt a lehetőség, hogy pár órára mégis ott érezd magad. Augusztus 29-én egy különleges estére hív a Thaiföldi Királyság Nagykövetsége, ahol a gasztronómia, a hagyományos harcművészet és a kultúra együtt teremti meg a hamisítatlan thai hangulatot Budapest szívében, az Anantara New York Palace Budapest gyönyörű környezetében.
Ez a megnyitó ünnepség nemcsak egy program a sok közül – ez maga a bejárat Thaiföld ízeibe és szellemiségébe, egyetlen este alatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Július végén újra megtelik élettel és ütemmel a Velencei-tó partja: három napon át pörög a B my Lake, Magyarország legprogresszívebb elektronikus zenei fesztiválja, ami 2025-ben ismét önálló eseményként tér vissza.
Ha a techno, a house vagy a melodic techno a te műfajod, akkor ezt a bulit véletlenül se hagyd ki
– de akkor sem, ha egyszerűen csak vonz a gondolat, hogy naplementében, a tó vizét nézve egy világszínvonalú DJ szett ritmusára mozdulj.
A 2025. július 24. és 26. között megrendezett B my Lake helyszíne a Velencei-tó Északi strandja, ahol három zenei színpadon közel 70 DJ váltja egymást. Olyan nagyágyúk érkeznek, mint Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Lilly Palmer vagy Jan Blomqvist. Különleges premier is lesz: először hozza el Magyarországra saját legendás show-ját a TALE OF US tagja, MRAK.
A hazai és nemzetközi fellépők között megtaláljuk többek között a techno hőseit (DJ Rush, Svetec, Space 92), a melodic techno nagyjait (Fideles, Colyn b2b Innellea), és az új generáció lendületes képviselőit is (Azyr, Funk Tribu, Bad Doombox). És akkor még nem beszéltünk a magyar elektronikus zenei szcéna legjobbjairól: HOT X, Metha, Chriss Ronson, Sanfransiscobeat, Secret Factory, James Cole – hogy csak néhány nevet említsünk.
De a B my Lake több, mint zene – ez egy komplett életérzés, amit a vízparti naplementék, a táncolásba fulladó éjszakák és a vizuális élmények koronáznak meg. A látványról a legendás német Liveframe Design csapata gondoskodik, akik nem ismernek kompromisszumot, ha fénytechnikáról van szó.
Stílus és divat a pultok mellett
Idén új színt visznek a fesztiválpalettára: a magyar fesztiválok történetében először külön helyszínt kap a divat. A FASHION BLOCK nevű szekcióban hat hazai tervező mutatja be kollekcióját pénteken és szombaton – köztük a Z generációs GBA Style, a Fashion Awards Hungary kétszeres díjazottja Kiss Márk, vagy épp a nemzetközileg is ismert Nubu. A kifutó mellett pop-up shopok is várják a stílusra éhes fesztiválozókat.
Mozizás, sport és gasztronómia
Ha szeretnél egy kis zenementes szünetet, akkor irány a szabadtéri mozi: itt vetítik többek között a Trainspottingot, a Szegény párákat vagy A szomorúság háromszögét. Napindító jóga, SUP, strandröplabda, thai masszázs, SuperBike szimulátor, vagy épp egy új frizura a Barber Shopban – unatkozni tényleg lehetetlen.
Az energiapótlásról sem kell messzire menned: a Gomolya Pizza, a Zing Burger, a Meraki, a Poké Poké, a New York Hot Dog és a balatonvilágosi Lavender Étterem VIP kínálata csak néhány a minőségi gasztrofelhozatalból.
Velencén ott a helyed!
A helyszín Budapestről fél óra alatt elérhető autóval, és a fesztivál saját taxiszolgáltatása, valamint a vasútállomás és a fesztivál között közlekedő buszok is segítik a közlekedést. Aki pedig maradna több napra, annak ott a kemping – akár saját sátorral, akár iglu boxokkal, glampinggel vagy lakókocsival.
A B my Lake tehát nemcsak egy fesztivál, hanem három napnyi menekülés a valóságból – zene, természet, látvány és szabadság kombinációja. Aki egyszer volt, tudja: a tóparti elektronikus zene élményét nem lehet elfelejteni.
További részleteket ide kattintva a fesztivál hivatalos oldalán találhatsz!
Július végén újra megtelik élettel és ütemmel a Velencei-tó partja: három napon át pörög a B my Lake, Magyarország legprogresszívebb elektronikus zenei fesztiválja, ami 2025-ben ismét önálló eseményként tér vissza.
Ha a techno, a house vagy a melodic techno a te műfajod, akkor ezt a bulit véletlenül se hagyd ki
– de akkor sem, ha egyszerűen csak vonz a gondolat, hogy naplementében, a tó vizét nézve egy világszínvonalú DJ szett ritmusára mozdulj.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megnéztük, mi vár rád a 2025-ös STRAND Fesztiválon - ezeket a programokat ne hagyd ki
Paul Kalkbrenner egyetlen magyarországi fellépése, Purple Disco Machine, Halott Pénz, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, ValMar és még rengeteg kedvenc – négy nap alatt Zamárdiban minden színpadon sztárok, a parton pedig megállíthatatlan nyári hangulat.
A STRAND nem csupán egy fesztivál – ez egy balatoni élménycsomag, ahol a napfényes nyári napok és a sötét, izzó éjszakák tökéletesen keverednek. A fesztivál 2025-ben négynaposra bővült, hogy legyen bőven időd napközben lebegni a Balatonban, este pedig hangosan énekelni a kedvenc dalodat egy igazi sztárfellépő színpadánál.
A strand, a vibe és a zene együttese adja a fesztivál egyedi atmoszféráját: mindenütt jókedv, balatoni levegő és ismerős refrének – minden adott, hogy a legjobbat hozd ki a nyár utolsó nagy bulijából.
Idén ráadásul különleges zenei csemege is vár: Paul Kalkbrenner 2025 nyarán kizárólag itt lép fel Magyarországon, így aki élőben akarja hallani a világhírű német dj-producert, annak Zamárdiba kell jönnie.
És ha azt gondoltad, a főfellépők után lecseng a buli, tévedsz: a party három különböző színpadon folytatódik vasárnap hajnalig, mintha a nyár csak most kezdődne igazán.
A nyitónapon egyből három nagyágyú pörgeti a közönséget: a kizárólag itt fellépő Paul Kalkbrenner, a finom elektronikus hangzásáról ismert Purple Disco Machine és a legendás Kruder & Dorfmeister. Ez az este egyszerre szól majd a minőségi tánczenéről és a Balaton-fílingről.
A hazai mezőny sem marad adós: Beton.Hofi idén kiemelt főműsoridőt kap péntek este, de velünk lesz a fesztiválhimnusz-gyártásban verhetetlen Halott Pénz, a közönségkedvenc Majka, a pörgős energiát hozó Dzsúdló és Desh, valamint a listákat uraló ValMar és a mindig teltházas Bagossy Brothers Company. A sort erősíti még T. Danny, Manuel, Bruno x Spacc és KKevin – vagyis tényleg minden korosztály és stílus talál magának valót.
A nemzetközi vonalat színesíti az olasz Gioli & Assia páros, akik magával ragadó szettjeikkel hozzák majd a mediterrán vibrálást, és az extra látványt ígérő Apashe, aki zenekari kísérettel áll színpadra.
Necc Party – a bűnös élvezetek mennyországa
Ha valaki szereti teli torokból énekelni a legnagyobb slágereket a ’80-as, ’90-es és 2000-es évekből, a Necc Party kötelező program lesz.
Ez az este a bűnös élvezetekről, a „csak még egy szám”-élményről szól, amikor mindenki ismer minden refrént, és senki sem fogja magában tartani. Fesztiválon, Balaton-parton ez garantáltan felejthetetlen.
De ha más típusú zenékre táncolnál, akkor is találsz neked való: a Coca-Cola Stage, a Dreher Színpad és a Rádió 1 × Jack Daniel’s Stage hajnalig pörög. Itt lesz Fluor Tomi „Zúzunk az éjszakában” bulija, K-OSZ Disco-őrület, és a Rádió 1 DJ-i (Metzker Viktória, Cooky, Lotfi Begi, Bárány Attila és társaik) hozzák a legjobb tánczenéket.
Legendák és új kedvencek
A fesztivál idén a Magyar Dalszerzés Éve tematikát is ünnepli: jön a GESZTI SIXTY show, ami hatalmasat ment idén, a búcsúturnézó Margaret Island, a 30 éves Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint olyan örök kedvencek, mint a Neoton Família,Szikora Róbert és az R-Go, és egy nagy Abba Tribute is.
A STRAND FAN program öt friss produkcióra irányítja a figyelmedet: Lil Frakk, Sisi, Co Lee, Cserihanna és Kolibri. Plusz itt lesz a Megasztár 2024 győztese, Gudics Máté is – első nagyfesztiválos fellépését itt láthatod.
Miért kihagyhatatlan?
Mert ez a nyár utolsó nagy fesztiválja, ahol minden megvan: nappali lazulás a Balatonban, esti koncertek a legnagyobb kedvenceiddel, hajnalig tartó tánc a barátaiddal. A STRAND-on egy helyen kapsz mindent, amiért szeretjük a nyarat – és amivel méltóképpen búcsúztathatjuk.
A STRAND nem csupán egy fesztivál – ez egy balatoni élménycsomag, ahol a napfényes nyári napok és a sötét, izzó éjszakák tökéletesen keverednek. A fesztivál 2025-ben négynaposra bővült, hogy legyen bőven időd napközben lebegni a Balatonban, este pedig hangosan énekelni a kedvenc dalodat egy igazi sztárfellépő színpadánál.
A strand, a vibe és a zene együttese adja a fesztivál egyedi atmoszféráját: mindenütt jókedv, balatoni levegő és ismerős refrének – minden adott, hogy a legjobbat hozd ki a nyár utolsó nagy bulijából.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!